Nyilasy Balázs
Udvarlás,
asszonytudomány, erotika Kaffka Margit szépprózai műveiben
Ha az elbeszélő művekben megjelenő
erotikumról beszélünk, általában többféle
jelenségcsoportot (a közvetlenség–közvetettség
különböző fokain álló akciókat, történéseket,
szituációkat) tartunk szem előtt. A közvetlen szexuális
érintkezés megjelenítését, jelzését éppúgy ideértjük,
mint az udvarlás interakciós jeleit és tetteit, a férfi-nő
viszonyt, a szexualitást körülvevő közvetett, kulturálisan
szabályozott (az eltolás, átalakítás, késleltetés,
helyettesítés, szublimálás műveleteinek is alávetett)
gesztusegyüttest. Kaffka Margit elbeszélő prózájának
erotikáját számba véve mindenekelőtt e közvetett,
kulturálisan kódolt gesztusrend bősége, gazdagsága ötlik
szemünkbe. Erotikus atmoszférát nála elsősorban a
közvetettségből fakadó intenzitásenergiák teremtenek. Az
"asszonytudomány", az öltözködés, a korrekt társadalmi
érintkezésbe csomagolt flört, a mimika, a szemjáték, a
köszöntés-koreográfia, a zenén és táncon keresztül
megélt interakció – ezek azok a momentumok, amelyek az
írónő elbeszéléseiben és regényeiben rendkívüli szerepet
nyernek.
Az irodalmi mű társadalmi kapcsolatát
illetően persze a leginkább szubverzív írói gesztusnak
mindig a közvetlen testi érintkezés jelzése, a nyílt
testiségre utalás, az aktusmegjelenítés tekinthető. Kaffka
Margitnál azonban a sokoldalú, beteljesített testi
érintkezés ábrázolása igen visszafogott. Teljes szexuális
aktust az írónő prózájában igen kevésszer lelhetünk föl,
és eme ritka részletek is rövidek (pár mondatosak),
körülírás-, jelzésszerűek. "A hangja rekedten tört elő,
keze, mint kérlelhetetlen vaskapocs, görcsösen szorította
össze az asszony hajlékony ujjait. Egy darabig halálos,
megdöbbent némaságban lesték egymás elfojtott lélegzetét,
és a lelkük mélyén apró, bátortalan, majd feltörekvő,
tétova ujjongások születtek. Aztán a férfi egy mozdulattal átfogta
és magához hajlította a gyöngéd, leányos vállakat.
Odalentről, az utcáról a boltok vasredőinek csattanása
hallatszott. Késő este volt" – jeleníti meg a narrátor a
két vak fiatal, Éva asszony és a tehetséges zenetanár
egymásra találását, s utal a szeretkezésre jelzésszerűen a
Mélységek fölött című, 1907-es szövegben. "Rába
volt vele éppen. Már régóta hallgatott, nézte őt fátyolos,
vágytól ernyedt szemmel, mozdulatlan. Most kinyújtotta felé a
karját, talán csak vigasztalón, de a pillanat röptében
utánalendült egészen, felölelte, ölbe fogta tán. A leány
nem vesztette el az eszméletét, látott és ítélt, valami vak
és oktalan, gonosz és dacos keserűséggel, érthetetlen
bosszúérzéssel. A másikra gondolt, utolsó percben
végtelenül leányos gondolattal ölelte végig lelkében azt,
akit szeretett, és összeszorította ajkát a szenvedélyes,
kétségbeesett undortól" – adja át testét a már régóta
sóvárgó-próbálkozó alispánnak Balikay Iza dacos, hirtelen
döntéstől vezérelve az 1910-es Csonka regényben. Az
orsó mellől című, 1908-as novellának szintén része egy
erőszaktevő aktus, de ez még az eddigi példákhoz képest is
kurtább, utalás-, jelzésszerűbb, mint ahogyan ilyen a férji
jogérvényesítő gesztus is a Fekete karácsonyban.
"Tudta, szinte pillanatra várta, mikor nyújtja ki érte a
karját a férfi, hogy egy néma, haragos mozdulattal hevesen
magához vonja. Rendesen ezt hozza az ilyen fojtott, oktalan,
egész esti hallgatás!..." (A férji rendelkezési jog, a női
test korlátlan birtoklása ellen egyébként nemcsak a Fekete
karácsony "megtévedt asszonya", hanem a Süppedő
talajon hősnője, a hajadon Klári is lázadozik.)
