A "BEVETT" NÉZET ÉS KRITIKUSAI1
SZÉKELY LÁSZLÓ
[ Cikk vége | Jegyzet | Bezárás]
1. Egy filozófiai áramlat vagy irányzat recepciója az otthonát adó nyelvterületen kívül sohasem ér véget azzal, hogy az erre hivatott személyek megismerik, a tudományos köztudat és az oktatás részévé teszik. A recepciónak fontos eleme a meghatározó művek lefordítása s kiadása a befogadó nyelv anyanyelvű olvasói számára, ily módon lehetővé téve az érintett filozófiai problémakörök diszkusszióját a befogadók nyelvén is.
A XX. századi tudományfilozófia tekintetében ebből a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk. A nagy elődök, Frege, Russell, Wittgenstein írásai és a Bécsi Kör néhány meghatározó jelentőségű tanulmánya már évtizedek óta olvasható magyarul, s immáron másfél évtizede annak is, hogy Kuhn klasszikus könyve magyar fordításban megjelent. A legutóbbi években pedig Popper, Lakatos és Feyerabend klasszikus tudományfilozófiai műveit is kezünkbe vehettük magyar nyelven. Persze ennek ellenére még számos olyan jelentős tanulmány maradt a XX. századi tudományfilozófia immáron klasszikussá vált szerzőitől, melyek magyar nyelvű megjelentetése kívánatos volna. Ezért a már magyar nyelven olvasható tudományfilozófiai forrásokat figyelembe véve is fontos esemény a filozófia tárgykörű magyar könyvkiadásban, hogy Laki János szerkesztésében, az Osiris Kiadó és a Láthatatlan Kollégium közös kiadásában Tudományfilozófia címmel egy újabb tudományfilozófiai gyűjteményes kötettel gazdagodott filozófiai irodalmunk.
A kötetben a szerkesztőnek a XX. századi tudományfilozófiáról adott bevezető áttekintése után az ezredfordulóval immár végérvényesen filozófiatörténetté váló XX. századi tudományfilozófia néhány releváns, magyarul mindmáig nem olvasható értekezését találhatjuk meg —— így Reichenbachnak a "jelentés"-sel foglalkozó, a Bécsi Kör programját, alapvető episztemológiai nézeteit (s ennek részeként a pszichológiai és a logikai tényezők, a felfedezés és az igazolás kontextusának megkülönböztetését) taglaló tanulmányát; Carnap két fontos értekezését, mely az Altrichter Ferenc által szerkesztett "bécsi körös" kötetbe már nem fért be; Quine-nek az empirikus aluldetermináltsággal foglalkozó — az empirizmus két dogmáját taglaló, magyarul már régóta olvasható írása párjának tekinthető — értekezését; Hempelnek az indukció akkori újabb problémáival foglalkozó, meghatározó jelentőségű írását. A kötetben továbbá elolvashatjuk Richard Boydnak informatív és a realizmusvita megértése szempontjából egyben didaktikus jelentőségű értekezését a tudományos realizmus akkori helyzetéről; találhatunk egy írást a tudásszociológia erős programjának "atyáitól", D. Barry Barnes-tól és David Bloortól, valamint egy-egy mindeddig magyarul nem olvasható Popper, Kuhn és Feyerabend tanulmányt.
A válogatás így végigkíséri a XX. századi tudományfilozófia történetét a "bevett" nézettől annak kritikájáig. Mivel a kötet terjedelmileg szükségképpen korlátozott — mindössze 10 tanulmányt tartalmaz —, nehéz egy ilyen átfogó időszakról koherens, önmagában is megálló válogatást összeállítani. Laki János ezt sikeresen megoldotta azzal, hogy vezérfonalként kiemelt egy igen fontos mozzanatot, az empíria és a teória viszonyának problémáját, s mintegy erre fűzte föl a válogatást. Így sikerült koncepcionális kötetet összeállítania — amit akkor tudunk különösen értékelni, ha arra gondolunk, hogy keze meg volt kötve: a válogatásból egyértelműen kitűnik, hogy szerkesztői alapelvként csak új, eddig még le nem fordított tanulmányokat gyűjtött a kötetbe, s ez mindenképpen behatárolta — sőt bizonyos mértékig esetlegessé tette — a választás lehetőségét.
