Kortárs

 

Nyilasy Balázs

Udvarlás, asszonytudomány, erotika Kaffka Margit szépprózai műveiben

 

 

 

 

Ha az elbeszélő művekben megjelenő erotikumról beszélünk, általában többféle jelenségcsoportot (a közvetlenség–közvetettség különböző fokain álló akciókat, történéseket, szituációkat) tartunk szem előtt. A közvetlen szexuális érintkezés megjelenítését, jelzését éppúgy ideértjük, mint az udvarlás interakciós jeleit és tetteit, a férfi-nő viszonyt, a szexualitást körülvevő közvetett, kulturálisan szabályozott (az eltolás, átalakítás, késleltetés, helyettesítés, szublimálás műveleteinek is alávetett) gesztusegyüttest. Kaffka Margit elbeszélő prózájának erotikáját számba véve mindenekelőtt e közvetett, kulturálisan kódolt gesztusrend bősége, gazdagsága ötlik szemünkbe. Erotikus atmoszférát nála elsősorban a közvetettségből fakadó intenzitásenergiák teremtenek. Az "asszonytudomány", az öltözködés, a korrekt társadalmi érintkezésbe csomagolt flört, a mimika, a szemjáték, a köszöntés-koreográfia, a zenén és táncon keresztül megélt interakció – ezek azok a momentumok, amelyek az írónő elbeszéléseiben és regényeiben rendkívüli szerepet nyernek.

Az irodalmi mű társadalmi kapcsolatát illetően persze a leginkább szubverzív írói gesztusnak mindig a közvetlen testi érintkezés jelzése, a nyílt testiségre utalás, az aktusmegjelenítés tekinthető. Kaffka Margitnál azonban a sokoldalú, beteljesített testi érintkezés ábrázolása igen visszafogott. Teljes szexuális aktust az írónő prózájában igen kevésszer lelhetünk föl, és eme ritka részletek is rövidek (pár mondatosak), körülírás-, jelzésszerűek. "A hangja rekedten tört elő, keze, mint kérlelhetetlen vaskapocs, görcsösen szorította össze az asszony hajlékony ujjait. Egy darabig halálos, megdöbbent némaságban lesték egymás elfojtott lélegzetét, és a lelkük mélyén apró, bátortalan, majd feltörekvő, tétova ujjongások születtek. Aztán a férfi egy mozdulattal átfogta és magához hajlította a gyöngéd, leányos vállakat. Odalentről, az utcáról a boltok vasredőinek csattanása hallatszott. Késő este volt" – jeleníti meg a narrátor a két vak fiatal, Éva asszony és a tehetséges zenetanár egymásra találását, s utal a szeretkezésre jelzésszerűen a Mélységek fölött című, 1907-es szövegben. "Rába volt vele éppen. Már régóta hallgatott, nézte őt fátyolos, vágytól ernyedt szemmel, mozdulatlan. Most kinyújtotta felé a karját, talán csak vigasztalón, de a pillanat röptében utánalendült egészen, felölelte, ölbe fogta tán. A leány nem vesztette el az eszméletét, látott és ítélt, valami vak és oktalan, gonosz és dacos keserűséggel, érthetetlen bosszúérzéssel. A másikra gondolt, utolsó percben végtelenül leányos gondolattal ölelte végig lelkében azt, akit szeretett, és összeszorította ajkát a szenvedélyes, kétségbeesett undortól" – adja át testét a már régóta sóvárgó-próbálkozó alispánnak Balikay Iza dacos, hirtelen döntéstől vezérelve az 1910-es Csonka regényben. Az orsó mellől című, 1908-as novellának szintén része egy erőszaktevő aktus, de ez még az eddigi példákhoz képest is kurtább, utalás-, jelzésszerűbb, mint ahogyan ilyen a férji jogérvényesítő gesztus is a Fekete karácsonyban. "Tudta, szinte pillanatra várta, mikor nyújtja ki érte a karját a férfi, hogy egy néma, haragos mozdulattal hevesen magához vonja. Rendesen ezt hozza az ilyen fojtott, oktalan, egész esti hallgatás!..." (A férji rendelkezési jog, a női test korlátlan birtoklása ellen egyébként nemcsak a Fekete karácsony "megtévedt asszonya", hanem a Süppedő talajon hősnője, a hajadon Klári is lázadozik.)

