Máriássy Judit: Egy pohár sör
Filmnovella22

- Julika! - Bérczy teli torokból kiáltott. De a lány nem fordult hátra. Felvetett fejjel sietett tovább a Szondy utcán a Liget felé.
Tévedett volna? Lehetetlen. Ha nem húsz lépés, de ötszáz méter távolság lenne köztük, akkor is megismerné. Ismeri a virágos-mintás ruhát, a rövidre nyírt kócos hajat, ezt a furcsán rátarti járást, és ismeri saját szívének szapora verését: nem dobogtatja meg azt senki ilyenformán, csak Balázs Julika, a harmadik emeletről.
Igaz, a lány ezt aligha sejti.
Idestova egy éve már, hogy bevonult katonának, azóta egyetlen képeslapot küldött neki. Azon se állt több négy semmitmondó szónál. Kiolvasta belőlük azt a leírhatatlan egyet? Lám, a véletlen is úgy akarta, hogy amint Pestre ér, első ismerősként őbelé botoljon.
Mire vár még?
A Munkácsy Mihály utca sarkán utolérte.
- Ha megengedi kisasszony... - Előre élvezte ezt a "leszólítás" tréfát, látta, mint ijed meg majd, hogyan gyorsítja a lépést, de Julika megállt. Megismerte a hangját vagy várt valakire? - a közelálló, világoskék szempár kacéran rebbent felé s csodálkozó kerekre tágult.
- Nahát ilyet! Te vagy az, Andris?
A régi, gyerekkori megszólítás, ez az "Andris" kizökkentette a kitervelt kerékvágásból. Julika fényes mosolya a régi pajtásnak szólt.
- Jaj, de nagy ember lett a tizedes elvtárs! Már kezet se fog a szegény ember lányával.
- Mi újság a házunkban, Julika? - ezt kérdezte, mert okosabb nem jutott eszébe, úgy lefoglalta a boldog vizsgálódás. Megnőtt, megszépült a lány, a dereka karcsúbb lett, a szája pirosabb. Ha megcsókolhatná...
- Hiszen tudod, hogy mifelénk sose történik semmi. Minden úgy van... - A fiú hirtelen szigorral vágott közbe.
- Nem igaz. Teveled történt. - Az éles hang, vagy valami más okozta-e, Julika elvörösödött. Szemöldöke aggodalmasan rándult össze. Nemcsak a dereka - szemöldöke is vékonyabb lett tavaly óta.
- Ugyan már. Micsoda?
- Karácsonykor eljöttél a varrodából. Édesanyám írta, hogy gyárba jársz. - A közelálló szempár ismét felhőtlenül nevetett rá.
- Hát neked mindent tudnod kell rólam? - Bérczy a barnára sült karja után nyúlt.
- Mindent.
Julika felszisszent a szorítástól. Megrázta, hátravetette a fejét, mintha bíztatta volna: mondd még egyszer! De a hangja tovább évődött.
- Azelőtt nem voltál ilyen kíváncsi rám.
- Azelőtt... azelőtt kislány voltál.
- És most?
- Most már nagylány vagy. - A kis, pisze orr büszkén emelkedett a magasba.
- Tizenhét múltam. Százötvennégy centi. - Megintcsak nevettek. Hát már sose fognak komolyan beszélni? Százszorta kedvesebb, mint amilyennek az emlékezete őrizgette, s hogy hagyja szóhoz jutni! Nem hagyta most sem.
- Mit álldigálunk itt napszámba, te Andris? Még elkések miattad! Pedig várnak ám! - Bérczyben máris lángot vetett a féltékenység.
- Hol? Kicsoda? - A lánynak sürgős néznivalója akadt a levegőben. De szava tovább is vidáman csilingelt, mintha olyasmit mesélne, amit mindenkinek tudni illik.
- Jaj, hát a Kotróba'. A Tutsek Rózsi. Oda szokunk járni, nincs is más rendes hely a környéken. Nem emlékszel a Rózsira? Az a nagy, dagadt lány, a papája házmester a 47-ben...
Mi ütötte meg ebből a derűs szóáradatból, az-e, hogy a Kéményseprőt csakúgy Kotrónak becézte, mint valami törzsvendég, vagy a kövér házmesterlány említése, akit sose állhatott... maga se tudta. Éppen csak átsuhant a kedvetlenség árnyéka az arcán - Julika mégis észrevette.
