Cikk vége Jegyzetek Bezárás

EURÓPAIZÁLÁS ÉS MULTIKULTURALITÁS
HUSSERL KÉSEI FILOZÓFIÁJÁBAN

HORVÁTH ORSOLYA

"Az otthonosság és az idegenség, ez a sok fokozatban jelentkező relativáló lényegkülönbség - minden történetiség alapkategóriája ugyan, de mégsem elegendő a számunkra. A történelmi emberiség nem mindig egyformán tagolódik e kategóriák szerint. Éppen Európában érezhetjük ezt. Van valami sajátságosan egyedülálló bennünk, amit a többi embercsoport megérez rajtunk, valami, ami minden hasznossági szemponttól függetlenül arra indítja őket - ha töretlenül él is bennük az akarat, hogy hűek maradjanak a maguk szellemiségéhez -, hogy európaiakká kívánjanak válni, míg mi - sosem fogunk pl. elindiánosodni" - mondja Husserl az 1935-ben, Bécsben tartott előadásában.¹ Eszerint Európa sajátos kitüntetettséget élvez más kultúrákkal szemben, olyan elsődlegességgel bír, mely egyrészt a kultúrák sokféleségéből mint egyedülállót emeli ki, másrészt a többi kultúrkörökhöz tartozó embereket arra készteti, hogy ők maguk is ehhez a körhöz kívánjanak tartozni. Nincs semmiféle "rangsor" a kultúrák között, ahol az egyes alakzatok fejlettségi szintjüknek megfelelő helyet foglalnának el, mindössze az alakzatok pluralitásával találjuk szembe magunkat, mely pluralitásból Európa sajátosságában kiemelkedik és belső hajtóerejénél fogva terjeszkedik.

Az alábbiakban azt a feszültséget kísérlem meg kibontani, mely a multikulturalitás és az európaizálás között feszül azon összefüggések felvázolásával, melyben a jelzett probléma felmerül.

Ezen összefüggéseket két irányból közelítem meg: I. a pluralitás Husserl által adott elemzése felől, II. az univerzalizálás husserli programja felől.

Az elemzés azt igyekszik igazolni, hogy az imént jelzett két irány nem ellentétes egymással és hogy az európaizálás husserli programja nem jelenti a kultúrák sokféleségének megszüntetését.

I. Életvilág és tradíciók

Husserl kései filozófiájának talán legmeghatározóbb eleme "az élet naivitásához való visszatérés"² programjának meghirdetése, az életvilág tudományának megalapozása, mely által lehetővé válna a pozitív tudományok naivitásának felmutatása és meghaladása. Mindennapi életvilágunk a természetes beállítódásban - a hétköznapi tudat számára - tematizálatlan mezőként adódik. Számunkra, akik éberen élünk benne, mindig jelen van, mint érdeklődéseink, céljaink, tevékenységeink állandó terepe. Első megközelítésben³ a világ úgy jelenik meg, mint minden érvényesség megalapozó, állandó talaja, melyet két tekintetben is elsőség illet meg. Egyrészt az életvilág minden tudományos megközelítést megelőz, ez az ami rögtön, eleve adott, amiben mindannyian, bármilyen érdeklődéssel forduljunk is felé, benne élünk. Másrészt elsőség illeti meg a tekintetben is, hogy mint előzetesen adott, minden értelem megalapozó talaja, így a tudományok is az általuk ugyan árnyékban hagyott életvilágbeli evidenciában alapozódnak meg. Az életvilág sajátos, logika előtti érvényességgel bír, melybe ugyanakkor a tudományok is betagozódnak, saját tudományos igazságaik az életvilág eredeti ún. szituációs igazságaiban⁴ gyökereznek. Az életvilágnak ennek megfelelően sajátos tudományossága van,⁵ mely ugyan "csupán" szubjektív-relatív, mégis mint az objektív-logikai jellegű tudományosság számára végső megalapozást nyújtó, értékesebb. Az életvilág "a dolgok téridőbeli világa, úgy, ahogyan tudomány előtti és tudományon kívüli életünkben tapasztaljuk",⁶ ez a tapasztalat azonban csupán szubjektív-relatív. Saját tapasztalatunkban és abban a körben, melyben élünk - "konkrét életvilágunkban"⁷ - persze ezen tapasztalatok "biztosnak" tűnnek, de mihelyst más "érintkezési körbe" kerülünk, "például kongói négerek vagy kínai parasztok közé",⁸ rögtön szembesülünk ezen életvilágbeli igazságok pluralitásával, azzal, hogy ebben a számunkra idegen körben nem az számít igazságnak, amit mi magunk elfogadunk. Ezzel a pluralitással szembesülve hogyan őrizhetnénk meg egyáltalán az "objektív" tudomány eszméjét? Hogyan haladhatnánk meg, hogyan léphetnénk túl ezen a viszonylagosságon?

