Hoitsy Pál: Milyennek látszik földünk a csillagokról? (részlet)
|
|
Mintha bizony a föld bajából nem volna elég? fogja mondani talán
az olvasó, midőn czikkünk feliratára rátekint. Mintha nekünk szegény
földlakóknak nem lenne elég a magunk baja, azt is vizsgáljuk-e, hogyan
bajlódnak mások mi velünk? Pedig méltó fáradozás. Talán olyan távolban,
minőből a csillagok lakói tekintenek reánk, nem látni apró bajainkat, s a mi
földünk ragyogó jelenség gyanánt tünik fel az ő égboltozatukon. Talán a mi
földünk világitja meg éjök sötétségét, s ragyog utjaikra nemcsak a mennybolt
csillagocskája gyanánt, hanem utbaigazitást is ad nekik, nem egy különben alig
kimagyarázható jelenség megfejtéséhez?
Ki merne mind ezekre feleletet adni? ki merné állitani, hogy a más világok
lakói ha vannak ilyenek olyan szervekkel vannak ellátva, mint a
mieink? Mi mind ezekről semmit sem tudhatunk. Lehet, hogy a hold lakóinak p.
o. sokkal érzékenyebb látó szerveik vannak, mint a mieink, lehet, hogy sokkal
érzéketlenebbek. Nincs semmi, ami az ellen szólana, hogy ők közvetlenül,
messzelátó csövek nélkül szemléljék a földön végbe menő eseményeket, s lehet,
hogy a váczi-utcza vagy a korzó sétálói előttük ismert alakok. Sőt látásuk
finomságát bizonynyal csak emeli levegőjük finomsága, mely, mint kisérleteink
bizonyitják, a hősugarakat nem nyeli el, hanem egészben átbocsátja. Sőt ha
ezek a holdlakók csak annyi napokat élnek, mint körülbelől mi magunk,
ismerhetik évezredes történetünket is saját tapasztalásból. A holdon t. i.
4 hétig tart egy-egy nap, a mi tehát mi nálunk 60 év, az náluk 1680, ugy hogy
ott egy hatvan évet élt ember szinről szinre láthatta Attilát, vagy a góthok
világpusztitó fejedelmeit.
Nincs ok, a mely ez ellen bizonyitana. Az életnek lefolyását mi ily
változtatott körülmények között meg nem határozhatjuk, s e téren szabad
csapongást engedhetünk a képzeletnek. Hanem felvethetjük a kérdést másként
is, tehetjük vizsgálódásunk tárgyává azt is, milyennek láthatná földünket a
holdról vagy Venusról egy oly földi lény, kinek szervezete a mienkkel
megegyezik. És erre nézve már adhatunk valamivel határozottabb feleletet is,
habár nem mindenben határozottat.
Mindenesetre legszebb tüneménynek látszik a föld a holdlakóknak. Ezek számára
épen akkor ragyog a legteljesebb fényben (akkor van föld-tölte),
mikor különben legsötétebb az éjszaka, ellenben fénye akkor fogy el (akkor
van föld-fogyta), mikor a Nap épen delel. Naplemente után minden este
szürkület nélkül állana ott be a teljes sötétség, ha az ég homályát a föld
nem enyhitené. De csak a hold egyik felén. Tudvalevő, hogy a hold folyton
csak egyik oldalát forditja felénk, a másik oldalát mi sohasem láthatjuk, s
igy arról az oldalról a földet sem láthatni soha. Vannak vidékek, melyeknek
lakói épen fejök fölött látják ezt az égi testet négyszer akkorának, mint
minőnek mi a holdat; vannak ismét más vidékek, melyekről folyton a láthatár
szélén egy magasságban látható. De a hold minden egyes pontjáról folyton
ugyan azon a helyen lehet látni s nem mozog sem előre, sem hátra. A hold
lakóinak egyik része földünket nem látja soha, s ha megvan bennök is a
természet tüneményei iránt az érdeklődés, előbb utazást kell tenniök, hogy
azokra a vidékekre eljuthassanak, a melyekről a föld látható. Élénken tudjuk
képzelni a hatást, melyet ez a tünemény az ily utazókra gyakorolhat! Közelébb
és közelébb jönnek a földsütötte tájak felé, mig egyszerre pirkadó
hajnal előzése nélkül előttünk áll a fenséges tünemény. Egy égi test,
mely szebb valamennyinél s helyét nem változtatja, mint azok! Ott áll
folyton ugyanazon a helyen, biztos, el nem téveszthető iránymutató gyanánt
szolgálva az éj utasának.
