Olwen Terris

Katalogizálás másodlagos
források alapján

(Cataloguing from Secondary Sources. Journal of Film Preservation, 57 (1998): 28-32. )

Amikor a brit Nemzeti Film- és Televízió Archívumot (National Film and Television Archive) 1935-ben megalapították - akkor még persze csak Nemzeti Filmarchívumként - a Katalogizáló Osztály azzal a céllal jött létre, hogy minden, az archívum által beszerzett filmről jelenetlistát készítsen (azaz részletes leírását adja mindennek, ami a vásznon megjelenik). A gyártási adatokat közvetlenül a filmekről írják le, és a katalóguscédulákra további, alapos kutatás során nyert tudnivalókat is feljegyeztek. Gyakran gyártási háttérinformációk, korábbi filmeknek a stílusra vagy a tartalomra gyakorolt hatása, hiányzó jelenetek feltűntetése, leírása és más értékes információk is feljegyzésre kerültek.

Az effajta tudnivalók feltűntetésén túl a jelenetlista valamiképp a film hangulatát is érzékeltetni tudja - a struktúra, tempó és hangsúly leírásán keresztül. Lehetővé teszi a kutatók számára, hogy releváns filmeket találjanak anélkül, hogy vetítéseket kellene végigülniük. Amennyiben a kívánt filmek megbízhatóan és könnyedén azonosíthatóak, a katalógus bevételt hoz - a a könnyű azonosítás miatt a filmrészleteket az Archívum Produkciós Osztályán keresztül vásárolják meg.

Persze, a beszerzések elsődleges forrás (azaz maguk a filmek) alapján történő katalogizálása már sok éve nem lehet az NFTVA reális célja. A beszerzések éves mértéke - szerencsére - folyamatosan emelkedik, és mostanában évi 18 000 film körül tart. Ötven évvel ezelőtt - 1949-ben - összesen 190 film érkezett a gyűjteménybe, 10 éve 5200, és lehetetlennek bizonyult a katalogizáló személyzetnek a beszerzések folyamatos növekedésével arányban álló növelése.

Egy, a norvégiai Mo i Ranában 1993-ban megrendezésre került FIAF kongresszuson tartott előadás - a híradók katalogizálásáról - rávilágított, hogy a gyakorlott katalogizáló személyzet egy tagjának átlagosan 4 óráig tartott egy tízperces híradó katalogizálása és indexelése. Ebben benne volt a listázás, a szereplők és események azonosítása, az információ kódolása és besorolása témakörök és osztály szerint. A fenti beszámoló világosan bizonyította, hogy nincs szükség minden film ennyire részletes katalogizálására. Ebből fakadóan elkerülhetetlen, hogy a Katalogizáló Osztály által készített katalóguscédulák immár 80%-a másodlagos forrás alapján készüljön.

Megnyugtató, hogy a FIAF a Filmarchívumok számára kiadott A katalogizálás szabályai - amelyet Harriet Harrison állított össze és szerkesztett a FIAF Katalogizáló Bizottsága megbízásából - felismeri a katalógus készítőinek igényét egyéb dokumentációs források használatára, és engedélyezi azt. A 'Kutatás és az Információ főforrásai' című fejezet a bevezető rész xiii. oldalán kimondja, hogy 'az információ "fő" forrásának nem kizárólag magát a leírás tárgyát kell tekintenünk, hanem figyelembe vehetjük a katalógus készítője által tanulmányozott standard és szakirányú referencia-munkákat is', és később - 'Bevezető megjegyzések' - azt írja: 'Az archív filmek és videofelvételek eredetére vonatkozó, a gyártásukban részt vett szakemberek, illetve tudósok, kutatók és filmtárosok által megszerzett, komplex tudásanyag'.

Másodlagos forrásnak számítanak többek között a nyomtatásban megjelent filmográfiák, más filmarchívumok készleteit bemutató katalógusok, filmforgalmazók katalógusai, a film- és televíziós szaklapok.

A másodlagos források alapján történő katalogizálás egyik problémája, hogy az esetleges hibák hosszú évekre állandósulhatnak, hiszen a kutatók olyan standard referencia-forrásból merített információkat használnak fel, amelyeket a film megnézésének hiányában nem állt módjukban nélkülözni. Erre példaként hozhatnánk fel a To What Red Hell című 1929-es filmet, Sybil Thorndike első hangosfilmjét. A korabeli újságok és kritikák szerint a színésznő Mrs. Faifield, az epilepsziás férfi anyjának szerepét alakította. Ez az információ olyan mértékadó munkákba is átkerült, mint a The Motion Picture Guide vagy Denis Gifford The Btirish Film Catalogue 1895-1985 című műve. Az ember csak akkor jön rá, hogy Thorndike Mrs. Nolan, azaz Jim Nolan, az ártatlanul halálra ítélt férfi anyjának szerepét játszotta, amikor megnézi a filmet és elolvassa a feliratokat.

Játékfilm

Sokszor érveltek már amellett, némiképp jogosan, hogy nincs értelme valamennyi beszerzett játékfilm listázásának, hiszen a ráfordított idő nem áll arányban az ebből nyerhető információ hasznosságával. A nagyjátékfilmekkel kapcsolatos megkeresések nagy része meglehetősen direkt és egyszerű, mint "Van az archívumnak egy kópiája Kenneth Branagh Sok hűhó semmiért című filmjéből?" A kutatók igen ritkán tesznek fel a helyszínre, a szövegre, a jelenetek sorrendjére vagy a jelenetek technikai tagozódására vonatkozó részletes kérdéseket -, amelyek megválaszolására szolgálna a tárgyszólista. A játékfilm katalogizálása során a filmtárosok a beszerző személyzet jegyzeteire támaszkodnak (de a gyártási adatokat mindenképpen a vászonról olvassák le), valamint a különféle, nyomtatásban megjelent filmográfiák, mint például a Sight and Sound, a Monthly Film Bulletin vagy a Motion Picture Yearbook kiadványai által nyújtott információkra, ahol még a cselekmény összefoglalója is elolvasható.

