Jean Vivié

A filmtechnika története
és fejlődése

(Az előző részt lásd a Filmspirál 21. számában. (A szerk.))

A fényképező puska

(A fotópuskáról lásd Marey saját leírását in: 150 év. A fényképezés története eredeti dokumentumokban és képekben. Válogatta, fordította és jegyzetekkel ellátta Szilágyi Gábor. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1989-1990.)

Marey mindenekelőtt átvette Janssen gondolatát, továbbfejlesztve azt, és szerkesztett egy olyan készüléket, amelynél a lemez gyors forgásban volt a felvételkor és csak egyetlen kép felvételéhez szükséges időre volt megvilágítva. A "fényképező puskával" 1882-ben megalkotta a ténylegesen legelső mozgófénykép felvevőgépet; a fényképező puska nagy fekete cső volt, amely elöl magában foglalta az objektívet. Hátul, a puskatusra szilárdan ráerősítve egy széles, henger alakú kazetta volt, amely óraszerkezetet foglalt magában. A puska

Marey fényképező puskája. 1 - a teljes puska nézetben, 2 - a szakaszos forgást létesítő mechanizmus részletei, 3 - a lemeztartó kazetta, amelybe egymás után 25 lemezt lehetett betölteni.

ravaszának meghúzása után az óraszerkezet működésbe jött, és másodpercenként 12 fordulatszámmal forgatott egy központi tengelyt. Ez a tengely keskeny ablakkal ellátott fémtárcsát vezérelt, ez egy 1/72 mp-es villának felelt meg. E mögött a lemez mögött, ugyane tengely körül szabadon foroghatott egy másik tárcsa 12 ablakkal, magával forgatva a hozzá rögzített fényérzékeny lemezt. Ez a második tárcsa kerületi fogazás és egy kilincs alkalmazása révén egy excenter segítségével szakaszos mozgást végzett. A beállítás matt üvegen a szekrény nyílásán át nagyítóval történt, a lemezkazetta cserélhető volt.

Így rögzítették a felvételeket a lemezeken, amelyek megörökítették a madarak repülését és amelyekről jogosan lehet megállapítani, hogy a mozgóképfelvétel első dokumentumai.1

A rögzített lemezes kronofotográfiák

Marey fényképező puskáját csak nagyon korlátozott mértékben lehetett használni, mert a felvételek mérete kicsi, száma pedig kevés volt. A fiziológiai állomás igazgatója ezért más irányban folytatta munkáját, mint azt A. Londe a kronofotográfiáról írt tanulmányában közölte (La Nature, 1890. január 18.):

"Ez a készülék (a fényképező puska) kör alakú lemezre 12 képet készített másodpercenként és lehetővé tette a professzornak, hogy első tanulmányait elvégezze a madarak repüléséről. Azonkívül, hogy a felvétel mérete igen kicsiny volt, M. Marey hamar rájött arra, hogy a mp-ként készített felvételek száma számos esetben nem kielégítő, ezért elhatározta, hogy egy egészen más utat fog keresni. A fényérzékeny lemez átmérőjét a nagy tömeg felgyorsításával járó nehézség miatt nem lehetett növelni; a kifogástalan képélesség elérése céljából ugyanis a lemezt minden megvilágítás időtartamára meg kellett állítani. A gyors indításának és megállításnak ez a sorozata a másodpercenkénti felvételek számát nem engedte növelni. Emlékeztetőül megemlítjük, hogy a fényképező puskában egy-egy felvétel megvilágítási ideje csupán 1/750 mp volt, vagyis 12/750 mp a 12 felvételé. A másodperc megmaradó részét (kb. 738/750 mp-et) a fényérzékeny lemez egymásutáni elmozdítására kellett felhasználni.

Ezt az elvet egy időre abbahagyva, Marey egészen más módszerhez folyamodott.2 Ennél a fényérzékeny lemez mozdulatlan és réssel ellátott zár forog előtte nagy sebességgel, mely igen rövid megvilágítási időt eredményez. A kísérlet szigorúan fekete háttér előtt került végrehajtásra, ami semmi fényt nem vert vissza, így hatással nem volt a fényérzékeny anyagra. Ennek folytán, jóllehet a

a   b

Marey fix lemezes kronofotográfja egyszerű fényképező sötétkamrából állt. Az objektív előtt réssel ellátott zár forgott. Hogy kielégítően rövid megvilágítási időt biztosítson, az ernyő nagy (1,30 m-es) átmérőjű volt, egy kábel és egy 150 kg-os súllyal felszerelt súlymotor másodpercenként 10 fordulattal forgatta. Ez a magyarázata annak, hogy a készülék miért volt egy sínen járó sötétkamrába beépítve.

zárnyílása minden egyes fordulatnál szabaddá teszi az objektívnyílást, ennek hatása nem mutatkozik a lemezen. Csak a modell, aki fehér ruhába van öltözve és erősen meg van világítva, látható a képen. A képek száma annál több lesz, minél nagyobb a réssel ellátott zár fordulatszáma, vagy minél nagyobb számú rés van rajta.

Ez a módszer, mint a következőkben látni fogjuk, szükségszerűen megköveteli, hogy a modell a fényérzékeny lemezzel párhuzamos síkban haladjon. Ha a mozgás erre merőleges, vagy ha helyben történik, akkor az egyes képek a fényérzékeny lemeznek ugyanazon a helyén egymásra kerülnek. Ha pedig a mozgás párhuzamos a lemezzel, de túlságosan lassú, akkor ez a kedvezőtlen hatás ugyancsak jelentkezik. Ebben az esetben azonban a képek nem teljesen fedik le egymást, hanem többé-kevésbé egymásba nyúlnak. Ez az eset következik be pl. a lassú járásnál vagy magasugrásnál a földreérés pillanatában. Marey ezt a kellemetlenséget igen szellemes módon hárította el úgy, hogy a modellek vonalszerűen hassanak. Ebből a célból a modelleket fekete ruhába öltöztette, amelyre fényes fehér szalagot varratott, amelyek a csontozatot jelképezték. Ugyanilyen fehér pontok jelezték az izületeket. Az így kapott eredmények már semmi

Áttekintő kép a Parc des Princes-ben felállított fiziológiai állomásról, a "La Nature" közlése nyomán. A fekete háttérrel dolgozó kronofotográfhoz tartozó különféle berendezések részleteit jól meg lehet különböztetni. A járópályán belül látható a sínpár, amelyen a fényképező kabint lehetett mozgatni. A kabinnal szemben látható a fekete háttér építménye, amely előtt a felvételi tárgy elhalad. A talajon méterbeosztás van a sebesség becsléséhez.

zavart nem okoztak és segítségükkel a lépés, a futás és az ugrás mechanizmusa a legnagyobb pontossággal tanulmányozhatóvá vált.

Mindazáltal, ha az analízist tovább akarjuk finomítani, és valamely mozgásnál az alakváltozásokat vagy a különféle izmok játékát kívánjuk vizsgálni, akkor az előbbi módszerrel készült képek már kiértékelhetetlenek lesznek.