Minden relativitása ellenére - írja Husserl -, az életvilág általános struktúrával bír, mely struktúra nem viszonylagos és mindenki számára hozzáférhető.⁹ Az életvilágnak mindenféle tudományt megelőzően már eleve ugyanazon struktúrája van, mint a tudományoknak. Az életvilágbeli egyetemes a priori minden objektív-tudományos a priori vonatkozási pontja és módszeres kérdezéssel feltárható.

Ehhez azonban "újfajta tudományos kutatásra van szükség a tiszta, tudomány előtti életvilágra vonatkozóan",¹⁰ melynek során a transzcendentális beállítódásba helyezkedő kutató számára az életvilág mint a transzcendentális szubjektivitás által konstituált képződmény tárul fel. Az objektív tudományokra vonatkozó epokhé utáni második, transzcendentális epokhéban az életvilág fölé helyezzük magunkat úgy, hogy eközben a tudomány előtti életvilágot nem tévesztjük szem elől.

A köznapi életvilág ekkor elsősorban mint horizont adódik számunkra,¹¹ mely horizont nyitott, végtelen és a maga teljességében tematizálatlan. Világunkként "csupán" saját különös világunk [Sonderwelt] tematizálódik, saját érdekeltség-horizontunk ilyen értelemben kitüntetettként kiemelődik az egyetemes horizontból. Alapvető különbség van - írja Husserl - ezen világ - mint egyetemes horizont - és bármiféle dolog tudata között.¹² A világot mindig alapvetően horizontnak tudjuk, a dolgok ezen horizont előtti dolgokként adódnak számunkra, mint "valamik a világból". Maga a világ azonban nem valamiféle "dolog", hiszen maga az előfeltétele annak, hogy egyáltalán dolgok adódhassanak számunkra, ugyanakkor csak úgy tudatosulhat számunkra, hogy benne tárgyakról tudunk. A világ mint horizont ennek megfelelően egyedi létezéssel bír, mely létezési mód alapvetően különbözik a dologi létezéstől. A világ nem a dolgok összességeként van adva számunkra, hanem a dolgok egyes csoportjaiban jeleníti meg magát. Így "a világ mint pillanatnyi észleleti mező számunkra mindig metszet a világ-» Hból«".¹³ A világ mint egyetemes horizont a maga tematizálatlanságában - egy másik megközelítésben - mindenféle célt megelőz, szemben a számunkra tematizált különös világgal, mely maga a célok, a céljaink területe, egyáltalán az egyetemes horizontként értett életvilág minden különös világbeli céltételezésünk előfeltétele is.¹⁴

Az életvilág tehát számunkra mindig mint véges, különös célok által meghatározott különös világ van, melyet nem privát képződményként, hanem a másokkal való közösségben nyerünk és alakítunk kulturális világgá.¹⁵ Az emberek ugyanazon világon belül hozzák létre az egymáshoz különféleképpen vagy adott esetben egyáltalán nem kapcsolódó kulturális közösségeiket, melynek eredményeképpen az életvilág egyetemes horizontja különféle kulturális környezetek véges horizontjaiként konkretizálódik.

