Magyar Filozófiai Szemle

B.: Éppen jókor jöttél, üljünk le. Van tinta, papír, vonalzó és körző. Rajzolj egy kis kört, ábrázolja ez a Napot¹

B.: Ugyanazzal az A középponttal rajzolj egy nagyobb kört az ekliptika számára: hisz tudod, hogy a Nap mindig az ekliptika síkjában van.

B.: Az A középponton keresztül (mivel a Föld is mindig az Egyenlítő síkjában vagy ennek egyik párhuzamosán helyezkedik el) úgy, hogy a B-től huszonhárom és fél fok távolságra legyen.

A.: Legyen ez HI szakasz: CG pedig legyen egyenlő BH-val; és így C az ekliptika egyik pólusa lesz, tegyük fel, az északi pólus; ekkor H keletre lesz, I pedig nyugatra. CA-t meghosszabbítva a kör kerületéig, a metszéspont legyen E, amely E pont a déli pólus.

B.: Vegyük CK szakaszt CG-vel egyenlőnek, a GK húr az északi sarkkör átmérője lesz, amely párhuzamos HI-vel, az Egyenlítő átmérőjével. Végül, a B pontból rajzolj egy kis kört, amelyről felteszem, hogy a Föld gömbje.

A.: Lerajzoltam, és lm-mel jelöltem. Ahogy BD és KG összekötve párhuzamosak lesznek; és mivel H keletre, I pedig nyugatra van, hasonlóképpen B és G keletre, D és K nyugatra lesznek.

B.: Igaz; de meghosszabbítván ZB szakaszt az lm kör kerületén b pontig, a Bb szakasz a Föld ekliptikájának átmérőjében lesz, Bm pedig a Föld Egyenlítőjének átmérőjében. Hasonló módon, ha meghosszabbítod a kört metsző KG szakaszt úgy, hogy az a G középpontú kört d és e pontokban metssze, és megrajzolod a bBm-mel egyenlő nGd szöget, az nG szakasz a Föld ekliptikájában lesz, mert Gd a Föld Egyenlítőjén van. Tehát a Föld éves mozgását tekintve az ekliptikán, a Földön rajzolt minden egyenes vonal állandóan párhuzamos marad ahhoz a helyhez képest, ahonnan elmozdult.

A.: Ez igaz; és ez Kopernikusz tanítása. De azt még nem tudom elképzelni, milyen mozgással írható le ez a kör másként, mint ahogy Eukleidésztől tanultuk. Továbbá biztos vagyok benne, hogy minden átmérő keresztezni fogja egymást a középpontban, amit az ábrán az A pont jelöl.

B.: Nem azt mondom, hogy egy gömb vagy egy kör átmérői párhuzamosak lehetnek; hanem azt, hogy ha egy kisebb gömb körét mozgatjuk egy nagyobb gömb nagy körének kerületén, akkor az egyenes vonalak, amelyek a kisebb gömbben vannak, állandóan párhuzamosak maradnak ahhoz a helyhez viszonyítva, ahonnan indultak.

B.: Vedd kezedbe bármelyik egyenes szakaszt (mint az ábrán) pl. az LAM szakaszt, amelyről feltesszük, hogy a Nap átmérője; és mozgasd ezt párhuzamosan a kerületen levő végpontokkal², úgy, hogy az M pont eközben egy kicsi kört írjon le, Ma-t. Látható, hogy ezen LM szakasz minden más pontja, ugyanazon mozgás révén, ugyanazon időben vele egyenlő köröket ír le. Hasonlóképpen, ha kezedbe veszel bármely két, egymáshoz rögzített átmérőt, az LM szakasz ugyanilyen párhuzamos mozgatása következtében a másik átmérő minden pontja is az Ma körrel egyenlő köröket ír le.

A.: Ez nyilvánvaló; mint az is, hogy a Nap testének minden pontja ugyanezt fogja tenni. És nemcsak így, hanem ha az egyik végpont bármilyen más alakzatot ír le, a test összes többi pontja hasonló és egyenlő alakzatokat fog leírni.

B.: Ennek segítségével látod, hogy ez a párhuzamos mozgás két mozgásból tevődik össze, az egyik körmozgás egy gömb felületén, a másik pedig egyenes vonalú mozgás a középpontból ugyanennek a felületnek minden pontja felé, és azon túl.