S ha vannak a holdlakóknak messzelátói, bizony alighanem folytonos észleléseik
tárgyát képezzük. (...) Alkalmasint észre fogják venni, midőn egy-egy
hatalmas világitó toronyban kigyul az elektrikus fény, s nem lehetetlen,
hogy Chicago égése fényes panorámát szolgáltatott nekik.
|
|
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1879. február 23., XXVI. évf., 8 szám., 120-121. o.
|
|
A hulló csillagokról (részlet)
|
|
A látcsövek tökélyesedése által sikerült az égi testek, nevezetesen a közel
lévő holdnak felszinéről tudomást szerezhetni, s hosszas s figyelmes
vizsgálódás folytán azt látván, hogy a hold felszine egyenetlen s hogy azon,
tüzhányó hegyeinkhez hasonló alakú emelkedések volnának, azon
gondolatra jöttek, hogy a hold tüzhányó hegyekkel birna, melyeknek vetényei
olly borzasztó erővel vettetnének ki, hogy földünk közelébe érvén,
ennek vonzó ereje által levonatnak s földünkre lehullnak, s ha ez csak
kis tömegben s a nézőtöl távol történik, hulló csillagokat, ha közelünkben
esnek le, tüzes golyókat képeznek.
|
|
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1854., I. évf., 13. szám, 103. o.
|
|
|
A holdnak érdekes megfigyeléséről ir a londoni «Selenographical
Journal», az angol «Selenographical Society» közlönye. E
társulat oly szakemberekből áll, kik azt a czélt tüzték ki, hogy távcső
segélyével lehetőleg tanulmányozzák a hold felületét. Mr. Stanley Williams ez
évi márczius hó 27-én egy 110-szeres nagyitásu távcsővel a holdnak
«Plato» néven ismeretes kráterét vizsgálta. Esti 8 órakor nagy
csodálkozására a nagy krátergyürü keleti oldalán, s a középponttól kissé
északra, széles fényszalagot vett észre. Déli részén is fedezett fel hasonló
fényszalagokat, melyek azonban keskenyebbek és halványabbak voltak, mint az
előbbiek. Még jobban elbámult, mikor az egész nagy kráter belsejében gyönge,
tejszinü fény tünt föl. Az egész kráternek csak mintegy negyedrésze volt
sötét, mig többi részét e fény boritotta. Megfigyeléseit a fellegek
megzavarták, s mikor az ég 9 óra tájban kiderült, mindennek vége volt, sötét
lett az egész kráter. Stanley Williams egybehasonlitotta megfigyeléseit
Schröterével (1789) és Birtével (1871). Ő maga már 1877. augusztus 31-én egy
150-szeres nagyitásu távcsővel hasonló tüneményt észlelt az emlitett
kráteren. Felső felülete egészen árnyékban volt, mig déli lejtőjén
foszfor-fény látszott. Trouvelot 1871. január 4-én a «Kant»
kráteren, más alkalommal a «Godin» kráteren hasonló tüneményeket
észlelt. Bizonyos okokból ki van zárva annak a lehetősége, hogy azon fényt a
nap sugarainak visszaverődése okozza. Hogy mi a voltaképeni oka, azt csak
gyanitani lehet. Trouvelot azt hiszi, hogy a tünemény a holdnak rendkivüli
mérvben megritkult légkörében leli magyarázatát, mig más buvárok azt hiszik,
hogy az nem egyéb a holdnak foszforeskáló saját fényénél.
|
|
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1882. november 12., XXIX. évf., 46. szám, 737. o.
|
|
A holdról uj elméletet állitott fel egy berlini tudós
|
|
Ez elmélet szerint, mivel a nehezebb résznek kell a föld felé fordulva lenni,
a másik, tőlünk állandóan elfordult részen levegőnek s viznek kell lennie,
mely könnyebb. A felerészben vizzel telt golyónak, ha zsinóron egy tárgy
körül forgatjuk, külső részét mindig a vizzel telt fél fogja képezni.
|
|
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1883. április 29., XXX. évf., 17. szám, 272. o.
|
|
Hogy közlekedhetnének a föld lakói a holdon létezőkkel?
|
|
E nevezetes kérdés megoldására tekintélyes összeget hagyományozott Kán Ágoston
nemrég elhunyt budapesti ügyvéd. A pályázat kiirásával az akadémiát bizta
meg, oly feltétel mellett, hogyha bizonyos idő leteltével e kérdés meg nem
fejtetnék, az összegről az akadémia feltétlenül rendelkezik. A pályadij 200
arany s igy az akadémia igen szép összeg birtokába jutott.
|
|
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1883. január 21., XXX. évf., 3. szám, 45. o.
|
|
Edvi Illés Pál: Léghajózás lehető-e a csillagokig?
