LAKATOS IMRE MAGYARORSZÁGON 1

JANCIS LONG

[Cikk vége | Irodalom | Publikálatlan írásos anyagok | Dokumentumok| Jegyzetek | Bezárás]

 

Minden oly gyorsan történt

Amikor Lakatos Imre 1956 novemberében, a rövid életű forradalom szovjet elnyomása után elhagyta Magyarországot, egyik barátjának a következőket írta: "Minden oly gyorsan történt. Nem volt idő búcsúzkodni", és hozzátette: "Nem hiszem, hogy soha ne jönnék vissza." Egy másik barátjának pedig ezt írta: "Azt hiszem, vissza fogok jönni, hisz senki sem élhet haza nélkül."2

A továbbiakban is gyorsan történt minden. A magyar–osztrák határ átlépését követő két hónapon belül Lakatos — feleségével és szüleivel — a cambridge-i King's College-ban volt Rockefeller-ösztöndíjas, s a doktori fokozatért folytatott kutatásokat a matematika filozófiája területén R. B. Braithwaite-tal. Három év múlva tanársegéd lett a Londoni Egyetemen, együtt dolgozott Karl Popperral, s 12 év múlva a logika és a tudománymetodológia — matematikusok, filozófusok és tudománytörténészek között világszerte ismert — professzora lett, bár helyrehozhatatlanul elszakadt Poppertól.3 Művei — melyek azt az álláspontot képviselik, hogy a matematika a legjobban úgy érthető meg, mint az elfogadás és az elutasítás kritériumaival rendelkező föltevések és próbálgatások olyan sorozata, amely mélyen beágyazódik a kor eszméi közé, nem pedig történetietlen formális bizonyításokként — a legmagasabb elismerést vívták ki, és tartós hatást gyakoroltak a matematika filozófiájára.4 A hipotézis-nyalábokat tartalmazó tudományos kutatási programokra — melyeket nem valamely összetevőjük cáfolatával értékelnek, hanem inkább arra irányuló képességük révén, hogy új megfigyeléseket jelezzenek előre — vonatkozó javaslata részévé vált az e területről szóló diskurzusnak, csakúgy, mint a racionális rekonstrukciót mint az elméletek történetének megértési módszerét célzó indítványa; bár ezeket kevésbé tekinti eredetinek5 matematika-filozófiájánál.6

Lakatos sohasem tért vissza Magyarországra. Halála is korán bekövetkezett, 1974-ben, 51 évesen, egy szívroham következtében. Noha számos ellenséget szerzett — akik közül a legjelentősebb Popper volt —, halálának hírét kollégái világszerte és a Londoni Egyetemen egyaránt megrendülten fogadták. P. T. Bauer a következőket mondta róla: "Kiemelkedő szellemi összeszedettséggel és rendkívüli erkölcsi és fizikai tartással rendelkezett, a gyakran ezzel járó merevség és önigazolás nélkül. Érzelmileg, szellemileg és anyagilag rendkívül gáláns volt [ ... ] . Lakatos Imre jellegzetes megtestesítője volt annak a hitnek, hogy léteznek az igazság objektív mércéi."7

Noha híres volt arról, hogy sosem fogyott ki a szóból, s imádta a pletykákat, Lakatos mégis gyakorlatilag hallgatott a korai éveiről. Angliai társasága nagyon kevés anekdotát ismert csak élete első 34 évéből. Hasonlóképpen, Budapesten viszont az 1956 utáni életútja ismert kevéssé.8 Emigrációja és megváltozott világnézete éppúgy hasította ketté Lakatos életét, ahogyan maga Európa is 40 évig két részre hasadt. Amikor élettörténetének megírására biztatták, a következőket mondta John Watkinsnak, egyik kollégájának: "Csak akkor fogom megtenni, ha megértem, hogy személyes történetem hogyan illeszkedik az akkori magyar történelemhez." Mint Lakatos annyi más megjegyzése esetén ez a mondat egyaránt lehet komoly hangvételű, vagy pedig gyors kifogás, vagy akár mindkettő. Nincsenek arra mutató jelek, hogy ebbe valaha is belekezdett volna. Ez mindazonáltal érdekes kérdés, s ezt tekintem kutatási programnak Lakatos első 34 — magyarországi — évének bemutatásakor.

Az elmúlt több mint két év folyamán, miközben pszichológusként dolgoztam Budapesten, Lakatos magyarországi életét kutattam. Azzal a Joseph Agassitól származó kérdéssel kezdtem, amelyet Brian Magee tett föl neki: Imre talán titkos ügynök volt? és valóban börtönben volt, ahogyan állította? E második kérdésre nem volt nehéz választ találni. Lakatos három évet töltött Magyarország legkegyetlenebb, Gulag-modell szerint kialakított munkatáborában. Azonban Budapesten a Lakatos nevének említését követően kirobbanó reakciók további vizsgálódásokra sarkalltak. Azóta több mint 50 olyan emberrel készítettem interjút, akik életének első 34 évében ismerték Lakatost.

Ez a tanulmány rövidített formában beszéli el azt a lagalábbis drámai történetet, amely a filozófus életének meghatározó éveiben bontakozott ki. Az első rész az egyetemi éveken át a második világháborúig ível, beleértve földalatti marxizmus-oktatását és a nácik elől való nyolc hónapos rejtőzködését. Egy olyan tragikus és szörnyű tett elemzésén keresztül teszek kísérletet egyén és kora, valamint filozófiája összekötésére, amelyet 1944 nyarán követett el, a magyar holocaust tetőpontján. A második rész bemutatja, hogyan segítette elő Lakatos 1945¦48 között a kommunisták totalitárius hatalmának megalapozását Magyarországon, és annak vizsgálatával zárul, hogy milyen kommunista is volt Lakatos valójában. A harmadik rész beszámol arról, amit tudni lehet, és amit föltételezhetünk Lakatos befolyásának megszűnéséről, letartóztatásáról és bebörtönzéséről. A negyedik rész leírja Lakatos útját a börtönből a Cambridge-i Egyetemre, a politikától a matematikáig, a sztalinizmustól a reform-kommunizmuson keresztül az antikommunizmusig. Az utolsó részben megpróbálok közelebb kerülni a Lakatos életéről szóló adatok megértéséhez azáltal, hogy mi maradt változatlan és mi változott meg életének első és második felében. Ki volt ez az ember, ez a híres professzor, aki az igazsággal foglalkozott, ám hazugként ismerték, az Ész szenvedélyes szószólója volt, gyakori irracionális kitörésekkel, akit kedves, melegszívű, nyugati kollégáihoz és tanítványaihoz lojális emberként jellemeztek, ám akire budapesti ismerői — 40 évvel emigrációja után — a következő jelzőket találták: valóban sátáni, démonikus, ördögi, mefisztói és nem igazán emberi? Hogyan illeszkedett vagy került összeütközésbe a személyisége, a kora és a gondolata?

Ez a dolgozat nem Lakatos terminusainak, gondolatai keletkezésének racionális rekonstrukciója. Nem áll sem Popper pártjára, aki azt mondta, hogy az életút nem különösebben fontos, ha a gondolatokkal foglalkozunk (s megjegyezte, hogy többet megtudhatunk a pókról, ha a hálóját tanulmányozzuk, mint a hálóról, ha a pókot tanulmányozzuk), s nem áll a "kontextus" jelenlegi hangsúlyozóinak oldalára sem, akik az elméletalkotók nemét, faját, osztályhelyzetét, korát és sok minden mást lényeginek tekintenek az egyén gondolatainak megértéséhez.9 Lakatos módosította Popper hozzáállását azáltal, hogy számításba vette az akadémiai politikát és a szóbeszédet az elméletek gyarapodásának magyarázatában, lévén maga is megrögzött pletykafészek, aki a pletykát háborús eszközként, és — ahogyan Berkson rámutatott — a vizsgálódás módszereként használta.10 Azonban teljesen világos volt ebben a tekintetben, hogy maga a pletyka, s nem a pletykálkodó a fontos — talán az objektív pletyka.

Ebben a tanulmányban azonban a "probléma" nem Lakatos művének magyarázata, hanem az az életút, amelyben műve érdeklődést váltott ki. Ray Monk Wittgenstein és Russell életrajzában erőteljesen kiáll az életút iránti érdeklődés függetlensége mellett, legyen ez akár fontos, akár lényegtelen az egyéni gondolatok számára, azonban (Popperral és a pókokkal egyetértésben) úgy véli, hogy a gondolatok a lényegi részét alkotják az életút megértésének. Margaret Brenman Gibson (1981) Clifford Odets életrajzában megjegyezte, hogy az életrajzírók "az életútról, a korról és a műről szóló parallel állításokra szorítkoznak. A nehézség annak fölfedésében áll, hogy ezek miképpen függenek össze." Vagy, lehetne hozzáfűzni posztmodern szempontból, hogy hol nem függenek össze. Noha a föladat befejezetlen marad ebben a tanulmányban, mégis Lakatos életének megértésében vezérfonalként arra a gondolatra támaszkodtam, hogy funkcionális kapcsolatokat keressek szubjektív élményei, mások által megfigyelt személyisége, történelmi kora és az általa vallott gondolatok között.