A teljes szexuális érintkezés a Kaffka-prózában tehát ritka, kis terjedelemben jelenik meg, a megjelenítés inkább csak utalásos, körülírásos karakterű, és nem is igazán erős erotikus intenzitású. A visszafogottság okait keresve gondolhatunk természetesen a századforduló taburendszerére, a nyílt szexuális ábrázolást tiltó konvenció erejére, az asszony-írónőnek a maszkulin-patriarchális rendben betöltött bizonytalan státusára. De leginkább talán magára az írói alkatra érdemes hárítani a felelősséget: Kaffka Margit – mint említettem – elsősorban a közvetettebb interakciók erotikus energiáinak feltárásában érdekelt. Egy bizonyos: semmiképpen sem prüdériáról van szó. A testiség az írónő más szövegrészeinek tanúsága szerint ugyanis nagyon természetes emberi jelenség. Így, ilyen természetességgel csalja meg férjét a Fekete karácsony Annája, amikor a "nagy, teljes nyárban" kivirul a teste, és a próbálkozó férfi "a testi élettel bánó orvos naiv és nyílt rövidségével", gyerekes örömvággyal hiteti el vele, hogy "oly természetes, jogos és jelentéktelen dolog ez".

A teljes kontaktustól visszafelé haladva a férfi-nő interakció következő stádiuma a közvetlen szexuális töltetű, de nem teljes érintkezés, azaz a csók. A csók – mint tudjuk – évszázadok fontos, sokjelentésű irodalmi cselekménynukleusza, a fin de sičcle, a szecesszió kitüntetett motívuma. A Kaffka-prózában kissé gyakrabban fordul elő, mint az aktus. Íróilag általában nem előkészített, nem motivált. A férfitól indul ki, inkább indulatos-erőszakos, mint kölcsönös, időnként egyenesen a nagy, századfordulós témát, a nemek harcát idézi meg. Nordrauth báró, a vonzó főpap heves szorítással fogja át Balikay Iza vállát, és önmagából kifordult lélekkel csókolja szájon a leányt. Villiers körülkeríti Rebeggát, elrekeszti a lány útját, és rettenetes, villámütésű csókkal csókolja percekig (Csonka regény). Szentandrássy, a fiatal főispáni titkár fulladozó hévvel csókolja Laszlovszky Máriát, s az aktus rémült dulakodásba megy át. Mária beteges utálattól liheg, ütése a férfi arcát éri, úgy küzdenek, "mint két viaskodó állat" (Mária évei). Még Pórtelky Magdának, a Színek és évek hősnőjének is kijut az erőszakos, váratlan csókokból. Tabódy Endre a szűk zsidósorban oly hirtelen és hevesen szorítja száját a már gyermeket váró fiatalasszony szájára, hogy a nő nem tud védekezni, csak a csók után löki el magától – felzaklatva és megszégyenülten – a férfit. Vodicska Jenő társadalmilag szentesített vőlegényi csókjával, első pillantásra úgy tűnik, minden rendben van, ám igazából Pórtelky Magda beszámolójából is a birtoklás sugallatát érezhetjük ki. Az egymondatos, konstatáló tényközlést lezáró tárgy elé ragasztott megkülönböztető jelzők még itt is tulajdonlást, erőszakot sejtetnek. "A vőlegényem volt az első férfi, aki szertartásosan, gyöngéden, komolyan megcsókolta az én leányos, gőgös szájamat." A Soror Annuncia című szövegben a búcsúzó növendéklány és Annuncia nővér között elcsattant csók szintén váratlan és erőszakos, de ezúttal előkészített, motivált. Természetesen robban ki a zárdai feszültségből, s egészében talán ez a Kaffka-oeuvre legszenvedélyesebb, legizgatóbb, leginkább erotikus csókja. "Mikor a búcsúszó elhangzott, még mindig fogta a kezem a soror. Aztán átölelt, gyors, rebbenő asszonyi mozdulattal, és megcsókolta a szájával a szájam. Soha nem csókolt meg engem úgy senki azóta sem, forrón, lélekveszetten, igazian."