A teljes szexuális érintkezés a
Kaffka-prózában tehát ritka, kis terjedelemben jelenik meg, a
megjelenítés inkább csak utalásos, körülírásos
karakterű, és nem is igazán erős erotikus intenzitású. A
visszafogottság okait keresve gondolhatunk természetesen a
századforduló taburendszerére, a nyílt szexuális
ábrázolást tiltó konvenció erejére, az asszony-írónőnek
a maszkulin-patriarchális rendben betöltött bizonytalan
státusára. De leginkább talán magára az írói alkatra
érdemes hárítani a felelősséget: Kaffka Margit – mint
említettem – elsősorban a közvetettebb interakciók erotikus
energiáinak feltárásában érdekelt. Egy bizonyos:
semmiképpen sem prüdériáról van szó. A testiség az
írónő más szövegrészeinek tanúsága szerint ugyanis nagyon
természetes emberi jelenség. Így, ilyen természetességgel
csalja meg férjét a Fekete karácsony Annája, amikor a
"nagy, teljes nyárban" kivirul a teste, és a próbálkozó
férfi "a testi élettel bánó orvos naiv és nyílt
rövidségével", gyerekes örömvággyal hiteti el vele, hogy
"oly természetes, jogos és jelentéktelen dolog ez".
A teljes kontaktustól visszafelé haladva a
férfi-nő interakció következő stádiuma a közvetlen
szexuális töltetű, de nem teljes érintkezés, azaz a csók. A
csók – mint tudjuk – évszázadok fontos, sokjelentésű
irodalmi cselekménynukleusza, a fin de sičcle, a szecesszió
kitüntetett motívuma. A Kaffka-prózában kissé gyakrabban
fordul elő, mint az aktus. Íróilag általában nem
előkészített, nem motivált. A férfitól indul ki, inkább
indulatos-erőszakos, mint kölcsönös, időnként egyenesen a
nagy, századfordulós témát, a nemek harcát idézi meg.
Nordrauth báró, a vonzó főpap heves szorítással fogja át
Balikay Iza vállát, és önmagából kifordult lélekkel
csókolja szájon a leányt. Villiers körülkeríti Rebeggát,
elrekeszti a lány útját, és rettenetes, villámütésű
csókkal csókolja percekig (Csonka regény).
Szentandrássy, a fiatal főispáni titkár fulladozó hévvel
csókolja Laszlovszky Máriát, s az aktus rémült dulakodásba
megy át. Mária beteges utálattól liheg, ütése a férfi
arcát éri, úgy küzdenek, "mint két viaskodó állat" (Mária
évei). Még Pórtelky Magdának, a Színek és évek
hősnőjének is kijut az erőszakos, váratlan csókokból.
Tabódy Endre a szűk zsidósorban oly hirtelen és hevesen
szorítja száját a már gyermeket váró fiatalasszony
szájára, hogy a nő nem tud védekezni, csak a csók után
löki el magától – felzaklatva és megszégyenülten – a
férfit. Vodicska Jenő társadalmilag szentesített vőlegényi
csókjával, első pillantásra úgy tűnik, minden rendben van,
ám igazából Pórtelky Magda beszámolójából is a birtoklás
sugallatát érezhetjük ki. Az egymondatos, konstatáló
tényközlést lezáró tárgy elé ragasztott
megkülönböztető jelzők még itt is tulajdonlást, erőszakot
sejtetnek. "A vőlegényem volt az első férfi, aki
szertartásosan, gyöngéden, komolyan megcsókolta az én
leányos, gőgös szájamat." A Soror Annuncia című
szövegben a búcsúzó növendéklány és Annuncia nővér
között elcsattant csók szintén váratlan és erőszakos, de
ezúttal előkészített, motivált. Természetesen robban ki a
zárdai feszültségből, s egészében talán ez a Kaffka-oeuvre
legszenvedélyesebb, legizgatóbb, leginkább erotikus csókja.
"Mikor a búcsúszó elhangzott, még mindig fogta a kezem a
soror. Aztán átölelt, gyors, rebbenő asszonyi mozdulattal,
és megcsókolta a szájával a szájam. Soha nem csókolt meg
engem úgy senki azóta sem, forrón, lélekveszetten,
igazian."