Ezen sokféleség számunkra elsősorban az otthonosság és idegenség kategóriáiban adódik.¹⁶ Saját kulturális világom, honi-világom [Heimwelt] nem egy én-világ és nem is az én-világ többes számú kiterjesztése mi-világgá, hanem a saját-világunk, melyet mi magunk konstituálunk és alakítunk otthonos világgá.¹⁷ Ennek megfelelően a honi-világ / idegen-világ [Fremdwelt] kategóriái nem értelmezhetők pusztán az ego / alter ego egy más szinten megjelenő kategóriáiként,¹⁸ hanem egyben új struktúrát képeznek.¹⁹ Saját kultúrám a nem-sajáttal szemben mindig primordiális,²⁰ ez az a világ amihez tartozom illetve honi-társaimmal [Heimgenosse] együtt tartozunk, és ahonnan egyáltalán a sajáthoz viszonyított idegen világ tapasztalata végbemegy. Saját és idegen ugyanakkor együttesen adódik kölcsönösen egymásra utalva, egymást kölcsönösen megalapozva: a saját csak az idegen által, az idegen csak a saját által lehet adva számunkra. Ezek a világok természetesen kötődhetnek egy-egy földrajzilag körülhatárolható helyhez, de maguk ezek a világok nem ezek a földrajzi helyek. Honi-világunk sem olyan világ, ahonnan elutazhatunk és ahová visszatérhetünk, hanem egy állandóan, helyváltoztató mozgásainktól függetlenül bennünk és általunk jelenlévő horizont.

Minden ember generációs összefüggéseiben él - írja Husserl²¹ -, így az egyes konkrét életvilágok mint kulturális világok történeti összefüggéseikben adódnak. Az egyéni, individuális élet egységét a születés és a halál generatív problémái történelmi, generációs összefüggéseibe helyezik.²² Husserl generációk történelmi végtelenségéről beszél²³, mely összefüggés, láncolat minden aktuálisan jelenlévő kulturális alakzat mögé a múlt teljes horizontját teríti ki. A generációk ezen láncolata azonban számunkra, saját konkrét életvilágunkban állva elsősorban mint saját kulturális világunk történelmi összefüggése jelenik meg: tradíciók sokaságával találjuk szembe magunkat. Az egyes tradíciók hozzáférhetősége - ahogy az egyes kulturális világoké, hiszen ezekről történelmi összefüggéseik leválaszthatatlanok - nem feltétlen, ugyanis egy adott közösség múltját mindenki megértheti, aki az adott közösséghez tartozik, ugyanezt azonban egy idegen közösség tagja nem tudja minden további nélkül megtenni.²⁴ Minden egyes honi világ tehát generációs összefüggéseiben adódik, mely összefüggések egységet képeznek az adott kulturális világ vonatkozásában. A tradíció egységét az egyes életegységek születésen és halálon átívelő kontinuitása adja, mely kontinuitás megteremti a visszakérdezés lehetőségét.²⁵ Tekintettel arra, hogy minden kulturális alakzat pregnánsan történelmi, ebben a kontinuitásban állva csak úgy érthetünk meg valamely jelenséget, ha feltárjuk történelmi összefüggéseit. Másrészt pedig azt mondhatjuk, hogy saját magunkat is, illetve saját kulturális világunkat is csak saját generációs, történelmi összefüggéseink tudatosításával érthetjük meg, ennyiben pedig a történelmi visszakérdezés, reaktiválása saját történelmi múltunknak²⁶ nem lehetőség, hanem sokkal inkább kötelesség, mely megteremti az adott kulturális világ közös történelmi emlékezetének²⁷ lehetőségét.