A kézcsók persze még a csóknál is gyakrabban bukkan föl Kaffka Margit történeteiben. A dzsentri vagy az arisztokrata férfi udvarló léhasággal, hosszan, a női kacsóra meleg levegőt fújva csókol kezet. "Odaadták mind a ketten" (mármint a kezüket, Csire és Klára, a két szép csitri A veszedelemben), "és a férfi" (a gourmand Józsi báró) "sima, hízelkedő ajkát rányomta mind a kettőre, miközben erős és forró lélegzetet fújt rájuk"; "Odanyújtotta a kezét" (mármint Rosztoky Éva, az Állomások hősnője a dzsentri Szinnaynak), "s a férfi hosszasan, tartósan csókolta meg, az évtizedek óta kipróbált hatású kézcsókkal, forrót lehelve rá az orrán át". (Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a Kaffka-oeuvre talán legpoétikusabb szerelmi történetének férfi tagja, a máskülönben talpig dzsentri fiú, Tabódy Endre nem él a hatásvadász levegőfúvás-gesztussal, miközben szerelme kezét érinti szájával. "A kezemre hajolt, és megcsókolta gyöngéd mozdulattal, hosszasan, de alig lehelve rá" – emlékezik a nagyszabású szinyéri bálon történtekre Pórtelky Magda.)

A fentebb megidézett szöveg, A veszedelem (1905) már nem a közvetlenség, hanem a közvetettség iskolapéldája, s így válik az egyik legérdekesebb, legfinomabb erotikájú korai Kaffka Magit-novellává. A fekete, nyúlánk Klári és a telt, asszonyos Csire kalandra indulnak az egyetemi internátusból. Színházjegyet akarnak kérni, de a rokon színésznő báróné nincsen otthon. A házvezető aszszony (a volt öltöztetőnő) ott marasztalja a lányokat, és sorban fölpróbáltatja velük az úrnő szebbnél szebb színházi ruháit. A tintafoltos ujjú kis tanulógépek a próba közben egyre inkább nővé, sudár, szépséges dzsentri lányokká válnak. A pompás, telt formákat a jól kiválasztott ruha megnyújtja, a karcsú boka körül selyemfodor tekeredik, a domború mellcsonthoz, az izmos vállhoz nagyszerűen simul a sötétvörös lovaglóruha. A fehér posztóból készült kislányos öltözet "minden rejtett formát, viruló asszonyi idomot a tombolásig" érvényesít, Stuart Mária nyakfodros zöld bársonyköntöse rafináltan hatásossá és gyönyörűen harmonikussá teszi a szép lánytestet. A lányok éppen a tükörbe bámulnak önfeledten, amikor betoppan a házigazda férj, mellesleg báró. A csitrik a furcsa öltözetben félig szégyenkezve, félig jókedvűen lépnek a jó növésű, kellemes arcú úriember elé, s a férfi ragaszkodik ahhoz, hogy a különleges ruhát magukon hagyva telepedjenek le. A két naiv intézeti lány és a diszkrét modorú, gourmand pillantású negyvenes férfi között játékos, beszélgetős flört kezdődik, amely pezsgőbontással, összetegeződéssel folytatódik. A hódoló játékot a nővé lett lányok egyáltalán nem utasítják el, előkelő szépségük egyre erősödő öntudatával vesznek részt benne. Isten tudja, végül mi történne, ha "még egészen idejekorán (...) mint deus ex machina" meg nem szólalna az előszoba csengője. A báróné érkezik haza, szerencsére a lányokat a férfi és a házvezetőnő gyorsan kimenekíti. "(...) meg lehetsz az estebéddel elégedve. Tojástáncot jártál a szokatlan és illetlen dolgok fölött" – összegzi barátnőjének az est tanulságait a diáklány Klára.