A kézcsók persze még a csóknál is
gyakrabban bukkan föl Kaffka Margit történeteiben. A dzsentri
vagy az arisztokrata férfi udvarló léhasággal, hosszan, a
női kacsóra meleg levegőt fújva csókol kezet. "Odaadták
mind a ketten" (mármint a kezüket, Csire és Klára, a két
szép csitri A veszedelemben), "és a férfi" (a
gourmand Józsi báró) "sima, hízelkedő ajkát rányomta
mind a kettőre, miközben erős és forró lélegzetet fújt
rájuk"; "Odanyújtotta a kezét" (mármint Rosztoky Éva,
az Állomások hősnője a dzsentri Szinnaynak), "s a
férfi hosszasan, tartósan csókolta meg, az évtizedek óta
kipróbált hatású kézcsókkal, forrót lehelve rá az orrán
át". (Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a Kaffka-oeuvre
talán legpoétikusabb szerelmi történetének férfi tagja, a
máskülönben talpig dzsentri fiú, Tabódy Endre nem él a
hatásvadász levegőfúvás-gesztussal, miközben szerelme
kezét érinti szájával. "A kezemre hajolt, és megcsókolta
gyöngéd mozdulattal, hosszasan, de alig lehelve rá" –
emlékezik a nagyszabású szinyéri bálon történtekre
Pórtelky Magda.)
A fentebb megidézett szöveg, A
veszedelem (1905) már nem a közvetlenség, hanem a
közvetettség iskolapéldája, s így válik az egyik
legérdekesebb, legfinomabb erotikájú korai Kaffka
Magit-novellává. A fekete, nyúlánk Klári és a telt,
asszonyos Csire kalandra indulnak az egyetemi internátusból.
Színházjegyet akarnak kérni, de a rokon színésznő báróné
nincsen otthon. A házvezető aszszony (a volt öltöztetőnő)
ott marasztalja a lányokat, és sorban fölpróbáltatja velük
az úrnő szebbnél szebb színházi ruháit. A tintafoltos ujjú
kis tanulógépek a próba közben egyre inkább nővé, sudár,
szépséges dzsentri lányokká válnak. A pompás, telt
formákat a jól kiválasztott ruha megnyújtja, a karcsú boka
körül selyemfodor tekeredik, a domború mellcsonthoz, az izmos
vállhoz nagyszerűen simul a sötétvörös lovaglóruha. A
fehér posztóból készült kislányos öltözet "minden
rejtett formát, viruló asszonyi idomot a tombolásig"
érvényesít, Stuart Mária nyakfodros zöld bársonyköntöse
rafináltan hatásossá és gyönyörűen harmonikussá teszi a
szép lánytestet. A lányok éppen a tükörbe bámulnak
önfeledten, amikor betoppan a házigazda férj, mellesleg
báró. A csitrik a furcsa öltözetben félig szégyenkezve,
félig jókedvűen lépnek a jó növésű, kellemes arcú
úriember elé, s a férfi ragaszkodik ahhoz, hogy a különleges
ruhát magukon hagyva telepedjenek le. A két naiv intézeti
lány és a diszkrét modorú, gourmand pillantású negyvenes
férfi között játékos, beszélgetős flört kezdődik, amely
pezsgőbontással, összetegeződéssel folytatódik. A hódoló
játékot a nővé lett lányok egyáltalán nem utasítják el,
előkelő szépségük egyre erősödő öntudatával vesznek
részt benne. Isten tudja, végül mi történne, ha "még
egészen idejekorán (...) mint deus ex machina" meg nem
szólalna az előszoba csengője. A báróné érkezik haza,
szerencsére a lányokat a férfi és a házvezetőnő gyorsan
kimenekíti. "(...) meg lehetsz az estebéddel elégedve.
Tojástáncot jártál a szokatlan és illetlen dolgok
fölött" – összegzi barátnőjének az est tanulságait a
diáklány Klára.
A veszedelem "nőietlen",
magolásra, egyetemi munkára kényszerített leánykái, nagyon
úgy látszik, csak időlegesen temették el magukban az
"asszonytudományt", a ruhával, szemmel, mozdulattal bánás
szép női művészetét. E tudást a jóravaló, vidéki
dzsentri lányok már csitri koruktól buzgón gyakorolják.