A fentiekben tehát láthattuk, hogyan jelenik meg Husserl elgondolásában a kulturális világok és ezek történelmeinek pluralitása. Az alábbiakban - ezen pluralitással szemben - a tudományos és filozófiai egység, az egyetlen történelem és az egyetlen emberiség gondolatának felvázolását kísérlem meg, mert csakis ezen keretek között válik érthetővé az európaizálás husserli programja.

II. Filozófia és történelem

Az életvilág a naiv, természetes beállítódásban elsősorban mint saját érdekeltségeink véges horizontja jelenik meg. Ebben a beállítódásban cselekvéseink, akaratunk, céljaink erre az életvilágra vonatkoznak ugyan, de ez a világ a maga általánosságában nem válik érdeklődésünk "tárgyává". A modern pozitív tudomány ebben a beállítódásban maradva, ugyanakkor erről mit sem tudva, a mindennapi életvilágot az idealitások végtelen univerzumává transzformálva²⁸ teszi kutatási témájává, így az életvilág a maga előzetes adottságában, végességében kívül esik látókörén. Ezen idealizálás eredményeképpen kerülhetett a tudomány olyan távolra a mindennapi élettől, hogy ennek következtében válságról, az európai tudományok válságáról és egyáltalán az európai kultúra és emberiség válságáról beszélhetünk. A tudományok nem pusztán saját létükért felelősek, hanem - mint a husserli gondolatmenetből kiderül - egész Európa és az emberiség létéért is. A válságért tehát a tudományt terheli a felelősség, saját válsága az európai kultúra és így az emberiség válságát jelenti:²⁹ ez a tudomány kizár vizsgálódási köréből minden olyan problémát, melyet Husserl "az ész problémái" címszó alatt foglal össze - ezek az ún. "metafizikai problémák" szemben a ténykérdésekkel, melyek egyedül képesek értelmesen megalapozni az ember értékítéleteit és etikai cselekvéseit.³⁰ A tudomány tehát mindkét ponton elvesztette kapcsolódását a mindennapi életvilághoz: egyrészt naivitásában megfeledkezett arról, hogy maga is ezen előzetesen adott életvilágba tagozódik és saját igazságait az életvilágbeli szituációs igazságok megelőzik és megalapozzák, másrészt eredeti hivatásáról megfeledkezve nem vette figyelembe, hogy tudományos igazságai nem csatolhatók vissza ezen eredeti talajhoz, azazhogy semmit nem tud mondani az emberi létezés által felvetett legalapvetőbb kérdésekre.

Hogyan felelhet a tudomány Európáért és egyáltalán az emberiségért? Hogyan jelentheti Európa válsága az emberiség válságát? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához és a husserli európaizálás programjának megértéséhez a tudomány eredeti értelméhez kell visszanyúlnunk, hiszen Husserl saját filozófiáját ezen eredeti megalapozásban gyökerezőnek tekinti, közvetlen előzményét, az újkori racionalizmust mint ezen eredeti értelem deformációját kritizálva.

Husserl, amikor pozitív értelemben tudományról és tudományosságról beszél, ebben az eredeti, görögöknél megalapozott értelemben teszi. Ennek megfelelően a tudományt a csodálkozás beállítódása³¹ hívja életre, mely beállítódás először teremti meg a mindenféle gyakorlati érdektől mentes világismeret lehetőségét. A filozófiával megjelenik a tiszta elmélet igénye és feltűnik egy új embertípus: a világ közömbös szemlélője, a filozófus. A közömbösség azonban pusztán a mindenféle gyakorlati érdektől való mentességet jelenti és nem jelenti azt, hogy a filozófia és a filozófus egyfajta izoláltságban létezne, a világtól való teljes elszigeteltségben. Mert ezen teoretikus beállítódásában a filozófus az emberiség funkcionáriusa,³² aki hivatásában felelősséggel tartozik az emberiség igazi, célra irányuló létéért - kivonja tehát magát a világból, mint minden gyakorlati érdekeltség terepéről, ugyanakkor ezt a világot két szempontból sem tévesztheti szem elől: egyrészt tudatosítania kell, hogy saját teoretikus beállítódása is ezen praktikusban gyökerezik, másrészt pedig ezen teoretikusnak a praktikusra kell visszahatnia, éppen ez az a két kapcsolódási pont tehát, melyről a pozitív tudomány megfeledkezett.

