Cikk vége Jegyzetek Irodalom Bezárás

A RASSZ FOGALMA KÖRÜLI VITA MINT
A GÖTTINGAI TRADÍCIÓ ÉS A KANTI
FILOZÓFIA KAPCSOLÓDÁSI PONTJA

GURKA DEZSŐ

1. Bevezetés

Götz von Selle klasszikus egyetemtörténeti monográfiája a kanti filozófiának a göttingai tradícióra gyakorolt hatását még nem tartotta jelentősnek,¹ ám az 1970-es évektől kibontakozó tudománytörténeti kutatások egyre jobban ráirányították a figyelmet a korabeli természettudományos diszciplínák és a kanti filozófia kapcsolatára. A romantikus tudományok előzményeinek vizsgálata során felvetődött a kérdés, hogy az azok számára sok vonatkozásban kiindulópontként szolgáló göttingai tradíció csak a romantikus természetfilozófia kapcsán került-e közös mederbe a kantiánus hagyományokkal, vagy már korábban is voltak a két áramlatnak azonos problématerületei.²

A newtoni paradigma határait több irányban is átlépő romantikus természetfilozófia számára kezdetben alapkérdés volt a fizikai jelenségeken túli területek beillesztése a legátfogóbb értelmezési keretet nyújtó kanti rendszerbe, vagyis az anorganikus és az organikus természet kapcsolatának tisztázása. Mivel az Albrecht von Haller és Johann Friedrich Blumenbach révén jelentős mértékben Göttingenben koncentrálódó biológiai és antropológiai kutatások a kanti és a schellingi filozófia számára egyaránt hivatkozási alapot jelentettek, e területeken bonyolult kölcsönhatások alakultak ki a kriticizmus, a romantikus természetfilozófia és a göttingai tradíció között.

A halleri generációk vagy a blumenbachi Bildungstrieb problémája mellett fontos, jóllehet az előbbieknél kevésbé exponált közös problématerület a rassz fogalma, aminek tisztázásában éppen Kantnak és Blumenbachnak volt meghatározó szerepe. A még viszonylag szűkös embertani tényanyaggal rendelkező Linné rendszerét a későbbi évtizedekben részben anatómiai, részben földrajzi megfigyelések árnyalták, így Peter Camper és Christoph Meiners fiziognómiai, Sömmering frenológiai teóriái illetve Blumenbachnak a bőrszín árnyalataival kapcsolatos vizsgálódásai.³ A modern biológiai rasszfogalom kialakulásának azonban döntő lökést az a polémia adott, amely az 1780-as években Kant és Blumenbach egy évtizeddel korábbi felvetései nyomán bontakozott ki.

A kanti és blumenbachi elméletek közötti érintkezés mellett a rasszvita másik, filozófiatörténeti szempontból is fontos momentuma Georg Forster vitacikke, amely a kanti organizmuskoncepció illetve Az ítélőerő kritikájában kifejtett teleológiaszemlélet formálódásának egyik iniciatívája volt. Mivel a rassz fogalmát a teleológia problémájának aspektusából felvető művek az erkölcsiség alapvetésével párhuzamosan keletkeztek, a kanti és a göttingai tradíció kapcsolatának vizsgálata a természeti cél aspektusán túl explikálja a teleológia-szabadság-erkölcs összefüggésrendszert is.

2. A rassz fogalmával kapcsolatos

viták

Linné a Systema naturae sive regna tria naturae 1735-ös első kiadásában - az akkor ismert négy kontinensnek megfelelően - az emberi fajnak négy variációját különböztette meg. A könyv 1758-ban megjelent tizedik kiadásában, éppen a felfedezőutak kapcsán közkeletűvé vált vélekedések nyomán, két újabb variációt vezetett be, a Homo sapiens ferust, vagyis a vadembert valamint a hottentottákat és a patagóniaiakat magában foglaló Homo sapiens monstrosust. E morfológiai felfogás radikális alternatíváját Buffon adta meg azáltal, hogy a species fogalmát kibővítette az időn és téren átívelő reproduktivitás momentumával.⁴

