Mario Reale egyik előadásában az 1902-es Estetica-t mint a crocei filozófiai rendszer első verzióját mutatja be. Mint írja Reale, "az Estetica, mint a teljes filozófiai »rendszer« első próbája és bejárata, azoknak a »klasszikus filozófusoknak« az olvasata mentén épül fel (mindenekelőtt Arisztotelész, Leibniz és az első Kritika [...] Kantja), akiknek »éber és biztos«, nem könyvszagú, hanem »az élet ösztönzése alatt« született »ismeretét« Croce a Tesi keserű fáradtságával szerezte meg". (M. Reale, "Az Estetica, mint Croce filozófiájának első szisztematikus vázlata", in: BC 50, 127. o.) E keretek között tehát az intuíció és a kifejezés esztétikája "a megismerés egy sajátos formájában, az intuitív megismerésben találja meg helyét és kifejezhetőségét". (Reale, i. m., 127. o.) A Reale másik előadásában (vö.: M. Reale, "Az elméleti és a gyakorlati egysége a Filosofia della pratica szerkezetében", in: BC 50, 138-146. o.) elemzett kérdéskör, az elméleti és a gyakorlati egységének témája Giuseppe D'Acunto Croce 'tévedés'-koncepcióját (másképpen: kategoriális hiba-elméletét) vizsgáló (és címében Schopenhauer egyik fő művének címére rímelő) munkájában is fontos elem: a tény, hogy "a teorézis magában foglalja a praxist mint tartalmának egy részét, [...] azt jelenti, hogy a gyakorlat képezi azt a gondolathoz viszonyított »másik« helyet, amelyet ez utóbbi, gondolkodó aktualitásában mindig »eleve adottként« kezel és amely olyasmi, amit szükségszerűen tagadnia kell az őt irányító törvény, azaz az identitás elvének nevében. A tévedés mint olyan »különböző«, mely a gondolat negatív ellentéteként szolgál." (G. D'Acunto, "A tévedés mint akarat és mint megjelenítés", in: BC 50, 166 .o. Croce kategoriális hiba-elméletét - Croce és Collingwood gondolatának összefüggéseit elemezve - Myra Moss is részletesen vizsgálja az 1999-es The Legacy of B. Croce-ben publikált tanulmányában. [A The Legacy of B. Croce című kötet áttekintéséhez lásd Nagy József, "Croce szellemi hagyatéka", in: M.F.SZ., 2004/1-2., 197-210.o.]) Mario Reale egyik kiemelkedő tehetségű tanítványa, a Luigi Scaravelli munkásságát kutató Fabrizio De Luca tanulmányában azon mozzanatok feltárására és elemzésére vállalkozott, amelyek Croce elméletének a kanti rendszerre való visszavezethetőségét bizonyítják. De Luca szerint a Croce-féle 'egyedi ítélet' ugyan nem egyezik meg a kanti a priori szintézissel, mégis, "a nápolyi filozófus kiemel néhányat a német gondolkodó elméletének elemeiből, hogy saját ítéletelméletét megalapozza". (F. De Luca, "A kanti a priori szintézis B. Croce filozófiájában", in: BC 50, 176. o.) Ebből kifolyólag De Luca szerint a crocei rendszerben a kanti elmélet valamennyi lehetséges korlátja tovább öröklődik.

A Messinai Egyetem Croce-kutatói között kiemelkedő egyéniség Giuseppe Gembillo, aki előadásában (Edgar Morin munkássága jelentőségének kiemelésével) a komplexitás episztemológiájának tudományfilozófiai perspektivájában vizsgálja Croce filozófiai elméletét. (Gembillo Croce-értelmezése szempontjából fontos megemlíteni, hogy ő egyebek mellett az alábbi kötetek társszerkesztője: La tradizione filosofica crociana a Messina [szerk.: G. Gembillo és G. Giordano], A. Siciliano, Messina 2002; La metafora del circolo nella filosofia del Novecento - Omaggio a E. Morin [szerk.: A. Anselmo e G. Gembillo], A. Siciliano, Messina 2002.) Gembillo nézete szerint "Croce filozófiája alapvető »filozófiai állomást« jelent a redukcionizmusból a komplexitás felé vezető fejlődésben. Ez a filozófia ugyanis nemcsak történeti, de organikus, szisztematikus és komplex is: a Valóság, amelyet felvázol, nem csupán mozgásban van, hanem önmagán belül is tagolt. A »Lélek formái« a »Valóság formái«. Croce ezt minden alkalommal hangsúlyozta; kidolgozta a spirituális Valóság olyan ábrázolását, amelyen keresztül bemutatta annak elméleti síkon való szerveződését, ám utalt konkrét struktúrájára is." (G. Gembillo, "Croce és a komplexitás ismeretelmélete", in: BC 50, 200-201. o.)