- Mi bajod van, Andris? Haragszol rám?
A régen kigondolt szavak haragjában új köntösbe bújtak. Pattogva, csaknem gorombán beszélt, nem is nézve a lányra.
- Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, Julika. Ne tarts bolondnak! Azért, mert én sose udvaroltam... attól még... Úgy gondoltam, hogy nekem nősz fel, érted? És amikor megkaptam a behívót, te se hordtad még ilyen magasan az orrodat, csupa maszat volt az arcod a sírástól és azt mondtad, hogy ilyen rossz lesz, ha bevonulok, meg olyan rossz lesz... Hát tudd meg, hogy énvelem nem lehet játszani, mert én a játékot is komolyan veszem, és azóta is mindig azt vártam, hogy megmondjam neked... - Már csak az az egyetlen szó hiányzott, de azt így, méregbe csomagolva nem tudta kimondani. Julika arcáról már régen leolvadt a nevetés. Csak nézett rá ámult, ijedt és hálás tekintettel.
- Hát mért nem mondod? - Olyan meghitten, annyi várakozással szegezte neki ezt a kérdést, hogy egyszeriben azt se tudta, melyik lábára álljon. Minden porcikája megtelt valami melengető gyengédséggel.
- Majd... holnap, Julika. Most eredjél csak. És holnap este majd én várlak a Kotróban... Jó lesz?
A százötvennégycenti kinyúlt, a virágos-mintás ruha egy pillanatra hozzásimult a zsávolyzubbonyhoz.
- Csudajó, Andriska...
Mi volt ez? Bérczy megbűvölten meredt a lány után.
A fekete szandál már a vendéglő kerítése mögött kopogott.
Julika elröpült. Huszonnégy óra múlva...
És lassan megindult visszafelé a Szondy utcán.

Julika szédült. Nem a sörtől - alig ivott belőle, a tánctól sem - még nem keringőzött. Az idegen férfi, akinek nedves tenyere a derekára tapadt, minduntalan a lábára lépett.
- Boccs! - motyogta ilyenkor. A dobos a mikrofonba énekelte: "Minden asszony életében van egy pillanat..." Rózsi egy vékonydongájú kis tüzérhez simult. Juli fitymálva mérte végig. "Bezzeg az én katonám..." - végre elhallgatott a zene.
Leülhettek. Táncosa magasba emelte a söröskancsót.
- Most pedig megisszuk a brudert, Jucika! De magával is, maga kis dagadt! - Rózsi sértetten rázta meg a fejét.
- Még hogy én...
- Na, szervusz!
- Szervusz!
- Laci vagyok. - A lányok arcán hangos csók cuppant. Juli megtörölte a helyét. A férfi nevetett.
- Finnyás vagy, cicám...
Most nézte meg először. A bajusza brillantinosan fénylett, feje búbján szemérmesen kopaszodott.
Megbökte Rózsit:
- Gyere velem...
Laci sokatmondóan hunyorított a kis tüzérre.
- Vannak helyek, ahová a királyok gyalog, a lányok meg kettesével járnak...
Mire a bölcselkedést befejezte, ők már az utcán voltak.
Rózsi felfújta magát mérgében.
- Mit izélsz itt?
Julika vállat vont.
- Unom.
- És ha miattad nem akarja majd kifizetni a sört, akkor mit csináljak? Abból a katonából egy szódavíz se néz ki. Nálam egy fillér sincs...
Juli megadóan nyúlt a táskájához. Púderdoboz, rúzs, zsebkendő, hetibérlet, a gyári igazolvány... Pénz nem került elő.
Rózsi tovább morgott:
- Hát akkor minek ugrálsz? Ez nem látszik olyannak... Félsz, hogy sétálni visz?
Julika nemet intett.
- Mi ütött beléd, mondd már, hogy éppen máma...
- Hazajött Bérczy Andris. Ez ütött belém. - Tutsek Rózsi értetlenül bámult rá. Igaz, hogy vagy tíz évvel ezelőtt "vőlegénynek", meg "menyasszonynak" csúfolta őket az utca, de később? Andris már ipari tanuló volt, amikor ők még babaruhákat varrtak, mire pedig az ő szemük rányílott a fiúkra, a "Bérczy" szakmunkás lett, a szakma bolondja, s úgy átnézett rajtuk, mintha ember se volna az, aki nem sublerral szaladgál.