B.: Ebből következik, hogy a Napnak, ezen mozgásával mindenfelé taszítania kell a levegőt; és mivel nincs üres hely, ahová az eltávozhatna, a levegőnek körkörös áramlásban kell keringenie; lassabban vagy gyorsabban, aszerint, hogy milyen távol van a Naptól; valamint a folyadékok természetének megfelelően, a levegő részecskéi folytonosan helyet cserélnek egymással; továbbá a légáramlat ellentétes irányú lesz ama mozgással, másként nem lehetséges a levegő taszítása.

B.: Rendben; ha ezután feltételezed, hogy a Föld gömbje abban az áramlatban van, amelyet a Nap testének kelet-nyugati irányú mozgása idéz elő, akkor a légáramlat iránya, amelyben a Föld éves mozgását végzi, nyugatról keletre tart.

B.: Nos. Ha felteszed, hogy a Föld gömbje - amely köreit évente járja be - lm: mivel az ekliptikán kívüli légáramlat, amely az lm Föld ekliptikán kívüli felszínét éri, lassabb, és az a légáramlat, amely azon belül éri gyorsabb - a Földet saját középpontja körül el fogják forgatni a körök nagyságával arányosan; és következésképpen átmérői párhuzamosak lesznek; amint más egyenes szakaszok is megegyezőek.

A.: Kétségtelen, hogy az áramlás olyan, amilyennek mondod; és elismerem, hogy az ekliptikán kívüli és azon belüli gyorsaság úgy aránylik egymáshoz, mint a Nap ekliptikája a Föld ekliptikájához; azaz, amint a HAB szög az mBb szöghöz.³ És én annál is inkább szeretem az érveidet, mert azokat Kopernikusz alapján vezetted le. Értem ezalatt az egyenes és körmozgás egyidejűségét.

B.: Azt hiszem, nem kell kísérleteznünk olyan fizikai következtetések demonstrálásával, amelyek nem a Kopernikusz által feltételezett vagy bizonyított mozgásokból származnak. Mert a természetfilozófiában azokat a következtetéseket, amelyek a legkülönfélébb vélekedéseket követelik meg a bizonyításhoz, felettébb hamisnak gyanítom.

A.: A következő, amit tudni szeretnék, milyen nagynak vagy kicsinek tételezed fel az aM kört?

B.: Feltételezem, kisebb, mintsem lerajzolhatnád: mert úgy tűnik, a Nap esetében nem érzékelhető ilyen mozgás. Ez a Nap mozgásának első megnyilvánulása. Mindazonáltal akármilyen kicsi is a kör, a mozgás lehet olyan gyors és olyan nagy erejű, mint amilyen csak lehetséges. Ez nem más, mint a rezgés egy fajtája, amely szükségszerűen adódik azon testek esetében, amelyek nagy ellenállást gyakorolnak egymásra.

A.: Most már értem, mi az oka az évi mozgásnak. A Nap az oka a napi mozgásnak is?

B.: Nem a közvetlen oka. Mert a Föld napi mozgása saját középpontja körül történik, és ezért a Nap mozgása nem írhatja le. De ez az éves mozgásból kiinduló szükségszerű következmény, amellyel kapcsolatban van tapasztalatom és demonstrációm is. A kísérlet a következő: egy nagy, belül homorú fa félgömbbe tégy egy ólomgömböt és kezeddel tartsd erősen a pereménél úgy, hogy közben a kezedet nagyon kis mértékben körkörösen mozgasd; látni fogod, hogy a gömb körbefordul a homorú edény mentén, éppúgy, ahogy a Föld is teszi minden évben a levegőben. Látni fogod azonkívül, ahogy lendületbe jön, és állandóan saját középpontja körül nagyon gyorsan forog.

A.: Láttam már ilyet: ezt a módszert használják némely nagy konyhában mustár őrlésére.

B.: Igen? Végy egy arany félgömböt, ha van, minél nagyobbat, annál jobb, és egy aranygolyót. Mustár nélkül ugyanezt a jelenséget fogod látni.

A.: Nem kétlem. De az ok nyilvánvaló. Minden gömb alakú testet, amely egy kemény homorú gömb szélén mozog, a kemény fa vagy fém ellenállása mindvégig saját középpontja körül forgat. De a Föld súlytalan golyóbis, és útjában csak levegővel érintkezik, nem pedig bármilyen keményebb testtel, ami ellenállna neki.