Rátérve a kötet III. részére, itt a Croce filozófiai esztétikáját elemző kutatók közül Girolamo Cotroneo tanulmányában a crocei 'szép' fogalomtörténetéről ad részletes áttekintést, kiemelve azon mozzanatokat, amelyek Croce filozófiai esztétikája ezen alapfogalmának önde(kon)struktív aspektusai bemutatására alkalmasak. Köztudott, hogy az Estetica 1902-es megjelenését követően Croce számos (Cotroneo által részletesen ismertetett) elméleti írásában folyamatosan felülbírálta az 'intuíció'-ra és a 'szép'-re vonatkozó eredeti nézeteit. Mint Cotroneo rámutat, "a sokat idézett 1936-os La Poesia [...] című művében Croce tovább rombolta a szép ideáját. [...] A rúttal ellentétben, mely különböző fokozatokkal rendelkezik, és oly sokféleképpen lehet minősíteni, mint például »szabálytalan«, »felesleges«, [...] »vulgáris«, »banális« és így tovább, és amelyek mind egy-egy különálló minősítést jelentenek, a szépet csak egyféleképpen lehet jelölni: a »szép kifejezés« tehát valami kifejezhetetlen, ami nem lehet tudományos vizsgálódás tárgya." (G. Cotroneo, "A szép problémája B. Croce gondolatvilágában", in: BC 50, 226 o.) Croce esztétikája további aspektusainak feltárása mentén Vittorio Stella egy - megítélésem szerint - ritkán vizsgált, ugyanakkor nagy horderejű kérdéskört is érint: Croce Nietzschéhez való viszonyulását. Stella egyik fontos megállapításának megfelelően Croce egy bizonyos pontig (igaz, hogy - a Tragédia születéséről írt tanulmányán túlmenően - főleg elszórt megjegyzésekben) pozitívan értékelte Nietzsche gondolatát, ugyanakkor "Nietzsche iránti megbecsülésének csökkenése már a Filosofia della pratica-nak egyik utalásában megfigyelhető, amely [...] a Tragédiáról írt sorokkal született egy időben: Croce felismeri »az igaz és hamis, a jó és a rossz individualitás folytonos összekeverését«, pontosabban az »inkább a költő, mint a gondolkodó« Eigentümlichkeitjének az összekeverését." (V. Stella, "Esztétika és esztétizmus Croce gondolkodásában", in: BC 50, 244. o.)

A magyarországi Croce-kutatás élvonalát alkotó, Kelemen Jánosból, Takács Józsefből és Kaposi Mártonból álló triász felsorolási sorrend szerinti harmadik tagja, aki az utóbbi évtizedben jelentős kontribúciót nyújtott Croce munkásságának feltárásához (itt csak két újabb keletű, Crocét elemző tanulmánykötetét említeném: Kaposi Márton, Intuíció és költészet - B. Croce esztétikája, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1994; uő., Filozófusok és filológusok, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém 1999); két tanulmányt is közöl jelen konferencia-kötetben. Az egyik írásában Crocénak mindenekelőtt az irodalmi kritikai tevékenységre vonatkozó nézeteit vizsgálja, és egyebek mellett megállapítja, hogy Croce felfogása szerint "a kritikus, akinek munkássága igen felelősségteljes, csak kellő felkészültség alapján és mély bölcsességet tanúsítva tevékenykedhet, szem előtt tartva mind az esztétikát, mind a társadalom egészét. Ezért nélkülözhetetlen számára az olyan komplex és átfogó elmélet, mint a filozófia." (Kaposi M., "Esztétika, kritika és irodalomtörténet Croce gondolatvilágában", in: BC 50, 288.o.) A másik munkájában Kaposi Croce késői művészetfelfogásának egyes aspektusait elemzi, kiemelve többek között néhány XX. századi (poszt)modern gondolkodóval való rokonságát; mindezzel összefüggésben egyebek mellett leszögezi, hogy "Croce nem annyira konzervatív, mint amennyire őt még ma is sokan tartják; poszt-metafizikai gondolkodásmódja alapján olyan filozófusnak is tekinthetjük, aki előkészítője a hagyományos problémák újragondolásának és korszerűbb megoldásának. Ezért bizonyos eredményeit néhány mai teoretikus megoldásaival együtt lehet jobban megérteni: ilyenként jöhet számításba a művészet igazságának kérdését illetően Martin Heidegger és Nicolai Hartmann, illetve Jürgen Habermas, Wolfgang Iser és Paul Ricoeur." (Kaposi M., "Az érett Croce művészetfelfogása", in: BC 50, 261. o.)