Julika nem magyarázott semmit. Odahajolt a gömböc megszelídült, bámész arcához és megcsókolta.
- Szerbusz.
Tutsek Rózsi felsóhajtott. Szívből szerette Jucit, vele ment volna most is, de valamiféle becsület visszahúzta őt a kopaszodó Laci asztalához.
Jucika visszaintett.
Ugyanazt a repedezett aszfaltot rótta, amin az előbb Andrissal jött végig. Vajon mit csinálhat? Bérczy bácsi nemrég büszkén mutogatta a házbelieknek, hogy fürdőszobát épített az egykori kamrából. Bizonyára fürdővel várták a katonafiút s most kinyújtóztatja barna, izmos testét a vadonatúj kádban. Julika még sose látott meztelen férfit. Az a kettő, akivel dolga volt, itt intézte el a szerelmet a Liget bokrai alatt. És Andrist mégis látja. Szeretné domború mellkasára fektetni a fejét.
Őt nem várja otthon se apa, se fürdő. Anyuka megint utolsó fillérig elszedte a pénzét délután. Azért küldte át a szomszédba élesztőt kölcsönkérni, hogy közben kikutathassa a piros táskát, nincs-e eldugva valami. Volt, hát elvette.
Minek is megy haza? Anyuka ott áll a teknő mellett a gőzben és veszekszik, panaszkodik, veszekszik, panaszkodik, így van ez minden este. Leszajházza őt akkor is, ha tovább marad a gyárban. Anyukának a benti dolgok, gyűlések, tennivalók éppen olyan haszontalan rosszaságok, mintha a Kéményseprőből becsípve tér meg.
Miért is nem maradt ott? Megbántotta Rózsit, aki mindig jó volt hozzá, megbántotta az ismeretlen Lacit, aki mindkettőjük sörét kifizeti. Dúdolni kezdett. "Minden asszony életében..." Visszamenjen?
Összefogódzott pár sétált el mellette. A férfi karja a birtokos nyugalmával pihent a nő vállán. Egyszerre léptek, mintha valami muzsika ütemét követnék, amit csak ők ketten hallanak.
Lám ő még soha, senkivel se járt így. Gyűlöli a sétát, mert tudja, hogy csipkedni fogják, ölelgetik, a legjobb esetben is a karját szorongatják. Milyen szépen mennek ezek ketten. Így megy majd ő is Bérczy Andrással.
Az egyik kapualjból nyurga kamasz bukkant elő. Elállta az útját.
- Hova baktatsz, Juci? - Két napja még nagyokat nevettek együtt. Most a jópofát egyszerűen pimasznak látta.
- Dolgom van.
A fiú a falnak dőlt, onnan kiabált utána.
- De felvágsz, kisanyám! Tizedesen alul már nem is adod! Pedig tudnék én terólad mesélni egyetmást!
Dühösen fordult vissza.
- Mesélj, amit akarsz! - Szíve mégis sebesebben vert. Ettől kitelik minden. Dehát mit mondhat róla? Mi az ő vétke, amit takargatni muszáj? Az, hogy egy Laci, vagy Pista befizette sörre? Mi van abban szégyellnivaló? Semmi, de semmi nincsen! Soha ennél többet nem fogadott el. Soha nem adott érte egyebet táncnál, mosolynál, nevetésnél. Az a két eset, az más volt. Mindenkivel megtörténhet, azzal is, aki nem járt esténként a Kotróba. Rózsi már régen túl volt rajta.
Milyen jogon haragudott rá Andris, amikor megmondta, hogy hová megy? Nem ígért semmit annakidején, mégis elvárta volna, hogy amíg odavan, ő mindig otthon üljön. Mivel üsse agyon az idejét? Minden lány keres magának szórakozást. Van, aki moziba jár. De a mozihoz pénz kell, azt meg Anyuka elveszi. A gyárban néha vetítenek ingyen a keskenygépen - ott meg mindig elszakad a film, és nem azt játsszák, amit éppen látni szeretne. A DISZ-be eljárhatna, de ott sosincs mulatság, csak hosszú előadások és gyűlések, amikre nem tud figyelni. Még egy tisztességes helyiségük sincsen. Akkor hát miért haragszik Andris a Kéményseprőért?