Marey ezért másik elrendezésre tért át, amely lehetővé teszi, hogy az egyes képek teljes egészükben és egymástól tökéletesen szétválasztva készüljenek, még ha a tárgy nem is mozdul el oldalirányban,

Kronofotográffal felvett kép egy akadályt átugró emberről, amelyet Marey készített a Parc des Princes-i állomáson. 9 képet lehet megkülönböztetni, balra fönt pedig egy óra számlapja látható. Ennek alapján meg lehet állapítani az ugró személy sebességét: futás alatt

7 m/mp, ugrás közben 5 m/mp, a földreérés után pedig 3, 5 m/mp.
hanem helyben végzi mozgását. Ezt az eredményt egy, az objektív előtt forgó síktükörrel érte el, és a képek a lemez egész felületén eloszlanak. A két, egymás után következő felvétel közti eltérés a tükör forgási sebességétől függ. Ennek a módszernek az előbbivel szemben az az előnye, hogy a képeket tökéletesen szétválasztja, és ezen

Igen kis mozgási sebességnél nem lehetett a képeket szétválasztani, ezért Marey az ún. részleges fényképezéshez folyamodott és a végtagokat fehér szalagsávokkal jelölte. Így készült az itt látható fénykép egy futó alak 21 egymást követő helyzetéről, melyek a jobb láb két egymás utáni földre érkezése között jönnek Iétre. Ez másodpercenként kb. 80 felvételnek felel meg.
felül e képek minden egyes részlete kiértékelhető. Valamilyen mozgás szétválasztásának általános feladatán túlmenően ezzel a berendezéssel közvetlenül lehet tanulmányozni a halak úszását vagy bizonyos békafélék mozgását.

A különféle módszerek, amelyeket itt ismertettünk, nem alkalmasak arra, hogy velük nagyméretű tárgyat, pl. lovat lehessen fényképezni. A képek ilyenkor egymással fedésbe kerülnek, ha pedig a tárgyat fényes fehér sávokkal látják el, a módszer csak egy elkülönített rész tanulmányozására szorítkozhat."

Kronofotográfia hajlékony celluloid szalagra

A fényképezés időközben elérkezett olyan fejlődési fokozathoz, amikor is az üveg helyett valami más hordozóréteget kellett keresni. Elkezdték a hengerekre tekercselt, fényérzékeny papírszalagot használni3, de a celluloid hozta a legjobb megoldást. 1865 és 1869 között két amerikai nyomdász, a Hyatt fivérek vizsgálták ebből a célból ezt az anyagot, amelyet Franciaországban 1876-ban kezdtek gyártani. Az első fényképészeti filmet Ferrier állította elő 1879-ben. A fényképészek 1886-ban már a Balagny-féle síkfilmet használták. 1877-től pedig Graff és Jougla már iparilag gyártották a celluloid tekercset Perreux-i üzemükben Párizs mellett, míg az Eastman Kodak társaság az Egyesült Államokban csak tizenkét évvel később, 1889-ben tudott a gyártáshoz kezdeni.

Természetes volt tehát, hogy Marey a kronografikus képfelvétel fejlesztésén dolgozva, igyekezett ezt a hajlékony szalagot felhasználni, mely a hajlékonyság és a hosszúság előnyeit egyesítette. Marey 1887-ben újból elővette kronofotográfiát a forgó zárral és a kamera hátsó részébe beépített egy cséverendszert. A fényérzékeny szalagnak az objektív gyújtósíkjában való haladását fogaskerék szerkezet és a filmorsók biztosították. A szalagnak ezt a gyors mozgását azonban mindenegyes exponálásnál meg kellett szakítani, avégből, hogy a szalag ekkor mozdulatlan legyen. Marey egy szorítóberendezést szerkesztett. Ennek működését elektromágnes vezérelte a forgó tárcsán elhelyezett érintkezők utján. A következő évben (1888-ban) ezt az elektromágneses berendezést mechanikusan működő szerkezettel helyettesítette. Balagny vegyész kifejezetten az ő számára készített 9 cm széles és 2 m hosszú celluloid szalagot. Marey 1890. november 3-án a Tudományos Akadémiának a következőket jelenthette: "Az új szerkezetben minden mozgás olyképpen van szabályozva, hogy a fényérzékeny szalag két felvétel közti időközben pontosan egy képpel halad előre. Ahhoz ugyanis, hogy a képek kifogástalanul
élesek legyenek, szükséges volt a szalagot a megvilágítás idejére megállítani. Amikor 10, 20, sőt 50 felvételt kívánunk másodpercenként készíteni, a szalagot mozgató fogaskeréknek nagy sebességgel kell forogni. Ezért a tehetetlenségi erő hatásának csökkentésére csupán csak a filmszalagot állítottam meg, amelynek tehetetlensége csaknem elhanyagolható, és ezalatt a megállás alatt a fogaskerékrendszer változatlan sebességgel forog tovább."

Marey kronofotográfja hajlékony szalag használatához. Marey a hajlékony, fényérzékeny szalag szakaszos továbbítására keresett megoldást, perforációfelhasználás nélkül. Ebből a célból az (M) orsóra feltekert filmet az "R" orsó egyenletes sebességgel húzta, amely így az (F) képkapu előtt is elhaladt. A képkapu után az (F) hajlékony lemezrugó érintésével a szalag az (L) terelőgörgőt megkerülte. A /C/-vel jelzett mechanikus rögzítőszerkezet egyenletes időközökben megállította a szalagot, mialatt az /R/ orsó az F lemezrugó elmozdulása következtében folytathatta forgómozgását. Amikor a /C/ rögzitőszerkezet szorítóhatása szünetelt, az /F/ lemezrugónak az előbbivel ellentétes elmozdulása tovább vitte a szalagot.

Ennek a szerkezetnek igen egyszerű volt a kivitele: a szalag az expozíciós ablaknak (képkapunak) megfelelő helyen kivágott fémlemez előtt elhaladt egy hengeres nyomógörgő húzóhatására. A filmszalagot e fémlemez elejénél, minden egyes megvilágításnál szorítólemez beékelődése állítja meg többfogú vezérlőkerék segítségével. Ezalatt a megállás alatt maga a csévélődés folytatódik, mert egy haj
lékony lemezrugót a kapu kijáratánál a szalag elmozdít. Mihelyt a szorítás felenged, a lemezrugó a helyére ugrik, és evvel a filmszalagot egy képhosszal továbbítja, majd ez a folyamat újból kezdődik.

Az így készített képek lehetővé tették, hogy Marey újból megkezdje a lovak és más négylábú állatok mozgásának tanulmányozását, sőt így bizonyos természettudományi folyamatokat is rögzített, mint amilyen pl. a hullámok megtörése egy sziklán, amelyet a "Revue Générale des Sciences" 1891. november 15-i számában közzétett.

Míg a kronofotográf működése a hajlékony szalaggal kifogástalannak bizonyult, addig a szalag megállítása erőszakos volt és semmilyen szerkezet nem biztosította a képek közti távolság egyenlőségét. Ezt a kellemetlen problémát, amely elsőrendű fontosságú lett akkor, amikor kronofotográffal készült képsorozat alapján kivánták a mozgásfolyamatot reprodukálni, Marey nem akarta megérteni és a perforált filmszalag használatától mindig határozottan elzárkózott.

Le Prince munkássága

A másik, kevésbé ismert franciának, Louis-Aimé-Augustin Le Prince-nek (1842-1890) ugyancsak jelentős érdemei voltak, és ha nem halt volna meg idő előtt, bizonyára érdekes következményekkel járt volna munkássága. Le Prince Angliában működött és a fényképészet tanulmányozásában mélyedt el, mert azt fémen és kerámián kívánta alkalmazni illusztrációként. Amikor alkalma lett később New Yorkba költözni, ott 1881 körül foglalkozni kezdett a mozgás vetítéssel történő reprodukciójával. Kísérletei sikeresek voltak és 1886-ban szabadalmaztatta felvevő és vetítőkészülékeit. (Amerikai szabadalom száma no. 376.487, kiadva 1888. január 10-én, majd angol szabadalmi száma no. 423, 1888. november 16.)