Az említett magyarországi Croce-kutató triász felsorolási sorrend szerinti első tagja, Kelemen János a szóban forgó Croce-konferencia főszervezője és szellemi atyja, a jelen recenzióban ismertetett Croce-kötet fő gondozója. (Ezzel összefüggésben felesleges is emlékeztetnem arra, hogy Kelemen János kétségtelenül a legelismertebb magyarországi Croce-kutató: Idealismo e storicismo nell'opera di B. Croce című kötetéért [Rubbettino, Soveria Mannelli 1995] két igen magas szintű nemzetközi díjat kapott.) A konferencián illetve a kötetben dantológusként nyilatkozik meg: Croce, Vossler és Gentile Dante-interpretációjának egy-egy paradigmattikus elemét ismerteti kritikailag. Kelemen különösen nagy jelentőséget tulajdonít a kötet IV. részében szereplő tanulmányában (Croce és Vossler e vonatkozású érdemei elismerése mellett) Gentile Dante-értelmezésének, amikor kiemeli, hogy "Gentile az első filozófiatörténész, aki [...] helyet biztosít Danténak általában a filozófia, konkrétan pedig az olasz filozófia történetében. Ezzel kijelölte a XX. századi Dante-kutatás egyik új irányát és egyik legfontosabb témáját. Kezdeményezése jóval később lelt folytatókra. Ezért talán megbocsátható, ha Dante filozófiatörténeti jelentőségének meghatározásában túlzásba is esett, s a költőt az egész nyugati gondolkodás történetének középpontjába állította. Szerinte ugyanis Dante filozófiája lezárja az egész ókori és középkori gondolkodási hagyományt, ami azt jelenti, hogy ő utána már csak a modern filozófia következhet." (Kelemen J., "Dante három olvasata: Croce, Vossler, Gentile", in: BC 50, 362. o.)

Kelemen János egyik - a magyarországi italianisztikai körökben - ismert kollégája és (nem elsősorban Crocét illetően, hanem bizonyos általános szemiotikai és interpretációelméleti alapelvek tekintetében) vitapartnere, Luigi Tassoni a crocei 'intuíció'- és 'kifejezés'-fogalommal szoros összefüggésben Croce 'képzet'- ['immagine'-]fogalmát járja körül igen kritikus hangnemű, a kötet III. részében szereplő elemzésében. Egyik konkluzív szándékú eszmefuttatásának megfelelően "annak ellenére, hogy a crocei esztétika [egy] adott pontján a kifejezés és intuíció fogalmának azonosítása szükségesnek és egyben sürgetőnek is tűnik, mégis könnyedén támadhat olyan érzésünk, hogy a nyelvi funkciónak és a nyelv potencialitásának alaposabb vizsgálata által támasztott útvesztőbe tévedtünk". (L. Tassoni, "A képzet mint »fantazma« B. Croce esztétikájában", in: BC 50, 276. o.) A Croce-féle Aesthetica in nuce egyik passzusával összefüggésben Tassoni az alábbi kérdést fogalmazza meg: Crocénak a 'képzet'-re vonatkozó meghatározási kísérlete vajon azt foglalja-e magában, hogy "a képzetnek nincs nyelve és nem fejezhető ki jelek és nevek segítségével?", és meg is fogalmazza a szerinte adekvát megoldási lehetőséget, miszerint "erre az illúzióra magának a jelek-ből és nevek-ből álló nyelvnek kell megadni a választ", fenntartva, hogy a 'képzet' Croce elméletében "a nyelven kívül működő referens szerepét tölti be: a figyelem a képzetre, mint konkrét élő dologra, illetve a létező referensre irányul, amelynek azonban vagy nincs túlzottan nagy jelentősége az intuíció-kifejezésmódon kívül, vagy úgy jelenik meg, mint a jelek és nevek túláradó jelenléte által gátolt jel. Ez a bizonyos kívül lényegében nem más, mint amit Umberto Eco zagyvaléknak nevez." (Tassoni, i. m., 276. o.)