Buffon jelentős hatást gyakorolt a német historiográfiai eszmélődésre, különösen a természet és az emberi történelem átmeneteinek kérdése kapcsán. Ennek a természettörténeti problematikának egyik aspektusa a rasszok kialakulása és jellemzői körüli vita, amelynek legfontosabb állomásait az alábbi művek jelzik:

1775 Kant: Von den verschiedenen Racen der Menschen

1776 Blumenbach: De generis humani varietate nativa

1785 Kant: Bestimmung des Begriffs einer Menschenrace

1785 Sömmering: Über die körperliche Verschiedenheit der Negers von Europäer

1786 Kant: Muthmaßlicher Anfang der Menschengeschichte

1786 Forster: Noch etwas über die Menschenracen

1788 Kant: Über den Gebrauch theologischer Prinzipien in der Philosophie

1795 Girtanner: Über das Kantische Prinzip für die Naturgeschichte.

Kant 1775-ös fizikai és geográfiai előadásainak keretében vetette fel az emberi rasszok különbözőségének problémáját. Buffon koncepciójával egybehangzóan fejtette ki, hogy mindegyik rassz ugyanahhoz az emberi fajhoz tartozik, mivel azok közös eredetre vezethető vissza. A természetleírás és a természettörténet fogalmát Kant ugyanabban az értelemben használja, mivel a természet adott állapota csak a hozzá vezető változásokkal érthető meg igazán.⁵ Az 1785-ben megjelent másik tanulmány a rassz pontosabb definícióját kívánta megadni, s az ennek kapcsán felvetődő célfogalom a kanti teleológia-szemlélet egyik kiindulópontjává vált.

Blumenbach, Büttner és Heyne göttingeni tanítványaként, Kant geográfiai előadásainak évében készítette el De generis humani varietate nativa című disszertációját. Az 1775-ben megírt első változat Linné, Haller és Buffon nézeteinek eklektikus hatását mutatja, a két évtizeddel későbbi kiadás viszont már kantiánus szintézisnek tekinthető.⁶

Forster, aki cikkében Kant két korábbi írására is reagált, az ember alcsoportjait nem homogén rasszoknak, hanem két alaprassz variációinak tartotta. Erőteljesen befolyásolta őt tanárának majd barátjának, Sömmeringnek a néger és kaukázusi rasszok különbözőségéről kifejtett véleménye.

Christoph Girtanner éppúgy, mint a diskurzus többi résztvevője, erős szálakkal kötődött Göttingenhez. Két évet töltött az egyetemen, s 1782-ben Blumenbach irányításával szerzett doktori fokozatot, később pedig barátságba került Lichtenberggel. A rasszok kérdésében a kanti származási szempont és a blumenbachi Bildungstrieb szintézisére törekedett, s jelentős szerepe volt abban, hogy a következő években Blumenbach köre asszimilálta Kant hatását.⁷

A rasszokról értekező szerzők számára természetesen Kant véleménye volt az elsődleges viszonyítási pont, de a tipológia vonatkozásában Blumenbach írása hozott valóban új momentumokat. A Kant írásai körül kibontakozó vitának már szövevényessége és nagyszámú filozófia- és tudománytörténeti kapcsolódási pontja következtében is jelentős szerepe van a német romantika illetve a romantikus tudományok előtörténetében. A herderi és kanti természetfelfogás, a teleológia problémája, a szabadság kérdése, a bibliai teremtéstörténet történeti processzusként való értelmezése mind-mind olyan érintkezési felületek, amelyek révén a filozófiatörténeti szempontból talán nem túlságosan lényeginek tűnő antropológiai és etnológiai problematika szervesen és mélyen beleágyazódik a korabeli német eszmetörténetbe.

3. Blumenbach rasszfogalma

Blumenbach a De generis humani varietate nativa című munkájában az alábbi rassztipológiákat veszi sorra:

Linné európai, ázsiai, afrikai, amerikai,

Goldsmith poláris, tatár, ázsiai, etióp, amerikai, európai,

Erxleben lapp, tatár, ázsiai, európai, afrikai, amerikai,

Kant európai, amerikai, néger, indiai,

Hunter fekete, feketés, rézszínű, vöröses, barna, barnás, fehér.⁸

Maga Blumenbach az általánosan elfogadott tipológiának megfeleltethető négy rassz (a kaukázusi, a mongol, az etióp és az amerikai) mellé felvett egy ötödiket is, a malájt.⁹ A rasszok kontinensekhez kötődő felsorolásakor látszólag maga is a linnéi taxonómiát vette alapul, ám a rasszfogalom kezelésében több ponton is eltért attól, éppen a göttingai eredményekre támaszkodva. E módosulás kiindulópontjai a bufonni tradíció illetve a földrajzi utazások tudományos hozadéka voltak. Blumenbach természetképének és fejlődésszemléletének változásában a kanti teleológia-szemlélet hatásának döntő szerepe volt.