A korai játékfilmek katalogizálása során az anyag megtekintése azonban létfontosságúvá válik. Sok esetben az adott kópiát nem is dokumentálták még sehol, és a film esetleg cím nélkül, rossz címmel vagy felcserélt jelenetekkel érkezik meg az archívumba, esetleg egy külföldi változatot kapunk, amely jelentősen eltér az eredeti verziótól, és igen alapos kutatásra van szükség ahhoz, hogy azonosíthassuk a kezünkben lévő anyagot. A gyártó cég jelzésének ismerete, a film látványvilágának elemzése, a szereplők vagy helyszínek felismerése nyilvánvaló segítséget jelenthetnek az azonosítás során. Igen bátorító, hogy a korai filmek terén végzett, közelmúltbeli kutatások eredményeképpen megjelenhetett néhány kiváló, hiánypótló filmográfia: Henri Bousquet kétkötetes katalógusa a Pathé Frčres-produkciókról, Aldo Bernardini háromkötetes munkája, a Cinema muto italiano az olasz némafilmekről, vagy Herbert Birett Das Filmangebot in Deutschland 1895-1911 című műve és annak kísérő kötete egyaránt a katalogizálást segítő, standard referenciaanyaggá váltak.

Dokumentumfilm

A dokumentumfilm különféle problémákat vet fel a másodlagos források alapján történő katalogizálással kapcsolatban. Általánosságban véve a dokumentum- és fikciós filmeket nem dokumentálják olyan szisztematikusan vagy részletesen, mint a játékfilmeket. A moziban nem játszott alkotás (azaz a dokumentumfilmek nagy része) egészen különféle forrásokból származhat - lehet egy vállalati termék- vagy eljárás promóciós filmje, vállalati tréning- vagy játékfilm, amatőrfilm, családi film, vagy lehet különféle szervezetek oktatófilmje.

A filmtárosok nagy mértékben támaszkodnak a beszerző személyzet jegyzeteire, és megpróbálják ezeket az információkat a filmforgalmazók katalógusai és film-szakkiadványok (mint például a The British National Film and Video Catalogue, amely 1963 és 1991 között a filmszínházakban nem vetített filmeket is dokumentálta, különös tekintettel a brit nem-fikciós filmtermésre)alapján kiegészíteni. Jóllehet az esetek nagy részében képesek voltunk a kérdéses filmről legalább tömör leírást adni és kilistázni a legfontosabb gyártási tényezőket, a filmek megtekintését semmi sem pótolhatja. A lista ismertetné a képernyőn bemutatott gyártási eljárásokat, a résztvevők nevét, leírná az épületeket, összefoglalná a dialógusokat, bemutatná a jelmezeket és helyszíneket, amelyek mindegyike hatalmas segítség a filmkutatók és társadalomtörténészek számára, és ennek a segítségnek az értéke az évek múlásával egyre nő.

A témák indexelése

A meg nem nézett filmek téma szerinti indexelése nehézkes, és gyakran vezethet korrekt, de nem megfelelő bejegyzésekhez. Amennyiben a filmtáros másodlagos forrásokat használ, az indexelt témák csak az adott film vázlatos tartalmára vonatkozhatnak, és a részletek elvesznek. Például a Londoni Szimfonikus Zenekart turné közben bemutató műsor egyszerűen csak "Londoni Szimfonikus Zenekar" néven kerül az indexbe az országok, illetve városok szerinti bontásban katalógusba kerülő más, zenekarokat bemutató filmek közé. Ez a bejegyzés megfelel a valóságnak, és mindazok, akik konkrétan a LSZZ-re vagy általában a zenekarokra kíváncsiak, könnyedén megtalálhatják, azonban ha a filmtáros megnézné a filmet, és listát készíthetne róla, sok más információ is napfényre kerülne, így a témák szélesebb skálán alapuló indexelése válna lehetővé. A filmtáros indexelhetné a szólisták nevét, a játszott zenedarabokat, a hangversenytermet: azt, hogy voltak-e külső felvételek is vagy csak belsők; azt, hogy a zenekar menedzsere hosszan beszélt az adminisztrációról és a zenekar irányításáról; azt, hogy egy jelenetet egy híres étteremben forgatták (ami az épület díszítése miatt érdekes); hogy szerepel a filmben Róma látképe és így tovább. Így aztán a hangversenytermek alatti bejegyzést megtalálhatná az a program-összeállító is, akit elsősorban nem az LSZZ, hanem az építészet és a koncerttermet tervező építész életműve érdekel. A 'művészeti menedzsment' fogalomkör alatti bejegyzés elérhetővé tenni a filmet a művészeti menedzsment szakos hallgató számára. Ebben az esetben a filmtáros azt írhatná le, amit hallott és amit látott. A látott dolgokat objektíven leírni, elválasztva a hallottak leírásától, és tömören, valamint pártatlanul összefoglalni a cselekményt, meglehetősen nagy gyakorlatot igényel a filmtáros részéről. Ezt a gyakorlatot nem lehet másodlagos források alapján történő katalogizálással fejleszteni.

Gál Péter fordítása