A kötet IV. részében található tanulmányok körében (a már ismertetett Kelemen-féle vizsgálódáson túlmenően) igen érdekesnek és újszerűnek tekinthető Mátyus Norbert Croce és Gentile fordítás-elméletét összehasonlító elemzése. Köztudott, hogy Croce interpretáció-elméletének középpontjában egy speciális értelemben vett (az eredendő művészi intuíció azonosítására irányuló) 'reprodukció'-fogalom, míg Gentile interpretáció-elméletének homlokterében (összhangban az általa kidolgozott aktualizmus doktrínájával) egy bizonyos módon értendő 'fordítás'-koncepció áll. Mátyus, tovább finomítva a Kelemen által a Croce-konferenciát megelőzően egy hermeneutika-történeti írásban már felvázolt Croce-Gentile összevetést, elemzésében nagy hangsúlyt fektet a Croce- és Gentile-féle interpretáció-elméletek közti konvergenciák és divergenciák szimultán jelenlétének kritikai ismertetésére. (Croce és Gentile interpretáció-elméletének általános és részben komparatív áttekintéséhez lásd Kelemen J, Olasz hermeneutika Crocétól Ecóig, Kávé, Bp. 1998, 13-51. o. Kelemen szóban forgó kötete recenziójának adatai: József Nagy, "Teorie ermeneutiche da Croce ad Eco", in: Il Cannocchiale, 3/2000., 223-231. o. Ezen a ponton megemlíthető, hogy a Croce-kötet I. részében jelen recenzió szerzőjének tollából származik egy másik, Croce és Gentile gondolatát politikafilozófiai síkon összehasonlító és azt az angolszász recepció szempontjából vizsgáló tanulmány [Nagy József, "Croce és Gentile politikai filozófiája [...]", in: BC 50, 93-99. o.]). E problematika összefüggésében fontos kiindulópont, hogy Croce és Gentile egyaránt osztja a tézist, miszerint két mű ekvivalenciája (t i. szigorú értelemben ezt jelentené a 'fordítás') lehetetlen. Abból kiindulva, hogy Gentile az említett tézist Crocéval osztja, Mátyus magyarázatának megfelelően Gentilének két választása van: "vagy a fordítás lehetőségét, vagy az ekvivalenciának, mint az átültetés kritériumának érvényesítését veti el. Gentile, Crocéval ellentétben, a másodikat választja", hangsúlyozza Mátyus. (Mátyus N., "Croce és Gentile vitája a fordításról", in: BC 50, 453. o.) Crocéval összhangban tehát Gentile szerint is "a fordítás nem az eredeti művet alkotja újjá, hanem új művet hív életre. [...] Croce [...] autonóm tárgyként fogja fel a műalkotást, [...] Gentile ellenben folyamatosan változó, és a kritikai-interpretátori munka által létező tárgyként értelmezi a műalkotást" (Mátyus, i. m., 453. o., kiemelés tőlem, N. J.), miáltal Gentile interpretáció-elmélete eleve igen közel állt a (poszt)modern hermeneutikához, dekonstruktivizmushoz és tudományfilozófiai relativizmushoz, míg Croce egy hoszszú ön-felülbírálat eredményeképpen közelített (Gentilével analóg módon) ugyanazon elméletek irányába. Látható továbbá, hogy Gentile fordítás-koncepciója az analitikus filozófia egyik meghatározó jelentőségű képviselőjének, Willard van Orman Quine-nak az indeterminizmus-tételével, általánosságban radikális fordítás-elméletével számos analógiát mutat. (Quine radikális fordítás-elméletének és az ennek továbbfejlesztéséből származó Donald Davidson-féle radikális interpretáció-elmélet áttekintéséhez lásd: Kelemen J.-Farkas K., Nyelvfilozófia, Áron, Bp. 2002, 98-121. o.)