A filozófia és a tudomány görög megalapozásával tehát a doxa, az igazságok pluralitásának világába betör az episztémére való törekvés, a világról való elképzelésekkel szemben a való világ ismeretének igénye. "Megszületik az az új kérdés, hogy mi is az igazság; nem a tradicionálisan kötött mindennapi igazság problémája tehát, hanem a mindenki számára azonos, tradicionalitástól el nem vakított általános érvényű igazság, a magánvaló igazság."³³ Ez az ideális, magánvaló igazság, illetve ezen igazságok rendszere válik aztán az emberi létezést lényegében meghatározó normává. Mert az ember legsajátabb lehetősége az észben van, az igazi lét viszont mint ideális cél az ész, az episztémé feladata, melyhez "az önmagát-igazzá-tevés" formájában adott emberlét igazodik.³⁴ Ez az igaz emberlét alapozódik meg a tudománnyal és a filozófiával a görögöknél és a husserli filozófia ezen értelem örökösének tekinti magát.

A husserli életvilág tudománya tehát a filozófia eredeti eszméjéhez tér vissza, mely "a létező egészére vonatkozó megismerés mindent átfogó eszméje".³⁵ Ez a tudomány az objektivizmussal ellentétben a világot, mint minden létező univerzumát nem változtatja az idealitások végtelen univerzumává, hanem szándéka szerint az életvilág a maga eredeti adottságában válik kutatási témává. Ezen szándéka ellenére az életvilág tudománya vajon valóban túljut-e az általa bírált objektivizmus naivitásán?

Az objektivizmust illető bírálat döntő pontja az volt, hogy megfeledkezik mindennapi életvilágunkról. Husserl ezzel szemben saját filozó- fiájában tudatosítani akarja az életvilág előzetes adottságát. A fentiekben láttuk, hogy a természetes beállítódásban az életvilág a maga egyetemességében tematizálatlan marad, és csak az egyes különös-világokból nyílhat meg számunkra. Hogyan válhatna tehát ezen egyetemes horizont az egyes konkrét életvilágoktól eltekintve a filozófia kutatási tárgyává? Ha a filozófia eltekint a konkrét életvilágok ezen pluralitásától, nem esik-e vissza az objektivizmus naivitásába? Nem idealizálja ezzel maga is az előzetesen adott életvilágot?

A husserli tudomány számára egyrészt a világ megőrzi horizont jellegét, kutatási tárggyá válva maga nem válik tárggyá a kutató pillantás számára,³⁶ hanem végtelen eszmeként irányítja a kutatás menetét. Ebben a megközelítésben az életvilág az életvilágok relativitásán túl csak ekként, végtelen eszmeként adódhat számunkra, ennek oka pedig éppen ezen életvilág horizontjellege.³⁷ Így a tudományos világmegismerés is ideális, végtelenben nyugvó cél, mely felé a generációk végtelenségében közelíthetünk - és ezen végtelenséggel emelkedhetünk az eredetileg adott életvilágok végessége fölé.

Másrészt ezen egyetemes világmegismerést téve ideális telosszá, valóban, elvben megszüntethetőnek gondoljuk a horizontpluralitást.³⁸ Mert bár csak az egyes konkrét életvilágokban jelentkezik be számunkra a világ, mégis mindannyiunknak ugyanaz a horizont ad hírt magáról, és a teoretikus beállítódás hozadéka éppen abban áll, hogy a mindennapi életérdekektől eltekintve ezen egyetemes horizont elé tudja helyezni magát - elvben. Ugyanakkor tudatosítva azt, hogy maga mégis saját konkrét életvilágához kötődik, elhárítja az objektivizmusba való visszacsúszás veszélyét - és ezen feszültség megőrzése a husserli életvilág-tudomány valódi teljesítménye.