Van azonban egy további filozófiai probléma. Miért mondom el ezeket a kellemetlen történeteket? A pszichológus megtartja a titkokat, különösen a bűnöket. A történész tanúságot tesz, különösképpen a bűnökről. A diszciplínák között konfliktusok lehetnek. Az életrajzírók Stracheyt idézik, jelesül: "a diszkréció nem az életrajz jobbik része", azonban kéretik "önkorlátozást" tanúsítani.11 További hezitálásra ad okot az ilyen történetek elbeszélésének szerencsétlen összekapcsolása a kommunista gyakorlat "megvádolásával".

A magam részéről ezt a tanulmányt "megalapozott szóbeszédnek" nevezem, amely talán nem veendő annyira komolyan, mint amikor Heideggerről mondják, hogy náci volt, ugyanakkor nem is komolytalan. E történeteket nem kell eltitkolni — noha meglehetősen nyugtalanítók, szerintem nem teszik Lakatost embertelenné. Éppen ellenkezőleg. Szerencsés volna, ha az ember és az emberség szinonimak volnának, és kevésbé volna bonyolult, ha az embertelennek nem volnának szimpatikus vonásai.

Sajnos itt nincs hely arra, hogy beszámoljak olyan emberekről, akikkel aközben találkoztam, mikor Lakatos után kutattam. Mindenkinek, aki ismerte őt, Magyarország elviselhetetlenül mozgalmas történelme: a fasizmus, a holocaust, a háború, a sztalinizmus, az ellenállás és a kádári "puha diktatúra" nem is olyan könnyű évei formálta az életét (és sokaknak a halálát). Interjúalanyaim rendkívüli betekintést engedtek számomra, mérhetetlenül megkönnyítve ezzel azt, hogy közelebb kerüljek Lakatos korához, s hogy erről ne csupán a politikatörténet terminusaiban, hanem arcok, viszonyok, tréfák, kapcsolatok, valamint azon szobák és utcák kontextusában gondolkodjam, ahol az emberek éltek.

Ezek az interjúk ugyanakkor állandó emlékeztetőt jelentettek, hogy a föladat mindkét felét fejben tartsam. Minden interjúalanyt alapvetően befolyásolt az embertelen politika. Mindannyian definíció szerint ugyanabban a környezetben találták magukat, ahol Lakatos. Sokan óvtak attól, hogy elégséges történelmi ismeretek nélkül próbáljam meg elmondani Lakatos történetét. Mások pedig azért aggódtak, nehogy túl sok mindent tulajdonítsak a történelemnek. Hanák Péter kommentárja: "Lakatos elviselhetetlen jellem volt. A marxizmus-leninizmus ezen csak rontott"12 egyaránt összefoglalja az utóbbi nézetet és azt a választ, amely elindította ezt a kutatást.

 

1922-1944: Túlélni a fasizmust

A gyermekkor

Lipsitz Imre 1922. november 9-én született Debrecenben, zsidó szülők, Lipsitz Márton Jakab és Herczfeld Margit egyetlen gyermekeként. Édesapja — "egy nagy talmudistának, a zsidó üzleti ügyek meghatalmazott bírájának"13 gyermeke — borkereskedő volt Budapesten. Lipsitz Márton gyermekkorától beszélt magyarul és németül, olvasott héberül valamint tanult franciául és angolul. Fiának azt mondta, a tanuláshoz éjszakánként úgy tartotta ébren magát, hogy lábát jeges vízbe tette. Hetvenes éveiben a zene és a mélyenszántó gondolatok olvasása szerzett neki örömet.

Kevesebbet tudunk Herczfeld Margitról, aki édesanyjával és szintén borkereskedő testvérével Debrecenben élt. Herczfeld Margit időről időre — amikor pénzre volt szükség — kozmetikusként dolgozott. Margit egy ideig együtt élt Mártonnal Budapesten, ám még Imre kisgyermekkorában visszatért a családjához. Márton később azt állította, hogy ez azért történt, mert Margit édesanyja félt egyedül lenni, azonban számos jele van annak, hogy Imre haragudott az apjára azért, ahogyan anyjával bánt, és hogy Márton emiatt némiképp bűnösnek érezte magát. Márton egy ideig hétvégenként Debrecenbe látogatott. Úgy nyilatkozott, hogy "mindennap" németül írt levelet a fiának, s arra német választ várt; így járult hozzá neveléséhez, valamint azzal, hogy "megpróbálta fölkelteni érdeklődését a matematika iránt". Miután Lipsitz Márton 1947-ben Magyarországról Ausztriába távozott, apa és fia csupán egyszer találkoztak, 1966-ban Ausztráliában. Váltottak néhány levelet 1956 előtt, de miután Lakatos megérkezett Angliába, hetente leveleztek.14

A Lakatos és édesanyja közötti viszony szorosnak volt mondható, ám nem volt problémamentes. Édesanyja Lakatos életének minden részletével törődött, s Lakatos mindig utat engedett elvárásai és kritikája megfogalmazódásának, amikor ennek szükségét érezte. Anyukája különleges tízórait küldött neki az iskolába, beköttette iskolai füzeteit, és állítólag gondoskodott óvszerről, amikor gyermeke meglátogatta barátnőjét. Apja azt állította, hogy "Imre édesanyja és nagyanyja jól főztek és más jó tulajdonságokkal is rendelkeztek, azonban soha nem olvastak könyvet és nem lehettek hatással Imre szellemi fejlődésére".15

Imre hatéves kora körül — a debreceni Nagyerdőben tartott németórák révén — életre szóló barátságot kötött Vajda Gáborral. Együtt sétáltak, úsztak és küzdöttek egymással (Gábor úgy emlékszik, hogy Imre egyszer megpróbálta belefojtani a medencébe). Együtt jártak 10-től 18 éves korukig a fiúk számára fönntartott debreceni Zsidó Reál Gimnáziumba, s az iskola két legjobb diákjává lettek — Imre eredményei csupán árnyalatnyival jobbak Gábor jegyeinél. Egymás riválisai voltak az iskolai tisztségek betöltésénél, de rendszeresen együtt sakkoztak. Először Gábor kezdett érdeklődni a kommunizmus iránt. Imre nagybátyja arról számol be, hogy Gábor két gonoszságot hozott a házukba: a kommunizmust és a sakkot.16

Magosh György — aki Imre gimnáziumi osztálytársa volt — visszaemlékezésében Lakatos mint "lángész" jelenik meg.17 Magosh beszámol egy esetről, amikor Imre — aki éppen Vajda Gábor ellenében indult az irodalmi kör elnöki posztjáért — arra kérte Magosht, biztassa barátait arra, hogy szavazzanak rá, aláhúzva: azért kellene szolidaritást mutatniuk vele, mert az ő osztálypozíciója kevésbé burzsoá, mint Vajdáé. Amikor Magosh ezt visszautasította, Lakatos fenyegetően dühös lett. Egy idő után föladta, hirtelen távozott, de következő találkozásuknál úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. A hasonló incidensek Lakatos egész életén végigvonulnak. Kevésbé ismert — ám Imre pszichológiai fejlődésének megértéséhez hasznos — az az eset, amikor egy brutális tanár az egész osztály előtt vert meg egy tanulót. Az osztály együttesen tiltakozott és kivonult az udvarra. Hamarosan hívták az igazgatót, aki mindenkit megfenyegetett azzal, hogy lerontják az évvégi jegyeket akkor, ha nem mennek vissza. Lakatos — aki féltette tökéletes eredményeit, és tudatában volt, hogy a zsidóellenes törvények értelmében csak a legjobb tanulók mehetnek egyetemre — visszament. S bár az igazgató személyesen is fordult Vajda Gáborhoz, akinek éppen annyi vesztenivalója volt, ő a többiekkel az udvaron maradt...

A debreceni egyetem

Lipsitz Imre 1940-ben beiratkozott a debreceni egyetemre. Horthy két olyan törvényt fogadtatott el (Numerus Clausus), mely korlátozta a zsidók bejutását az egyetemekre: noha a zaklatások és a hangos antiszemitizmus mindinkább erősödött Magyarországon, a Horthy-kormányzat (bár a nácik szövetségese volt) nem üldözte a tömegeket. Imre osztálytársainak nagy része e megszorítások miatt maradt ki az egyetemről. Még Imre is, aki évfolyamának legjobbja volt, azért jelentkezett a jogi karra, mert ott voltak a legjobb bejutási esélyei. Amikor bekerült, viszonylag rövid időn belül képes volt átnyergelni kedvelt tárgyaira, a fizikára, matematikára és a filozófiára.