Hazaért. A szürke ház falán vakolatlan téglasor emlékeztet a háborúra.
Az első emeleten megállt. Bérczyék ablaka sötét volt már. Vajon alszanak, vagy elmentek valahova?
"Hát tudd meg, hogy énvelem nem lehet játszani..." - milyen komolyan mondta. Julika megremegett. És hirtelen rádöbbent arra, hogy az esti sört és táncot, amiben semmi, de semmi kivetnivaló nincsen, Bérczy Andrásnak soha nem lehet elmondani.
Miért? Nem lelte a választ.

Az ötlet, hogy a Kéményseprőbe menjenek, idősebb Bérczy Andrástól származott. Mama helyeselte, a fiú pedig lelkesedett érte. Szinte túlontúl is lelkesedett.
- Csak nem kaptál rá az italra, te gyerek? - De Andris nevetett a kérdésen. Nem, nem kapott rá. Kerülővel mentek, végig a Bajza utcán, aztán csendesen beszélgetve a Sztálin úton. Egy kis vendéglő előtt Mama megállt.
- Ne inkább ide? Olcsóbb. - A fiú hevesen rázta a fejét. Az öregek összenéztek. Nem értették a dolgot.
A Kéményseprőben a zenekar mellett kaptak asztalt. A rikácsoló jazz elnyelte az emberi szót. A családi sört háromszor kérték, míg végre a pincér elolvasta idősebb Bérczy szájáról, mit akarnak.
Andris előbb csak tekintetével kereste Julikát. Aztán bocsánatkérően apjára mosolygott és felállt. A kerthelyiség minden sarkából idegen arcok néztek vissza rá. Valaki megérintette a könyökét.
- Kit keres?
Az előbbi pincér volt.
- Balázs Julikát... ha ismeri az elvtárs... olyan, hogyismondjam... - amaz kíváncsian várta a mondat végét. - Szóval barna, alacsony, karcsú, virágos ruhát visel és nagyon csinos...
A pincér szája szögletében furcsa és megvető kis ránc jelent meg. A hangja is bántóbb volt, mint az imént:
- Ja, a Balázs Juci. Az kivételesen nincs itt. De ott ül a párja. Nem olyan csinos, de a vendégek azt mondják, hogy kedélyesebb. - Megérzett valamit a fiúban készülő viharból, vagy apáskodni akart vele - mielőtt továbbindult a söntés felé, még sóhajtott egyet résztvevően:
- Hja, a mai lányok...
Bérczy kővémeredten állt tovább egyhelyben. Mit beszélt ez itt össze-vissza? Biztosat akart tudni. Tutsek Rózsi egy lugasban nevetgélt. Bérczy átvágta magát a táncolókon.
- Jó estét! - A kövér lány lelkendezve fogadta.
- Nahát, maga az, Andriska! Jaj, ha Juci tudná, hogy itt van. Képzelje, hazament a szamár. De hát mit álldigál itt napszámba, Andriska? Üljön már le, de megférfiasodott, nem is csodálkozok a Jucin, ha úgy.... de ne szólj szám, nem fáj fejem. Mikor jött be, rég itt van? Őt kereste? - Egyszuszra hadarta mindezt hangos bizalmassággal. Bérczy csak annyit értett az egészből, hogy a pincér igazat mondott: Julikát Jucinak hívják, s ez a fecsegő hústömeg itt valóban a "párja", az ő szavaival beszél, az ő mozdulatával veti hátra a haját. El kell menni innét, mielőtt olyat tenne, vagy szólna... De egy kopaszodó kisbajuszos férfi, aki Rózsi jobbján ült, erőszakosan lenyomta a székbe.
- Ma mindenkinek én fizetek, fiacskám! Maradj csak veszteg. - Bérczy az öregek felé nézett. Mama bíztatóan bólintott felé, mintha azt üzenné: szórakozz csak, gyerekem, mi várunk!
- A szüleim... - kezdte, de az idegen felcsattant.