B.: Úgy gondolod, hogy a levegőnek nincs ellenállása, különösen ilyen gyors mozgásnál, mint a Föld éves mozgása? Ha ez bármilyen ellenállást kifejt, nem kételkedhetsz abban, hogy csak körkörösen fogja forgatni a Földet, és éves mozgásával ellentétes irányban; vagyis keletről nyugatra⁴, mert az éves mozgás nyugatról keletre halad.

B.: Először is azt következtetem, hogy a levegőnek szükségszerűen mozognia kell a Nap teste körül körkörösen az ekliptika szerint, és ugyanakkor minden irányban kifelé tőle. Mert a Nap testének mozgása a körkörös mozgásból az LM gömbön, és az A középpontból a Nap testének felszínére - ami LM - induló félátmérők egyenes mozgásából tevődik össze. És ezért a levegő szükségképpen minden irányban taszítódik, és folytonosan helyet változtatva kitölti azokat a helyeket, amelyeket a levegő más részei elhagynak, máskülönben ezek üresek lennének. Hiszen nincs vákuum, amelybe visszahúzódhatnának. Így kell lennie egy állandó levegőáramlatnak, amely ellenkező irányú a Nap testének mozgásával, úgy, ahogy a víz áramlik egy mozgásban lévő hajó oldalánál.

A.: De a Földnek ez a mozgása nyugatról keletre csak körkörös, amilyet a körző ír le; ezért nem taszíthatja a levegőt úgy, ahogy azt a Nap teszi. És Kopernikusz tanítványai szerint ez lesz az oka a Hold havi mozgásának a Föld körül.

B.: És szerintem Kopernikusz maga is ugyanezt mondaná, ha célja az lett volna, hogy megmutassa a csillagok mozgásának természetes okait. De nem ez volt a szándéka; hanem az, hogy saját és korábbi csillagászok megfigyeléseiből kiszámítsa mozgásuk időtartamát; részben azért, hogy előre jelezze az együttállásokat, a szembenállásokat, és a bolygók egyéb viszonyait, részben pedig azért, hogy meghatározza az egyházi ünnepek időpontjait. De követői, Kepler és Galilei, a Föld mozgását tették a Hold Föld körüli havi mozgásának ható okává; ami a Nap LM-beli mozgásához hasonló mozgás nélkül lehetetlen. Vegyük ezt egyelőre úgy, mint egy szükséges hipotézist; amelyről egy bizonyos kísérlet, amit további beszélgetéseink folyamán be fogok mutatni, bebizonyíthatja, hogy bizonyosság.

A.: De látván, hogy A egyaránt középpontja a Nap testének és a Föld éves mozgásának, hogyan lehetséges (amint minden csillagász állítja), hogy a Föld éves mozgásának pályája excentrikus lesz a Nap testéhez képest? Mert tudod, hogy a tavaszi napéjegyenlőségtől az ősziig száznyolcvanhét nap telik el, de az őszi napéjegyenlőségtől a tavasziig csak százhetvennyolc. Milyen természetes oknak tulajdonítható ez az excentricitás?

B.: Kepler egy magnetikus sajátságnak tulajdonítja ezt⁵, azaz, hogy a Föld felszínének egy része jobban vonzódik a Naphoz, mint a másik része.

A.: Nem vagyok elégedett ezzel a magyarázattal. Ez inkább mágikus, mint természetes, és méltatlan Keplerhez. Mondd a saját véleményedet.

B.: Szerintem ez a magnetikus sajátság, amiről beszél, a következőképpen értendő: a Föld déli félgömbje legnagyobb részben vízből áll, az északi félgömbje pedig túlnyomórészt szárazföldből. De hogy miért következik ebből az excentricitás (vagyis az, hogy a Nap a téli napforduló idején van legközelebb a Földhöz), azt majd akkor mutatom meg neked, amikor a levegő és a víz mozgásáról fogunk beszélni.⁶

A.: Az épp elég idő: azt ugyanis a következő találkozásunkra tervezem. Addig is, könyörgöm, mondd el, mit gondolsz, mi az oka annak, hogy a napéjegyenlőségi, és következésképp a napfordulási pontok nincsenek mindig az állócsillagok ekliptikájának egy és ugyanazon pontjában. Tudom, hogy nincsenek ott, mert a Nap nem kel és nem nyugszik diametrikusan ellenkezőleg: ha így lenne, nem lenne különbség az évszakok között.