Buffon nyomán az egyedi jelenségeket a közös eredetkre visszavezető szemlélet éppúgy mintául szolgált Blumenbach számára, mint a rasszok közötti eltéréseknek az ősrassz degenerációjaként való megjelenítése. Blumenbach, szakítva a francia tudós Európa-centrikus nézőpontjával, a rasszok kialakulását a kaukázusi rassz degenerációjának folyamatából vezette le.¹⁰

A rasszfogalom fejlődését bemutató cikkében Stephen Gould azt állította, hogy Blumenbach a linnéi taxonómiáról valamiféle hierarchikus modellre tért át, kiválasztva egy központi csoportot, a kaukázusi rasszt, "s azután a többi csoportot azzal jellemezte, hogy viszonylagosan mennyire távolodtak el ettől az archetipikus szabványtól".¹¹ Junker (Blumenbach könyvének eredeti ábrája alapján) cáfolta Gould véleményét, amely a koponyarajzok egy másodlagos, hierarchikus elrendezésén alapult.¹² A hierarchikus modell Blumenbach általi abszolutizálása ellen szól a Gould-cikkben is kiemelt tény, hogy a göttingai professzor is fellépett a fiziológiai sajátosságoknak az etnikai értékítéletek területére való átvitele ellen.¹³ Különösen a néger rassz egyenrangúságát hangsúlyozta, s szót emelt a rabszolgaság eltörléséért is. A néger rassz hátrányára írt különbségek okát a társadalmi és kulturális viszonyok elmaradottságában látta, s mintegy a néger kultúra lehetőségeinek bizonyítékaként hozta létre híres "fekete könyvtárát".¹⁴

Gould és Junker vitájában tehát a rasszok horizontális illetve vertikális modellje került középpontba, s nem kapott kellő figyelmet e tipológia fontos, az óceániai felfedezésekkel összefüggésben lévő újdonsága, a maláj rassz bevezetése, sem pedig a fejlődési szempont blumenbachi érvényesítése. Maga a maláj megnevezés ugyan még nem szerepel Blumenbach 1781-ben megjelent De generis humani varietate nativa című könyvében, de az ötödik típushoz tartozók között említi az óceániai szigetek, így Tahiti valamint Új-Zéland és a holland gyarmatok lakóit.¹⁵

Ezzel Blumenbach eltávolodott a linnéi tradíciótól, s a pusztán geográfiai alapú leírást a rasszoknak bőrszínek alapján való felosztása, valamint a koponyaalak eltéréseiből kiinduló tipologizálás váltotta fel. Az egyes koponyák származási helyének pontos nyilvántartására éppen azért volt szüksége Blumenbachnak, mert a geográfiai tényezőknek a morfológiai jegyekben megmutatkozó hatását, végső soron a változások okát tekintette a leírás központi elemének.¹⁶ Munkáiban felvetődik a rasszok differenciálódó rendszerként való ábrázolásának igénye, s ebben sokkal inkább a történeti illetve fejlődéstani szempont felvetését, semmint valamiféle értékhierarchia felállításának törekvését kell látnunk.

