Martin Koerber

Pabst retrospektív Berlinben
(Where do we go from here? Afterhoughts on the 1997 Retrospektive on G. W. Pabst in Brelin. Journal of Film Preservation, 56(1998): 23-27.)

A retrospektív vetítéssorozat - mi így gondoljuk - a filmanyaggal folytatott párbeszéd is. Amikor egy archívum ilyen vetítéssorozatra szánja el magát, szeretné, ha az különbözne a normál mozikban, tévében bemutatott, hasonló rendezvényektől. A retrospektív sorozat alkalmából összegyűjtik egy rendező, egy műfaj, valamely téma reprezentatív filmjeit. Ha egy archívum teszi ezt, valami többlettel is hozzá kell járulnia, valamivel, amit másutt nem tudnának nyújtani. Rá kell irányítania a nemzetközi szakmai közvélemény, a nagyközönség figyelmét arra, hogy újra együtt látni még jól ismert filmeket sem önmagától adódó lehetőség. Miért is ne lehetne összekapcsolni a gyűjtemények megőrzött és felújított filmanyagának megismertetését bizonyos fesztiváltémakörökkel, s ezáltal például a Berlinaléból egy visszapillantásra is lehetőséget adó, némiképp nosztalgiázó alkalmat teremteni?

G. W. Pabst életművének retrospektív sorozata az 1997-es berlini filmfesztiválon fontos mérföldkő e tekintetben. (...)

A berlini Bundesarchiv- Filmarchiv három új kópiát készíttetett három Pabst-filmből, és adott kölcsön sokat már felújított kópiáiból. A müncheni Filmmuseum a Bánatos utca (Die Freudlose Gasse) rekonstruált kópiájának a bemutatásával nem kevesebbet tett, minthogy nyilvánvalóvá tette, ma már nincs olyan néző, aki elmondhatná, hogy valóban ismeri ezt a filmet. A fesztivál zárófilmje, a Pandora szelencéje (Die Büchse der Pandora) ugyancsak Münchenből érkezett kiegészített és hitelesnek tekintett változatban, amibe a moszkvai Goszfilmofondból kölcsönkapott kópiából származó részleteket is beiktattak. A film kíséretéül szerzett új zene (Peer Raben műve), amelynek felvételét az Arte televíziós társaság támogatása tette lehetővé, a közös erőfeszítés és értelmes együttműködés példája lehet egy magasztos cél érdekében.

Számos Pabst-filmet felújítottak erre az alkalomra Münchenben - hála Enno Patalasnak -, de ezek a filmek csak egy példányban készültek el, és úgy látszik maradnak is egyideig. Reméljük, hogy később München ezekért a filmekért is megteszi, amit Chris Horak, Klaus Volkmer, Gerhard Ullmann tett a Bánatos utcáért: az eredeti változat alapján restaurálja őket. A római Cineteca Nazionale számos, jó kópiát bocsátott a Fesztivál rendelkezésére, és új kópiát készíttetett a La voce del silenzioból az eredeti negatív alapján. A CNC bois d'arcy-i archívuma nagy számú Pabst-filmmel képviseltette magát, amelyeket a német rendező a 30-as években forgatott Franciaországban, s első ízben láthatta a közönség a Mademoiselle Docteur rekonstruált változatát, ugyancsak az eredeti negatív alapján, amelyet elveszettnek hittek, de megtalálták a Bundesarchiv-Filmarchiv-ban, és Prágából, Rómából származó anyaggal egészítették ki.

A Deutsches Institut für Filmkunde munkatársa, Matthias Knop mutatta be az Egy perdita naplója (Tagebuch einer Verlorenen) munkakópiáját, amelyen a DIF együtt dolgozott a Friedrich Wilhelm Murnau Alapítvánnyal, valamint a bolognai, brüsszeli, koppenhágai archívumokkal. A kópia azóta elkészült, és Wiesbadenben, illetve Bolognában megtekinthető. Az új változatban szenzációs, eddig ismeretlen, egy egész felvonást kitevő részletek is helyet kaptak, amelyek a montevideói Sodre gyűjteményből származnak. Más filmekhez felhasználható anyagokat is kaptunk kölcsön - a wiesbadeni archívumon kívül - a Cinémathčque Suisse-től és a prágai Narodni Filmovi Archivtól (...)

Megbizonyosodhatunk arról, hogy csak a megmaradt és rendelkezésre álló anyag alapján lehetséges egy-egy film restaurálása. A bemutatott filmek több mint fele a restaurált, rekonstruált művek kategóriájába tartozott. Sokat közülük erre az alkalomra készítettek, és először itt voltak láthatók. S a siker elsősorban annak fényében értékelendő, hogy honnan indultunk el és hova jutottunk.