Le Prince egy sokobjektíves és a fényérzékeny felület elmozgatásával kombinált, analizáló fényképezőgépet tervezett. 1887-ben valósította meg felvevőgépét, amely két csoportban 8-8 objektívet tartalmazott. Egy csoport 8 objektívjének mindegyikét egymás után tette szabaddá a kettős takarózár, amelyet elektromágnesek

Marey első kronofotográfja 1882-ből.

vezéreltek. Ezt a 8 képet a gép papiros hordozóanyagra felvitt fényérzékeny emulzióra rögzítette. Ezután a papír annyi utat tett meg, hogy az objektívek mögött újabb, megvilágítatlan felület helyezkedjék el. A másik objektívcsoport ezután másik 8 képes felvételsorozatot készített és így tovább.

1888-ban Angliába visszatérve, Le Prince J. W. Longley segítségével egyetlen objektíves felvevőgépet szerkesztett, amely a 2" 3/8 (kb. 60 mm) széles papírszalagra 12 felvételt készített másodpercenként. A papírszalag szakaszos mozgását a csévélőorsó szakaszos forgatásával (emeltyű és kerék segítségével) oldották meg. A vetítés céljára Le Prince számos átlátszó hordozóanyaggal kísérletezett, mielőtt a celluloidot felhasználta volna. 1889-ben egy 3 szalagos, 3 objektíves vetítőgépet tervezett. A perforált szalagokat fogazott dob segítségével továbbította, amelyeket máltai kereszt felhasználásával forgatott. A zár egymás után tette szabaddá a 3 objektívet. Ezután egyobjektíves vetítőgépet szerkesztettek, ívlámpát használva működtetéséhez.


Ezt a vázlatot Longley, Le Prince munkatársa rajzolta és ez az utóbbi által 1888-89-ben készített vetítőgépet mutatja. A készüléken 3 fényérzékeny szalag futott párhuzamosan, fémszegélyű perforációkkal ellátva. A szalag továbbítását máltai keresztes mechanizmus végezte. A 3 objektív egy kör kerülete mentén volt egyenletesen elhelyezve, és a közös tengely körül forgózár ablaka egymás után tette szabaddá az objektíveket. A vetítőernyő megvilágítása tehát folyamatosan volt biztosítva.

1890 márciusában Le Prince Párizsba utazott egy vetítéssel kapcsolatos demonstrációt lebonyolítani, mint erről egy igazolvány tanúskodik, amelyet az opera titkára állított ki részére. Második franciaországi útja alkalmával Le Prince a Dijon-Párisi vonaton titokzatos módon eltűnt.

Joggal tehető fel a kérdés, hogy ez a tragikus végzet nem késleltette-e a mozgófényképezés feltalálását. A Londoni Tudományok Múzeumában őrzött alkotásai ugyanis azt mutatják, hogy tervezőjük jó úton haladt. A valóságban azonban még 5 évnek kellett eltelni a valóságos mozgófényképezés feltalálásáig.

KÖZELEDÉS A VÉGSŐ CÉLHOZ

A mozi 1890-ben már működhetett volna. Ne felejtsük el, hogy az élőkép vetítést vászonra Reynaud a Musée Grévinben 1892-től alkalmazta és hogy ugyanez a Reynaud, miután praxinoszkópját a Société Française de Photographie-nak 1890. június 4-én bemutatta, a szövetség tagjai előtt a következő kijelentést tette: "... a hatás még teljesebb lenne akkor, ha a különböző mozgásfázisok ábrázolására kézzel rajzolt ábrák helyett fényképészeti úton nyert képeket alkalmaznának, és kéri ezért a Szövetséget, érdéklődjék e kérdés iránt és kísérelje meg megoldani ezt a problémát". Marey megoldotta a mozgás fényképészeti analízisének problémáját és megoldása tökéletes lehetett volna, ha a celluloidszalagos kronofotográfhoz olyan perforációs szalagtovábbítási rendszert alkalmazott volna, amilyent Reynaud a praxinoszkópján. Reynaud azonban mindig ragaszkodott kézzel rajzolt ábráihoz, mert úgy gondolta, hogy csak ezek nyújthatnak művészi élményt.4

Marey a maga részéről nem tanúsított különös érdeklődést kronofotográfikus úton készített képei vetítésének problémája iránt, véleménye szerint ugyanis a fiziológus szemszögéből a részképek vizsgálata teljesen elegendő a mozgás tanulmányozására.

Az a tény, hogy a mozgás fényképészeti analízisének és szintézisének problémái közti kapcsolat hiányzott, ma, a mozgófényképezés ismeretében, meglepőnek tűnhet. Más kutatók viszont a probléma egészét tanulmányozva, messze eltávolodtak a helyes megoldástól.

Georges Demény munkássága

Most Georges Deményről szólunk(1850-1917), aki mint maga is fiziológus, 1880-ban Marey preparátora és közvetlen munkatársa lett a kronofotográfiai kutatásokban. Deményt különösen a fizika tudományos oktatása érdekelte. Az ő szemében az emberi mozgás tanulmányozása arra szolgált, "hogy az izomerőnek jobb kihasználását eredményezzék a tornában, a kézműiparban, a sportban stb." ... A két ember, ugyanattól az eszmétől vezettetve, nem tulajdonított nagy jelentőséget a mozgás visszaadásának és megelégedett azzal, amit a "zootrope" nyújtott: ahogy Marey megjegyezte: "Muybridge az, akinek tudomásom szerint legelőször támadt az a gondolata, hogy valóságos képeket helyezzünk a 'zootrope'-ba. Ő egy ló mozgásáról felvett fényképsorozat egyes képeit helyezte szorosan egymás mellé, melyeket nagyszámú fényképezőgépével készített, majd ezt a sorozatot egy 'phenakistiscope'-on keresztül vetítette ki ernyőre. Ő is nálam járt 1882-ben egy estély alkalmával, amikor abban a nagy megtiszteltetésben részesültem, hogy Helmholtz, Bjerknes, Govi, Crokes és a francia tudomány számos előkelősége voltak vendégeim. Ez a vetítés akkor e tudósok számára meglepetés volt...

Később a lissai Anshütz és az én preparátorom, Demény úr ugyanezt a kísérletet a legjobb körülmények között ismételték meg. Az előbbi egy-egy elektromos szikrával hátulról világította meg azt a forgótárcsát, amelynek kerülete mentén körös-körül átlátszó üvegképek voltak felerősítve. Az utóbbi pedig egy kör alakú üveglemez kerülete mentén egy beszélő személy arcáról készült 24 db, kronofotográfikus képet helyezett el; fényképező objektívet helyezett el azon erősen megvilágított hely elé, ahol zár ablaka az egymás utáni képeket felfedte. Az illúzió és a bemutatott képek élessége olyan kielégítő volt, hogy a gyakorlott süketnémák a beszélő ember ajkmozgásaiból kiolvasták a szótagokat."