Imre otthon lakott, és úgy emlékeznek, hogy eleinte kevés időt töltött más hallgatókkal. (A diploma-tabló fotóján alacsonyabbnak és fiatalabbnak látszik a többieknél.) Az iskolában különféle politikai hitvallásokkal került kapcsolatba (de a cionizmussal nem, ahogyan azt gyakran állítják). Legkésőbb második egyetemi évében olvasta Marxot, Engelst és Lenint, s elkötelezte magát a kommunizmus mellett. Nyilvánvaló, hogy ezek a gondolatok eléggé foglalkoztatták ahhoz, hogy figyelme a tudománytól a politika felé forduljon, és olyan kockázatot vállaljon, amilyet a gimnáziumban nem volt hajlandó vállalni. Elkezdett illegális földalatti kommunista találkozókra járni, s ez bizonyosan kockára tette egyetemi státusát — le is tartóztathatták volna.

Ebben az időben mutatták be Révész Évának, egy vonzó, az egyetemről eltanácsolt zsidó hallgatónak. Éva barátját zsidó munkaszolgálatosokkal a frontra vezényelték. Úgy mondják, hogy a fiú megkérte Imrét, "törődjön a lánnyal", ha ő nem térne vissza, ők azonban nyomban egymásba szerettek. Bár Évának egy nagybácsija a szovjet hadseregben szolgált, mégis Imre ismertette meg a kommunizmussal. Kapcsolatuk kezdetétől beszélgettek erről, amely — ahogyan Imre mondta Lenin szavaival — az osztályharc közös folytatásának föltételén nyugodott. Évát alapvetően befolyásolták Imre gondolatai. Közös harcuk éveire visszatekintve, egy 1947-ben kötött rövid házasság és számos veszekedés után Éva azt mondta, bár szerelmesek voltak, intimitásra nem maradt idejük. "Imre nem volt jó a nők számára", mondta — ugyanakkor Imre mentette meg az életét a náciktól és olyan ideológiát adott neki, amelytől soha nem vált meg.18

Imre 1943 folyamán elindította saját illegális marxista szemináriumát, nekikezdve a tanítás életreszóló hivatásának, s kommunista tanárként és aktivistaként eltöltött hat évének. Noha a kommunizmus 1920 óta törvénybeütközőnek számított, mégis országszerte szerveződtek földalatti csoportok, melyek tagjai gyakori razziáknak és letartóztatásoknak voltak kitéve. Imre ezek közül számosat látogatott Debrecenben, majd nekifogott a sajátjának.19 Aki csatlakozott Imre csoportjához, nem felejtette el az atmoszféra dinamikáját és csillogását. "Kitárta számomra a világot" — mondta valaki.20 Még azok is, akik később kiábrándultak a kommunizmusból, vagy elszörnyedtek az elkövetett bűnöktől, emlékeznek az inspirációra, a világos gondolkodásra és az új társadalom iránti reményre, melyet Imre titkos szemináriumain éreztek.

Ezek a csoportok nem voltak nyitott társaságok. Imre mereven irányította őket és határozottan visszautasította az olyan javaslatokat, hogy részt kellene venniük az antifasiszta ellenállásban, vagy hogy szövetséget kellene kötniük a gyári munkásokkal. Mindkét lehetőség növelte volna a kockázatot, s elvonta volna őket a közelgő forradalomra való fölkészüléstől — ahogyan azt Lenin előírta. Az egyik fiatal gyári munkást — aki elindította saját szemináriumát munkások számára — "trockistának" neveztek, és kizárták Imre csoportjából.21 A csoport más tagjai, akik erre fölfigyeltek, úgy határoztak, nem számolnak be Imrének saját antifasiszta ellenállási tevékenységükről. Imrét a háta mögött számosan kritizálták effajta óvatossága és elméleti elvontsága miatt. Mások óvatlansága miatt bírálták, mert az egyetemen gyakorta hivatkozott a marxizmusra.

Ugyanezek a kontrasztok — konzervativizmus és radikalizmus, önvédelem és elővigyázatlanság, lobbanékonysággal vegyülő csillogó gondolkodás és a gyakorlatban megmutatkozó szenvedélyesség — Lakatos egész életében jelen voltak, még a brit egyetemek oly különböző világában is. A legkomolyabb, gyakorta felszínre kerülő ellentét jótékony filozófiai vélekedései — a társadalmi igazságosság (a '40-es évek marxizmusa), a véleményszabadság (az '50-es évek reformkommunizmusa), és a nyílt társadalom (a '60-as években Popperral) melletti érvelése — és viselkedése között feszült, mely gyakran nem volt tekintettel mások jogaira és érzékenységére.

Az 1943-as év harmadik jelentősebb fejleménye Imre megjelenése Szabó Árpád Platón-szemináriumán. Szabó 10 évvel volt idősebb Lakatosnál, ő volt a legfiatalabb professzor az egyetemen, azonban már nevet szerzett magának a görög és latin filológiában.22 Szabó későbbi felesége, Klára, aki ugyancsak ebben az osztályban tanult, úgy emlékszik vissza, hogy Lakatos éppen Szabóval szemben foglalt helyet, s ketten olyan tempójú és intenzitású eszmecserébe bonyolódtak, amely kirekesztette a többi hallgatót. Szabó azt állítja, hogy ez a kirekesztés bizonyos értelemben szándékos volt, amennyiben mindketten potenciális társra leltek a fölforgatásban, de ezt csak burkoltan, Platón megvitatásának misztikumába burkolózva tehették. Szabó ekkoriban az antifasiszta ellenállásra összpontosított; észrevette, hogy Imrét jobban érdekli a marxizmus, mint a filozófia, és hamar rájött, hogy bizonyosan tagja az illegális kommunista pártnak. Szabó némely más tanítványa ugyancsak tag volt, "ők azonban óvatosabbak voltak, s nem tették ezt ilyen nyilvánvalóvá". Szabó megkérte Imre gimnáziumi irodalomtanárát, aki ugyancsak kommunista-szimpatizáns volt, hogy figyelmeztesse Imrét azokra a veszélyekre, melyek azzal járnak, ha nem lesz körültekintőbb.23

Ahogyan Lakatos minden tanára Debrecentől Cambridge-ig, Szabó is úgy találta, hogy Imre a tárgyra vonatkozó gondolatokkal telve érkezett az órákra. Mindig jobban érdekelte, hogy álláspontokat vitasson meg, semmint, hogy a hagyományos értelemben "tanítsák". Számos tanárral ellentétben, akikre nagy hatást gyakorolt Lakatos ismereteinek mélysége, melyet azzal tudott elérni, hogy a sókratési metódusban nyomban Sókratés szerepébe helyezkedett, Szabó úgy érezte, hogy bár Lakatos érvelése briliáns, ismeretei gyakran felszínesek. Imrét ekkoriban inkább foglalkoztatta a "praxis", mint az elmélet, és sohasem érdeklődött a "mélyebb" megértés iránt, még azoknál a filozófusoknál sem, akikre hivatkozott. "Mindössze annyit tudott Hegelről, amit Marxnál olvasott." A matematikusok utóbb hasonló megjegyzéseket tettek matematikai ismereteiről.24 Szabó fönntartásai ellenére, maga Lakatos és a későbbi kommentátorok elismerik Hegel alapvető hatását Lakatos filozófiájára, mely jóval túlélte marxizmusát.

A túlélés

1944. áprilisának elején, amikor a németek már bevonultak Magyarországra, Imre anyját és rokonait a házuktól néhány utcával távolabbi debreceni gettóba kényszerítették. Lakatos, Révész Éva és néhány más fiatal hamis papírokkal a közeli Nagyváradra menekültek. Vajda Gábor számos kapcsolattal rendelkezett, és sok családnál el tudta érni, hogy barátait befogadják, míg ő maga Miskolcon rejtőzött el. Néhány hét múlva Imre egy Horthy-barát család házába került, akik — úgy mondják — nem tudták, hogy Imre zsidó és kommunista. Dániel, a család tizenéves gyermeke, Imre és a kommunizmus elkötelezett rajongója, majd később rendkívül párthű történész lett. Ezt az időszakot részben Imre apja finanszírozta, aki úgy emlékszik, hogy a nagyváradi csoport tagjai rendszeresen látogatták budapesti rejtekhelyén, s kaptak tőle pénzt, hogy "megmentsék Imre életét".25 Molnár Tibor és testvére, Zoltán — fiatal, nem-zsidó munkásemberek, akiket kizártak Imre csoportjából — segítették a csoportot a hamis papírok beszerzésében. Imre dokumentumai Molnár névre szóltak, azonban vitatott, hogy ezek valóban Molnár Tibor papírjai lettek volna.26 Molnár Zoltán menyasszonya Révész Évának adta a papírjait. Éva azt mondta, hogy mindaddig nem fogadja el a papírokat, ameddig meg nem bizonyosodik arról, hogy a lány tud idézni a Kommunista Kiáltványból. A lány nem tudott, Éva mégis úgy találta, hogy végül is elfogadhatja a papírokat.27

Mihelyst letelepedtek, Imre ismét létrehozta marxista csoportját, amelynek karaktere jelentősen megváltozott. A debreceni összejövetelek meglehetősen autoriter szemináriumából a lenini útmutatás szerint igen jól megszervezett kommunista sejt lett, mely elfogadta Imre (és bizonyos mértékig Révész Éva) jogát arra, hogy fölügyelje és kritizálja a csoport tagjait, engedélyhez kötötte a szerelmi viszonyokat, s nyílt levelezést kívánt.28 Az 1944-es nyári esték folyamán, miközben a szövetségesek elözönlötték Európát, s a Vörös Hadsereg keletről nyomult előre, ezek a fiatal emberek a Körös partján ültek, s Marxot és Lenint tanulmányozták. Sokan közülük — csakúgy, mint Imre és Éva — nem tudták, vajon családjuk életben van-e, s minden pillanatban leleplezhette bármelyiküket a Gestapo.