A tudomány és a filozófia ezen egyetemessége, mely a mindenki számára való örök igazságokat hozza a korlátozott célok által irányított mindennapi élet elé, teremti meg az egyetlen emberiség egyetlen kontinuus történelme gondolatának lehetőségét és csak ezáltal tudatosíthatjuk az imént említett feszültség megőrzésének tétjét.

Ha ugyanis azzal a jóllehet kimondatlan előfeltevéssel élünk, hogy a tudományos igazságok bármely konkrét kulturális világ tagja számára egyaránt hozzáférhetőek, akkor ezzel megteremtjük illetve nem hagyjuk veszendőbe menni annak lehetőségét, hogy egy átfogó, minden kulturális világon átívelő, egységes horizontról beszélhessünk, mely horizontot az összemberi létezés rajzolja elénk. Ezen a horizonton válik aztán lehetővé egyáltalán az emberiségről és ennek egyetlen történelméről való beszéd. A husserli elgondolás szerint a filozófia görög megalapozásával, a teoretikus beállítódás megjelenésével teszünk szert arra az alapra, mely egységes teloszt állít az általában vett emberi létezés elé, és ezzel felmutatja azt a szálat, melyre minden egyes konkrét kulturális világ felfűzhető. A történelem - ennek megfelelően - az emberiség ezen telosz által meghatározott fejlődése, melybe minden egyes honi világ a maga különösségében betagozódik.

III. Európaizálás és multikulturalitás

A görög filozófia megjelenésével adódik számunkra az a belső telosz, mely a generációk végtelenségén keresztül meghatározza embervoltunkat. Itt jutott először érvényre az, amit "mint entelekheiát az embervolt mint olyan lényegénél fogva magába foglal": "a filozófiai észben megalapozott emberlét".³⁹ Ez az embervolt ennek megfelelően nem a konkrét életvilágaiban adódó korlátozott igazságokban alapozódik meg, hanem a mindenki számára érvényes filozófiai illetve tudományos igazságokban, így tehet szert "igaz" létére.

A tudomány, mely felelős az emberiség jobbításáért, európai. Elsődlegesen tehát az európai embervoltot határozza meg, egyáltalán Husserl Európán az ezen tudomány által meghatározott szellemiséget érti.⁴⁰ Ugyanakkor Husserl a tudomány emberiségformáló szerepét nem korlátozza Európára, hanem kiterjeszti minden kultúrkörre szerte a Földön. Úgy gondolja, hogy a görögöknél felbukkanó teoretikus világhoz való viszony által az egész összemberi létezés új arculatot nyerhet. Így bár minden csak saját honi világunk perspektívájából adódhat számunkra, ez a tudomány nem kötődik egyetlen konkrét életvilághoz sem, érvényességét tekintve annak ellenére, hogy maga is egy ilyen konkrét életvilágban, nevezetesen Európában bukkan fel és így annak kultúráját határozza meg elsődlegesen. Ez a tudomány egyetemessége, mindenki számára való érvényes igazságai folytán meghatározza az összes életvilágbeli különös világot. Ezzel párhuzamosan azonban nem uniformizálja ezen különös világokat és nem tágítja ki egyetlen ilyen különös világ érvényességi körét sem.