Ki kell emelnünk azt is, hogy a vezérfonalul választott téma tartalmi szempontból igen szerencsés, hiszen a XX századi tudományfilozófia története valóban értelmezhető úgy, mint az empíria és a teória korai, a "bevett nézet" által követett tudományfilozófiai koncepciójának feloldódása az elméletek empirikus aluldetermináltságát állító tételen át az empirikus-teoretikus dichotómia megvalósíthatatlanságáról vagy egyenesen értelmetlenségéről szóló érvekig. Tekintettel arra, hogy a kötet valóban fontos tanulmányokat tartalmaz, s a fenti fonalon vezetve fölépítése logikus, nem csupán — a tudományos jellegű kiadványok esetében pénzszűke miatt gyakran technikai és esztétikai szempontokból igen rossz minőségű kiadványoktól eltérő — szép, ízléses külsője és jó minőségű nyomdai kivitelezésce miatt öröm kézbe venni: a kötet forgatása, olvasgatása azoknak is élményt jelenthet, azok számára is hasznos lehet, akik már korábban, eredetiben olvasták e tanulmányokat s járatosak a tudományfilozófia itt tárgyalt problémaköreiben. S nem csupán régebbi olvasmányaik fölelevenítése miatt, hanem azért is, mert a kötet egészének kontextusa, az egymás mellé helyezett tanulmányok tartalmi és történelmi kapcsolata, így ebben az adott összeállításban eredeti élményt nyújt, s ha nem is változtatja meg az alapul szolgáló összképet, a jól ismert problémák és megoldási kísérleteken belül számos apró, eddig esetleg átsiklott mozzanatot helyezhet a figyelem előterébe — illetve korábban észre nem vett, vagy kevésbé fontosnak tartott összefüggéseket és aspektusokat helyezhet árnyaltabb megvilágításba.
2. A kötet nem csupán a kiválasztott és lefordított tudományfilozófiai tanulmányokat, hanem azok megértését elősegítendő, azok történeti kontextusát és problémaösszefüggéseit megteremtendő egy hosz- szabb bevezető áttekintést is tartalmaz a XX. századi tudományfilozófia történetéről a szerkesztő, Laki János tollából. Az áttekintés, melynek címe: "Empirikus adatok, metodológia, gondolkodás és nyelv a XX. századi tudományfilozófiában", s amely az előbbiekben jelzett vezérfonal — a "bevett nézet" által hirdetett empirikus-teoretikus dichotómia, majd ennek kritikája és ennek nyomán a tisztán empirikus nyelv, valamint az elméletmentes tapasztalat lehetetlenségére vonatkozó nézetek megfogalmazódása — mentén halad, segítséget nyújt a kötet által tartalmazott tanulmányok történeti elhelyezésében, s bevezető jelleggel megadja azok tárgyának problémakontextusát. Az áttekintés logikus, világos, didaktikus felépítésű s jó nyelvezettel megírt szöveg, amely a rendelkezésre álló szűk keretek között is érthető, korrekt ismertetést ad a XX. századi tudományfilozófia néhány releváns problémájáról — így a verifikáció elvéről, majd ennek popperi kritikájáról; az univerzális hipotézisek és a szinguláris megfigyelési állítások viszonyáról; a tudományos elméletek realista—antirealista értelmezéséről; vagy a Quine-féle aluldetermináltsági tételről.