Ezeket a tendenciákat erősítette fel Blumenbachnak a halleri preformációtantól való elfordulása, amit az 1781-ben megjelent Über den Bildungstrieb und das Zeugungsgeschäfte című cikke jelez. Hallerrel szemben ellenérvként szolgált számára, hogy a preformációtan segítségével sem a rasszok keveredése (így például a mulattok kialakulása és fennmaradása), sem a Kölreuter-féle növénykeresztezési kísérlet nem volt interpretálható.¹⁷

Blumenbach tehát a formai tipológia látásmódján túllépve a fejlődéstani szempont révén egy funkcionális elemmel bővítette a kortárs kutatások számára mintául szolgáló alapelvek körét.¹⁸ Talán érdemes utalni arra a párhuzamra, amely a növényföldrajz területén mutatkozik, ahol a linnéi hagyomány mellett megjelent a Humboldt-féle morfológia alternatívája is.¹⁹ A blumenbachi rassztipológia és a humboldti növénymorfológia közötti egyezések a göttingai egyetemen formálódó kutatási metódusokra vezethetők vissza. E háttér vizsgálatakor az etnológiai-antropológiai szemlélet itteni formálódása mellett meg kell említeni a geográfiai kutatásnak azt a göttingai centrumát is, amelyet Mayer, Lowitz, Buesching és Gatterer neve fémjelez.²⁰

A korábbi négyelemű rasszcsoportosítás újabb elemmel való kibővítésének empirikus bázisát a Blumenbach által szisztematizált koponyagyűjtemény illetve a Cook második útjának - az idősebbik Forster hagyatékaként - Göttingába kerülő néprajzi anyaga adta. A rasszvita hátterét képező szemléleti módosulások és problémaeltolódások empirikus anyagát tehát jelentős mértékben a felfedezőutak tapasztalatai biztosították. Különösen fontos szerep jutott e tapasztalatok átadásában annak az utazónak, akiről Alexander von Humboldt így írt: "Híres tanárom és barátom, Georg Forster által kezdődött meg a tudományos expedíciók új korszaka, amelyeknek célja a komparatív etnográfiai és geográfiai megteremtése volt".²¹

4. Kant rasszokkal kapcsolatos

munkái és Georg Forster reflexiója

Bestimmung des Begriffs einer Menschenrace (1785) című művének bevezető soraiban Kant is kiemeli a földrajzi utazások sokasodásának hatását az emberről való tudás növekedésére.²² A francia forradalom előtti évtized több vonatkozásban is az etnológia előtörténetének tekinthető, részben a filozófiai antropológia kérdésfelvetéseinek kialakulása okán (elegendő itt Montesquieu, Voltaire, Rousseau, Hume, Herder, Humboldt írásaira gondolni), részben pedig a földrajzi és néprajzi ismeretek gyarapodása, s különösen a göttingai egyetemen való koncentrálódása illetve az antropológiai-etnológiai szemléletek kiala- kulása következtében.²³

A rasszok körül lezajlott vitának egyik jól körülhatárolható és lényegi fejezete a königsbergi mester és a huszonéves Georg Forster polémiája. Forster 1786-ban megjelent munkája, a Noch etwas über die Menschenrassen Kant két korábbi művére, a Bestimmung des Begriffs einer Menschenrasse (1785) és Az emberi történelem feltehető kezdetei (1786) című írásokra reflektált.

Kant a vita alapját képező írásában a rasszok bőrszín szerinti felsorolását követően adja meg a rassz fogalmát. A rassz két specifikuma a közös származás és az utódokban átöröklődő különbségek. Ezek alapján a rassz kanti definíciója: "az egy és ugyanazon származású egyedek különbsége, amennyiben az elmaradhatatlanul örökölhető".²⁴ Az utóbbi megszorítással Kant a linnéi tipizálás helyett (Blumenbach koncepciójához hasonlóan) a testi tulajdonságokra vonatkoztatott öröklődést vezeti be új kritériumként. A meghatározás értelmében az emberi nem egységes.²⁵

Forster a polémia kapcsán nem adott új definíciót, három ponton viszont opponálta a kanti rasszfogalmat:

1.Ő csak két rasszt különböztetett meg: a négert s egy másik ősrasszt, amely variációként magában foglalta a kanti tipológia fennmaradó elemeit. (Forstert e vonatkozásban erősen befolyásolták tanárának és barátjának, Sömmeringnek a néger és a kaukázusi rassz közötti különbségeket hangsúlyozó teóriája.²⁶)

2.Kétségbe vonta a két őstörzs közös származását.

