Kortárs

 

László Zsolt

 

Késnek a fecskék...

 

Ő akarta így

vagy helyette más

hogy késsenek a fecskék

hogy a soványka nap nyaldossa

hajadról a zselét egy megkülönböztetett

boly hanyag gyermekei között

ahol már nem kezekkel keresik a kenyeret

és szanaszét dobálják a

szegények játékszereit...

Ő akarta így

vagy helyette más

hogy Vereckétől nyugatra

csak országa legyünk egymásnak

az orrunk alá inflált teagőzben

és a toxikus őrölt paprikától

szörcsögjünk mint a náthás véglények...

Késnek a fecskék Alba Regiában

A kor nemtelen

a nem kortalan

Ő akarta így

vagy helyette más

mindennapi vedlésünkben

az árkádok alatt

felejtettük már a telet

de jégkásától fagyosak még a járdák

és a Pláza üvegszemeiből

műfényes könnyet permetez

a gubbasztó helyekért dideregve is

párbajozó városi galambokra

és az arasznyi ó utcákban

sörényesen nyerít a szél

mint egy kihasznált csődör...

Ő akarta így vagy

helyette más

cinezett glóriát emelve fölénk

hogy magunk alá vessük a valót

mint egymásban lakók

és könyöradományunk majd csak

a vérszegényen érkező tavasz legyen –

Elhibázott lépéseinket nem léphetjük újra

lyuggatott vásznainkra sem kerül folt...

           A Székesegyház nagy tornyaiba

           akad az ég szürkesége

           és szemfödélnek lebeg közénk

           a színtelen alkonyat –

 

 

 

Merkantil

 

Kidőlt a feszület

a domb oldalában

Csontjaimat törte

ma a bitang reggel

           Belakom magamat

           a rejtett sebekkel –

 

 

 

Néma változat

 

Elcsitult a város

mint egy lomha állat

Dér lepi a fákat

Az est kopóként oson

           Véres vattahalom

           vöröslik a havon –