|
|
Földplanétánk minden évben, napkörüli pályáján február és márczius havak
folytán van európai oldalával a legcsillagosabb ég felé fordulva, mint ezt
kies éjszakákon bármellyikünk lelki elragadtatással észlelheti. A csillagászok
illyenkor érzik magukat igazán elemökben, és fegyverzett szemekkel
kimondhatlan gyönyörben nézdelik a magasságos regióknak ragyogványait. Az
ő füleik sejtik ama bájos zengzetü égi symphoniát, mellyet az ifju római hős
Scipio egykori szép álmában hallott, Cicero pedig ékes stillel leirni
megkisértett. Dicső hivatal! Isteni élvezet! Bámulatos mély tudomány,
mellyről fogalma is csak tudósnak lehet. De csillagászok igen igen kevesen
vagyunk. Hazánkban is hivatalosan csak egy honfitársunk őrködik illy
állomáson, az előtt a szent Gellért hegyen épült csillagászati toronyban, s
most, annak elpusztulása után Egerben; e tudósunk neve Montedegói Albert
Ferencz. Kenyerét mástól senki sem féltheti kevésbé, mint a csillagász:
azonban tudományából töredékeket lopdoz el tőle mindenikünk, mint az
orvosokéból. Vannak helylyel-közzel dilettans csillagászok, azaz: e tudományt
kedves szenvedélyből gyakorló privát tudósok; millyenek p. Brassai Samu,
Lugossy József, Wimmer Ágoston, a nemrég elhunyt soproni lelkész Gamauf, stb.
Aztán vannak közemberek, a puszták lakói és éjjel nappal kint tanyázó
pásztorok, kik a tanult csillagászok kincseiből saját tapasztalásaik után
sokat tudnak, és ismerik az északi égsark-csillagot is, rajzolt égképen a
legelső feladatot; a nélkül, hogy illy égképet valaha láttak, vagy
annak merre s hogyan forditását tanulták volna. Bár kik legyünk pedig,
és az astronomiában (csillagászi tudományban) bármely kiskoruak, mégis a
csillagos ég mindenikünket érdekel, néma felénk ragyogásával merengésekbe
sülyeszt; a holdban, mint a hozzánk legközelebb (azaz csak 50 ezer mérföldnyi
közre) álló planétában élő mozgó alakokat is képzeltet s nagyszerü
gondolatokat ébreszt, névszerint azt a gondolatot, vajha lehetne
embernek oda még valamikor elhajózni, vagy onnét hozzánk valamelly eleven
lénynek alá lebegni. E sejtelemhez némi kis remény-szárnyakat füz az a
légtünemény, melly szerint földtekénkre hol itt hol ott néha más csillagbeli
égi testek, u. n. meteorok (levegői kövek) több izben már vetődtek el;
mint ollyan ide tévedt darab követ a magyar nemzeti muzeumban is szemlélhetni.
De hogy ez a kellemes remény miként törpül alá az ábrázolások körébe, és hogy
milly kézzelfogható okokkal bebizonyul, miszerint az ember kötve van
kizárólag a földgöröngyhez: az ki fog tetszeni, ha az itt következő
tudósitást megolvassuk, melly egy franczia tudós léghajózónak 1837-ben kelt
és többször ismételt lég-balloni tapasztalásokkal igazolt utazási naplójából
van kivéve.
Ezernyolczszáz lábig a föld szinvonalán fölül, az emberre minden
bényomás átalán kellemetes. Alá nézdelve még minden tárgy tisztán
felismerhető; és az utazónak ugy tetszik, mintha madárként vitorlázna a
levegőn át. De mihelyt az utas 1800 lábnyi magasságnál fölebb emelkedik, a
légkör azonnal elzordonul, alatt minden tárgy egybefoly, a levegő vékonynyá
ernyedez, a lélekzet szorongó lesz, a beszélés majdnem lehetetlen; sőt a
szemekből, fülekből és orrból vér serkedez, a földi légkörnek testre
nyomaszkodó súlya már itt széttágulván. Mostantól fogva a hideg is mindinkább
növekedik; az ég kék mennyezete mindinkább elhomályosul, a physicai élet
mindinkább elhal, földön a leghalkabb mozdulat a légballonnak borzasztó
reszketését idézi elő, az emberi szó értelmetlenné válik egészen, és az
aéronauta (léghajozó) maga körül nem érez mást, mint a legiszonyatosb
egyedüllétet. Midőn illyenkor a ballon alatt a földi légkörben zivatar
keletkezik: ez olly megható pompás látományt nyujt onnét fölül, mellynek
nagyszerüségéhez semmi nem hasonlitható. Huszonnégyezer lábnyi magasságban
már alig lehet kiállani néhány minutáig.