"Bánik is vele máris!" – konstatálja a Megye utcán
tipegő kis Pórtelky Magdus asszonyi szemjátékát,
kontaktusteremtő tudományát Zimán Ilka. "Tükör előtt
állva néha sokáig lestem, ámulva figyeltem az arcom egy-egy
új vonalát, magától jött, beszédes kifejezést, egy szép
fejmozdulatot, de aztán megjegyeztem és felhasználtam –
számon tartva, mint hasznos fegyvereket" – vall a Színek
és évek narrátora maga a bakfisfővel folytatott buzgó
tanulásról. Az asszonytudományhoz természetesen a ruhával
bánás készsége is hozzátartozik. A Budapestről érkezett,
pompás báli selymet meg kell tanulni gráciával kezelni, karra
vetni, kígyós vonalban vontatni. (Az érte kiadott meglehetős
summát a máskülönben szigorú, takarékos grószi sem
sokallja. Tudja, fegyverzet ez, amelyben a lánynak "győzni,
hódítni, komoly életcsatát nyerni kell".) A dzsentri
hajadon a Kaffka-prózában valóban komoly harc résztvevője, s
e hadművelet, a hódítás annál inkább élethalálkérdés,
minél szegényebb ő maga. Egy másik Klári, a Süppedő
talajon szép, de szegénységében kiszolgáltatott
hősnője viszolyog ugyan a hirtelen fölbukkanó, jelentéktelen
patikustól, a lehetőséget mégis ki kell használnia. Sőt,
minden asszonytudományát össze kell szednie, hogy a
gátlásos, kisebbrendűségi érzésektől terhelt férfiból
kicsikarja a nyilatkozatot. A lány sorsdöntő
készülődésének jelenete egyben a női test ihletett,
sugárzó megjelenítése is. "Igen, hát szépnek lenni
estére! A tükör előtt ült megint, és gyakorlott kézzel
nagy, laza hullámokat sütött a hajából a két halántéka
fölé (...) Hátrább lökte a forgótükör lapját, és
vízszintű síkjában egyszerre végiglátta egész magát.
Szinte meglepte most ez – a nyaka, vállai fehérsége a
nyitott ablak esti fényeiben átrózsállóan, elevenen, a
gyöngyházfényű két karcsú karja, ahogy ívelőn feje fölé
emelte, utánanyújtva sugár és teli, hajlós derekát, amíg
keblei kirajzolódtak az ing csipkeáttörésén (...) Nézte
elmerülve, lányos, idegenes csudálkozással – hogy
villódzik fehéren és színjátszón az alkonyat előtt, egyre
sugárzóbb a homályban a fiatal női bőr."
Az asszonytudomány, a hódítás fontos
eszköze a tánc is, amely a Kaffka Margit-i írásművészet
tanúsága szerint korlátok, szabályok közé szorított,
erotikus kisugárzású interakció. A táncot nem kedvelő
asszonyok nőiségével, biztosra vehetjük, valami baj van. A
nemi szerepidentitásában egyébként is zavart Laszlovszky
Mária látszólag nem mozog rosszul, mégsem tudja átadni
magát a szimbolikus mozgás hevületének. Mereven szegi hátra
finom, nyúlánk alakját, és fél egy-egy önfeledtebb
szorítástól. Bezzeg Pórtelky Magda! Neki a hajdankori,
mámoros farsangi kavargás egy egész életre kölcsönöz
enyhítő, nyugtató, asszonyos öntudatot. A hosszú, forró
szupécsárdások közben aranyos tűzködön át érzékeli,
hogy fárad, csendesül a többi táncospár, hogy lassan mind
köré gyűlnek, s tetszéssel nézik, mint veszti el magát,
mint olvad egybe "a tánc babonás, bolondos lelkével". Az
utolsó lánykori bál Tabódy Endrével elköltött tánca
különösen szép interakciós emlék marad számára.
"Szálltam a szép, karcsú legény karján félig behunyt
szemmel, és arra gondoltam, hogy a tánc öröme máig
szegényes és balga játszódás volt csak – ez, így az
igazi, most tudtam csak meg a jelentését. Eddig csak a testem
ringott és kábult el, a vérem káprázata szállt körültem
csak csalóka mámorban, de most a lelkem legmélyén,
legigazabban nyílott és pattant fel valami, és ez az
eggyéolvadás olyan csudálatos és tiszta, hogy nem lehet neki
nevet adni."