Májusban csatlakozott hozzájuk egy 19 éves zsidó lány, aki antifasiszta aktivista volt, s Izsák Évának hívták. Izsák Éva egy másik erdélyi városból származott, ugyancsak hamis papírokkal élt, s szüksége volt egy nem-zsidó család támogatására. Vele kapcsolatban a következő nehézségek adódtak. Éva lakhelyén nehézségek támadtak, így szükség volt arra, hogy új szállást találjanak neki, ám ez együtt járt a lelepleződés veszélyével, mert így ismét regisztráltatnia kellett volna magát. Imre úgy gondolta, nagy a valószínűsége annak, hogy a nácik kezére kerül, s arra kényszerítik, hogy elárulja a csoportot. Ezért úgy határozott, hogy Évának a párttal és a kommunizmussal szembeni kötelessége öngyilkosságot elkövetni. Lakatos helytelennek tartotta, vagy nem vette tekintetbe azokat a javaslatokat, hogy Évát távolítsák el Nagyváradról. A csoport, beleértve azt a fiatalembert, aki közben a lány szeretője lett, Éva nélkül találkozott, s beleegyeztek a tervbe. Mikor ezt megmondták Évának, ő megkérdezte: "Nincs más módja?" Imre úgy döntött, hogy veszélyes lenne, ha Éva Nagyváradon halna meg, hiszen láthatták együtt a csoporttal. A csoport egyik nem-zsidó tagját — aki Debrecenből látogatta őket, s Nyuszinak becézték — megkérték, hogy vigye őt Debrecenbe.29 Vonattal mentek. Éva két napig maradt az illető házában, aki utóbb elvitte őt az egyetem és a belváros között fekvő nagyerdőbe, s ciánoldatot adott neki.A debreceni újságban 1944. augusztus 3-án beszámoló jelent meg arról, hogy egy gyermek megtalálta a holttestét.30

Még ugyanebben a hónapban Éva testvére, Mária fölbélyegzetlen és címzés nélküli levelet kapott, melyet munkahelyének nyitott ablakán dobtak be. Ebben az állt: "Ne írj egy ideig, vigyázz magadra, én mindig jól vagyok. Éva." Mária úgy véli, hogy Nyuszi — közvetlenül Éva halála után — vonatra szállt, és saját kezűleg juttatta el a levelet az Éva által megjelölt helyre. Az illető két hét múlva tért vissza Nagyváradra, ahol Imre leszidta, amiért oly sokáig várakoztatta a hírekkel, s kijelentette, hogy a csoport most nagyobb biztonságban van. Révész Éva és Lakatos átvették Izsák Éva télikabátját.

A vita: "Nincs más módja?"

Lakatos jellemének és gondolkodása gyökereinek számos dimenziója megmutatkozott ezekben a korai években: a briliáns elme, egy filozófia melletti szenvedélyes elkötelezettség, az oktatói hivatás, a változás dialektikus struktúrája, ám ugyanakkor egy fenyegető vonás, mely irányítást sejtetett érvelés helyett, és ártó szándékot. Mindez ismert azok számára, akik Lakatost később ismerték. Néhányan fölismerték ebben a halál azon közelségét és az élmények ama sodrását, mellyel Imre generációjának szembesülnie kellett. Első kísérletként, hogy megértsük a Lakatos jelleme, élettörténete és gondolatai közötti áthatásokat, Izsák Éva története kínál közelebbi betekintést.

A történet leginkább azért ismert, mert Izsák Zimán Mária, Éva nővére, tizenéves koruktól aktivista elvtársa és intim barátja, küldetésének tekintette, hogy fölfedje és közzétegye az igazságot testvére haláláról. Mihelyst a háború Budapesten befejeződött, 1945 februárjában Mária az itteni búvóhelyéről Nagyváradra utazott, hogy megkeresse Évát. Megtalálta Éva korábbi barátját, aki meglehetősen nyers, személytelen módon azt mondta, hogy Évát a magyar-román határon ölték meg. Mária ezt nem hitte el. Továbbutazott Szatmárnémetibe, ahol azt találta, hogy özvegy anyját és öt testvérét a nácik deportálták és megölték. Ekkor teljes erejével arra összpontosított, hogy — a család egyik barátjának segítségére támaszkodva, aki a háború után a helyi titkosrendőrség vezetője lett — fölfedje az igazságot Évával kapcsolatban. Az illető formális kihallgatást tartott, amelyen Éva barátját és a csoport azon tagját vallatták, akinek a házában eltöltött némi időt. Mária később megszerezte ennek a kihallgatásnak a jegyzőkönyvét, és magával vitte, amikor 1977-ben Izraelba emigrált, s fölhasználta a Betűsírkő Évának című könyvében, melyet magánkiadásban héberül és magyarul jelentetett meg 1989-ben. Litván György (1995) recenzeálta a kötetet, s Congdon (1997) fölelevenítette a történetet.

A kihallgatásról szóló beszámolót a román rendőrség megküldte a magyar rendőrségnek. Ezenkívül legalább három további csoporttag számol be a halálesetről, abban a vallomásszerű önéletrajzban, amelyet az új, legális kommunista párthoz benyújtott fölvételi kérelemhez kellett csatolni. Nem tudni, hogy önként vallották-e be, egy közös döntés nyomán, vagy azért, mert tudták, hogy a történet ismert. Zimán könyve azt állítja, hogy e vallomások a kihallgatások előtt születtek, s ez egybevág a dátumokkal: a kihallgatás áprilisi dátuma föltehetően jóval későbbi annál, hogy Imre csoportja párttag lett. A későbbi események tekintetében érdemes emlékezni arra, hogy a párt kezdettől fogva tudott minderről. Ez nem volt hatással Lakatos befolyásának növekedésére az első években, azonban az aktájában maradt, és sokszor fölhasználták ellene.

Izsák Éva története — akit az a csoport gyilkolt meg, amelyben a túlélést kereste, akit azok a zsidó társai gyilkoltak meg, akikre ugyancsak gyilkosok vadásztak, aki nem talált védelmet olyan emberek között, akiknek a túlélése akkoriban mások által vállalt kockázaton nyugodott — sokak számára még mindig botrányossá teszi Lakatos nevét. Mi történt itt? Hogyan érthető meg mindez? Úgy vélem, hogy a gonosz cselekedeteknek éppolyan összetett pszichológiai, társadalmi és filozófiai tényezői vannak, mint a hétköznapi cselekedeteknek, s így megértésüket keresni nem azonos elkövetőik fölmentésének keresésével, s az illető nem-gonosz tulajdonságainak bemutatásával sem. Úgy vélem, hogy a gyakorta használt címke, mely Lakatost mint démonikus jelenséget jellemzi, arra a kívánságra utal, hogy az ilyen zavarbaejtő személyiséget eltávolítsuk magunktól, hogy igazoljuk: nem kell kísérletet tennünk megértésére, akár azért, mert mindez visszataszító, akár azért, mert hibásan úgy véljük, hogy ez fölmentés lenne. Az ilyen elutasítás mindannyiunk joga a hétköznapi életben, azonban irracionális a biográfus vagy a társadalomtudós számára.

Három különböző elméletet hallottam Izsák Éva halálának magyarázatára. Ezeket racionálisként, romantikusként és pszichológiaiként jellemezhetjük. A racionális (szituáció-logikai) változat hasonlít ahhoz, amelyet maga Lakatos is vallott azon ritka alkalmakkor, amikor erről a történetről beszélt. Izsák Éva biztonsági kockázatot jelentett a csoport számára. Ha elkapják, sok ember hal meg, Éva halála mindezt megelőzte. Egy tudománytörténész ezt lakatosi racionális rekonstrukcióként jellemezte.31 E racionális érvelés annak föltételezésén nyugszik, hogy (a) Éva lebukása valószínűbb volt, mint a csoport más tagjainak lebukása, és/vagy (b) valószínűbb volt, hogy elárulja a csoportot, és (c) nem volt más lehetőség a védekezésre, csak az, hogy öngyilkosságba kényszerítsék őt.