- Engem ma este mindenki el akar hagyni! Hát mi vagyok én? Ezt érdemlem én? Azt hiszed, hogy kell nekem a te Jucikád, mi? Köpök rá, érted. Minden ujjamra tíz Juci akad, ha akarom... - Rózsi húsos keze a férfi szájára tapadt, de az már sokat ivott - keményen félrelökte.
- Nekem tisztességes feleségem van, fiacskám, de ezek...? Kérdezd meg a dobost, pontos leírást ad. Befizeted őket egy pohár sörre és van egy kis mulatságod. Azt hiszed, egy kátéeszben csupa öröm az élet? A fenét! Az ember naphosszat nadrágokat szab, kell néha egy kis változatosság is... És akkor egy Juci itthagy engem a faképnél... engem, aki...
Ez már sok volt. Magánkívül rúgta félre a széket. Rózsi rémült macskapillantással meredt rá. A részeg csodálkozott.
- Disznó vagy! - sziszegte a fogai közt.
Mire az öregek asztalához ért, erőt vett magán. Üres arccal, mereven ült le. Azok ketten nem vettek észre semmit. Apja szeretettel mosolygott rá.
- Ismerősöd? - Száraz torokkal hazudott:
- Igen.

Álmatlanul, mélyre zuhanva aludta át az éjszakát. Bódultan ébredt. A konyhában szalonna várta és friss tej. Az öregek már munkában voltak.
Sokáig állt a zuhany alatt, aztán felöltözött, lezárta a lakást. Kettesével ugrált lefelé a lépcsőn. A kapu alatt Balázs nénibe ütközött. Nem tudta kikerülni. Az öregasszony foghíjas szája szíveskedően nevetett rá.
- Estére vár téged. Mondta, hogy elmentek szórakozni. - Szóval ezt elmesélte. És a többit?
- Nem tudom még, ráérek-e. Tetszik tudni, a parancs... - Belegabalyodott a megkezdett mondatba. Balázs néni értetlenül nézett rá, azután továbbment.
Nem, nem lesz ott ma este!
Futva igyekezett a villamoshoz. Szeretett volna már az övéi közt lenni.
A műhelyben örömmel fogadták. Juhász Karcsi állt a helyén, az esztergapad mellett.
- Na Bérczy, megy-e még előtolással a kétszáz százalék? - Felgyűrte a zubbonya ujját. Nekilátott. A gép surrogása Julikáról pletykált.
Néhányan körégyűltek, de látva megnehezült keze kapkodását, tapintatosan odébbálltak. Fellélegzett, amikor megszólalt a déli sziréna.
- Tíz hónap nagy idő... mentegetőzött. Karcsi megértően bólintott rá.
Az ebédlőben a régi barátok telepedtek köré. Lelkesen, egymás szavába vágva zúdították rá tíz hónap minden eseményét. A kis Mártont kiemelték, osztályvezető lett, Preizer, aki tavaly háromszor nyerte el a zászlót, idén sehol sincs, azt mondják, akkor is valami suskusnak köszönhette a dicsőséget, a Veress fiúk lementek vidékre és a fényképük bent volt a Szabad Népben, Láncos megnősült, elvette a szőke diszpécserlányt és nemsokára megjön az utánpótlás is... Új DISZ-titkárt kaptak, rendes fiú, van végre könyvtár és ping-pong asztal.
- És te? Hogy ízlik a komiszkenyér?
- Mennyi időd van még hátra?
- Nehogy bezupálj, Bérczy! Hazavár a banda!
- Hát a lányok? Udvarolsz, öreg fiú? - Az utolsó kivételével rendre megfelelt a kérdésekre. Aztán búcsúzott. Juhász Karcsi elkísérte egy darabon...
- Na igazán, van nőd?
- Akad. - Karcsi pajtáskodva kacsintott rá.
- Asszony? - Csak a fejével intett nemet. - A lányokra vigyázz. Azokkal könnyen megesik a baj. Én öregem, inkább asszonnyal járok. Emlékszel a kancsal büfésnőre? Na, az az. A szeme rossz, de a többi... A tied milyen? - Az előbb nem sikerült az esztergapadnál, most szeretett volna a másik fölé kerülni. Sokat sejtetve sóhajtott.
- Szép. A szeme is.
- Hány éves?