3.Tagadta, hogy a rasszok létrejöttéhez belső tervre, céltételezésre lett volna szükség, s lehetségesnek tartotta a fizikai-mechanikai okokból történő levezetésüket.²⁷

Kant második rassz-tanulmányának legfontosabb momentuma éppen a célszerűség problémájának felvetése volt.²⁸ A diskurzus érintette a megismerés határainak kontextusát is. Kant szerint a teleológiai princípiumok csakis a tapasztalatból származhatnak, így maga a célszerű természet megismerhetetlen számunkra.²⁹ A teleológia ily módon Kantnál a priori mozzanattá válik. Forster a kanti ismeretelmélet tanulságait anélkül utasította el, hogy arra filozófiai lényegét illetően reagált volna. Azt a tudományt, ahol "az ember előbb tud, mintsem hogy keresnie kelljen" az istenek, s nem emberek számára való természettörténetnek tartja. Forsternek a tanulmányban és a leveleiben kifejtett Kant-kritikája iránt érdeklődést mutatott Lichtenberg, Sömmering és Jacobi is.³⁰

Forster vitacikkének szemlélete sok vonatkozásban közel állott Herderéhez, aki maga is lelkesen fogadta ezen írás megjelenését.³¹ A Kant-Forster vita a Kant-Herder diskurzus kiszélesedéseként is értelmezhető, mivel Forster szemlélete maga is az emberiség történetét a természettörténet folytatásának tekintő megközelítések kontextusába illeszkedik.

Kant az Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról koncepcióját több munkájában is bírálta. Az első kritikai reflexió, Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből, közvetlenül a herderi Eszmék első részének megjelenése után, még 1784-ben keletkezett. E művében Kant a szabadságot még a természet által kijelölt célként írja le.³² A természet és a szabadság szférája tehát ekkor még nem különül el, s az etika s a teleológia között sincsen feszültség.

Kant Az emberi történelem feltehető kezdetei (1786) című írásának első lapjain járja körül az emberi történelem természeti illetve társadalmi kezdeteinek az Ideenben exponált herderi kérdésfelvetését, élesen elválasztva e két problematikát: "Egészen más tehát a szabadság első kifejlődésének története az emberi természetnek a szabadságra való eredeti képességéből, mint a szabadság története a maga menetében, ez ugyanis csakis híradásokon alapulhat."³³

Kant, Herdertől s annak követőitől eltérően, a természeti eredetben tehát nem a folytonosságot, hanem - a természet története és a szabadság története közé cezúrát vonva - éppen a diszkontinuitást emeli ki. A természetből a szabadság történetébe való átlépést az ész használatában látja Kant, aktualizálva a két évvel korában keletkezett Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás? című írása "sapere aude"-elvét: "...amikor az ember elhagyta az ész által neme első lakhelyeként képzelt paradicsomot, ez nem volt más, mint átmenet egy pusztán állati természet durvaságától az emberi léthez, az ész vezetésére bízni magunkat, elszakítva az ösztön pórázát, egyszóval: a természet gyámkodása alól a szabadság állapotába tett lépés".³⁴

A természeti meghatározottság herderi koncepciójának kritikája és Forster naturalisztikus-mechanisztikus szemléletének a rasszvita kapcsán történő elutasítása a természet és a szabadság viszonyrendszerének új szempontú tematizálását veti fel a kanti filozófiában. A célfogalom észhez kötődő jellegének hangsúlyozása több Kant-írásban s többféle összefüggésben is megfigyelhető.³⁵ A probléma explicit formáját A gyakorlati ész kritikájában a természeti cél és a szabadság mint cél megkülönböztetése kapcsán nyerte el.³⁶

5. Forster és Blumenbach írásainak

hatása Kant filozófiájára

A kanti opuszból Forster reflexióira legrészletesebben a Teleológiai elvek használatáról a filozófiában (1788) című írás reagált. Kant ebben Forster és Reinhold vele kapcsolatos megnyilvánulásait értékeli, úgy összegezve saját rassztanulmányának kérdésfelvetését, hogy "szükségeltetik is valamiféle teleológiai elvből kiindulnunk". Forstert elmarasztalja, mivel nála a természetrajz és a természettörténet valójában nem különült el egymástól. A szerinte "merőben empirikus hajlandóságú" Forster természetszemléletére nézve meghatározó, hogy "maga is követi a növényi ivarszervek karakterének állandóságát kimondó linnéi elvet".³⁷