Jelen recenzió keretei között lehetetlen a kötet valamennyi munkájára részletesen kitérni. A fentiekben ismertetetteken túlmenően (a kötet IV. részében található tanulmányok közül) így is mindenképpen ki kell emelni Mario Scotti B. Croce és M. Fubini kapcsolatára vonatkozó - elsősorban levelezésük filológiai elemzésén alapuló - vizsgálódását, amelyben számos, ez idáig kevésbé vagy egyáltalán nem ismert adatokkal szolgál a két nagy gondolkodó szellemi viszonyáról. (Vö.: M. Scotti, "Croce és Fubini", in: BC 50, 326-343. o.) Hoffmann Béla a dantei Pokol XXVI., Odüsszeusz utolsó utazásáról szóló, a Színjáték egésze szempontjából kulcsfontosságú énekre vonatkozó crocei interpretáció elemeit vizsgálja, kiemelve, hogy a Croce által a Színjátékra vonatkoztatott 'poesia' és 'struttura allotria' ['költészet' és (a költészettől) 'idegen struktúra'] distinkciója a szóban forgó ének értelmezésében különös hangsúlyt kap. Hoffmann kritikai rekonstrukciójának megfelelően, amikor Croce saját értelmezése alapján "Ulyxes vállalkozását Dante költői képében a fenséges bűnök kategóriája alá sorolja be, s a hőst magát pedig a görög tragédiák hőseinél is tragikusabb alaknak értékeli, akkor a poézis interpretációját nyújtja számunkra. Minthogy azonban szerinte a poézis kiváltotta elragadás egyúttal a dantei intuíció [...] megragadása is a befogadó részéről, Croce magyarázatot kényszerül adni Ulyxes-nek a Pokol hamis tanácsadói társaságában elfoglalt helye és a jelenet fenséges mivolta, mint ellentmondásban álló mozzanatok között. Magyarázata szerint az Ulyxes által elbeszéltek és a hős pokolbeli helye között nincs összefüggés. Az előbbi a poézis maga, az utóbbi a teológiai regény strukturális mozzanata." (Hoffmann B., "Poézis és /vagy interpretáció", in: BC 50, 370. o.)

Külön említést kell tenni még három kitűnő filológiai vizsgálódásról: Antonio D. Sciacovelli a crocei Boccaccio-értelmezés néhány releváns elemét rekonstruálja és elemzi (vö. A. D. Sciacovelli, "A crocei műértelmezés egy mozzanatának fogadtatása Boccaccio kapcsán", in: BC 50, 378-382. o.) Szörényi László a XVII. századi barokk költészetről alkototott Croce-féle nézeteket vizsgálja kritikailag tanulmányában (vö. Szörényi L., "Croce ítélete a barokk neolatin költészetről", in: BC 50, 386-388. o. ) Madarász Imre pedig Croce Alfieri-interpretációjáról nyújt - egyes filozófiai vonatkozások kiemelésével - kritikus hangvételű áttekintést. (Vö. Madarász I., "Croce és Alfieri", in: BC 50, 400-402. o.) Kiemelendő még, hogy a XX. század eleje olasz és magyar folyóirat-irodalmának és költészete bizonyos szegmensének Croce munkásságával fennálló releváns kapcsolódási pontjait Sallay Géza és Takács József tanulmánya tárja fel. (Vö. Sallay G., "Croce és a századeleji irodalom", in: BC 50, 422-426. o.; Takács J., "Croce és a XX. század eleji olasz és magyar folyóiratok", in: BC 50, 435-442. o.) Takács munkája a Római Magyar Akadémián folytatott kutatások egyik kiemelt jelentőségű vonulatához, az olasz-magyar kapcsolatok történetének folyamatos feltárásához kötődik; a kötet több ilyen témájú tanulmányt is tartalmaz, amelyek közül mindenképpen említést kell tenni Sárközy Péter Croce és József Attila lehetséges szellemi kapcsolódási pontjait vizsgáló (a kötet IV. részében szereplő) írásáról (vö.: Sárközy P., "Croce József Attiláról, József Attila Crocéról", in: BC 50, 461-464. o.), Hajnóczi Kristóf egy XVIII. századi magyar esztéta Crocéra gyakorolt hatását feltáró (a kötet III. részében található) munkájáról (vö. Hajnóczi K., "Szerdahelyi Gy. Aestheticája és B. Croce tanulmánya", in: BC 50, 300-306. o.) valamint Szabó Tibor Croce 1931-es budapesti látogatásának sajtóvisszhangját és a magyarországi filozófiai-akadémiai körökben tetten érhető hatását elemzően áttekintő (a kötet I. részében foglalt) tanulmányáról. (Vö. Szabó T., "Croce látogatása Budapesten 1931-ben", in: BC 50, 69-78. o.)