Mielőtt megvizsgálnánk ezeket a kritériumokat, érdemes megjegyezni két dolgot. Először is, háborús viszonyok közepette, az egyes csoportok vezetőit, akik jóhiszeműen nehéz döntéseket hoznak, általában elnézően ítélik meg — még akkor is, ha a döntés embertelen az elszenvedők számára, és ezen mit sem változtat, hogy utóbb esetleg tévesnek bizonyulnak. Továbbá, egy csoporttag félig önkéntes önfeláldozását a többiek védelme érdekében számos ellenállási szituációban följegyezték. Sokan gondolják úgy, hogy ekképpen kell szemlélni Lakatos döntését és a csoport beleegyezését — beleértve Nyuszit és Évát is. Másrészről a nácik elől rejtőzködő legveszélyeztetettebb csoportok nem vették fontolóra valamely tagjuk meggyilkolását, még akkor sem, ha az összes fönti kritérium adott volt, és még a legextrémebb veszélyhelyzetekben sem. Ez a holocaustról szóló számos, első kézből származó beszámolóból látható. A racionális elmélet együtt jár a kikényszerített öngyilkosság szerepeltetésével a probléma lehetséges megoldásai között.

Valószínűbb volt-e Izsák Éva esetében, hogy a nácik kezébe kerül, mint mások esetében? A csoporttagoknak a rendőrségi nyomozás során tett vallomása szerint fölmerült, hogy Éva egyik korábbi befogadó családjánál valaki ellenséges érzelmeket táplált vele szemben, s ez tette szükségszerűvé a távozását. Az a nehézség pedig, hogy számára új szállást találjanak, mely együtt járt annak lehetőségével, hogy hamis néven ismét regisztráltatnia kell magát, a többieknél hátrányosabb helyzetbe hozta az illegális élet szempontjából. Emellett az a történet is kering, hogy Éva beteg volt, operációra lett volna szüksége, s hogy az érzéstelenítők hatására beszédessé vált. Mária, akinek Éva rendszeresen írt, semmilyen jelzést nem kapott arról, hogy Éva beteg lett volna, s így nem hiszi, hogy az volt. Erről nem esik szó a nyomozati anyagban sem. Azt is beszélték, hogy jellegzetesebben volt zsidó, mint a többiek, ám ez fotók híján nem értékelhető. És végezetül arról is szó volt, hogy a hamisított papírjai nem voltak megfelelőek, ám később ezt visszavonták. A papírjai ugyanis elég jók voltak ahhoz, hogy átutazzon az országon. Nem kerül említésre az anyagban az a lehetőség, hogy a Gestapo éppen Évát kereste aktivista múltja miatt. A három racionális kritérium közül ez az, amelyik a leginkább valószínűnek tűnik, ám még így sem túlságosan valószínű.

Valószínűbb volt-e, hogy külső nyomás hatására könnyebben megtörik, mint mások, s így veszélybe sodorja a többieket? Imre nyilván ettől tartott, ám Éva aktivista múltja ezt valószínűtlenné teszi. 13 éves kora óta ő és nővére aktivistaként vettek részt titkos csoportokban. Éva bátyját elfogták és vallatták, mégsem árult el senkit. Nagyon erős családi inspiráció hajtotta a cionista, munkáspárti és antifasiszta munkában való részvételre, s rendszeresen megvitatták az ezzel járó veszélyeket. Nem tudni, mennyit adott mindebből a csoport tudtára, de föltételezem, hogy viselkedése aligha adott okot arra, hogy a csoport úgy vélje: híján van lojalitásnak és a kurázsinak. A vizsgálat két résztvevője beszámolt arról, milyen higgadtan és bátran vette tudomásul a csoport döntését.

Valóban nem volt más módja? Ez tűnik a racionális érvelés leggyöngébb pontjának. A csoporthoz levél érkezett, amelyben valaki fölajánlotta, hogy Éva családjának egy barátja a nagyváradi állomáson fog várni egy megadott időben, s elviszi Évát egy másik városba. Imre ezt elvetette, mert az új befogadók (antifasiszta aktivisták) "megfigyelés alatt" álltak. Különös, de úgy tűnik, hogy a csoportot (illetve a csoport nem-zsidó kapcsolatait, Nyuszit vagy Molnárékat) nem kérték arra, hogy keressenek egy másik várost és rejtekhelyet Éva számára. Sokan, akik a történtek után szereztek tudomást az eseményekről, megdöbbentek, s úgy vélték: tudtak volna megoldást találni. Ez tűnik a legerősebb ellenvetésnek a racionális elmélettel, mint Éva halálának kizárólagos magyarázatával szemben.

Ha a lebukástól és az árulástól való félelem, s az az érzés, hogy nincs más lehetőség, nem elégséges magyarázat, akkor mivel lehet kiegészíteni? Sokan, akik erről a történetről beszéltek, s azok, akik először hallották a történetet, egymástól függetlenül Dosztojevszkijt, a "forradalmi romantikát", és a Csokoládé című könyvet említették. Ezekből áll össze a romantikus magyarázat. Eszerint Imrét a forradalmi irodalomból (beleértve Lenint is) merített eszmék inspirálták, amelyekben az ostromlott forradalmárok csoportokba szervezték és akaratlagosan szigorú fegyelemnek vetették alá magukat, s létrehozták a "csoport akaratának" megfelelő áldozathozatal értékét. A csoportakarat kialakítható közösen, vagy kinyilváníthatja egy "vezető", akinek az iránymutatása vagy pusztán az emberek akaratának szentesítése vagy valamely elmélet gyakorlati alkalmazása.

A Csokoládé című könyv — mely 1924-ben jelent meg a Szovjetunióban, Alexandr Taraszov-Rodionov tollából — a kirakatpereket vetíti előre. Egy olyan bolsevik történetét beszéli el, akit a kommunista párt elárulásával vádolnak. Ő elismer minden vádat és aláveti magát a büntetésnek — mely messze túllép minden általa elkövetett hibán — azért, hogy erősítse a pártfegyelmet. E könyv magyar fordítása meglehetősen elterjedt volt ekkoriban a földalatti kommunista mozgalomban. A sors fintora, hogy a könyv szerzőjét a '30-as évek tisztogatásai során kivégezték. Magosh György (1994), Imre barátja, aki ezt később tudta meg, sajnálkozva írja: "Mindannyian túl sok időt töltöttünk azzal az ostoba könyvvel."

Zimán Mária, Lee Congdon (1997) és mások szerint Izsák Éva halálában Lakatos démoni természete a középponti tényező, s ez a halál ennek a legjobb bizonyítéka. A pszichológia nyelvére lefordítva ebbe tartozik hatalomvágya, hogy nem vette tekintetbe az embereket az ideológia kidolgozásánál, csökönyössége és szenvedélyes kitartása némely érvek mellett. E plauzíbilis nézet szerint, még ha egyfajta félreértelmezett racionalitás adta is az ötletet Imrének, hogy kikényszerítse az öngyilkosságot, mint az elhelyezés problémájának megoldását, mégis saját (Leninnel és talán a Csokoládéval) alátámasztott pszichológiája akadályozta meg abban, hogy más megoldásokat is megfontoljon.32 Így, noha koncepcióként és visszatekintve (saját "racionális rekonstrukciójában") Imre számára a terv tragikus szükségszerűségnek tűnhetett, a pszichológiai álláspont föltételezi, hogy voltak olyan pillanatok a terv végrehajtásában, amikor más motivációk játszottak közre abban, hogy ragaszkodott a végrehajtásához. Tudatosan jelen volt a leninista ideológia, mely támogatta az erős fegyelmet és a csoport iránti önfeláldozást a földalatti tevékenységnek ezen a szintjén. Litván György (1995) Zimán Mária könyvét "Két őrület áldozata" címmel recenzeálta. Litván kiemeli, hogy Imre helyes összhangban volt a marxizmus—leninizmus pszichológiájával, amikor a döntést meghozta, még akkor is, ha a párt később elítélte ezért. Föltételezhetjük, hogy Imre csökönyösségét öntudatlanul tovább erősítette, hogy fölül akart kerekedni afölött érzett tehetetlenségén, hogy családját nem tudta megmenteni a náciktól. Erőteljes föllépésével a csoport védelme érdekében esetleg kora szörnyűségeit igyekezett földolgozni, ahogyan Mária is, ragaszkodásával a húga halála körüli igazság föltárásához, ezt tette.