A fönti erények elismerése mellett nem hagyhatjuk ugyanakkor figyelmen kívül azt sem, hogy a kötet bírálójának számos ponton problémái is támadtak e bevezetőt olvasva. Egyrészt komoly kritikai észrevételei vannak a tekintetben, ami belőle hiányzik. Olyan fogalmak, olyan összefüggések maradtak ki — elsősorban a Bécsi Kör kapcsán —, amelyek némileg egyoldalúvá teszik e történeti áttekintést, s hiányossá a "bevett nézet" bemutatását. Így sehol sincsen benne arról szó, hogy a Bécsi Kör tudományfölfogása és programja tudatosan kapcsolódott Ernst Mach filozófiájához. Sőt, Mach neve — annak ellenére, hogy a szerző foglalkozik a XIX. századi pozitivizmussal, s Comte vagy Whewell nevét szerepelteti — még csak említésre sem kerül. Talán jó lett volna kitérni arra a kulcsfontosságú tényre, hogy a Bécsi Kör a nyelvet nem általában, hanem logikai eszközökkel kívánta elemezni, s ezen belül is kifejezetten a részben Frege, részben Russel és Whitehead által kidolgozott szimbolikus logika segítségével, melyet a Kör tagjai a nyelvi elemzés autentikus eszközének tekintettek. Ezzel kapcsolatban meg lehetett volna említeni a szimbolikus logikát, ezt a Bécsi Kör tudományfilozófiája szempontjából oly karakterisztikus eszközt. Hasonlóképpen hiányolom a logikai atomizmus (azaz a "szintaktikai" atomizmus) fogalmának legalább jelzésszerű szerepeltetését: bár a bevezetésben szóba kerül az episztemológiai és a szemantikai atomizmus, nincs szó arról, hogy ezeket megelőzi ez a Bécsi Kör tudományfölfogása szempontjából ugyancsak karakterisztikus fogalom, mely nélkül sem a racionális rekonstrukció, sem a verifikáció mibenléte nem érthető meg teljesen, s amely egyben a Bécsi Kör szemantikai atomizmusának is alapját képezi. Mindennél talán még fontosabb a Bécsi Kör tudom ányfilozófiájának normatív jellege; az a bevezetőben ugyancsak nem szereplő körülmény, hogy a Bécsi Kör nem a történetileg adott tudományt akarja leírni, hanem azt szeretné megszabni, milyen legyen a helyes tudomány, s tudományfilozófiája ehhez állítja föl kritikai normáit. Ennek fényében érthető meg a "posztempirista" tudományfilozófiának az az alapvető mozzanata, hogy a "bevett nézettel" szemben föladja a normativitást, deskriptívvé válik.
Jóllehet, a bevezető hosszabban — és helyesen — foglalkozik a Bécsi Kör tudományfilozófiájának a modern realizmusantirealizmus vita fogalomrendszeréből tekintett antirealista jellegével, nem említi meg, hogy a "realizmus"-nak létezik egy másik filozófiai értelme is, s ebben az értelemben a Bécsi Kör kifejezetten és deklaratív módon "realistaként" határozza meg álláspontját.
A recenzens vitathatónak tartja, hogy a Bécsi Kör a fölfedezés logikájának és pszichológiájának megkülönböztetésével a romantikus zsenikultusz örököse volna, s kételyei fogalmazódnak meg a bevezetőnek a kuhni tudományfilozófiával kapcsolatos néhány állítását illetően is.
3. A bevezetés ezen utóbbi mozzanatainak hosszabb és részletesebb kritikájára azonban itt nem térünk ki. A kötet lényegét, fő tartalmát nem az általunk bírált mozzanatok, hanem a XX. századi tudományfilozófia tíz fontos, korábban magyarul nem olvasható tanulmánya képezi. E tekintetben pedig örömmel olvastuk ezt a jó érzékkel válogatott, jól szerkesztett, s az oktatásban is kiválóan használható könyvet, mely jelentősen kibővíti a XX. századi tudományfilozófia magyar nyelven olvasható forrásait.
A kötetet a vitára inspiráló bevezető tanulmánnyal együtt föltétlenül ajánljuk a XX. századi tudományfilozófia iránt érdeklődő olvasók és a XX. századi tudományfilozófiát oktató tanárok és tanulóik számára.
[ Cikk eleje ]
1 Tudományfilozófia, szerk. Laki János, Osiris-Láthatatlan Kollégium, Budapest 1998.vissza