A kötet V. részében foglalt tanulmányok elsősorban a Croce által körvonalazott "négyszavas filozófia" (vö. Takács J., B. Croce művészetelméleti nézetei, Akadémiai, Bp. 1981, 12. o.) negyedik terminusához, a 'jó'-hoz, vagyis az etika (és ezzel szoros összefüggésben a politika és a történetírás) problematikájához kötődnek. Jelen recenzióban a kötet ezen részéből A. Negri homo oeconomicus-elemzésének ismertetésére szorítkoztam. Így is mindenképpen szükséges külön említést tennem még David D. Roberts Croce gondolata antitotalitárius aspektusát Kundera és Havel komparatív vizsgálatának keretein belül feltáró kitűnő tanulmányáról (vö. D. D. Roberts, "Croce historizmusa és a poszttotalitárius gondolkodás", in: BC 50, 510-516. o.), Pasquale Guaragnella Labriola és Croce gyümölcsöző együttműködését vizsgáló munkájáról (vö. P. Guaragnella, "Labriola, Croce, és a » Tanulmányok a történelmi materializmusról« irodalmi szerkesztése", in: BC 50, 524-530. o.), Mario Corsi Crocénak a német kérdéshez való viszonyulását elemző előadásáról (vö. M. Corsi, "Croce és Németország kérdése", in: BC 50, 535-538. o.), valamint Ernesto Paolozzi (Roberts tanulmányával több ponton számos analógiát mutató) Croce filozófiájának antitotalitárius voltát hangsúlyozó elemzéséről. (Vö. E. Paolozzi, "Croce és a totalitarizmus", in: BC 50, 545-550.o.) És végül, de nem utolsósorban, említést tennék a fiatal nyelvész-kutató Kiss Margit munkájáról, amelyben egy igen fontos témát, Vico Crocéra (pozitív ill. negatív értelemben egyaránt) gyakorolt hatásának nyelvelméleti-nyelvfilozófiai szegmensét elemzi kimerítően. (Vö.: Kiss M., "B. Croce és G.B. Vico a nyelvről", in: BC 50, 393-396. o.) Megítélésem szerint e tanulmányt adekvátabb lett volna (a IV. rész helyett) a II., filozófiai részben szerepeltetni, hiszen genuin értelemben vett nyelvfilozófiai eszmefuttatásról van szó.

* * *

Minden valószínűség szerint a jelen kötetnek (talán még inkább, mint a több mint tíz évvel ezelőtti előzményének, (B. Croce 40 anni dopo [B. Croce 40 év után] [szerk.: J. Kelemen], Annuario dell'Accademia d'Ungheria, Roma 1993) a kiadása nemzetközi szinten is kiemelkedően magas színvonalú teljesítményt képvisel a legaktuálisabb Croce-kutatások eredményeinek bemutatása terén. Megítélésem szerint (Croce filozófiájának mélyebb megismeréséhez) nélkülözhetetlen forrás lesz mind az egyetemi oktatás és kutatás, mind pedig az érdeklődő olvasóközönség igényei szempontjából - legalábbis 2012-ig, amikor (Croce halálának 60 évfordulója alkalmából) előreláthatólag újabb konferencia-sorozatok várhatók.

---

* Benedetto Croce 50 anni dopo - Benedetto Croce ötven év után (szerk.: K. Fontanini, J. Kelemen, J. Takács), Aquincum, Budapest 2004, 597 o.