Van egy további lehetséges pszichológiai tényező, melyre Zimán könyve utal. Lehetséges, hogy Izsák Éva sebezhetőségének fölfedezése által fogant a terv; mégis, Imre kívánsága, hogy távolítsák el, fakadhatott abból is, hogy fölismerte Éva erejét. Abból a naplóból, amelyet Mária megtartott, tudjuk, hogy Éva még korai, akkoriban cionista aktivista éveiben sem tanúsított türelmet a csoportvezetőkkel szemben. Mária följegyezte, hogy "Éva a csoporton belüli aktivitást korlátozottnak találja, és szeretne egy szervezetet vezetni".33 Bizonyítható, hogy Éva története, a családjától kapott támogatás, a forradalmi ideológia, s a Máriához fűződő szeretete (akinek rettenthetetlensége és ereje gyakran megmutatkozott, mégis úgy érezte, hogy a fiatalabb Éva radikalizmus tekintetében valójában előtte járt) félelmetes forradalmárrá tették őt. Korábban, veszélyes körülmények között, egyedül járta be az országot, hogy a börtönben lévő elvtársakat támogassa. Imre intellektusa őt is fölvillanyozta, s úgy érezte, "érdekes és értékes emberek" közé került, ám világos, hogy tragikusan a hatása alá is került. Azonban az is lehet, hogy olyan erőt képviselt a csoportban, amely kellemetlenné tette őt Imre számára.

A terjedelem korlátozottsága miatt nem térek ki mások felelőségére Izsák Éva halála kapcsán, illetve azokra az egyéb eshetőségekre, ahogyan az ideológia, a racionalitás és a személyes megfontolások szerepet játszhattak a történtekben. Noha nincs kétség afelől, hogy Lakatos javasolta az öngyilkosságot, s ösztönözte társait a terv végrehajtására, szerepet játszottak benne Révész Éva, aki vezető és (más esetekben) könyörtelen szerepet játszott a csoportban, a tervet elfogadó csoporttagok, így Nyuszi, aki két napot töltött Évával, Nagyvárad elhagyásától a méreg átadásáig Debrecenben, s maga Éva is.

A vita hiányzó darabja Lakatos saját értékelése. Azon keveseknek, akiknek beszélt a történtekről, a "racionális" álláspontot adta elő, s nem mutatott megbánást.34 Egy barátjával folytatott etikai vitában 1955-ben a történteket annak illusztrációjaként idézte föl, hogy mennyire bonyolult lehet az etikai döntéshozatal.

A fölszabadulás

Az 1945-ös év meghatározta Imre életútját a következő nyolc évre. Révész Évával 1944 végén visszatért Debrecenbe. A Vörös Hadsereg 1944 novemberében lépte át Magyarország keleti határát és "fölszabadította" Debrecen környékét. Imre és Révész Éva visszatértek kifosztott házaikba, melyekből hiányoztak családtagjaik.35 Éva sírva fakadt — először azóta, hogy elmenekült Nagyváradra —, amikor megtalálta apja üzenetét, rejtett utalással némi elrejtett pénzre. Az ő szülei történetesen visszatértek. Őket egy Bécs közeli Potemkin-táborba küldték, ahol a föltételeket, a Vöröskereszt és más látogatók kedvéért, megfelelővé alakították. Imre anyja, nagyanyja, nagybátyja és számos családtagja azonban Auschwitzba került. Noha hónapokba telt, míg haláluk valószínűsíthetővé vált, Imre mégsem remélhette, hogy viszontlátja őket.

Visszatérése után szinte közvetlenül, Imre megváltoztatta nevét a német csengésű zsidó Lipsitzről a magyar proletári Lakatosra.36 Imre úgy emlékszik, hogy az L kezdőbetűt az döntötte el, hogy a kifosztott házban talált néhány inget L. I. monogrammal, s a Lakatos név mellett gimnáziumi tanárával, Kardos Lászlóval (aki később egyetemi tanár és akadémikus lett) történt konzultációja után döntött.37 Rejtélyes módon kálvinista lett, s "keresztapjának" egy másik mentorát, doktori védésén a bizottság elnökét, Karácsony Sándort választotta. Utóbb azt mondta, hogy a pappal kötött egyezség része volt, hogy a gyülekezet tagjait arra biztatja, hogy szavazzanak a kommunistákra a következő napi választásokon. Ez pedig eléggé lakatosi ahhoz, hogy képtelenül igaz vagy képtelenül hamis legyen.

Ezzel együtt Lakatos az új, legális kommunista pártban aktív szerepet töltött be. A kitartó tagtoborzás állandó tevékenységei közé tartozott. Király István — későbbi irodalomprofesszor és a rendszer szószólója — azt állította, hogy Lakatos "1945 februárjában győzött meg arról, hogy legyek kommunista, s beléptetett a pártba".38 Szabóék is emlékeznek Imre könyörtelen és végső soron sikeres unszolására, hogy lépjenek be a pártba, s arra, hogy Imre ragaszkodott ahhoz, Klára egészítse ki hiányos ismereteit a marxizmusról, s tanulmányozza a szövegeket. Egy alkalommal, mikor az erdőben sétáltak, Imre kérdéseket tett föl Klára háta mögül, aki úgy érezte, mintha fegyverrel céloznának a fejére.39 Szabónak és Királynak egyaránt azt mondta Imre, hogy mivel egyikük sem zsidó, így nagyon fontosak, mivel a párt tele van zsidókkal.

Amikor Lakatos elhagyta Debrecent, 1945 közepére már felsőbb szinteken is ismert volt, s fontos pártmunkára irányították. Toborzási tevékenysége, szellemi csillogása, elszántsága és energiája kétségkívül elegendő volt ahhoz, hogy a kommunista szerveződés első hónapjaiban fölfigyeljenek rá, s ekkoriban — a későbbiekkel ellentétben — földalatti tevékenysége is hozzájárult e figyelemhez. Nem tudjuk azonban pontosan, hogyan alakult pályája a Nagyvárad és Budapest közötti hónapokban, vagy mikor vált ismertté Révai József, a párt propaganda- és kulturális ügyekben illetékes vezetője számára. Révai áprilisban Debrecenben járt. Valószínűnek tűnik, hogy Révész Éva nagybátyja, Révész Géza játszott itt szerepet Lakatos életében. Révész a Vörös Hadsereg ezredese volt, s egyike "moszkovitáknak", akik az emigráció évei után tértek vissza. Ő is Budapestre ment 1945 közepén, hogy átvegye a párt új információs osztályának vezetését. Ez volt az a besúgói hálózat, amely a hatalomátvétel előtt és után is a kommunizmus integráns részét képezte. A következő tizenegy évben maga Lakatos is információkkal szolgált másokról, besúgókkal állt kapcsolatban, és őt is bevádolták.

Kardos László, Imre gimnáziumi tanára ekkoriban ugyancsak fontos szerepet játszhatott. Kardos — Lakatossal egyidőben — az oktatási minisztériumba került, s fia ugyanekkor az Eötvös Kollégiumba.40 Hogy Kardost, Karácsonyt és Szabót mentorainak tekintette Lakatos, jelzi, hogy mielőtt Budapestre távozott volna, összehívta őket, s mindannyiuktól tanácsot kért a jövőre nézve. Szabó szerint ezen mindannyian meglepődtek, s nem tudták, hogy mit is mondjanak. Lakatos szilárdan kézben tartotta életét, és egyenest a pártügyek közepébe ugrott. Korábban már visszautasította Szabó tanácsát, hogy fejezze be a doktori folyamatot, amelyet 1944-ben indított el a debreceni egyetemen. De találkoztak, beszélgettek egy keveset, s egyetértésre jutottak terveivel kapcsolatban.41 Lakatosnak talán valamiféle szülői áldásra volt szüksége, egy olyan otthonra és családra, amelyből a múlt veszteségeitől elindulhatott az új élet felé. Ekkorra föltehetően már megtudta, hogy apja túlélte a háborút, s Budapesten várja őt. Nem tudjuk, hogyan alakult ez a kapcsolat a tanulóévei során, s azt sem, vajon kikérte-e apja véleményét a névváltoztatással és az áttéréssel kapcsolatban. Lipsitz Márton bizonyosan megörült a hírnek, hogy fia túlélte a háborút. Lakatos májusban vagy júniusban távozott Budapestre, Révész Éva két hónappal később követte.

 

1945-1948: Az új kommunizmus építése

A szürke eminenciás

Lakatos 1945 májusában vagy júniusában Debrecenből Budapestre érkezett, egy olyan városba, amelyet a két hónapos ostrom és az utcai harcok elpusztítottak. A sokk ellenére a nemzet és a város hamar magához tért. Sokan úgy látták, hogy a kommunisták vezetik majd ki az országot a feudalizmus és a fasiszta szövetség baljós örökségéből. A 23 éves Lakatos megtestesítette korának energiáját és ideológiáját, ahogyan a közelmúlt veszteségeit és sötét cselekedeteit is.