A honi-világ struktúra ugyanis nem homogén. Maga Európa is mint egy honi-világ számtalan honi-világra tagolódik, mely honi-világok további honi-világokra és így tovább. Ezt az egymásban való tartalmazottságot hivatott szemléltetni a koncentrikus körök képe,⁴¹ mely ugyanakkor nyilvánvalóan elégtelennek bizonyul a honi-világ struktúra heterogenitásának ábrázolására.⁴² Ezek a világok ugyanis egymáshoz változatosan kapcsolódnak, néhol átfedik egymást, érvényességi köreik pedig - melyek a szó szoros értelmében persze nem körök - hol tágabbak, hol szűkebbek. Ezért a honi-világ struktúra szemléltetésére talán megfelelőbb lenne a színvakság kiszűréséhez használatos képek valamelyike, ahol a különböző amőbaszerű alakzatok sűrűje pontosabban adná vissza ezen struktúra heterogenitását. Ennek megfelelően bár Európa szellemi alkatát a tudomány határozza meg, mégis az általa tartalmazott honi-világok megőrzik sajátszerűségüket, ugyanígy a tudomány érvényességi körének egyetemes kiterjesztésével nem uniformizálódnak az egyes honi-világok Európán túl sem.⁴³

Ebben a megközelítésben tehát nincs szó egy konkrét honi-világ kiterjesztéséről, mely honi-világ átfogná az egész Földet és ezzel megszüntetné a honi-világ / idegen-világ generatív megközelítésben megszüntethetetlen alapkategóriáit.⁴⁴ A tudomány, az európai tudomány értelmes telosz elé állítja az európai, és nem-európai embert egyaránt, és ahogy Európában feladatot, egyfajta tevékenységet határoz meg, úgy Európán kívül is. Azáltal, hogy ezen teloszt minden ember elé, mint feladatot állítjuk, még nem vonjuk ki saját konkrét életvilágából, csupán az egyetemes horizont elé való állítottságában értelmezzük. Európaivá válni Husserl szemében ezt jelenti, nem pedig azt, hogy az egyes konkrét életvilágokból kiszakadva a nem-európai ember Európához, mint honi-világhoz csatlakozna, illetve hogy saját honi-világa európaivá válna. Az egyetemes érvényű tudomány által kijelölt feladatot magáévá téve persze minden nem-európai honi-világ változásokon megy keresztül de csupán úgy, ahogy minden európai honi-világ is. Fokozatosan felemelkedve a tudományos, mindenki számára való igazságokhoz, ezen igazságok fokozatosan áthatják a mindennapokat, ugyanakkor ez a folyamat az előzetesen adott talajtól függ.⁴⁵ Így ezen változások az egyes konkrét életvilágoknak megfelelően különbözőképpen zajlanak le és ez a sajátszerűsége minden honi-világnak az ideális telosz, adott esetben egy teljesen átalakult emberiség telosza, elé való állítottságában is megőrződik. Az európaizálás programja tehát Husserlnél nem egy honi-világ kiterjesztését jelenti, hanem egy honi-világot már meghatározó világhoz való viszony kiterjesztését, mely világhoz való viszony ugyanakkor saját konkrét kulturális világunkból történik. Ez a konkrét világ átalakul ugyan, mégsem válik európaivá a honi-világ értelmében, európaivá válik viszont a feladat értelmében.

Ha azonban a feladat ezen egyetemességét mint egy honi-világ kiterjesztését értelmezzük is, akkor sem világos számomra, miért jelentené ez a kulturális világok sokféleségének, ezek sajátszerűségének megszüntetését, miért szüntetnénk meg ezzel a honi-világ /idegen-világ alapkategóriáit. Hiszen ezen kategóriák alapján egyrészt minden honi-világ tovább tagolható egyes szűkebb körű honi-világokra, így egyetlen honi-világ sem jelenthet homogenitást saját körére nézve, másrészt a Föld, az emberek lakta bolygó jelenti a legtágabb körű honi-világot, mellyel szemben idegen-világként az univerzum más, nem-emberi lények által lakott bolygói tételeződnek.

A husserli intencióknak megfelelően tehát a tudomány "újramitizálásával"⁴⁶ együtt is megőrizhető a kulturális életvilágok sokfélesége, a husserli tudományfogalom azonban már egy új vizsgálódás körébe tartozik.

Cikk eleje Cikk vége Bezárás

JEGYZETEK

Cikk eleje Jegyzetek Bezárás