A készülék, amire Marey célzást tett, a francia süketnéma intézet egy fiatal tanárának, H. Marichelle-nek a kérésére készült, aki úgy látta, hogy a kronofotográfia nagy szolgálatokat tehet a fonetika területén és ehhez kérte a fiziológus tudós támogatását. Marey ennek

Anschütz elektromos "tachyscope"-ja egy küllős, nagy átmérőjű vaskerék volt, amelynek a kerülete mentén kronofotográfiával felvett képsorozat üveglemezre másolt részképeit helyezték el. A keréken azonkívül minden képnek megfelelően egy érintkező is található. Ez az érintkező zárta egy Ruhmkorff-induktor tekercseinek áramkörét, amely egy csigavonal alakú Geissler-csövet táplál. Ilyen módon minden egyes kép abban a pillanatban van megvilágítva, amikor a nézők szeme elé kerül.

megvalósításával Deményt bízta meg, aki ennek alapján mutatta be "Phonoscope"-ját a Tudományos Akadémia 1891. július 27-i ülésén, és előadást tartott róla az Első Nemzetközi Fotográfiai Kiállításon, amelyet a Champ-de-Mars-on rendeztek 1892-ben. A készülék itt mindennap működött a Radigouet-cég elektromos vetítőlámpájával.

Georges Demény maga helyezkedett a kronofotográf elé, hogy fonetikai tanulmányai kapcsán 20 felvétellel megörökítse a mondatot: "Je vous aime".

A "phonoscope" fémlemezből készült körtárcsából állott, amelynek kerületén felragasztott, átlátszó képek voltak elhelyezve. Az ezzel párhuzamos, második fémtárcsa a zár szerepét töltötte be. Csupán egy ablak volt rajta és minden egyes képváltás alatt egy teljes fordulatot tett meg.

A "phonoscope" a forgótárcsás készülékek minden hátrányos tulajdonságát hordozta, így a képek korlátozott számát és a nagyon rövid átvilágítási időt. Ez a megoldás csak rövid időtartamú, fényszegény vetítést eredményezhetett. Természetes volt tehát, hogy a mozgásanalízis fejlesztéséhez a kronofotográfiának hajlékony szalagra, átlátszó hordozóanyagra volt szüksége. Ebben az időben történt, hogy Marey és Demény nem tudtak egymással megegyezni együttműködésük feltételeiben, mely az ipari felhasználáshoz szükséges volt és szétváltak. (1893.)

Demény már rövid idő múlva (1893 októberében) szabadalmat kapott, amely a következő szöveget tartalmazta: "a szalag mozgatása excentrikus csap segítségével történik, amely a szalag útjában van elhelyezve".

A Demény-féle csap, mint azt ma is nevezik, nyilvánvalóan egyike marad a legegyszerűbb és legszellemesebb mechanizmusoknak a hajlékony szalag szakaszos mozgatásának megvalósítása terén. A feltaláló azonban (... Marey megtámadta, mondván, hogy e "változatot laboratóriumában jól ismerték, de nem alkalmazták") csak a felvételnél való alkalmazására gondolt, és az így nyert képeket továbbra is körtárcsás szerkezeten kellett volna szemlélni.


Demény "Phonpscope"-ja a vetitő "Phenakistiscope" nagyméretű másolata volt. Az (M) hajtókar nem azonos sebességgel forgatta az (A) köralakú tárcsát, melynek kerülete mentén kronofotográffal felvett képek voltak elhelyezve, továbbá a (B) takarózárat. A fordulatszámok aránya olyan volt, hogy a zár ablaka minden egyes képváltásnál egy teljes fordulatot végzett. Az (L) lámpa és (0) objektív biztosítják a vetítést.

A készülékek kivitelezésére "Biographe" és "Bioscope" elnevezéssel a Comptoir Général de Photographie cég kapott megbízást, azzal a célzattal, hogy javasolja az amatőrfényképészeknek az élő arckép megvalósítását. Míg a "Bioscope" csupán a "Phonoscope" másolata volt, addig a "Biographe" képfelvevőgép nagy mértékben tökéletesített kronofotográf volt. Ehhez olyan orsókat készítettek, amelyekre 8 m hosszú fényérzékeny, celluloid szalagot lehetett tekercselni fekete papirossal védve, ami lehetővé tette a nappali betöltést is.

A szalag a vezetődobokra kerül, amelyek közt az objektív előtt kifeszül, majd a dob után egy, a tengelyhez képest excentrikusan elhelyezett, polírozott acélcsap hatására hurkot képez. Az excentrikus csap forgása a szalag hosszát periodikusan változtatja, ennek és a feltekercselő dob húzásának hatására a szalag mozgása szakaszos lesz.

Demény "biographe"-ja egy kronofotográf volt perforálatlan szalaggal. A szalag szakaszos továbbítását az excentrikusan elhelyezett csap végezte. Az (I) orsóról a (K) orsó húzóhatására lekerülő szalag a (H) képkapun áthaladva, az (L) excentercsap (kalapács) érintése után tekeredik a (K) orsóra. Az (L) excentercsap kifelé való mozgás közbeni hatása hozzáadódik a (K) orsó húzásához, a csap visszatérítésekor pedig a szalagra gyakorolt húzóhatás megszűnik, és ekkor a film álló helyzetben marad a képkapuban. Azután (K) és (L) közös hatására ismét megindul. Ez a szakaszos mozgás egy takaró zárral van szinkronban. A készülékkel 65x45 mm-es felvételek sorozatát lehet készíteni.

Ez idő alatt Marey kronofotográfjával készített filmszalagok felhasználásával a mozgásszintézis problémájának megoldásával intenzíven foglalkozott. Készített egy vetítő-készüléket szakaszos továbbítású szalaggal. A fénysugarakat egy pontban gyűjtötte össze, ahol egy ablakos takarózár tette szabaddá a fény útját a ferde tükör

Marey "Projecteur chronophotographique" vetítőkészüléke a képfelvételnél is alkalmazott szakaszos továbbítórendszerrel működött. A képszalag így vízszintesen haladt (i)-ben, a vetítőobjektív gyújtósíkjában. A fénynyaláb ide két ferde tükrön való visszaverődése után jut, a megszakítást pedig egy réssel ellátott takarózár biztosította az 11 és 12 gyűjtőlencsék közös gyújtósíkjában. Ezzel a készülékkel sohasem lehetett stabil vetítést elérni, főképpen azért, mert semmiféle beszabályozási lehetősége sem volt.

rendszer felé. Közben Marey felismerte, hogy "a szerkezet mozgása meglehetősen bonyolult és nagyon lármás, a negatívon nyert képek térközei egyenlőtlenek, ezért ahhoz, hogy a vetítéshez kielégítő pozitívot nyerjen, szét kellett vágni a szalagot és a képeket külön-külön, egymástól egyenlő távolságra felragasztani egy gumiszalagra."

Edison munkássága

Marey és Demény kísérleti eredményeit túlhaladták, még pedig az Egyesült Államokban a nagy feltaláló, Thomas A. Edison (1847-1931) és munkatársa W. K. Laurie Dickson, egy Franciaországban született skót munkássága révén, aki 1887-tól kezdve igen aktív szerepet vitt Edison új laboratóriumában Orange-ban.

Mi váltotta ki Edison érdeklődését a mozgás felvétele és visszaadása iránt? Ezt egy általa írt és a Century Magazine-nak küldött levele magyarázza meg a következőképpen: "1887-ben az a gondolatom támadt, hogy lehetséges volna olyan készüléket szerkeszteni, ami ugyanazt a szerepet töltené be a szem számára, amit a fül számára a fonográf, és hogy e kettő kombinációjával lehetséges volna egyidőben rögzíteni és visszaadni a mozgást és a hangot"...