A veszedelem "nőietlen", magolásra, egyetemi munkára kényszerített leánykái, nagyon úgy látszik, csak időlegesen temették el magukban az "asszonytudományt", a ruhával, szemmel, mozdulattal bánás szép női művészetét. E tudást a jóravaló, vidéki dzsentri lányok már csitri koruktól buzgón gyakorolják. "Bánik is vele máris!" – konstatálja a Megye utcán tipegő kis Pórtelky Magdus asszonyi szemjátékát, kontaktusteremtő tudományát Zimán Ilka. "Tükör előtt állva néha sokáig lestem, ámulva figyeltem az arcom egy-egy új vonalát, magától jött, beszédes kifejezést, egy szép fejmozdulatot, de aztán megjegyeztem és felhasználtam – számon tartva, mint hasznos fegyvereket" – vall a Színek és évek narrátora maga a bakfisfővel folytatott buzgó tanulásról. Az asszonytudományhoz természetesen a ruhával bánás készsége is hozzátartozik. A Budapestről érkezett, pompás báli selymet meg kell tanulni gráciával kezelni, karra vetni, kígyós vonalban vontatni. (Az érte kiadott meglehetős summát a máskülönben szigorú, takarékos grószi sem sokallja. Tudja, fegyverzet ez, amelyben a lánynak "győzni, hódítni, komoly életcsatát nyerni kell".) A dzsentri hajadon a Kaffka-prózában valóban komoly harc résztvevője, s e hadművelet, a hódítás annál inkább élethalálkérdés, minél szegényebb ő maga. Egy másik Klári, a Süppedő talajon szép, de szegénységében kiszolgáltatott hősnője viszolyog ugyan a hirtelen fölbukkanó, jelentéktelen patikustól, a lehetőséget mégis ki kell használnia. Sőt, minden asszonytudományát össze kell szednie, hogy a gátlásos, kisebbrendűségi érzésektől terhelt férfiból kicsikarja a nyilatkozatot. A lány sorsdöntő készülődésének jelenete egyben a női test ihletett, sugárzó megjelenítése is. "Igen, hát szépnek lenni estére! A tükör előtt ült megint, és gyakorlott kézzel nagy, laza hullámokat sütött a hajából a két halántéka fölé (...) Hátrább lökte a forgótükör lapját, és vízszintű síkjában egyszerre végiglátta egész magát. Szinte meglepte most ez – a nyaka, vállai fehérsége a nyitott ablak esti fényeiben átrózsállóan, elevenen, a gyöngyházfényű két karcsú karja, ahogy ívelőn feje fölé emelte, utánanyújtva sugár és teli, hajlós derekát, amíg keblei kirajzolódtak az ing csipkeáttörésén (...) Nézte elmerülve, lányos, idegenes csudálkozással – hogy villódzik fehéren és színjátszón az alkonyat előtt, egyre sugárzóbb a homályban a fiatal női bőr."

Az asszonytudomány, a hódítás fontos eszköze a tánc is, amely a Kaffka Margit-i írásművészet tanúsága szerint korlátok, szabályok közé szorított, erotikus kisugárzású interakció. A táncot nem kedvelő asszonyok nőiségével, biztosra vehetjük, valami baj van. A nemi szerepidentitásában egyébként is zavart Laszlovszky Mária látszólag nem mozog rosszul, mégsem tudja átadni magát a szimbolikus mozgás hevületének. Mereven szegi hátra finom, nyúlánk alakját, és fél egy-egy önfeledtebb szorítástól. Bezzeg Pórtelky Magda! Neki a hajdankori, mámoros farsangi kavargás egy egész életre kölcsönöz enyhítő, nyugtató, asszonyos öntudatot. A hosszú, forró szupécsárdások közben aranyos tűzködön át érzékeli, hogy fárad, csendesül a többi táncospár, hogy lassan mind köré gyűlnek, s tetszéssel nézik, mint veszti el magát, mint olvad egybe "a tánc babonás, bolondos lelkével". Az utolsó lánykori bál Tabódy Endrével elköltött tánca különösen szép interakciós emlék marad számára. "Szálltam a szép, karcsú legény karján félig behunyt szemmel, és arra gondoltam, hogy a tánc öröme máig szegényes és balga játszódás volt csak – ez, így az igazi, most tudtam csak meg a jelentését. Eddig csak a testem ringott és kábult el, a vérem káprázata szállt körültem csak csalóka mámorban, de most a lelkem legmélyén, legigazabban nyílott és pattant fel valami, és ez az eggyéolvadás olyan csudálatos és tiszta, hogy nem lehet neki nevet adni."