- Tizenhét. Százötvennégy centi. - Karcsi vigyorogva hajolt közelebb.
- Le is mérted? - Elege volt már ebből a beszélgetésből.
- Inkább a gépre vigyáznál. Csak nem akartam mondani a többiek előtt. Ha így olajozod, jövőre átadhatjuk a fémgyűjtőknek. - Juhász megszeppenve állt meg.
- Majd vigyázok. Szerbusz.
Ismét kint volt az utcán.
Elszégyellte magát. Nem kellett volna úgy rámordulni a végén. Taknyos gyerek még őhozzá képest. Nemrég szabadult csak. Bosszantotta, hogy így beszél a nőkről? Jól teszi, ha így beszél. Láncos biztosan másként vélekedik, dehát ő házas ember. Szerencséje volt. A szőke diszpécserlány nem volt soha "olyan". "Ha leszerelek, elveszlek feleségül" - ezt akarta mondani ma este. Julikának. Jucival semmi dolga nincsen. "Azt" megkaphatja mástól is.
Tegnap délután még... Milyen ostoba volt tegnap délután! Most már tudja, mért nem fordult meg, amikor kiáltott. Elszokott a kedves, régi névtől. Dehogyis ismerte meg a hangját, amikor leszólította. Azt hitte, új "palit" fogott. A szemöldökét kiszedte és azért vékony a dereka - mert sokan ölelték.
Üljön csak este a "Kotróban". Várjon. Tudja meg ő is, milyen az, ha valakit cserbenhagynak. Lehet, hogy nem is bánja. Elunja majd magát és addig nézelődik, amíg egy új Lacit kap a horogra, aki a sörét kifizeti.
Ha így lesz, hát így lesz. Ő nem megy el mégsem.
Soha többé nem akarja látni.

Kilenc órára ért a kerthelyiségbe.
A lány már ott ült, világoskék ruhában, frissen fodrászolva, szappanszagúan, egyedül. Meglátta és felragyogott az arca.
Bérczy megállt a bejáratnál, intett felé, hogy rögtön itt lesz, azzal sarkonfordult és belépett a söntésbe. Fél deci kevertet kért. Szíverősítőül.
Julika pedig ragyogott tovább. Egész éjjel, egész nap ezt a találkozást várta. Gondolatai szüntelenül Andris körül tanyáztak, a keze mégis serényebb volt, mint máskor. A mester megdicsérte. "Ügyes lány leszel te..." - Ezt a négy jó szót is elhozta magával.
Nem nézett arra, ő mégis látta, hogy a fiú visszatért a kertbe. A zenekar hangosan játszott, mégis meghallotta a lépéseit.
- Mit iszol? - Juli felkapta a fejét.
- Lám, megint nem köszöntél... - Megkönnyebbülten látta, hogy Bérczy elpirult.
- Szerbusz... - nyögte ki végre, aztán a pincérhez fordult. - Egy sört, egy kevertet!
Julika szabadjára eresztette jókedvét.
- Tudod ám, hogy tegnap megszöktem innét, jaj, hogy mérgelődtem, mikor ma mondta a Rózsi, kerestél engem... És képzeld, még Anyuka is noszogatott, hogy ne várasd, pedig ismered, hogy ő milyen. Jaj, hogy tudja máskor szekírozni az embert.
Bérczy egy szót sem hallott az egészből.
- Táncoljunk!
Ez megint olyan nyersen csengett, mint az első kérdés, de a lány nem vette észre. Mosolyogva állt fel.
Lassan, keményen húzta őt magához. Öt ujja ráfonódott a lány kezére. Julika hozzásimult.
Bérczy lenézett rá. A közelálló szempár békésen vallott szerelmet. A hegyes kis orr biztatta: szoríts jobban! Karja a lány bordáira tapadt. Milyen sovány - gondolta ellágyulva. Hátha hazudtak azok tegnap este? Inkább higgyen egy idegen szabónak, mint a szívén lüktető szívnek, a vállát simogató tenyérnek, a gyerekesen tiszta illatnak, ami betölti az egész kertet? A füléhez hajolt:
- Julika...
És akkor meglátta a dobost. A dobos kacsintott rá. Nem feltűnően, nem is rosszmájúan, inkább úgy, mintha azt mondta volna: "Jó étvágyat!" Tegnap Lacira kacsintott ugyanígy. Tegnapelőtt...?