Lakatos szokatlanul széles körben látott hozzá a tevékenységéhez. Magánéletében ismét közel került apjához, bár hiányzott a konfliktusok és a melegség azon keveréke, amellyel viszonyukat helyreállítani próbálták. Lipsitz Márton bizonyosan csekély szimpátiát érzett a kommunizmus iránt, és valószínűtlen, hogy fia megtartóztatta magát attól, hogy ennek előnyeiről győzködje. Azonban nem tudjuk, hogy egyetértettek-e,vagy sem, küzdöttek-e egymással, vagy távoltartották-e magukat a másiktól. Lakatos Budán bérelt szobát, s két vagy három hónap múltán csatlakozott hozzá Révész Éva. Újabb másfél évig nem házasodtak össze, először mert úgy érezték, hogy várniuk kell addig, amíg megerősítik, vagy föltételezhetővé válik, hogy Éva régi barátja meghalt; később az időpont meghatározása okozott problémát.

Mielőtt Éva megérkezett, Lakatos a helyi pártszervezetben találkozott a gyönyörű Balázs Vilmával, aki életre szóló barátja lett, s akit Lakatos sokszor megkért, hagyja el férjét, s házasodjon össze vele. Vilma egyike volt azon kevés embereknek, akik Lakatost mindig vonzónak, emberinek és törékenynek találták, s ugyanakkor zseniálisnak és lehetetlennek is. Azonban mindig tudta, hogy nem lenne jó hozzámenni feleségül, s 1945-ben Lakatos még Évába volt szerelmes, gyakori nézeteltéréseik ellenére.42

Lakatost a pártban kezdettől a nevelési stratégia föltörekvő ifjú elitje új képviselőjének tekintették. Lakatos mindenhol ott volt. Úgy mozgott, ahogyan beszélt: gyorsan, gyakran nyitott kabátban, nyitott inggallérral, nem tökéletesen rendezett frizurával és papírokkal. Az év során kis bajuszt növesztett, és sokan úgy gondolták, hogy ez Trockijhoz teszi őt hasonlatossá. Lakása, az Eötvös Kollégium, az oktatási minisztérium és a pártszékház között megtett utak során, hetente többször is átkelt a Dunán. Ezt ma nem lenne érdemes említeni, de 1945-ben komoly gyaloglást jelentett átkelni a hozzáférhető hídon. Irodája volt az oktatási minisztériumban, amely konzervatív minisztérium volt; és 1948-ban egy látogató úgy érezte, hogy Lakatos kis irodája némiképp elszigetelt volt. Munkája azonban központinak számított az új rend számára: megvizsgálta az egyetemi tanárok megbízhatóságát, hogy osztályhátterük és politikai elkötelezettségük megfelelő-e, s listákat állított össze olyan emberekről, akiket arra kényszerítettek vagy béreltek föl, hogy az oktatást mindinkább kommunista kezekbe juttassák. A tanárokról gyakran tanulói "vádak" alapján szereztek információt. Szabóéknak — akik ekkorra ugyancsak Budapestre kerültek — Lakatos említett valakit, akitől Árpádról hallott.

Imre jó barátságot kötött minisztériumi kollégájával, a pszichológus Mérei Ferenccel, aki a keleti fronton átkelve, mint a Vörös Hadsereg tisztje tért vissza.43 Lakatos 13 éven keresztül (eltekintve a börtönben töltött éveitől) rendszeres vendég volt Mérei otthonában. Mérei felesége, Vera ilyenkor mindig élvezte az izgalmas beszélgetéseket, s azt, ahogyan Imre a gyermekeivel játszott és tanította őket.44 Az '50-es évek közepén Lakatos és Mérei egyaránt sürgető szükségét érezték azon oktatási rendszer liberalizálásának és fölszabadításának, melyet ők segítettek kommunista befolyás alá vonni, s ebben az irányban tettek lépéseket. Mérei fontos szervező funkciót töltött be az '56-os forradalom során az egyetemen, s 4 évre börtönbe került. Barátsága Lakatossal 1956-ban véget ért.

Lakatos és Mérei egyaránt a párt ama szűk "belső köréhez" tartoztak, amely rendszeres összejöveteleken találkozott, s az ideológiai és nevelési kérdéseket illető stratégiát vitatták meg. A csoport egyik tagja, Szabolcsi Miklós "szürke eminenciásnak" nevezte Lakatost, akinek zsenialitása és lendülete sokkal nagyobb befolyást biztosított a politika alakítására, mint amennyit a párthierarchiában betöltött helye jelentett.45 Maga Révai vagy jelen volt ezeken az összejöveteleken, vagy beszámoltak neki az elhangzottakról.

Lakatos, amellett, hogy Lukács György előadásait hallgatta az egyetemen, csatlakozott az általa tartott szemináriumhoz is, melynek résztvevői között volt Szigeti József filozófus, Király István irodalomtörténész és Lázár György Rákosi miniszterelnöki titkára. Mindannyian a fiatal kommunista elithez tartoztak, noha Szigeti és Király a háború alatt Németországban tanultak.46 Szigeti (aki később összeházasodott Révész Évával) Lukács tanársegéde lett, de aztán két alkalommal is, a párt irányvonalát követve, nyilvánosan megvádolta Lukácsot. Király és ő mindaddig a párt támogatói maradtak, ameddig még létezett a párt.

Lakatos ugyancsak segítette a párt holdudvarát, az értelmiséget és az új generációt recenziókkal és cikkekkel, melyeket 1946 és 1947 folyamán publikált, továbbá számos kommentárt közölt a Szabad Népben. Ezek legtöbbje politikai célzatú, s burzsoá vonásokra mutat rá olyan szerzők gondolkodásában is, akik egyébként radikálisnak vagy tudományosnak tűnnek. Lakatos írásai mindig jól szerkesztettek, filozófiai jellegűek, s probléma-orientáltak. A tanítás és a tudományos elméletek "valódi" története iránti érdeklődése már ekkor megmutatkozik: 1947-ben jelent meg Jeges Károly Fizikát tanulok című könyvéről írott recenziója. Lakatos elismerte ennek ismeretterjesztésre irányuló törekvését, azonban helytelenítette, hogy a fogalmakat tudományos stílusban vezeti be, anélkül, hogy a kísérletek terminusaiban megragadhatóvá tenné őket, vagy rámutatna az elméletek történelmi dialektikájára. Szerinte helytelen olyan benyomást sugallni, hogy a fizika örök tudomány (Lakatos 1947).

Három 1946¦47-ben írott jelentősebb tanulmánya közül kettő a Valóságban jelent meg, abban a folyóiratban, amelyet a MADISZ részeként alakítottak újjá, s kommunista írásokat közölt. Szerzőire gyakran "Valóság-körként" utaltak. A lap szerkesztője, Márkus István sokra tartotta Lakatos gondolkodásának világosságát ("vitában — mondta — mindig számos lépéssel megelőzött mindenkit"), azonban "ördöginek" találta, hogy a "legkevésbé sem veszi tekintetbe az embereket" a stratégia kidolgozásában.47

Lakatost írói tevékenysége újabb baráttal ajándékozta meg, jelesül Gimes Miklóssal, a Szabad Nép újságírójával. Egyik közös barátjuk szerint a '40-es évek végén kerültek közel egymáshoz. "Mindketten briliánsak voltak. Ez jelentette köztük a köteléket. Vég nélkül tudtak vitatkozni a doktrínák részletkérdésein, a filozófián, vagy a frizura elválasztásán."48 Gimes valószínűleg komoly hatást gyakorolt Lakatosra a tekintetben, hogy a keményvonalas kommunizmustól a reformkommunizmus felé fordult, miután a börtönből visszatért. Ismeretes, hogy Gimes gyakran látogatta őt, s ekkoriban már a Nagy Imre körül gyülekező reformkörhöz tartozott: 1958-ban Nagy Imrével együtt ítélték el és akasztották föl.

De Lakatosnak a kommunista hatalomátvételhez nyújtott hozzájárulásai közül egyre sem emlékeznek oly drámaian, mint az Eötvös Kollégium bukására.