Pórtelky Magda, az ízig-vérig dzsentri lány
nem tekinti fojtó bilincseknek a dzsentri életkultúra
megteremtette szabályokat. Magdus szereti ezt a rendet, amely a
férfi-nő viszonyban közvetettséget teremt, medreket alkot,
strukturálja a viszonyt, s közben finom lehetőségeket nyújt,
intenzív erotikakultúrát alkot. A hősnő ösztönös
érzékenységgel teremt és él végig szubtilis erotikájú
helyzeteket. Egyik legszebb példája ennek a zene jegyében
kialakított, csupán percekre-pillanatokra szóló, de
törékenységében is szép báli interakció a dzsentri lány
és a cigányzenész között. "(...) pezsgőbe mártottam a
nyelvem, és belenéztem a Bankó prímás rám ragyogó, lassú
tüzű szemébe. Szép szál cigánylegény volt, és nekem
játszott, egy mosolyért is hálás, leszámolt alázattal.
Lassan, meghatottan jött közelebb felém, szordinót tett, és
régi nehéz, tárogatós hallgatóba kezdett (...) Fölényes
volt itt ebben a percben, egyetlen színjózan szinte a pezsgős
urak között, hódoló művészetével és féken tartott
indulatával, átfutó, kellemes forrósággal éreztem meg benne
a férfit. »Bravó!« mondtam nagyon halkan, bólintottam, és
alig észrevehetően összevertem a tenyerem, mélyen meghajolt
leeresztett vonóval, és hátrább vonult (...)"
A mederbe kényszerítettség, a tilalom, a
gát önmagukban nem semmisítik meg, sőt, intenzifikálják,
fölfokozzák a férfi-nő kapcsolat egész érzelemvilágát –
a már Pórtelky Magda által is megértett igazság
illusztratív, sokoldalú kifejtését azok a Kaffka
Margit-szövegek nyújtják, amelyekben a katolikus egyházi
regula és az általa uralt közösség kap főszerepet (Úrnapja,
A kisasszony, Soror Annuncia, Hangyaboly). Úgy is
mondhatnánk, hogy ezek az írónő erotikával leginkább
átszőtt írásai. A kisasszony című – 1907-ben
megjelent – novellában a szép falusi tanítónő szerelme, az
ifjú katolikus pap misét celebrál, s az egymást rég nem
látott két fiatal interakciója a templomi rituáléba
ágyazva, a szertartásrendre telepítve (nézések, súgások,
elszólások révén, a gyónási ceremónia egyedítésével,
applikálásával) megy végbe. Az Úrnapja (1912)
struktúrája sokban hasonló az öt évvel korábbi
elbeszéléséhez. A fiatal növendékek apácák kíséretében
vonulnak a főtéri templomba, és időznek el az ünnepség
forgatagában. A kisvárosi klastrom növendékeit évente
egyetlenegyszer viszik utcára, s az egyházi ünneplésrendre
természetesen a világ iránti mohó vágyakozás, a fiatal
életakarat interakciós próbálkozásai mintázódnak rá. Egy
fiatal tiszt aztán végleg megtöri az egyházias, áhítatos,
illedelmes rituálét. A szoros, térdeplő leányrendnél
megáll, pardont mond, és áttör a soron éppen Tilla előtt. A
lányt már a májusi litániákon észrevette, azóta is számon
tartotta, s most "nevető, incselkedő, szép férfiszemével a
leány gyönyörűen riadt, vérpiros arcába néz egy
pillanatig". Az inzultust elszenvedett hajadonra komoly
büntetés vár a zárdában, faggatni, dorgálni fogják, mégis
sokan irigylik, hiszen "(...) ő az, akinek története van –
emlékezetes napja, vétke".