B.: Ennek oka nem lehet más, minthogy a Földnek, ami lm, hasonló mozgása van, mint amelyet a Nap esetében feltételeztem LM-ben, amely egy egyenes és egy naponkénti nyugat-keleti irányú körkörös mozgásból tevődik össze, mint amaz éves mozgás, egy esztendő alatt. Úgy, hogy nem vesszük figyelembe az excentricitást, az ekliptikától való eltérése egy fordulat során kb. egy fok, amint azt Kopernikusz bizonyította. Tegyük fel ezután, hogy az egész Föld H-tól I-ig haladva egy félkört ír le (ami az év fele), de ugyanazon idő alatt elcsúszott az I-ből i-be, ami körülbelül harminc percnek felel meg, és ugyanúgy a másik félgömbön H-ból k-ba. Majd rajzold be az ik szakaszt, ami egyenlő és párhuzamos HI-vel, és az Egyenlítő átmérője lesz a következő évre. De az ekliptika BZ átmérőjét nem A-ban fogja metszeni, ami az előző évi napéjegyenlőségi pont volt, hanem o-ban, harminchat másodpercre a Kos első fokától. Tegyük fel, hogy ugyanez történik a papír síkja alatti félgömbön, így a harminchat másodperc duplázódik, vagyis hetvenkét másodperc lesz, vagy ahhoz nagyon közeli érték. Ezért van a tavaszi napéjegyenlőség évenkénti előrehaladása. Az ok, amiért feltételezem, hogy az Ii ív fél fok a Föld ekliptikájában, az az, hogy Kopernikusz és más csillagászok, valamint a tapasztalat is, megegyeznek abban, hogy a napéjegyenlőségi pontok százévente egy fokkal vagy ahhoz nagyon közeli értékkel haladnak nyugatról keletre a Kos, a Bika, az Ikrek stb. jelének rendje szerint.

A.: Mennyi idő alatt teszik meg a teljes fordulatot az égi ekliptikán keresztül?

B.: Azt kiszámíthatod. Tapasztalatból tudjuk, hogy az előrehaladás hosszú ideje állandó, körülbelül egy fok, vagyis hatvan perc évszázadonként. Ha száz év egy fok, akkor harminchatezer év háromszázhatvan fok. Éppígy, amint száz év egy fok, egy év a századrésze az egy foknak, vagyis a hatvan percnek, ami 60/100, vagyis harminchat másodperc az éves előrehaladás; ennek Kopernikusz szerint valamivel nagyobbnak kell lennie egy foknál, aki azt mondja (III. könyv, 2. fejezet), hogy négyszáz évvel Ptolemaiosz előtt majdnem állandóan egy fok volt. Ez éppen elegendő a napéjegyenlőségi pontok precessziójának természetes okáról, ami nem más, mint a sokat emlegetett összetett mozgás, noha nem egzakt csillagászati számítás.

A.: És ez jelzi azt, hogy föltevése igaz.⁷ De mi az oka az ekliptika ferdeségének, azazhogy a napéjegyenlőségi és napforduló pontok közötti távolság nem mindig ugyanaz?

B.: Az ekliptika ferdeségének szükségszerűsége csupán a napéjegyenlőségi pontok precessziójának következménye. És ezért, ha C-ből, az északi pólusból, húzol egy kis kört, Cu-t, amely egyenlő egy földi fok tizenöt percével, és egy másikat, us-t, amely az előbbivel egyenlő, úgy fognak kinézni, mint a 8-as szám, azaz (amint Kopernikusz nevezi), mint egy kettőzött kör. A C pólus elmozdul a napéjegyenlőségi pontok félidejében a Cu íven, és ugyanannyit a megfelelő us íven, leszállván s-be. De az su íven, és megfelelőjén C-be emelkedve, a kettőzés oka a Föld éves mozgása, amely ugyanilyen módon történik az ekliptikán, és annak négy- negyedét képezi; és azok forgását fele olyan gyorssá teszi, mint a napéjegyenlőségi pontoké. Ezért mozgása ugyanaz az összetett mozgás, mint amit Kopernikusz feltételezett, és oka a napéjegyenlőségi pontok precessziójának, következésképp a ferdeség változásának, hozzáadva vagy levonva belőle valahol többet, valahol kevesebbet; annyira, hogy egyiknek a másikhoz való hozzáadódása vagy levonódása nem sokkal több vagy nem sokkal kevesebb mint harminc perc. De a természetes hatóoka ennek az összetett mozgásnak, akár a Nap, akár a Föld, vagy bármely más természetes test esetében nem lehet más, mint a Teremtő közvetlen munkája.