Amikor 1996 elején a világ különböző archívumaiban felmértük a helyzetet, úgy találtuk - ahogy sejtettük vagy féltünk tőle -, hogy még az olyan, klasszikusnak tekinthető rendező, mint Pabst, életművéről (amiről sokan azt hiszik, hogy ismerik) sem mondható el, hogy teljességében és eredeti formájában fennmaradt. Két filmjét, a Grafin Donellit és a Man spielt nicht mit der Liebe-t elveszettnek kell tekintenünk. A korabeli bemutató óta senki sem látta ezeket a filmeket, s azóta egy sort sem írtak róluk, ami nem csoda, látva, milyen keveset tudunk róluk leírásokból, korabeli folyóiratokból és a többszáz, ún. werkfotókból (amelyek 30 éve a müncheni Filmmúzeum birtokában vannak, de senkit sem érdekeltek eddig). Ez utóbbiak egész más képet mutatnak Pabstról, mint a róla kialakult és elterjedt kép (: az új tárgyiasság rendezője). Olyan, mintha ezek a filmek el sem készültek volna, és semmi sem változik e tekintetben addig, amíg valaha meg nem találjuk őket. (...)

A német korszak klasszikusnak tekintett filmjeiből (DerSchatz, Die Freundlose Gasse, Geheimnisse einer Seete, Die Liebe der Jeanne Ney, Die Büchse der Pandora, Die weise Hölle vom Piz Palü (Arnold Franckkal közösen rendezett film), Tagebuch einer Verlorenen, Westfront 1918, Kameradschaft, Herrin von Atlantis) egynek sincs meg az eredeti negatívja. Ez azt jelenti, hogy nem tudjuk, hol lehetnek, és okkal tarthatunk tőle, hogy megsemmisültek. A Die 3Groschen Oper (Koldusopera) eredeti negatívja megvan, de csak német változatban. Az Abwege című film eredeti negatívjának nagy része - amelyről mindaddig alig tudtunk valamit, amíg Enno Patalas újra fel nem fedezte és kiegészítette, s amely még a legtöbb Pabst-filmográfiában sem szerepel - ugyancsak fennmaradt. Éppen csak senki sem látta a filmet, noha a (volt) kelet-berlini, a brüsszeli, a prágai, a moszkvai archívumokban fellelhető az eredeti negatív töredékéről készült pozitív kópia.

Itt vannak azután az egykori nitrókópiák: a színezett Der Schatz (cseh képközi felirattal, de csak fekete-fehér másolatban), a Bánatos utca (egyik változata sem felel meg még a legcsekélyebb mértékben sem az eredetinek), a Kameradschaft (számos, hiányos változat, legtöbbjüket külföldre szánták, s néhány közülük alapul szolgált a Bun desarchiv-Filmarchiv 1989-ben készült rekonstruált változatának), a Herrin von Atlantis (a Reichsfilmarchiv két, különböző hosszúságú és összetételű kópiájából a Bundesarchiv-Filmarchiv készített egyetlen változatot), a Die weise HöIle vom Piz Palü (a vágás sorrendje, a képközi feliratok és a Reichsfilmarchivból származó kópia eredete kétséges, a Bundesarchiv és a Stiftung Deutsche Kinematek közösen tett kísérletet rekonstruálására). Nagyon furcsa töredékeket (valószínűleg a filmből eredetileg kimaradt jeleneteket) találtak a montevideói filmarchívum Pereda-gyűjteményében,s illesztették bele most a párizsi és brüsszeli nitrókópiába a várható rekonstrukciós változat előkészítéseképpen. Ez minden, más szóval: egyáltalán nincsenek ún. eredeti kópiák.

Tudomásunk szerint a fent említett filmeknek nincs forgalomban biztonsági kópiájuk. Akkor viszont honnan származnak? Cserének, vásárlásoknak, öröklésnek köszönhetően, az archívumok és gyűjtők, a változó jogtulajdonosok, az ismétlődő kópia-lehúzások (amelyek gyakran olyan változásokkal járnak a filmet illetően, amin később javítani már nem lehet) eredményeképpen alakul így a helyzet. Sok esetben a különböző archívumokból származó kópiák összevetése után (a perforáció szélén található információ vagy a nyersanyag egyéb mutatói révén) lehetővé válik a különféle másolások utját követni. Sikerül megállapítani a kópia eredetét. Mindez lehetővé teszi a legjobb kópia kiválasztását.