Pórtelky Magda, az ízig-vérig dzsentri lány nem tekinti fojtó bilincseknek a dzsentri életkultúra megteremtette szabályokat. Magdus szereti ezt a rendet, amely a férfi-nő viszonyban közvetettséget teremt, medreket alkot, strukturálja a viszonyt, s közben finom lehetőségeket nyújt, intenzív erotikakultúrát alkot. A hősnő ösztönös érzékenységgel teremt és él végig szubtilis erotikájú helyzeteket. Egyik legszebb példája ennek a zene jegyében kialakított, csupán percekre-pillanatokra szóló, de törékenységében is szép báli interakció a dzsentri lány és a cigányzenész között. "(...) pezsgőbe mártottam a nyelvem, és belenéztem a Bankó prímás rám ragyogó, lassú tüzű szemébe. Szép szál cigánylegény volt, és nekem játszott, egy mosolyért is hálás, leszámolt alázattal. Lassan, meghatottan jött közelebb felém, szordinót tett, és régi nehéz, tárogatós hallgatóba kezdett (...) Fölényes volt itt ebben a percben, egyetlen színjózan szinte a pezsgős urak között, hódoló művészetével és féken tartott indulatával, átfutó, kellemes forrósággal éreztem meg benne a férfit. »Bravó!« mondtam nagyon halkan, bólintottam, és alig észrevehetően összevertem a tenyerem, mélyen meghajolt leeresztett vonóval, és hátrább vonult (...)"

A mederbe kényszerítettség, a tilalom, a gát önmagukban nem semmisítik meg, sőt, intenzifikálják, fölfokozzák a férfi-nő kapcsolat egész érzelemvilágát – a már Pórtelky Magda által is megértett igazság illusztratív, sokoldalú kifejtését azok a Kaffka Margit-szövegek nyújtják, amelyekben a katolikus egyházi regula és az általa uralt közösség kap főszerepet (Úrnapja, A kisasszony, Soror Annuncia, Hangyaboly). Úgy is mondhatnánk, hogy ezek az írónő erotikával leginkább átszőtt írásai. A kisasszony című – 1907-ben megjelent – novellában a szép falusi tanítónő szerelme, az ifjú katolikus pap misét celebrál, s az egymást rég nem látott két fiatal interakciója a templomi rituáléba ágyazva, a szertartásrendre telepítve (nézések, súgások, elszólások révén, a gyónási ceremónia egyedítésével, applikálásával) megy végbe. Az Úrnapja (1912) struktúrája sokban hasonló az öt évvel korábbi elbeszéléséhez. A fiatal növendékek apácák kíséretében vonulnak a főtéri templomba, és időznek el az ünnepség forgatagában. A kisvárosi klastrom növendékeit évente egyetlenegyszer viszik utcára, s az egyházi ünneplésrendre természetesen a világ iránti mohó vágyakozás, a fiatal életakarat interakciós próbálkozásai mintázódnak rá. Egy fiatal tiszt aztán végleg megtöri az egyházias, áhítatos, illedelmes rituálét. A szoros, térdeplő leányrendnél megáll, pardont mond, és áttör a soron éppen Tilla előtt. A lányt már a májusi litániákon észrevette, azóta is számon tartotta, s most "nevető, incselkedő, szép férfiszemével a leány gyönyörűen riadt, vérpiros arcába néz egy pillanatig". Az inzultust elszenvedett hajadonra komoly büntetés vár a zárdában, faggatni, dorgálni fogják, mégis sokan irigylik, hiszen "(...) ő az, akinek története van – emlékezetes napja, vétke".

