Már húsz perce állták a becsapódásokat, tudták, hogy még sokat kell kibírniuk. Már hetek óta így ment, naponta egy-két alkalommal, de eddig ritkán tartott tovább másfél óránál. A félelem állandóan ott lapult bennük, a halál gondolata mindig borzadállyal töltötte el őket. A becsapódások hol sűrűsödtek, hol pedig alábbhagytak. Sokszor közvetlenül mellettük vágódott be a talajba a pusztító anyag. Tehetetlenek voltak, csak a szerencsén múlott az életük. Semmit sem értettek. Álltak és vártak. Várták, hogy vége legyen, tudták, hogy már csak egy kis idő, aztán egy darabig fellélegezhetnek, mert alábbhagynak a becsapódások. Soha nem értették meg, hogy mi okozza ezt a katasztrofális pusztítást, csak annyit tudtak, hogy amióta élnek, ez mindig így volt. Féltek, de mindezt szinte már természetesnek vették. A pusztítások alkalmával sok barátjuk, ismerősük, rokonuk veszett oda. A félelmetes halál ahová becsapott, ott halottak és súlyos sebesültek maradtak. A túlélők látták, hogy barátaik teste hogyan mázolódik el a talajon pillanatok alatt. Látták, hogyan semmisülnek meg százak. Forrt a dühük, de mozdulni nem tudtak. Félelemmel telve húzták össze magukat, ha meghallották a rengő dübörgéseket, s ha felhangzott a sivítás. Felkészültek a legrosszabbra. Azt már kitapasztalták, hogy a robbanásszerű, dübörgő becsapódásokat sivítás előzi meg. Reménykedtek. Kevés a remény, de egyebük nem volt az életükön kívül. Szenvedélyesen reménykedtek, eddig mindig sikerült megúszniuk a pusztulást...

      Már azt is elfelejtették, hogy mióta tart a kín. A becsapódások egyre sűrűsödtek. Hallották, hogy sajátjaik közül a gyengébbek felsikítanak rémületükben. Érezték, hogy reng alattuk a talaj. Hallották a süvítést, majd a dörrenéseket. Általában egy süvítést több tucat dörrenés kísért. A becsapódások a távolból egyre közelebb értek hozzájuk, majd újra távolodtak. Felettük sokszor húztak el hatalmas árnyak, olyankor hirtelen sötétségbe borult minden, de pillanatok múlva újra a régi fény áradt rájuk. Nem értették, hogy miért kell ily szörnyen pusztulniuk. Soha nem bántottak, nem gyűlöltek senkit. Nem kívántak soha többet, csak azt, hogy élhessenek, de nem gondolták, hogy valaha ez is bűn lesz majd. Hittek Istenükben, idegen volt tőlük mindenféle rossz. Szerettek élni. Nem érezték bűnösnek magukat, nem értették a büntetést. Nagyon féltek, de bíztak.

      Hatalmas robajjal csapódott le mögöttük a gyilkos anyag, majd éles, kibírhatatlan hangot hallottak, mintha megállt volna az élet, a rettentő zajok abbamaradtak, csak ez a visítás...

      Többször hallották már, de sohasem jöttek rá az okozójára. Ha csend lett, pillanatokra mindig fellélegezhettek, de most másként volt.

      Lágy szellő lengette meg őket, látták az elsuhanó árnyat, majd hirtelen valami rájuk nehezedett. A félhomály azonnal beborította őket. Megijedtek, de tudták, hogy ez nem a halál. Ahhoz túl lassú volt. Nem hallották a dörrenéseket, kicsit megnyugodtak. Gondolták, ami rájuk nehezedik, az talán meg is védi őket a becsapódásoktól. Örültek a biztonságos fedezéknek. Sokan összeborultak örömükben, mindenki ujjongott, végre újra úgy érezték, az Isten velük van.

      Hirtelen felhangzott az éles, sivító hang. Megmerevedtek. Eltűnt a nyugalmuk. Újból érezték ereikben a félelem szorítását. Először a szélsőket érintette az erősödő széláramlat, majd mindannyian hallották és érezték testükön a süvöltésbe átcsapó sistergést. Hallották a közeledő dörrenéseket. A hatalmas robaj kibírhatatlan volt, ilyet még sohasem tapasztaltak. Ütött a vég. A halálsikolyok még a dörrenések szörnyű zaját is túlharsogták. Hirtelen elsötétült minden, még hallották a robbanást, amit a becsapódás okozott. Testük ugyanabban a pillanatban szétroncsolva repült széjjel, apró darabokra szakadtak szét, testvéreikkel együtt. Utolsó gondolatuk sem maradt, még azt is elvette tőlük a pusztulás. Bevégezték, befejezték a létért folytatott harcot. Pillanatok alatt megsemmisültek, csak halvány emlékük maradt meg, semmi más. A visítást már nem hallhatták többé, sem a dübörgést...


A Liverpool játékosa megtörölte homlokát, majd egy éleset köpött. Élete első tizen-egyesét rúgta fölé. Érezte, hogy fáj a lába, lehajolt, lekotorta stoplisáról a földet és a ráragadt fűszálakat. Megcsóválta a fejét.

      – Földbe rúgtam – mondta társainak, de ők csak legyintettek.

      A meccs már csak percekig tartott. Három éles sivító füttyszó vetett véget a mérkőzésnek.

      A Liverpool nagy fölénnyel nyert.