Hirtelen megállt.
- Gyerünk innét! - Julika engedelmesen ment utána. Már várta őket az ital. Egy hajtásra itta ki a magáét. A lány apró kortyonként nyelte a sört.
Egy tízforintost hagyott az asztalon.
Az utcán belekarolt. Szótlanul, keményen. Julika megijedt. De nem akart félni.
- Tudod-e, hogy egész jól keresek már! Mit gondolsz, mennyit vittem haza múlt hónapban? Találd ki! Nem kapott választ. - Negyven híján nyolcszáz forintot. Te mennyit kerestél utoljára, Andris? - A fiú hallgatott.
Már a Ligetben jártak. Csábító sötétség borult a fejük fölé. Bérczy megállt. Lassan, számítóan nézett körül. Senki sem járt erre. Szembefordult a lánnyal.
- Hány szeretőd volt?
Julika védekezően lépett hátra. Hang nem jött ki a torkán. A szemében iszonyat ült.
Bérczy a gombjain babrált.
A világoskék ruha engedett.
- Gyere!
A lány nem mozdult. Vinni kellett.

Hajnalban Mama ébresztette fel.
- Négy óra, fiam, indul a vonatod.
Apja rosszkedvűen dörmögte az ágyból.
- Hol voltál éjjel?
Nagyot nyújtózott, csak azután felelt.
- Mulattam egyet...
Borotválás közben fütyörészett. Milyen szerencse, hogy így történt. Ha a szabó nincs, bedőlt volna a lánynak.
Tükörképe elégedetten mosolygott rá. Igen, így kell bánni velük. Mikor elváltak, sírt. Mért sírt? A fene tudja!
Csendesen kinyílt az ajtó. Az öreg jött be.
- Nem a Balázsné lányával mentél el?
Kelletlenül hümmögött egy igen-félét - Idősebb Bérczy leült a fürdőkád szélére.
- Szép kislány. Ha megkomolyodik, elfogadnám menyemnek. - A penge megállt a levegőben. "Elfogadnám menyemnek..." és ő, ő mennyire elfogadta volna. Két nappal ezelőtt még azt hitte, hogy így lesz. A tükörbeli arc már nem mosolygott.
Ostobaság! Most szomorkodjon? Hetykén bökte ki:
- Majd csak akad más bolond, aki elveszi egyszer. Nekem már benőtt a fejem lágya. - Az öreg csalódottan állt fel.
- Nagy dolog a szerelem, fiam. Nem kell azt lenézni.
- Egy pohár sörért... - Elhallgatott. Apja csodálkozva nézett rá.
- Mi van a sörrel? - Nem kapott választ.
Együtt ültek le a konyhaasztalhoz hárman. Szótlanul itták ki a reggeli kávét.
Aztán búcsúztak. Csókkal, idegenül. Mama csomagot dugott a hóna alá.
- Oszd meg a fiúkkal, gyerekem.
Sietve lépett ki az ajtón.
Az udvar fölött szürke volt az ég. Felnézett a harmadik emeletre. Senkit se látott.
A lépcsőházban még égett a villany. Lassan ment lefelé.
A fordulónál várt rá a lány. Ballonkabátban, kis cekkerrel. Ilyen korán indul a gyárba?
- Szervusz - súgta gyámoltalanul.
- Szervusz - Nem nézett rá. Tudta, hogy az még vár valamire. Hideg, szomorú csókot nyomott a lány arcába, aztán lefutott a lépcsőn.
Julika még mindig ott állt a fordulóban. Nem sírt. Tudta, hogy vége. Vége annak, ami el se kezdődött. És vége annak, amit eddig csinált. A sörnek, táncnak is vége.
- Szeretlek - mondta egész hangosan. De a fiú már kint járt az utcán.
Leballagott hát ő is. Hűvös hajnal fogadta. Valahol egy villamos csörömpölt. Szemetes söpörte a túlsó járdát.
Mi lesz eztán? Felnőttül sóhajtott. És nekivágott gyalog az útnak.
A Ligeten át sietett a gyárba.

Jegyzet
22 Az Egy pikoló világos (1955) című film irodalmi forgatókönyve.