A klastromi rend körülményei között, látjuk, a legkisebb törvénysértés (bármiféle rendű és rangú vágy közvetett kifejezése) jelentős, nagy eseménnyé válik. A Hangyaboly léttere, az apácazárda összeszorított, szigorú tabuk szerint működő "ázalag-világa" hallatlanul intenzív világ. E körülmények ugyanis (a világtól elforduló élettagadás és a természetes életakarat konfliktusának jegyében) az emberi pszichikumot lankadatlan munkára, eltolásokra, szublimálásokra, jelentéscserékre, helyettesítésekre kényszerítik, s az interakciós nüanszokat, apróságokat megnövelik, a kapcsolatok erőterét energiával töltik fel. A zárdai élet a talpraesett Király Erzsi szerint koncentráltabb és intenzívebb, mint a kinti világ. Társnője, a csüggedő Popescu Kornélia elé azt a lányt állítja példaként, akinek az itt töltött nyolc év alatt "minden paptanárral volt kis ügye, minden megrovási kalandban benne volt, bejárta éj idején az összes épületszárnyat és tilos vidéket csak úgy heccből, volt inkvizíciók hősnője, vannak itt szövetségesei és szerelmi vetélytársnői, soha kinn a világban ilyen mozgalmas, nagy élete nem lehetett volna – kivéve tán, ha valami színinövendék". A "paptanári ügyek" persze a kívülálló szemével nézve semmiségek. A növendék szemjátékával zavarba hozza a katedrán álló szép papot, rendszeresen jelent órakezdés előtt, segít a füzeteket fölvinni. "(...) Pável Marika mindig kinn várta mostanában megint Fóth tisztelendőt, a hittanóra előtt az előszobában, nyilván jelentkezni akart, hogy nem készülhetett szertartástanból, mert fájt a feje, és mindig olyan későn jöttek be aztán, és oly kipirulva. Az osztályközvélemény már megszokta és legitimálta ezt a régi és most felújult, kölcsönös játékot, kinn a világban flörtnek hívják az ilyet." A klastromot keresztül-kasul átfonják a rajongások, szublimált szerelmek. Kunigunda, a köpcös, érdes, öreg apáca egész bárdolatlan lelkével a deli termetű, olajbarna arcú soror Virginiáért rajong, Virginia a békességet és tisztaságot árasztó Magdolna nővérbe szerelmes, Szidi és Gizi viszont a bájos Emerikát imádják. Militorisz, a tizenöt éves növendék halálmegvető bátorsággal szökik ki a hálóból egy este, hogy láthassa a szép Gerolda nővért. Fuldokolva zokog, letérdel, szerelmesen nyögdécsel, liheg. A szép novícia feddi, korholja, de igazából az ő hangja is csupa fojtott izgalom. (Militorisz alapjaiban teljesen egészséges lélek. Szeptemberben még egy csinos jogászfiúnak irkált levelet. Gerolda soror iránti rajongása nyilvánvalóan eltolás, helyettesítés, szublimálás, amint Király Erzsi a fejére is olvassa.)

A szilveszteri bál az egyetlen alkalom a zárdában, amikor táncolni is lehet. A szép, fiatal apácákat hetekkel előre lekötik, szétkapkodják a hódoló világiak. Két növendékleány (Szidi és Gizi) egyes-egyedül ennek az estének a kedvéért szokott itt maradni az egész hosszú karácsonyi szünidőre. A "rajongásokat" semmiféle rendszabállyal nem lehet megfékezni. A külső betörés, a klastrom elleni merénylet után szigorító intézkedések születnek, de mindez csak olaj a tűzre. "A távolság tehát még nagyobb, a mesterséges elkülönítés még szigorúbb lett pár héten át az egyes épületszárnyak lakói, a másféle uniformist viselők között. S az utóbbi időben már-már lanyhulni indult műszerelmek újult lángra szítódtak ezáltal. Egy-egy novíciafátyol vagy kerek abbégallér látása messziről, a folyosó másik végéről olyan hideglelést okozott például egy-egy növendékben, mint régen, azelőtt (...)"

Az 1917-ben napvilágot látott Hangyaboly Kaffka Margit leginkább erotikus műve. A rend, a szabály intenzitásnövelő erejét tanúsító művészi vízió, a közvetettség kultúrájában rejlő szubtilitáslehetőségek gazdag megjelenítője. Bár az is igaz, hogy e regényben a szabály másik arca, a tiltás, korlátállítás fülledt, fojtogató, nyűgöző ereje is föl-fölvillan.

Ha az ember életét örök időktől átfogó erotika koronként változó formái közül a múlt század elejének udvarlását, asszonytudományát nyomozzuk, Kaffka Margit prózájából szinte mindent megtudhatunk róla.