Az első készülék, amely Dickson tanulmánya alapján készült, egy hengerből állt, amelynek a felületére mikroszkópobjektívvel egymás után, csavarvonalban elhelyezve kis fényképek sorozatát készítették (ezek higanykloridban hívott, pozitív képek voltak). Ezeket az egymás utáni szemlélés céljából egyenként világították meg rövid időtartamra egy Geissler-cső kisülésével. A kisülést a henger oldalán elhelyezett érintkezőkkel vezérelték.

Edison és Dickson 1888-ban végezték legelső kísérletüket (Carbutt gyártmányú) celluloid filmszalaggal, amely az egyik szélén fogazva volt és amperes továbbító szerkezet mozgatta. Egy forgózár takarta el eközben az objektívet, amely 6x6 cm-es képeket készített.

A következő évben5, miután az Eastman üzem már jelentős hosszúságú (kb. 15 m-es) celluloidszalagot tudott szállítani, kísérleteik során áttértek a genfi (máltai) kereszttel történő, szakaszos továbbításra és egy perforációsort használtak a filmszalag egyik szélén. 1890 elején Edison áttért az 1" 3/8-os, vagyis a 35 mm széles film használatára, amelyet a két szélén elhelyezett szögletes alakú perforációsor alkalmazásával, fogazott hengerrel mozgatott. A képek mérete 1" x 3/4" (25x19 mm) volt: még ma is ez a normálfilm mérete és aránya.

A felvevőkészülék a "Kinetograph" nevet kapta. A máltai keresztes filmtovábbítást két, egymásra merőleges síkú körtárcsával helyettesítette abból a célból, hogy gyorsabb továbbítást érjen el (sza badalom kelte: 1891. augusztus 24.). Hátra volt még a "vetítő" készülék megoldása. Ennek a "Kinetoszkóp" (Kinetoscope) nevet adta. A filmtovábbítás itt nem szakaszos, hanem folyamatos mozgású volt. Egy 25 cm átmérőjű, 5 mm széles réssel ellátott zár minden fordulata alkalmával szabaddá tett egy képet. Ezeket kétobjektíves "szemüvegen" át lehetett nézni. A megvilágítást egy 8 V-os reflektorral ellátott lámpa szolgáltatta. A filmszalag, amely célszerűen 23-30 kép


Dickson sematikus vázlata Edison kronofotográfikus felvételek készítésére vonatkozó első kísérletét mutatja. Először kicsiny képek lefényképezése egy hengerre, szemlélése gázkisülés segítségével, sztroboszkópikus módszerrel. Ezután egyik szélén fogazott szalag alkalmazása, később továbbítás gátlószerkezettel.

sebességgel haladt másodpercenként, végtelen szalagként volt egy sor görgőre helyezve, melyek közül egyik feszítő görgő volt (hossza kb. 20 m volt). A kinetoszkópot 1893-ban sorozatban gyártották és kereskedelmi forgalomba került. Közülük néhány darabot Franciaországba is exportáltak, ahol vásári standokon mutogatták és vitathatatlan sikert értek el. A jeleneteket, amelyeket ott a közönség látott, Dickson személyesen készítette egy kerekekre szerelt, nyitott

Dicksonnak ezek a vázlatai egyrészt emlékezetünkbe idézik a szakaszos továbbítás három típusát, melyet Edison a "Kinetograph"-hoz használt: továbbítás amperes akadékművel, a genfi mozgás vagy máltai keresztes megoldás és végül a legutoljára alkalmazott, bevágott és bütykös tárcsa. Másrészt följegyzéseket látunk a perforált filmszalag fokozatos fejlődéséről: kezdetben keskeny szalag egy sor perforációval, azután kétsoros perforáció vázlata, amelyből kialakult a végleges, 35 mm széles film.

tetejű műteremben, amelyet a nap minden órájában a Nap felé lehetett fordítani.

E készülékek technikai értékéről a következő, szakszerű vélemény jelent meg:

"1893 körül kezdett megjelenni Franciaországban az Amerikából importált Kinetoszkóp" -nak elnevezett készülék, Edison találmánya, amely egy-egy nézőnek a gyors egymásutánban következő fényképek hosszú sorozatát mutatja be, ily módon megvalósítva a mozgás szintézisét. De a filmszalag, amelyre a fényképeket felvették, folyamatos mozgásban van és az egyes részképeket, hogy éles benyomást keltsenek, csak egy nagyon rövid időtartamra lehet látni, ami nem haladja meg az 1/7000 másodpercet. Ilyen feltételek között természetesen a megvilágítás igen gyenge, és következésképpen a jelenetek mélysége kicsi. Legalább harminc részkép szükséges ahhoz, hogy a szem számára kielégítően folyamatos benyomást ébresszen."

Az, aki a fenti sorokat írta, és egy évvel később a probléma teljes megoldását hozta - nem volt más, mint Louis Lumiére.

Az első kísérletek mozgófénykép vetítésre

Nyilvánvalóan meglepő, hogy Edison megmaradt a kinetoszkópnál, ahelyett, hogy átállott volna a vetítésre. Emögött üzleti számítást


a   b

Edison "Kinetoscope"-ja elég egyszerű elgondolás alapján készített, közvetlen szemlélésre szolgáló rendszer. Az ® perforált film a (P) fogasdob hatására egyenletes mozgást végez. A megvilágítás az (L) lámpával történik, és a kép addig látható, amíg a fogasdobbal szinkronban forgó (V) takarózár (F) ablaka a lámpa előtt elhalad. Az egész szerkezetet a © villanymotor tartja mozgásban, amelynek automatikus beindítását a (B) kapcsolószerkezet biztosítja.

lehet látni: a látvány egyenkénti szemlélése ugyanis nagyobb hasznot jelent, mint a kollektív bemutatás. Ez is lehetséges, de nekünk ebben a kérdésben figyelembe kell vennünk magának6 a feltalálónak a véleményét is:

"Fejemben mindig az ernyőre való filmvetítés gondolata járt... egyébként szokásunk volt a forgatott filmek jellegét és minőségét a "Black Maria" stúdióban vetítéssel elbírálni úgy, hogy egy kinetoscopot nagyobb teljesítményű lámpával és vetítőobjektivvel szereltünk fel.

Mindenesetre egy ilyen berendezés gyenge fényereje miatt a közönség előtti bemutatásra nem volt alkalmas. Én tehát teljesen tisztában voltam azzal, hogy megfelelő vetítőgépet az én kamerám elvén kell építeni, amelynél a film álló helyzetének ideje lényegesen meghaladja a mozgatás idejét; ez lehetőséget nyújt az erősebb megvilágításnak vagy - ami magától értetődik - a zárnak lényegesen nagyobb nyílást lehet adni. De akkor nem volt kereslet vetítőgép iránt és nem voltak vetítőtermek..."