A.: Ezzel úgy látszik, hogy a Föld pólusai mindig ugyanazok, de ezt a 8-ast az állócsillagok gömbjére rajzolják, közel ahhoz, amit Kis Göncölszekérnek neveznek.

B.: Nem: ezt a Földön írják le, az állócsillagok gömbjén viszont az éves mozgás egy kört ír le. Noha azt gondolom, helytelenül mondjuk, hogy állócsillagok gömbje, mert nagyon valószínűtlen, hogy minden állócsillag egy és ugyanazon gömb felszínén van.

B.: Én sem, mivel egyikük kisebbnek látszódhat a másiknál, éppúgy különböző távolságuk, mint különböző nagyságuk miatt. Az sem valószínű, hogy a Nap (amely állócsillag) a ható oka a távolabbi planéták, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz mozgásának; tekintve, hogy az egész gömb, amelynek átmérője a Nap-Föld távolság, nem több mint egy pont a Nap és bármely másik állócsillag közti távolsághoz képest. Amit csak azért említek, hogy ösztönözzem azokat, akiknek fontos az üstökösök okának ismerete, hogy azt valamely másik nap hatásában keressék, nem pedig azéban, amely a Földet mozgatja. Miért ne létezhetne, hogy valamely más állócsillag közelebb van valamelyik bolygóhoz, mint a Nap, s ez keltene olyan fényességet benne, amit mi üstökösnek nevezünk?

B.: Láttad, hogy a Föld fölött magasan lévő és vékony felhőkön áthatoló napsugarak szakállhoz hasonlatosnak tűnnek; és miért ne tűnhetne egy ilyen szakáll üstökösnek, ha valamelyik állócsillag távolságából tekinted?

A.: De mert ez olyan dolog, amit lehetetlen megtudnom, saját vizsgálódási módszeremet fogom követni. És látva, ahogy leírtad a Nap és a Föld összetett mozgását, megengedem, hogy a Föld (amelynek éves mozgása nyugatról keletre tart) okozza a Hold havi mozgását keletről nyugatra⁸. De kérdezlek, hogy vajon a Holdnak is megvan-e ez az összetett mozgása, mint a Földnek, és ezzel együtt saját középpontja körül is forog, mint a Föld? Tekintettel arra, hogy a Holdnak nincs másik bolygója, amit maga körül hordoz, erre nincs szüksége.

B.: Elég okot és némi szükségszerűséget is látok arra, hogy a Hold esetében is meg kell lennie mindkét mozgásnak. Mert nem gondolhatod, hogy a csillagok Teremtője, amikor körkörös mozgást adott nekik, először vett egy középpontot, utána rajzolt egy kört földmérő lánccal vagy körzővel, ahogy az emberek teszik? Nem; ő a teremtés során egy csillag minden egyes részét együtt és egyformán mozgásba hozta: és ez az az ok, amit eléd tárok. Ennek szükségessége abból a jelenségből adódik, hogy a Hold egy és ugyanazon arcát fordítja a Föld felé; amely nem lehetséges akkor, ha a Földdel párhuzamosan mozog, anélkül hogy ne fordulna saját középpontja körül is. Ezenkívül, tapasztalatból tudjuk, hogy a Hold mozgása nem kis szerepet játszik a tenger mozgásában: ami lehetetlen lenne, ha nem járulna hozzá a levegő, és következésképp a víz áramlásához.

A.: Ha szert tehetnél a Föld valódi és belső szubsztanciájának egy darabjára, amely nem nagyobb mint egy puskagolyó, gondolod, hogy a golyónak ugyanolyan összetett mozgása lenne, amilyet a Napnak, a Földnek és a Holdnak tulajdonítasz?

B.: Igen, ugyanolyan; de nem olyan erős, nagyságának megfelelően; kivéve azt, hogy nehézkedésénél fogva leesne a Földre, s így mozgása észrevétlen lenne.

A.: Többet nem foglak zavarni az égi jelenségek természetével; de könyörgöm mondd meg, milyen emberi furfanggal lehet megtalálni azt, hogy egy kör mekkora részét teszi ki a Nap testének átmérője az ekliptika körén?