Jelen pillanatban nem tudjuk orvosolni az eredeti (forrásul szolgáló) anyagban okozott korábbi károkat: betoldás, karcolás, ami a nem jó minőségű másolásból származik. Az eredeti anyagban végrehajtott, korábbi, önkényes változtatások javításában is van azonban határ. Az inzerteket például csak akkor változtathatjuk meg, ha van a filmnek forgatókönyve, ami megmaradt, script-je (naplója) vagy cenzúraengedélye és rendelkezésre áll az írott szöveg. Szövegváltoztatást hangos filmben (ilyen is van ) nem lehet már javítani. Kivágott jeleneteket csak akkor lehet visszaállítani a filmbe, ha van egy un. teljes kópia, amelynek alapján a hely és a sorrend megállapítható. De mit tegyünk, ha nincs?

Még a retrospektív sorozat után is marad bőven munka a filmtörténészeknek Pabst németországi tevékenységének feltérképezését illetően.

1933-1936 között Pabst az Egyesült Államokban dolgozott, mostoha körülmények között, és csupán egy filmet fejezett be (:A Modern Hero). Pontosan ez az a film, amit Pabst valószínűleg nem nagyon szeretett, maradt ránk a legjobb állapotban. Az eredeti negatívot a jogtulajdonos a Library of Congress-ben helyzete letétbe, egy finomszemcsés nullkópia és egy, további másolásra alkalmas ún. dubnegatív Kansas-ban, ill. Kaliforniában található. A kérdésre, hogy mi történt az eredeti, nitróanyaggal (amit Németországban gyakran megsemmisítettek a másolás után),világos választ kaptunk: "Mindaddig nem semmisítjük meg, amíg fel nem bomlik, használhatatlanná, veszélyessé nem válik" .

A francia korszak 1932-1933, illetve 1936-1939. A helyzet ebben némiképp jobb. A következő filmek eredeti negatívja máig létezik: Don Quichotte (nincs felújítva, egyetlen kópiája archívumban van), Mademoiselle Docteur (megkaptuk és kiegészítettük a retrospekív alkalmával), Le drame de Shanghai (csak ún. levendula kópia van belőle és videón tekinthető meg, forgalmi kópiája feltehetően nincs), Jeunes filles en détresse (felújítva, rendelkezésre áll), Du haut en has (megrongálódott nitrókópia van belőle, műszakilag elavulóban). Talán ez a helyzet az egyik oka annak, hogy ezt a filmet alig ismerik és széles körben alábecsülik értékét.

A negyvenes évekből származó két német film (Komödianten és Paracelsus), amelyek elkészítése miatt Pabst hírneve folyamatosan értéktelenedett el, meglepően jó állapotban maradt fenn, a Murnau Stiftung és a Bundesarcivum közreműködésének köszönhetően, se a nitrófilmre készült kellékek, se az eredeti negatív nem áll azonban ma már rendelkezésünkre.

A háború után készült filmek jó állapotban vészelték át az évtizedeket. Az eredeti negatívok nagy része már biztonsági filmre készült, s ez az alapja a felújításnak.

A kései Pabst-filmek egyik érdekes darabja az osztrák Geheim nissvolle Téele, amely sokáig elveszettnek tűnt. A filmet - két francia feliratos nitrókópia alapján - a Cinémathčque Française újította fel, ahova a nagyon szűk körű elszászi forgalmazásból kerültek be, és csak néhány éve tudnak róluk. Kívánatos volna archív kópiát készíteni a Der Process (A per) című filmből, amelynek eredeti negatívja és számos pozitív kópiája megtalálható különböző archívumokban, de utóbbiak egyike sem felel meg a mai igényeknek. (... )

A Pabst-retrospektív a Stiftung Deutsche Kinematek állományát is gazdagította. A következő filmekből készült új, 35 mm-es kópia és áll rendelkezésre (a jogtulajdonosoktól függően): Die weise Hölle vom Piz Palü (az 1929-es film restaurált változata), Don Quichotte (az 1933-as francia film eredeti kópiája), Du haut en bas (francia hang, német felirattal), A Modern Hero (eredeti amerikai kópia), Mademoiselle Docteur (az 1937-es film restaurált kópiája, francia nyelvű), Duett mit dem Tod (az 1949-es film eredeti kópiája). Rendelkezésre áll továbbá a Westfront 1918 1988-ban készült, új kópiája.

Szilágyi Gábor fordítása