Kötetünk képeiről - ÚJ GALAXIS 2. szám - Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Kiadó, Pécs, 2003)
Kötetünk képeiről -- Grafika © Kovács Péter (Smith)


Kötetünk képeiről

      Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kreatív, világra nyitott kisfiú, aki zsírkrétájával ugyanúgy firkálgatott az uzsonnás-zacskójára és az olvasókönyve hátsó lapjára, mint a többi tizenéves srác. Aztán tortákat díszített édes habbal, és színes cukormázakkal tette boldogabbá az érsekújváriak szürke napjait. Merthogy cukrász lett. Hogy egykori, művészi tehetségét csintalanságnak gondoló tanárainak bizonyítson, elvégezte a Párkányi Kereskedelmi Magánakadémiát, közgazdaságtanból, könyvelésből, számítástechnikából, szlovák és angol nyelvből érettségizett.

Kötetünk képeiről -- Grafika © Kovács Péter (Smith)       És közben csak rajzolt, csak rajzolt... Hiába óvták a felnőttek, ő nem törődött vele, hogy „a firkálgatásból nem lehet megélni”. Még csak 19 éves volt, amikor barátjával, Robbal magyarországi humorlapokba kezdett dolgozni meghívott rajzoló, karikatúra- és képregény-készítőként. 2001 decemberében barátaival saját lapot adott ki „Ezt Neked!” címmel, melynek két száma jelent meg. Ő illusztrálta a „Színes világ” című, Párkányban napvilágot látott könyvet, és 2002 októberében Robbal együtt alkotásaikból kiállítást rendeztek a Párkányi Művelődési Központban. Rajzaikkal nagy sikert arattak.

      Az egykori kisfiú, persze, közben felnőtt. Rajzai kiforrott, biztos kezű és fantasztikus képzelettel megáldott művészről tanúskodnak. Saját bevallása szerint képeivel szórakoztatni, lenyűgözni szeretné nézőit, és nem azért alkot, hogy gondolatait eképpen fejezze ki.

      Munkái aprólékos, finom részleteikkel, távoli világok elképzelt jeleneteivel azonban mégiscsak tükröznek valamennyit saját érzéseiből, világlátásából. Az ember megismerési és utazási vágyát, a csillagászati felfedezések izgalmas lehetőségeit, az elgépiesedett világban magára maradó teremtmények bánatát láthatjuk ezeken a grafikákon.

      A fiatal rajzoló kedveli más fantasy-művészek alkotásait, a képregényeket, a sci-fi regényeket, a filmeket, a humoros dolgokat és – hogyan is lehetne másként – a szép lányokat. Mi, művei szemlélői pedig kedveljük őt, attól a pillanattól kezdve, ahogy az első rajzait megláttuk. Mint szivárvány-kréta nyoma a fehér falon, cukormáz a süteményen, lelkünk könyvében színesedik a művész neve: Kovács Péter (Smith). Nevét jobb, ha már most megtanuljuk, jóllehet, lesz erre még bőven időnk, mert Smith fergeteges karrierjének csak az elején tart, hiszen mindössze 23 éves.


ÚJ GALAXIS 2. szám – Tudományos-fantasztikus antológia
(Kódex Kiadó, Pécs, 2003, 167-168. o.)