Tény az, hogy mások 1893 óta dolgoztak a vetítőgép előállításán. Legelőször J. A. Le Roy-t idézzük, aki készített egy vetítőgépet és ez lehetővé tette, hogy 1894. február 5-én Edison két filmjét Riley op
tikus boltjában, New Yorkban egy 25 tagú csoport előtt bemutassa. Ugyanebben az időben W. Latham és E. A. Lauste szintén készítettek vetítőgépet, amelyet "Panoptikon"-nak neveztek el, és amellyel 1895. április 21-én, ugyancsak New Yorkban bemutató előadást tartottak. Másrészről C. F. Jenkins, akinek első munkájáról a Photographic Times 1894. július 6-i száma megemlékezett, társult Th. Armat-tal. Olyan berendezést készített, amely a Demény által tervezett és 1883 októberében szabadalmaztatott fogasdobbal és kalapácsos rendszerrel továbbította a filmet. Az optikai rendszer egy ívlámpából (ferde állású szenekkel), kondenzorból, vizes hűtőtartályból és egy objektívből állott. Zárt nem használt. Három azonos gépet készítettek abból a célból, hogy azokkal az Atlantában rendezett Exposition du Coton alkalmával vetítsenek. Erről tanúskodik a Baltimore Sun cimű újság 1895. október 2-i száma.7 Azonban e kísérletek egyike sem hozott olyan gyakorlati eredményt, amelynek alapja - a vetítés rendes üzemszerű alkalmazása - megvalósítható lett volna: ezt a döntő eredményt a Lumiére testvérek érték el Franciaországban a Cinématographe-fal.

A Lumiére testvérek Cinématographe-ja

Louis Lumiére 1864-ben született, egy Lyon-i fényképésznek volt a fia, és 16 éves korában, iskoláinak befejezése után atyja műtermében dolgozott. Két évvel később, 1882-ben atyja, Antoine Lumiére két fiával, Louis-val és fivérével, Auguste Lumiére-rel Lyon mellett, Monplaisirben egy fényképészeti cikkeket gyártó üzemet alapított. Így történt, hogy Louis Lumiére alig 20 éves korában már brómezüst-gelatin lemezek gyártásával foglalkozott. Természetes volt tehát, hogy érdeklődött a kronofotográfia és a mozgóképvetítés iránt. Az e területen előtte végzett kutatásokat a következőképpen foglalta össze8:

"A gyors bróm-ezüst zselatin eljárások megjelenése óta igyekeztek a tudósok a fényképezést arra a célra használni, hogy a múló jeleneteket rögzítsék, majd utána tanulmányozzák és gondolkozzanak fölötte. (...) Legújabban Anschutz és Sebert tábornok és mások foglalkoztak ugyanílyen iránya munkálatokkal.9

"De mindezek a tudósok általában az egymást követő, korlátolt számú részképek felvételére törekedtek, és a mozgásanalízis céljából elkülönítve tanulmányozták e képeket. A mozgás rekonstrukciója vagyis szintézise pedig akkor még olyan probléma volt, amelynek megoldása még messze távolban sem látszott."

Louis Lumiére10 - mint ahogy saját maga is hangsúlyozta - élénken érdeklődött Edison kinetoszkópja iránt, amelyet a Werner fivérek

A. és L. Lumiére szabadalmi okiratának első oldaláról készült fakszimile. Az igénypontok így vannak megfogalmazva:

1. Egy krono-fotográfikus képek készítésére és nézésére szolgáló készülék, amelyben egy szalag, amely időben egymás után készülő képek felvételére szolgál vagy ilyeneket tartalmaz, szakaszos mozgatással van továbbítva oly módon, hogy csapok vagy fogaik nyúlnak be a szalag szélein alkalmazott, szabályos perforációkba, az említett szalag felveszi vagy látni engedi az egymás utáni képeket egy ablak segítségével, amelyet egy ívalakban kivágott tárcsa felváltva zár és nyit oly módon, hogy az ablak nyitott helyzete a szalag nyugalmi állapotának feleljen meg.

2. Egyetlen tengelyből álló mechanizmus, amely hordja a zárat, az excentert, azaz emelő- vagy hajtókart, amely arra szolgál, hogy a villákat ide-oda mozgásba hozza és az emelőkart, amely ugyanezen villák kiemelésére szolgál a visszatérés ideje alatt, amely a szalag nyugalmi helyzetének felel meg."

Párizsban, a boulevard Poissoniére 20 sz. alatt üzemeltettek. Kétségtelenül ennek a készüléknek a tökéletlensége az, ami őt arra ösztönözte, hogy olyan készüléket szerkesszen, amely a kronofotográfikus felvételek bemutatását teszi lehetővé. És tényleg, a Monplaisir-i üzemben nemsokára különféle mechanizmusokat próbált ki, amelyehez papírszalagot használt. 1894-ben egy kielégítő felvevőgép készült el, 1895. február 13-án pedig egy szabadalmat jelentett be 245.023 számmal: "Készülék chronofotográfikus részképek felvételére és szemléltetésére". Ez 1895. március 22-én a "Société d' Encouragement pour L'Industrie Nationale" ülésén ennek rue de Rennes-i székházában

Lumiére Cinématographe-ja hátulról, nyitott állapotban, lenyitott filmkapuval a film betöltésére: (f) - a négyszögletes képkapu, (V) - keret a (g) - üveglemezzel, amely nyomást gyakorol a filmszalagra, (k) - lemezrugók, melyek a szemben elhelyezett villákat vezetik, (h) - filmcsatornák fekete bársony borítással vannak ellátva. Az (F2) elülső szekrényajtó kinyitva látható a (J) felvevőobjektívvel, amely az ajtó becsukott helyzetében a képkapu tengelyében helyezkedik el.

került bemutatásra. Az ez alkalommal bemutatott film tárgya: "Munkások kijövetele a Monplaisir-i üzemből" volt. Júniusban pedig egy újabb bemutatót tartottak Lyonban a Francia Fényképész Szövetség kongresszusa alkalmából.11 Ezeket további bemutatók követték Párizs más helyein és Bruxelles-ben. Végül, 1895. december 28-án, szombaton megtartották az első nyilvános előadást belépődíjért Párizsban, a Grand Café alagsori helyiségében (az Indiai Szalonban) a Kapucinusok körútján.

Ilyen módon került legelőször megvalósításra ugyanevvel a készülékkel a mozgás vetítése, kiindulva a szétbontott mozgás fényké peiből. A gépre vonatkozó feljegyzésben egyébként Louis Lumiére pontosan megadja találmányának lényeges jellemzőit:

"A mi cinématográfunk12 lehetővé teszi, hogy a részképek számát másodpercenként 15-re csökkentsük, továbbá, hogy különféle mozgó jeleneteket a nézők egész csoportja előtt egy vászonra kivetítsünk...

Az elv, amelyre a cinématográf működése felépül, régóta ismeretes. Ez az elv a fénybenyomások maradandósága a retinán ... ezeknek az benyomásoknak az időtartama változik a tárgy megvilágítása szerint. Ez közepes megvilágításnál kb. 2/45 mp olyan értelemben, hogyha egy tárgy megvilágítása hirtelen megszűnik, a látása még 2/45 mp-ig tart. Ebből az következik, hogy ha egy megvilágított tárgy van a szemünk előtt, és azt egy sötét ernyő eltakarja, pl. 1/45 mp időtartamra, akkor ennek képét még 1/45 mp-ig tovább látjuk és nem érzékeljük időközbeni eltűnését...

Olyan készüléket kellett tehát találni, amelyikkel az egymást követő képek percenként 900-szor válthatók.