Forsternek e statikus és mechanisztikus megközelítéséből adódtak a rassz fogalma kapcsán felmerülő nézetkülönbségeik is: míg Kant azt emelte ki, hogy a rasszok adottságai az adott helyhez alkalmazkodtak, Forster szerint az állandó tulajdonságokkal rendelkező rasszok megkeresték a számukra leginkább megfelelő körülményeket.³⁸ Mindamellett, hogy Forster vitatta a célfogalom szerepét a rasszok keletkezésében, közeledett a generációk halleri felfogásához, a preformációtanhoz.³⁹

Forster mechanisztikus szemlélete Kantot ellentétes véleményének határozottabb kifejtésére ösztönözte. A rasszvita filozófiatörténeti jelentőségét az adja meg tehát, hogy azzal egyidejűleg s nem csekély mértékben annak hatására alakult ki a teleologikus ítélőerő kanti fogalma.⁴⁰ E szinkronicitást illetve a fogalmak hálószerű összekapcsolódását s az erkölcsiség problematikájával való kapcsolatát jelzi, hogy az erkölcsi jó és a rasszok fogalmát maga Kant is a teleologikus ítélőerő kétféle kifejtésének tartotta.⁴¹

Kant filozófiájában az 1780-as évek második felében az erkölcsiség megalapozása során az etika és a teleológia kérdése konfliktusba került.⁴² A természet és a szabadság terrénuma közti cezúra az erkölcsiség alapvetésével párhuzamosan zajló rasszvita kapcsán is megjelent, sőt ennek révén vált erőteljesebbé. A vak természeti erők forsteri koncepciójának elutasításával egyidejűleg keletkezett műben, Az emberi történelem feltehető kezdeteiben az ember már nem a természet közvetlen céljaként jelenik meg Kantnál, hanem mint olyan, aki a szabadság lehetőségében ismeri fel a természet célját.⁴³ A természet és a szabadság állapotának egyre erőteljesebb elkülönítése Az erkölcsök metafizikájának alapvetésében a dolog-személy megkülönböztetésben jelentkezik.⁴⁴ Az erkölcsök metafizikájának alapvetése a morális törvényt a szabadságból dedukálja, A gyakorlati ész kritikájában viszont a természeti cél és a szabadság célja közötti dichotómia még erőteljesebbé lesz, hiszen itt ez a dedukció már nem lehetséges, s a morális törvény faktummá válik.⁴⁵

A teleológia problematikája és a Göttinga szellemi közege közötti kapcsolatot nem csupán a Forster mechanikus felfogásával szembeni negatív attitűd képviseli a kanti opuszban, hanem az Blumenbach Bildungstriebjének pozitív fogadtatásában is jelentkezik.⁴⁶

A kanti és blumenbachi koncepció részleges egybehangzását erősíti, hogy a Bildungstrieb az organizmus többi tulajdonságától és erejétől alapvetően különbözik, és mint egy a testekben lévő képesség, meghatározott terv szerint fejlődik. A Bildungstrieb oka és eredete nem ismerhető meg, csupán a hatása mérhető fel. Nem az organizmus hatóeleme tehát, hanem az organizmus értelmezésére posztulált ok.⁴⁷ Lenoir ezeket az egybeeséseket egy tudományos kutatási program fogalmi keretében interpretálta, amelyet teleomechanista programnak nevezett el.⁴⁸

A tudománytörténeti kutatás kimutatta, hogy a teleológiai ítélet kanti kategóriája Blumenbachnál és tanítványai körében korán visszhangra talált. A kanti eszmék asszimilációja azért is igen lényeges szempont, mivel Blumenbach Handbuch der Naturgeschichte című műve az egyetemi oktatásban a későbbiekben nem csupán illusztrációja, hanem jószerével helyettesítője volt Kant eredeti szövegeinek.⁴⁹ A göttingeni tradíció ily módon több vonatkozásban is egybeforrott a kanti filozófiával.