A klastromi rend körülményei között,
látjuk, a legkisebb törvénysértés (bármiféle rendű és
rangú vágy közvetett kifejezése) jelentős, nagy eseménnyé
válik. A Hangyaboly léttere, az apácazárda
összeszorított, szigorú tabuk szerint működő
"ázalag-világa" hallatlanul intenzív világ. E
körülmények ugyanis (a világtól elforduló élettagadás és
a természetes életakarat konfliktusának jegyében) az emberi
pszichikumot lankadatlan munkára, eltolásokra,
szublimálásokra, jelentéscserékre, helyettesítésekre
kényszerítik, s az interakciós nüanszokat, apróságokat
megnövelik, a kapcsolatok erőterét energiával töltik fel. A
zárdai élet a talpraesett Király Erzsi szerint koncentráltabb
és intenzívebb, mint a kinti világ. Társnője, a csüggedő
Popescu Kornélia elé azt a lányt állítja példaként, akinek
az itt töltött nyolc év alatt "minden paptanárral volt kis
ügye, minden megrovási kalandban benne volt, bejárta éj
idején az összes épületszárnyat és tilos vidéket csak úgy
heccből, volt inkvizíciók hősnője, vannak itt
szövetségesei és szerelmi vetélytársnői, soha kinn a
világban ilyen mozgalmas, nagy élete nem lehetett volna –
kivéve tán, ha valami színinövendék". A "paptanári
ügyek" persze a kívülálló szemével nézve semmiségek. A
növendék szemjátékával zavarba hozza a katedrán álló
szép papot, rendszeresen jelent órakezdés előtt, segít a
füzeteket fölvinni. "(...) Pável Marika mindig kinn várta
mostanában megint Fóth tisztelendőt, a hittanóra előtt az
előszobában, nyilván jelentkezni akart, hogy nem
készülhetett szertartástanból, mert fájt a feje, és mindig
olyan későn jöttek be aztán, és oly kipirulva. Az
osztályközvélemény már megszokta és legitimálta ezt a
régi és most felújult, kölcsönös játékot, kinn a
világban flörtnek hívják az ilyet." A klastromot
keresztül-kasul átfonják a rajongások, szublimált szerelmek.
Kunigunda, a köpcös, érdes, öreg apáca egész bárdolatlan
lelkével a deli termetű, olajbarna arcú soror Virginiáért
rajong, Virginia a békességet és tisztaságot árasztó
Magdolna nővérbe szerelmes, Szidi és Gizi viszont a bájos
Emerikát imádják. Militorisz, a tizenöt éves növendék
halálmegvető bátorsággal szökik ki a hálóból egy este,
hogy láthassa a szép Gerolda nővért. Fuldokolva zokog,
letérdel, szerelmesen nyögdécsel, liheg. A szép novícia
feddi, korholja, de igazából az ő hangja is csupa fojtott
izgalom. (Militorisz alapjaiban teljesen egészséges lélek.
Szeptemberben még egy csinos jogászfiúnak irkált levelet.
Gerolda soror iránti rajongása nyilvánvalóan eltolás,
helyettesítés, szublimálás, amint Király Erzsi a fejére is
olvassa.)
A szilveszteri bál az egyetlen alkalom a
zárdában, amikor táncolni is lehet. A szép, fiatal apácákat
hetekkel előre lekötik, szétkapkodják a hódoló világiak.
Két növendékleány (Szidi és Gizi) egyes-egyedül ennek az
estének a kedvéért szokott itt maradni az egész hosszú
karácsonyi szünidőre. A "rajongásokat" semmiféle
rendszabállyal nem lehet megfékezni. A külső betörés, a
klastrom elleni merénylet után szigorító intézkedések
születnek, de mindez csak olaj a tűzre. "A távolság tehát
még nagyobb, a mesterséges elkülönítés még szigorúbb lett
pár héten át az egyes épületszárnyak lakói, a másféle
uniformist viselők között. S az utóbbi időben már-már
lanyhulni indult műszerelmek újult lángra szítódtak ezáltal.
Egy-egy novíciafátyol vagy kerek abbégallér látása
messziről, a folyosó másik végéről olyan hideglelést
okozott például egy-egy növendékben, mint régen, azelőtt
(...)"
Az 1917-ben napvilágot látott Hangyaboly
Kaffka Margit leginkább erotikus műve. A rend, a szabály
intenzitásnövelő erejét tanúsító művészi vízió, a
közvetettség kultúrájában rejlő szubtilitáslehetőségek
gazdag megjelenítője. Bár az is igaz, hogy e regényben a
szabály másik arca, a tiltás, korlátállítás fülledt,
fojtogató, nyűgöző ereje is föl-fölvillan.
Ha az ember életét örök időktől átfogó
erotika koronként változó formái közül a múlt század
elejének udvarlását, asszonytudományát nyomozzuk, Kaffka
Margit prózájából szinte mindent megtudhatunk róla.