A cinématográfban ezeket az elsötétítéseket egy forgózár forgása idézi elő, amely másodpercenként 15 fordulatszámmal forog a középpontja körül, és úgy van elhelyezve, hogy mozgása közben eltakarja a vetítőlámpából kiinduló fénynyalábot. A részképek váltása céljából az egymást követő 900 részkép egy 35 mm széles és kb. 18 m hosszú, hajlékony filmszalagra van felvéve. Minden egyes fénykép 25 mm széles és 20 mm magas a hossztengely irányában. A filmszalag két széle mentén egy-egy perforációsor található. A kör alakú nyílások 20 mm-es, egyenlő távolságban követik egymást. Ezekbe nyúlik bele egy fémkeret által vezetett, kétágú villa, amely minden egyes benyúlás után egy-egy perforációnyílás - távolsággal húzza lefelé a filmszalagot, miközben a zár elzárja a fény útját a képkapu előtt. A villaágak ezután kihúzódnak a perforációkból, és egy fordulat után a következő két perforációnyílásba nyúlnak be, azzal ismét egy képmagassággal lejjebb húzzák a filmszalagot és így tovább...

Ezzel elérkeztünk egy fontos eredményhez, az olyan alternatív mozgáshoz, amelyet egy keret egy excentrikus, legömbölyített, háromszögű tárcsa hatására végez, ez képezi szabadalmunk alapját.

Ilyen módon a villák sebessége az indításnál és a megállításnál annyira nő, amennyire csak lehetséges, és e villák behatolása és kihúzása csak a filmszalag teljes nyugvó helyzetében történik, nehogy az a lyukakat megrongálja.

Ezen túlmenően a szalag szélén lévő perforációnyílások tökéletes illeszkedést tesznek lehetővé a villákhoz képest, mert mozgásuk szélső helyzeteiben mindig szigorúan ugyanazt a helyzetet veszik fel. Végül rámutatunk a berendezésnek arra a sajátosságára, hogy a film

A Grand Caféban tartott első Cinématográf bemutatóest műsorának faksziniléje. Az 1. szám: "Mumkások kijövetele a Lumiére üzemből Lyonban", az első film, amelyet L. Lumiére készített. 4. sz.: "A Lyon-i Fényképészeti Kongresszus tagjainak partraszállása", amelyet hat hónappal később forgatott, míg a 6. sz.: "A kertész" egy kis jelenetet ábrázol, amely "A lelocsolt öntöző" néven maradt ismeretes.

szalag az idő 2/3 részében mindig mozdulatlan helyzetben van, mely időtartam a létrehozandó mozgás két fázisát elválasztja, a fennmaradó 1/3 részt használja fel a készülék az egyik képnek a másikkal való váltására."

Leginkább említésre méltó az a tény, hogy Lumiére cinématographe-ja mindjárt elsőre olyan, rendeltetésének megfelelő készüléket valósított meg, amelynek szakaszos filmmozgást biztosító szerkezete egyes felvevőkamerákban, csaknem változatlan formában, még ma is használatos. Nem lesz tehát érdektelen, ha erről részletes leírást adunk azokkal a rajzokkal illusztrálva, melyek a Revue des Sciences pures et appliquées-ben 1895-ben jelentek meg.

A készülék mechanikai szerkezete egy szekrény belsejében fémlapra van építve. E szekrény tetején helyezkedik el a B fadoboz. Egy orsóra feltekert P filmszalag g résen át függőlegesen lefelé halad, majd az E képkapu előtt megy el, amely az O-ban elhelyezett objektív mögött található. Ezután a G torokba jut a film, hogy ott egy kis terelőrudat, e-t megkerülve p' orsóra tekeredjék fel, amely a T tengely körül forog. Az M hajtókarral egy fogaskerékszerkezetet lehet meghajtani. Ez a művelet egyidejűleg mozgásba hozza a C excenter w tengelyét. Az excenter az L keretet fel-le, oda és vissza irányuló mozgásba hozza. Látható, hogy a C excenter segítségével a keret szabályosan növekedő sebességgel indul el, azután pedig hasonlóan áll meg egy időre a mozgás holtpontján. Ez a megállás szükséges ahhoz, hogy a keretre szerelt két kis villa a és a' behatoljon, illetve

Lumiére Cinématographe-jának betöltése igen egyszerű művelet. Miután az operatőr a negatív filmet a készülék tetején lévő C kazettába helyezte és a filmet átvezette a filmkapun, bevezeti a film elejét a felcsévélő kazettába, amely a szekrény belsejében helyezkedik el.

kihúzódjék a filmszalag szélein elhelyezett nyílásokból. A villák az A rugóra vannak erősítve. Két ferde sík R, amelyeken a keret csúszik, eltávolítja az L keretet a csapokkal együtt a filmszalagtól, amikor az a mozgáspályájának alsó holtpontjáig ér, illetve a filmhez közeledni engedi a felső holtpontoknál, hogy a villák a perforációkba benyúlhassanak. Ennek az az eredménye, hogy a filmszalag mindig egy irányban, a keretmozgással azonos mértékben halad lefelé és ott tökéletesen álló helyzetben marad addig, amíg a keret a felfelé mozgást végzi. A képmagasság pontosan a keret pályahosszával egyenlő.

Abban a pillanatban, amikor a film megállt, a D zár - amelyet ugyancsak a kézi hajtószerkezet forgat - szabaddá teszi a fénysugarak utját. Ezek a sugarak vagy az objektív felől érkeznek a film felé vagy a filmtől az objektív felé, aszerint, hogy a készülék felvevőgépként vagy vetítőgépként működik. A zár nyílásszöge tetszés szerint szabályozható, hogy szükség szerint csökkenteni vagy növelni lehessen a takarási időt. Abból a célból, hogy a feltekercselés folyamatosan történhessék a p' orsóra, a filmszalag megkerüli az E terelőrudat, amely egy lágy rugóra van erősítve. Ez elég szabad mozgást biztosít a filmnek ahhoz, hogy az excenter által kiváltott megállításokat kiegyenlítse.

Lumiére Cinématographe-jának betöltése igen egyszerű művelet. Miután az operatőr a negatív filmet a készülék tetején lévő C kazettába helyezte és a filmet átvezette a filmkapun, bevezeti a film elejét a felcsévélő kazettába, amely a szekrény belsejében helyezkedik el.

Ez az elrendezés, mely felvételnél nélkülözhetetlen, mert a filmet akkor feltétlenül teljes sötétben kell felcserélni, a vetítésnél természetesen fölösleges, és az orsó p' használatától is el lehet tekinteni; a lejátszott szalag szabadon eshet lefelé.

Nem tudjuk ezt a fejezetet jobban összefoglalni, mint hogy Marey-t idézzük:

"A Lumiére testvérek 1895-ben megtalálták a keresett megoldást. Átvették ugyan Edisontól megoldásainak egyikét, a filmszalag perforációját, de egy eredeti módszert fedeztek fel, amellyel képsorozatot vesznek fel filmszalagra, majd levetítik azt... Ez a csodálatos találmány már az első lépésre csaknem tökéletesnek mondható."

(Folytatjuk)

Jegyzetek

1 Az így készült felvételek reprodukciói voltak egyébként azok a képek, amelyeket a Filmmérnökök Szövetsége (SMPE) az Egyesült Államokban felhasznált a Médaille du Progrés díszítésére. Ezt az érmet a szövetség 1935-ben alapította abból a célból, hogy évenként megjutalmazza a legjobb filmtechnikusokat.