Kant az anyag mechanizmuselvének a teleológiával való viszonyát legrészletesebben Az ítélőerő kritikájának 78. §-ában fejti ki.⁵⁰ A természet jelenségeinek tapasztalati megközelítése mint követelmény fennmaradt ugyan, de Kant a blumenbachi formáló ösztönt nem a természetben, hanem az emberi észben meglévő kategóriaként értelmezi, s a pusztán mechanikai magyarázatokat elítélő álláspontjából adódóan hivatkozik a Bildungstrieb fogalmára is.⁵¹

Az ítélőerő kritikájában a természettörvény és az erkölcsi törvény korábban célul tűzött egyesítése nem történik meg, Kant csupán összeköti, de nem foglalja egységes rendszerbe a két fogalmat. A tudat és a szabadság antinómiája a kilencvenes évek Kant-műveiben mind explicitebbé válik, s az antinómia feloldása helyett annak kidolgozása kerül majd a középpontba.⁵² A szabadság autonómiájának ehhez a megerősödéséhez a rassz fogalma körül lezajlott viták is hozzájárultak.

6. Összegzés

A rasszok körül kibontakozott vita tanulságai túlmutatnak Göttinga tudománytörténeti problematikáján. Jóllehet a rasszvitában felmerülő álláspontok nagyrészt a mechanisztikus és teleologikus felfogás kapcsán polarizálódtak, a Blumenbachnál vagy Forsternél felvetődő földrajzi, etnikai, embertani tények egy sajátos kérdésszerkezet szerint rendeződtek el, vagyis a göttingai paradigma jelenségegyüttesének⁵³ specifikumait mutatták. Az antropológiai-etnológiai szemlélet a korábbi pusztán földrajzi alapú rassztipológia egyfajta antropológiai fordulatát hozta magával, vagyis az emberi rasszok kérdése a természeti és történeti narrációk egy jól körülhatárolt problématerületévé vált. A stadiális szemlélet jegyében Blumenbach és Forster írásaiban egyaránt hangsúlyt kapott a fejlődéstani megközelítés igénye, szemben a linnéi jellegű leírással.

A diskurzusban a filozófiai és a tudománytörténeti hatások ugyanakkor egymással kölcsönhatásban jelentkeztek:

• A herderi természetelvű társadalomszemlélet és annak Kant általi bírálata a természetközeli népekre mint a két szféra közötti átmenetre fókuszálta az antropológiai és etnográfiai vizsgálódásokat.

• Az etnológiai-antropológiai szemlélet göttingeni megalapozói részvételével folyó rasszvita tanulságai Kant számára a mechanisztikus-teleologikus dichotómia radikalizálásában valamint - a probléma erkölcsfilozófiai dimenziójaként - a természet és a szabadság antinómiájának kifejtésében csapódtak le.

Egy ilyen szűk keresztmetszet vizsgálata kapcsán megválaszolni nem, legfeljebb problematizálni lehetett azt a kérdést, hogy vajon a Göttingában kialakuló seregnyi "egymáshoz szokatlanul kapcsolódó tudomány"⁵⁴ csupán a filozófiai művekbe beépülő egyes tények révén volt-e hatással a korabeli filozófiára vagy a tények sajátos struktúrájával, újszerű elrendezésük textúrájával is mintául szolgálhatott számára. A rasszvita argumentációinak tudomány- és filozófiatörténeti kontextusa az utóbbi lehetőséget látszik igazolni.

Cikk eleje Cikk vége Jegyzetek Bezárás

IRODALOM

Ackerknecht, Erwin H.: Georg Forster, Alexander Humboldt and Ethnology, Isis, 1955, 83-95.

Beck, Hanno: Geographie, Alber, München 1973.

Békés Vera: A hiányzó paradigma, Latin Betűk, Debrecen 1997.

Békés Vera: A kutatóegyetem prototípusa: a XVIII. századi göttingeni egyetem, in Tóth Tamás (szerk): Az európai egyetem funkcióváltozásai. Felsőoktatási tanulmányok, Professzorok Háza, Bp. 2001.

Bertoletti, Stefano Fabbri: The Antropological Theory of Johann Friedrich Blumenbach, in Poggi, Stefano-Bossi, Maurizio (Eds.): Romanticism in science: science in Europe, 1790-1840, Kluwer, Dorndrecht-Boston-London 1994.

Bitterli, Urs: "Vadak" és "civilizáltak". Az európai-tengerentúli érintkezés szellem- és kultúrtörténete, Gondolat, Bp. 1982.

