NEKROLÓG
FILOZÓFIA AZ ANTI-SZELLEMMEL SZEMBEN
(Karel Kosík halálára)
A 2003. február 21-én elhunyt Karel Kosík 1926. június 26-án Prágában született. Gimnáziumi tanulmányait is ott végezte. A második világháború befejezése után előbb a prágai Károly Egyetemen tanult, majd Leningrádban (Szentpétervár) és Moszkvában. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott 1968-ig, majd a Károly Egyetemen tanított 1968-70 illetőleg újból 1990-92 között. Ismét a Filozófiai Intézet munkatársaként tevékenykedett 1990 után.
A náci megszállás, az ellenállásban való aktív részvétel és a theresienstadti fogság a második világháború végén voltak azok az élmények, melyek mint legfőbb tényezők Kosíkot az elméletben marxista, a gyakorlatban kommunista elkötelezettséghez vezették az 50-es és 60-as években.
Kosík első könyve, a Cseh radikális demokrácia (1958) egy alapjában még hagyományos-marxista ábrázolása az 1848-49-es forradalmi eseményeknek. Ám az 50-es évek második felében mégis a dogmatikusok támadásait váltotta ki Kosík tézise, miszerint a filozófia nem ideológia, hanem tudomány. Ezzel maga is hozzájárult ahhoz a szellemi erjedéshez, amely a csehszlovák értelmiségi közösségben a 60-as évek folyamán még radikálisabban kibontakozott.
Kosík elméleti tevékenységének csúcspontját ez időben A konkrét dialektikája (1963, magyarul 1967) c. könyve jelentette, amely nemcsak Csehszlovákiában, de külföldön is meglehetős visszhangot keltett, s Jan Patocka is nagyra tartotta. A mű a marxizmus nem-ortodox, alkotó fölfogásának mintapéldája, melyre a dogmatikus "normalizálók" később, a "filozófiai revizionizmus" kritikája során, a "Heideggermarxizmus" címkét ragasztották. Az ember emancipatorikus lehetőségeire és szabad önmegvalósításukra tette a hangsúlyt, s szembefordult a marxizmus ökonomista és determinista módon korlátolt interpretációival. A hegeli "dolog maga" - ez maga az ember, a maga nem-elidegenült, nem-visszájárafordult kapcsolataiban társadalomhoz és világhoz.
Jelentős visszhangja volt Kosík föllépésének a csehszlovák írók IV. kongresszusán (1967), amikor is egy aktualizált értelmezésben ábrázolta Husz János küzdelmét az igazságért és a lelkiiismeret szabadságáért a hatalmon lévők autoritásával szemben. A marxizmusról mint olyan rendszerről való fölfogása, mely más eszmeáramlatokból (fenomenológia, exisztencializmus vagy Franz Kafka) származó ösztönzéseket is magába fogad, a nyitottság valamint a vélemény- és kutatói szabadság hangsúlyozásával szintén hozzájárult "az 1968-as év szelleme" kibontakozásához.
A társadalom- és humántudományokban működő jelentősebb személyiségek többségéhez hasonlóan, a továbbiakban Kosíknak is megtiltották, hogy a szakmájában dolgozzon. Kosík azonban továbbgondolta a maga filozófiai témáit, miközben "lakás-szemináriumokon" vett részt (együttműködésben Jan Patockával is). Ekkor a kommunista pártból is kizárták. Állást foglalt a csehszlovák értelmiségi ellenzék mellett, mely a hivatalos állami ideológiával az emberi és polgárjogok koncepcióját szögezte szembe.
Az elidegenült viszonyok kritikájának témájával Kosík az 1989-es demokratikus fordulat után sem szakított. Nem csatlakozott ahhoz a túlsúlyra jutó konzervatív-liberális áramlathoz, melynek - különösen a 90-es évek első felében - a cseh értelmiségiek és művészek többsége hódolt. A kapitalizmusban ugyanis, mely a piac és a "szatócskodás" (illetve "kufárkodás") korlátlan uralmát valósítja meg, az agresszív és a társadalmi élet minden területét maga alá rendelő anti-szellem uralma két alapformájának egyikét látta - a másik forma a "reálisan létező szocializmus" rendszerében öltött alakot.
Az "anti-szellem" jellemzője az embernek egy redukált fölfogása, mint "szükségletek rendszerének" egyfelől, s mint látszólag személytelen és objektív mechanizmusok "kiszolgálójának" másfelől. A kulcsfogalmak tehát: eldologiasodás és manipuláció.
A 90-es évekbeli eszméit Kosík különböző tanulmánykötetekben publikálta. A Margarete Samsa évszázada c. könyvében (1993, a cím utalás Kafkára) a XX. századot mint olyan kort jellemezte, amelyben szörnyű és korábban elképzelhetetlenül borzalmas módon likvidálnak mindent, ami terhesnek és nemkívánatosnak látszik. A Töprengések vízözön előtt c. könyvben (1997) a "vízözön", a jelenkori társadalmi fejlődés katasztrófája lehetőségétől óv.
Kosíknak a filozófia föladatáról kialakított fölfogása, mely szerint ennek az uralkodó gondolati sémák és egyben a társadalmi viszonyok kritikájának kell lennie, a 60-as évek szellemi atmoszférájában gyökerezik. A hamis, nem-autentikus, visszájára fordult (pervertált) valóság ábrázolása, a kor "anti-szelleme" elleni küzdelem: ezek adják Kosík filozófiájának végkicsengését, mely inkább a negatívnak a demaszkírozásában (leleplezésében) erőteljes és meggyőző, mint egy konkrét reális alternatíva bemutatásában.
A morális felelősség hangsúlyozása, a filozófia föladatának nem-szolgáló kritikai fölfogása, továbbá az a ritka képesség, hogy különböző motívumokat (Marx-Heidegger, Kafka-Hasek) összfilozófiai jelentőségükben kössön össze, az alkotó képzelet fölszabadító jelentőségének kiemelése: ezek adják meg ama tulajdonság-együttest, amelynek köszönhetően Kosík életműve aktuális és élő marad, azok számára is, akik nem osztoznak gondolkodói premisszáiban.
Vlastimíl Hála