2 Úgy látszik, hogy a kronofotográfia két módját egyszerre vagy közel egy időben gondolta ki Marey. Tény az, hogy Marey a Société Française de Photographie-ban 1882. május 5-én megtartott előadásán mutatta be fényképező puskáját, amellyel kapcsolatban március 9-i keltezéssel levelet írt Nápolyból a Tudományos Akadémiának, ismertetve benne a felvételek eredményeit. 1882. július 7-én az SFP-ben megtartott előadáson ismertette a szövetség előtt új kísérleteit. Ezeket abból a célból hajtotta végre, hogy mozgásban lévő tárgyakról fényképeket készítsen egyetlen lemezre összegyűjtve, fekete háttér alkalmazása segítségével. Ezen az előadáson mutatta be Marey a Parc des Princes-ben lévő fiziológiai állomáson G. Demény segítségével elért eredményeinek bizonyítékait.

3 A legelső Eastman filmtekercsek fényérzékeny réteggel voltak bevonva, amelyet az előhívás után leválasztottak a papírról, hogy másolatot lehessen róluk készíteni.

4 Reynaud 1895-ben elkészítette a "Photoscénographe"-ot, egy tényleges képfelvevőgépet, mely szalaggal működött. A szalagtovábbítást háromszögű emelőkarral és négyszögű mozgó kerettel oldotta meg. Ez eredeti megoldás volt a perforációk rögzítése tekinetében a felvétel pillanatában, de az így készült képek csak arra szolgáltak, hogy a színes, kézzel rajzolt képsorozatok elkészítését meggyorsítsák. 1886-ban "Photopeintures animées" (élő fényképfestmények) elnevezéssel vetítette az így készült képeket. Footit és Chocolat bohócok és Galipaux fantáziaművész előadtak Reynaud számára néhány pantomimet.

5 Ebben az évben, 1889-ben Edison Európába, többek közt Párizsba is ellátogatott, ahol meglátogatta Marey-t, aki bemutatta neki munkássága eredményeit.

6 Ezt a feljegyzést Edison 1895. januárban irta.

7 Idézzük ezeket a megállapításokat, amelyeket Th. Armat a Filmmérnökök Szövetségében (SMPE-ben) ismertetett:

"1894 őszén Bliss professzor összehozott engem egy hallgatóval, aki érdeklődött a mozi iránt. Ő C. F. Jenkins gyorsíró volt a Pénzügyminisztériumban... 1895. áprilisban vagy májusban befejeztük egy vetítőgép építését a kinetoszkóp elve alapján, ez teljes kudarccal végződött. Én ekkor saját költségemen további kísérletekbe kezdtem, és végül elkészítettük az első vetítőgépet, amely szakaszos filmmozgatással, hosszú álló periódussal működött,... megállapítottam akkor, hogy ez még nem kielégítő megoldás, ezért a vetítéshez a Demény-féle felvevőgépben alkalmazott, szakaszos filmtovábbító szerkezet módosított változatát építettem be... Ennek a gépek a leírása a Baltimore Sun 1895. október 3-i számában található.1895 szeptemberében e gép három példányát küldtük Atlantába, az "Exposition du Coton"-ra. Ezek közül egyet Jenkins Richmondba vitt, hogy ott a fivére üzletében kiállítsa. (Richmond Daily Telegram, 1895. október 30.) Jenkins-nek Atlantából való távozása után néhány tökéletesítést hajtottam végre a készüléken, többek között egy hurkot alkalmaztam, amely megjavítja a vetítést és csökkenti a film elhasználódását..."

8 Notice sur le Cinématographe. A. et L. Lumiére.

9 Sebert generális, akiről ez a feljegyzés említést tesz, egy kronofotográfikus készüléket gyártott, amely Londe-éhoz volt hasonló és 6 objektívet tartalmazott. Ezek zárait egy mechanikus szerkezet egymás után mozgatta: ezt a készüléket ballisztikus tanulmányok céljára használták a haditengerészet központi laboratóriumában, és az 1889. évi világkiállításon be is mutatták.

10 A villás továbbítás első gondolatát Auguste Lumiére így írja le emlékirataiban (Cinématographie Française: 40 ans de Cinéma):

"Abban az időben amikor Edison kinétoszkópját a kiváncsi közönség számára bemutatták, fivérem és én megjegyeztük, hogy milyen érdekes volna a mozgóképjeleneteket egy ernyőre vetiteni...

A rövid szabadidőben, amit ipari üzemünk vezetése mellett erre fordíthattunk, elérkeztünk a problémához... Amikor 1894 vége felé bátyám közölte velem, hogy megteremtette azokat a feltételeket, amelyekkel az elképzelt és keresett célt el lehet érni, t.i. egy mechanizmust, amely ezeket a feltételeket kielégítően teljesíti.

Egy továbbító villával ellátott keret alternatív mozgást végez a varrógép lábhajtó berendezéséhez hasonlóan. (Kiemelés tőlünk - a szerk.) A villák a mozgás végpontján behatolnak a perforációkba, amelyeket célszerűen a szalag szélein helyeznek el a továbbítás céljára, és a szalagot a mozgás alsó végpontjáig lehozva, otthagyják mozdulatlanul, míg a szerkezet ismét felső helyzetbe kerül."

11 A Francia Fényképész Szövetség Bulletin-je (1895. 16, sz. / közölte az "Union Nationale des Sociétés photographiques de France" kongresszusának részletes beszámolóját, amelyben többek közt a következők olvashatók:

1895. június 10. ülés - "Este 8 órakor a. tőzsdepalota nagytermében ... vetítették Lumiére urak kronofotográfikus képeit a találmányukat képező Cinématographe-nak elnevezett készülék segítségével. Ez a készülék lehetővé teszi, hogy egy vászonra természetes nagyságban vetítsenek, amelyen számos személy nézheti a mozgásban lévő tárgyakat éppúgy, mint ahogy a már megcsodált Edison-féle készülékben kis méretben csupán csak egy személy láthatja azokat.

Az elért fejlődés jelentős és nem marad más hátra, mint annak kiegészítése a színekkel és összekapcsolása a fonográffal... A következő témák egymást követték az egybegyűlt nézők szemei előtt: 1. Munkások kijövetele a Montplaisir-i üzemből 2. a Tőzsde tér Lyonban, 3. Lovagló lecke, 4. Kovácsok, 5. A bébi és a piros halas edény, 6. A tűzvész és a tüzoltók, 7. Az öntöző kertész, 8. Az uzsonnázó gyermek. . .

1895. június 11. délelőtt - "... Kirándulás Neuville-sur-Saône-ba. A kikötés, előkészületek az ebédhez. Ezeket rögzítette le a cinématográffal A. Lumiére úr, aki e jeleneteket másnap este bemutatja nekünk...

1895. június 12. délelőtt - (azután a bankett után, amelyen Janssen úr felszólalásában kijelentette, hogy ezen az ülésen a nagy fejlődést Lumiére urak mozgófényképei jelenették). ... A Lumiére testvérek fejezték be az estét, bemutatva a cinématográffal készített felvételeket. Ezek közül két felvétel rendkívül nagy sikert aratott, nevezetsen az egyik az egyesület tagjainak előző napi partraszállását mutatta be Neuville-ben, a másik felvételsorozat egy társalgást örökített meg Janssen úr, az egyesület elnöke és Lagrange ur, a Neuville-i kanton főtanácsosa között..."

12 A "Cinématographe" nevet már L. Bouly használta 1892. évi szabadalmában, amelynek tárgya a következő volt: "Pillanatfelvevő fényképezőgép egy mozgásanalizáló képsorozat automatikus létrehozására."

VISSZA