Blumenbach, Johann Friedrich: De generis humani varietate nativa, Vandenhook, Göttingen 1781.

Bödecker, Hans Erich: Aufklärische ethnologische Praxis: Johann Reinhold Forster und Georg Forster, in Bödecker, Hans Erich-Reill, Peter Hans-Schlumbolm, Jürgen: Wissenschaft als kulturelle Praxis 1750-1790, Vandenhook & Ruprecht, Göttingen 1999.

Fischer, Kuno: Immanuel Kant und seine Lehre, Zweiter Theil: Das Vernunftsystem auf der Grundlage der Vernunftkritik, Winters, Heidelberg 1889.

Gould, Stephen Jay: On Mental and Visual Geometry, Isis, 1998, 502-504.

Gould, Stephen Jay: Három évszázad nézetei a rasszokról és a rasszizmusról, in Gould, Stephen Jay: Az elméricskélt ember, TYPOTEX, Bp. 1999.

Herder, Johann Gottfried: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról, Gondolat, Bp. 1978.

Jardine, Nicholas: The Scenes of Inquiry. On the Reality of Questions in the Sciences, Clarendon, Oxford 1991.

Junker, Thomas: Blumenbach's Racial Geometry, Isis, 1998, 498-501.

Kant, Immanuel: Von den verschiedenen Rassen der Menschen, in Theorie-Werkausgabe Immanuel Kant (Herausgegeben von Wilhelm Weischedel), Suhrkamp, Frankfurt 1968a.

Kant, Immanuel: Bestimmung des Begriffs einer Menschenrace, Theorie-Werkausgabe Immanuel Kant (Herausgegeben von Wilhelm Weischedel), Suhrkamp, Frankfurt 1968b.

Kant, Immanuel: Az ember egyetemes történetének eszméje világpolgári szempontból, in Kant, Immanuel: Vallás a puszta ész határain belül és más írások, Gondolat, Bp. 1974.

Kant, Immanuel: Az ítélőerő kritikája, Akadémiai, Bp. 1979.

Kant, Immanuel: Az emberi történelem feltehető kezdetei, Kant, Immanuel: Történetfilozófiai írások (összeáll.: Mesterházi Miklós), Ictus, Szeged 1997a.

Kant, Immanuel: Teleológiai elvek használatáról a filozófiában, in Kant, Immanuel: Történetfilozófiai írások (összeáll.: Mesterházi Miklós), Ictus, Szeged 1997b.

Kant, Immanuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése, Raabe Klett, Bp. 1998.

Lange, Erhard: Georg Forster Kontroverse mit Immanuel Kant, Deutsche Zeitschrift für Philosophie 1964, 965-980.

Lenoir, Timothy: Kant, Blumenbach and Vital Materialism in German Biology, Isis, 1980, 77-108.

Lenoir, Timothy: The Göttingen School and the Development of Transcendental Naturphilosophie in the Romantic Era, Studies in History of Biology 1981, 111-205.

Lenoir, Timothy: The Strategy of Life Teleology and Mechanics in Nineteenth Century German Biology, Reidel, Dorndrecht 1982.

Olson, Richard: The Human Sciences, in Porter, Roy: The Cambridge History of Science Vol. 4., Cambridge University Press, Cambridge 2003.

Riedel, Manfred: Historizmus und Kriticismus. Kants Streit mit G. Forster und J. G. Herder, Kant-Studien, 1981, 39-57.

Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph: A transzcendentális idealizmus rendszere, Gondolat, Bp. 1983.

Selle, Götz von: Die Georg-August-Universität zu Göttingen, 1737-1937, Vandenhook & Ruprecht, Göttingen 1937.

Shields, John C.: Phillis Weatley's Strongle for Freedom in her Poetry and Prose, in The collected Works of Phillis Weatley, Oxford University Press, New York 1989.

Tengelyi László: Kant, Kossuth, Bp. 1988.

Vinkovics Márta: Kant mint a klasszikus geográfia előfutára, Magyar Filozófiai Szemle 1996, 81-93.

Cikk eleje Cikk vége Irodalom Bezárás

JEGYZETEK

Cikk eleje Jegyzetek Irodalom Bezárás