Csillagokhoz tehát még közelebb emelkedésről, föld fiainak szó sem lehet.
|
|
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1855. április 8., II. évf., 14. szám, 110-111. o.
|
|
Hoitsy Pál: Pillantások a természettudomány jövőjébe (részlet)
|
|
A csillagászat jövője legnagyobb mértékben attól függ: mennyire birjuk
tökéletesiteni az optikai műszereket. Ezen a téren még igen sok az, a mit
elérhetünk. Az utánunk jövők alkalmasint oly teleskópokat fognak készíteni,
melyeknek segélyével közvetlenűl győződhetnek meg róla, hogy naprendszerünk
bolygóin minő élet folyik. Meg fogják látni a Mars városait, falvait, az
ottani eszes lényeknek keze művét, valamikor talán ezeket a lényeket is.
Kiterjesztik megfigyelésöket a Venusra és a Jupiterre, s ismerni fogják
azok vidékeit és tájait. A kis bolygóknak nagy számát fogják felfedezni,
melyek ma ismeretlenek, s képet alkothatnak magoknak arról is, hogy van-e
azok felületén élet, és ha van, hogy az minő. Az álló csillagoknak is sok
millióit és billióit fogják felfedezni, mindig többet és töbet, a mint a
látóeszköz tökéletesedik. Igen sok álló csillagnak meghatározzák sajátos
mozgását. Fel fogják fedezni azt a csillagot, mely körül a mi Napunk az ő
egész bolygórendszerével együtt forog. Arról is meg fogják tudni, hogy
valamely irányban halad, mert lehetetlen, hogy valami mozdulatlanúl álljon a
mindenségben. Tanúlmányozni fogják a csillagködöknek természetét, új, becses
ismereteket fognak szerezni, melyek megmagyarázzák a Föld keletkezését.
Észlelni fogják a többi naprendszerek bolygóit is, melyeknek nincs sajátos
fényök és a melyek ma a mi számunkra láthatatlanok, de a melyekről tudjuk,
hogy kell létezniök.
Talán egészen új szerkezetű eszközöket találnak fel, melyek által lehetségessé
válik egyik égitestről jelt adni a más világok lakóinak. Mert hisz lehet,
hogy naprendszerünk régebbi keletkezésű bolygóiról évezredek óta adnak már
számunkra ily jeleket, de mi nem értjük, még csak nem is veszszük észre
azokat.
De sohase fognak odáig jutni késő unokáink, hogy élve akár csak a legközelebbi
bolygó felületére is eljuthassanak. A mechanika talán tehet akkora haladást,
hogy egy nagyobb löveget elröppentsen innen akár a Mars felületéig, mert egy
8000 méter kezdő sebességgel kilőtt ágyugolyó sohase esnék többé a földre
vissza. De azok, a kik ily úton kisérelnének meg egy égi utazást, elvesznének
menthetetlenűl az új hazának lényegesen különböző viszonyai között. A régibb
bolygók lényeinek kulturája is sokkal régibb, mint a miénk. Ők talán oly
fokán állanak a fejlődésnek, minőt mi százezer évek múltán fogunk csak elérni.
Ha lenne benne mód, átjöttek volna régen látogatóba hozzánk. A hogy ők nem
jöttek át, mi sem fogunk átjárni máshová.
Hát a végtelenséget át fogjuk-e tekinteni valaha?
Meg fogjuk-e tudni, hogy a világegyetem mikép keletkezett?
Mi a végoka?
Mi a végzete?
Örökös éj borítja ezeket a kérdéseket, melynek fátyolát sohase fogja
meglebbenteni emberi kéz.
Hatalmas éj! hatalmas éj! (Euripides)
|
|
Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900. március 11., XLVII. évf., 10. szám, 150-151. o.
|
|
Az eredeti helyesírással közölt
szövegeket összeállította:
Ambrus Attila József
E. H. White másodpilóta és J. A. McDivitt parancsnok 1965. június 3-án
indult 4 nap 1 óra 56 perces űrrepülésre a Gemini-4 fedélzetén.
Az első amerikai 21 perces űrsétát White hajtotta végre.
|
| |
C. Conrad másodpilóta és L. G. Cooper parancsnok 1965. augusztus 21-én
indult 7 nap 22 óra 56 perces űrrepülésre a Gemini-5 fedélzetén.
A tartós súlytalanság élettani hatásait vizsgálták.
|
ÚJ GALAXIS 4. szám Tudományos-fantasztikus antológia
(Kódex Kiadó, Pécs, 2004, 29-32. o.)
|
| |
|