Zsille Gábor
Édes
Az a kora májusi
délután
mikor a balatonfőkajári temetőben
kerestük Édes Anna sírját
mert a regény szerint Kajáron született
ott hintázott gyerekként az eperfa ágán
libákat őrzött a szűrt alkonyi fényben
Sötétedni kezdett kerestük Annát
és persze sehol sem találtuk
pedig minden sírteraszt végignéztünk
a meredek domboldalon
ellenőriztünk minden fejfát
de ezzel az erővel kereshettük volna
Kosztolányi berogyott sírját
vagy Vizy Kornél főtanácsos porát
késkarcolta bordáit az üledékes földben
kivillanó koponyáját a vadparaj közt
Este hétkor már beértem volna
Anna szüleivel féltestvérével
bárkivel a távoli rokonságból
bármilyen tárggyal homályos jellel
Mégsem volt rossz mégsem volt kudarc
kettesben a sövények útvesztőjében
mégis gazdag volt mégis édes
Tömegsír
Újév napján, késő
délutánra
a bérház kukája színültig telt,
a tetejét már le sem hajtották,
égnek meredt az ünnepi szemét;
legfelül, valami reklámszatyrok alól,
egy falinaptár részlete kandikált ki,
nem tudom, melyik hónapnál nyitva:
15. szombat, Valér és Dezső;
a gyér fényben csak ennyit láttam,
s alatta: Etelka, Viola, Orbán,
22. szombat, Zénó és Jutta,
a többit eltakarta egy zsírpapír;
és szóltam: ez hát a kikötő,
ide száműzött benneteket
ez a még újabb esztendő,
rátok itt nincs többé szükség;
Valér, Dezső és Lázár, te szegény,
Auguszta, Teofil, ütött az óra,
a holt nevek helyébe újabbak lépnek,
másokat szögeznek a meszelt falra;
ki gyászol titeket, Ervin és Győző,
máris hiányoztok, István és Zsuzsa,
Isten veletek, András és György,
ez hát a kikötő, szegény Gáspár.