B.: Kepler azt mondja, ez harminc perc, ami fél fok. Módszere ennek felismerésére az volt, hogy egy kis lyukon át napsugarakat engedett egy zárt szobába, felfogván annak képét egy merőleges síkon. Ezek segítségével kapott egy háromszöget, amelynek oldalait és szögeit méréssel megismerhette; valamint a függőleges látószöget, amit keresett, és a Naptest ívméretét.

A.: De azt hiszem, lehetetlen elkülöníteni, hol érintkezik a megvilágított és a nem megvilágított rész.

B.: Egy másik módszer ez: a napéjegyenlőség napján, egy melletted álló órával, ami mutatja a perceket is, figyeld, amikor a lenyugvó Nap alsó pereme először éri el a horizontot, és állítsd be a mutatót az órának valamely percére; majd figyeld a felső peremet, mikor ér a horizonthoz: utána számold meg a perceket, és megkapod, amit keresel. Semmilyen más módot nem tudok.

5. Kepler a Mysterium Cosmographicumban még azt feltételezte, hogy a bolygókat a Napból kiáramló mozgató lélek tartja pályájukon, amely annál gyorsabban hajtja a testeket, minél közelebb vannak ahhoz. Vagyis a bolygók pályasebességét a Naptól való távolságuk határozza meg. Ez a gondolat végül is a második Kepler törvény felfedezéséhez vezetett. Az Astronomia Nova című művében a lélek szót az erővel helyettesítette, amely már a mechanisztikus gondolkodásmódot tükrözi. Az erőfogalom kidolgozásában Keplerre nagy hatással volt Gilbert 1600-ban megjelent műve, a De magnete, bár ezzel a kérdéssel leveleiben már a mű megjelenése előtt is foglalkozott. Kepler szerint a bolygók mágneses testnek tekinthetők, amelyeket a Napból kiáramló mágneses erő tart pályájukon. Ezt a mágneses erőt egyrészt a gravitációval, másrészt a Nap mozgatóerejével tartja analógnak. Bár Keplert e tekintetben nem lehet Newton előfutárának tekinteni, az Astronomia Nova az asztronómia történek három legfontosabb műve közé sorolható, Kopernikusz De Revolutionibus és Newton Principiája mellett. (Vö. J. L. E. Dreyer: A History of Astronomy from Thales to Kepler, Dover Publications, INC. 1953.)

6. Hobbes ezt a problémát az árapály jelenséggel hozza kapcsolatba. Leírása szerint nagy mennyiségő víz kényszerül felfelé a Csendes-óceán déli részéről és az Indiai-óceánról, amely a Baktérítő alatt fekszik. Ez a klíma az, amely lehetővé teszi, hogy a Nap a téli napforduló idején közelebb legyen a Földhöz. Más helyütt részletesebben foglalkozik a problémával (Physics. Part IV.): amikor a Föld a Bak jegyébe lép, a Nap a Rák jegyének elején van, ez a nyár közepe. Ekkor a Föld északi része, amely tulnyomórészt szárazföld, közelebb van a Naphoz. De amikor a Föld lép a Rák jegyébe, az a tél közepét jelzi, és a Földnek az a része fordul a Nap felé, amelyet nagy tengerek borítanak, s amelyek jóval nagyobb kiterjedésűek, mint a szárazföld. Amikor a Föld ezen a ponton van, közelebb kerül a mozgatóhoz, amely nem más, mint a Nap. Végső soron Hobbes, Kopernikusz meglehetősen bonyolult körpályáihoz ragaszkodva véli úgy, hogy a Föld hol távolabb, hol közelebb kerül a Naphoz, ezzel nem kizárva azt, hogy Keplernek igaza van akkor, amikor úgy gondolja, hogy a bolygók a Nap körül ellipszis pályán keringenek. Hobbes ismeri Gilbert a mágnességről írott alapvető munkáját, amelyet Kepler is sikerrel épített be saját rendszerébe. E szerint a Föld is egy nagy mágnesnek tekinthető, amely a mágneses anyagok tulajdonságait hordozza. Kepler excentricitásról írott véleményéről azt mondja, hogy ő azt a Föld két része közötti különbségnek tulajdonítja, és feltételezi, hogy az egyik részt befolyásolja a Nap, a másikat pedig nem. Kepler egy mágneses erőnek vagy vonzásnak tulajdonítja ezt, amelyet immateriális speciesek idéznek elő, ami pedig Hobbes szerint nem lehetséges, mert mozgás csak úgy képzelhető el, hogy test ad át mozgást testnek.