"Lakatos nem volt úriember"

A fasiszta kollaboráció és megszállás után a magyar kommunisták számára az egyik problémát a nemzetközi orientációjú, kitűnő oktatás erős tradíciója valamint a lakosság autonómiája és öntudta jelentette. Pergő politikai viták folytak 1945-ben, s a tanárok engedték, hogy az ifjak a görögöktől Aldous Huxleyig szabadgondolkodók között barangoljanak. Ezt a szellemiséget legjobban az Eötvös Kollégium testesítette meg, az a hely, "örökös szellemi kovászként" jellemeztek.49

Az Eötvös Kollégium az egyetemtől különálló intézmény volt, noha a kollégisták mindkét helyre beiratkoztak: 1895-ben alapították, a francia École Normale Supérieur tudatos utánzásaként, azzal a céllal, hogy magas szintű klasszikus oktatást nyújtsanak — beleértve a tudományokat, a nyelveket, az irodalmat is — a jövendő gimnáziumi tanároknak. Sok jövendő értelmiségi, akik más karriert terveztek, itt alapozta meg későbbi életútját. Az intézmény büszkesége a kiscsoportos szemináriumok hálózata volt, mely a nagy könyvtár intenzív vagy extenzív használatával párosult. A külföldi irodalmat tanuló diákoktól például elvárták, hogy hetente egy könyvet az eredeti nyelvén elolvassanak, s ugyanezen a nyelven megvitassanak. A rivális Györffy Kollégium kevésbé volt exkluzív és intenzív, s 1945 után a népi kollégiumok mozgalmának (NÉKOSZ) élére állt. Az Eötvös Kollégium igazgatója Keresztury Dezső volt, aki ugyancsak bekapcsolódott a népi kollégiumok mozgalmába, azonban mint az Eötvös Kollégium igazgatója elkötelezettje volt az intézmény hírneve és színvonala megőrzésének. Humor, kultúra, élettapasztalat, szerelem és szexualitás ugyancsak meglehetősen explicit részét képezték a (kizárólag fiúkból álló) kollégiumok elvárt moráljának.

Lakatos 1945 nyarán fölvételét kérte a kollégiumba. Keresztury ezt följegyezte a naplójában. Lakatos 22 évesen négy évvel volt idősebb az átlagos fölvételizőknél, és szociológiát akart tanulni, amely igazából nem tartozott a kurzuskínálatba. Valószínűleg olyan témát választott, amely nem került volna sok idejébe, de az is lehet, hogy így kísérelt meg fölkészülni debreceni doktorálására, procedúrájára, amelynek témája a tudományos fogalmak kialakulásának szociológiája volt. Keresztury tétovázott, hogy fölvegye-e őt, de leginkább az befolyásolta, hogy Lakatos szoros kapcsolatban állt a kommunista párttal. Ebből a kollégiumnak előnyei származhattak (s elhárulhattak volna bizonyos kellemetlenségek). Keresztury úgy érezte, hogy Lakatos "sötét személyiségének" ugyancsak hasznára válhatott volna az Eötvös szellemisége. Harmadik gondolata az volt, hogy Lakatos kora és élettapasztalata hasznára lehet azoknak, akik '45-ben voltak 18 évesek, s akiknek várhatóan igencsak szokatlan iskolaéveik lesznek.

Bár — szemben a legtöbb hallgatóval — Lakatos nem lakott a kollégiumban és kevés kurzust vett föl, egyéb más elfoglaltságai mellett is gyakori vendég volt, s majdnem mindenki jól emlékszik rá. Vekerdi József, az egyik harmadéves hallgató, aki éppen afelé haladt, hogy 10 nyelvet bírjon, megkérte Lakatost, hogy tanítsa őt héberre, s ő cserébe görögül fogja tanítani.50 Az egyezség nem tartott sokáig, mert Imrének — ahogyan Vekerdi 50 évvel később csípősen megjegyezte — "nem sok szüksége volt a görögre, az ő életvitelében".51 Vekerdi úgy emlékszik Lakatosra, mint aki leginkább a szép régi épület különféle helyein ült, s intenzíven vitatkozott. Az egyik hallgatóval különösen sokat vitázott,52 más hallgatók pedig a műsor kedvéért gyűltek össze. Vekerdi úgy látta őket, mint Naphtát, az ideológust és Settembrinit, a humanistát Thomas Mann Varázshegyéből.53

Nem Lakatos volt az egyetlen kommunista az Eötvös Kollégiumban. Sokan azok közül, akik 1945-ben kerültek a kollégiumba, hittek az ügyben, s "kommunista frakciót" alakítottak. Sokan más pártokat támogattak az 1945 novemberi választásokon, vagy politikailag teljesen semlegesek voltak. Másfél évig szabadon hangot adhattak véleményüknek, s ezt gyakran meg is tették. Lakatos természetesen erőteljesen igyekezett véleményüket és cselekedeteiket a párt számára kedvezővé alakítani. Mások igyekeztek a politikát az oktatástól távol tartani: 1946. május 1-jén vita robbant ki arról, hogy az Eötvös Kollégium tagjai együtt vonuljanak-e föl a majálison, s a hallgatókat megszavaztatták, de először kizárták az elsőéveseket a szavazásból. Szász Imre, egy 18 éves, több mint két méter magas, a munkásosztályból származó fiú a kollégiumi asztalánál ült, amikor Lakatos berontott a szobába. "Szóval az elsőévesek nem fognak fölvonulni?!" — mondta Lakatos olyan hangon, amelyről Szász azt mondta, hogy "ott ahonnan én jöttem, azt jelentette, hogy küzdőfelet keres. Különösnek gondoltam, hogy velem akar megvívni. Fölálltam, és mereven ránéztem. Erre sarkon fordult, s távozott."54

A kollégiumban kialakított reputációját és humorát az 1946. év végi bohózatban is megörökítették. E nevezetes bohózatokban mindig a kollégiumi élet komikus eseményeit vegyítették, mondjuk Mozart-áriák és görög drámák kifinomult paródiáival. Ezekben a darabokban a hallgatók alakították a professzorokat, a közéleti személyiségeket és más hallgatókat is. Az egyik 1946-os darabban az egyik hallgató egy olyan professzort személyesített meg, aki arról volt híres, hogy folyton panaszkodott, mert a hallgatók nem dolgoznak elég keményen. Mire az önmagát alakító Imre így szólt: "Csak adja meg a nevüket, professzor. Én a párt besúgó osztályáról jöttem."55

Lakatos a kollégium könyvtárát használta 1946¦47-es publikációinak elkészítéséhez, valamint 1947-es doktori disszertációjához, s részt vett a szerda esti előadásokon és vitákon. Egyebek között Lakatos és Révai egyaránt tartottak előadást ezeken a kezdetben lendületes összejöveteleken, és 1947-ben az egyik ilyen alkalommal Lakatos élesen kritizálta Révai egyik beszédét.56 Ez a későbbi események tekintetében jelentőségteli lehetett.

A följelentés 1947 februárjában érkezett, amikor a Valóság megjelentette Lakatos fontos írását "Eötvös Kollégium — Györffy Kollégium" címmel (Lakatos 1947a). A dolgozat problémája "az új magyar értelmiség nevelése" volt, ami egyaránt jelentette az oktatás új elveit, és azt, hogy ez az értelmiség egy új (dolgozó) osztályból származik. A dolgozat fő tézise az volt, hogy az Eötvös Kollégium még mindig eredeti elvei szerint a magyar liberális burzsoázia számára képezte a tudósokat és a tanárokat, s a háború alatti "elszigetelődéséből" nem alakult ki "passzív ellenállás" a fasizmussal szemben. (A Eötvös Kollégium a törvényekkel dacolva továbbra is fölvett zsidókat a náci éra alatt is, s erre Lakatos burkolt módon elismerőleg utalt.) Azonban — érvelt — a népi demokrácia beköszöntével az "elszigetelődés" élesen szemben áll a munkásosztály élcsapatával. A Györffy Kollégium, amely szövetségre lépett a népi kollégiumok mozgalmával, az élcsapathoz tartozik. Számukra azonban problémát okoz a megfelelő könyvtár, oktatók és az új értelmiség képzéséhez szükséges tradíciók hiánya. Logikusan tekintve szükségük van az Eötvös Kollégium forrásaira, hogy föladatukban ez segítségükre legyen, azonban a Györffy Kollégium joggal gyanakszik, hogy az Eötvös Kollégium jó oktatása, a "tudományos elmélyedés" "elválaszthatatlanul összefonódott" az elitizmussal és az elszigetelődéssel. Ahhoz, hogy kiműveljük a munkásosztály új élcsapatát, és hogy a Györffyt a "népi demokrácia Eötvös Kollégiumává" tegyük, az Eötvösnek föl kellene adnia ezt az elitizmust és az elszigetelődést. Az Eötvös Kollégiumnak bizonyos értelemben Györffyvé kell válnia, hogy valóban Eötvös lehessen. Ezután Lakatos elemzi Kereszturynak és a magyar művelődéspolitika más vezéralakjainak írásait és szóbeli állásfoglalásait, s arra a következtetésre jut, hogy nem akarják, hogy az Eötvös ezt az új szerepet töltse be az új értelmiség vonatkozásában. Azt javasolja Kereszturynak, hogy kövesse a korábbi nagy igazgatók példáját, s merjen új kollégiumi szellemet teremteni. A dolgozat azonban azzal a fenyegetéssel zárul, hogy ha nem vállalja ezt a szerepet, akkor a kollégiumnak befellegzett.

Ezt a dolgozatot helyesen értelmezték a kollégium és Keresztury hátbatámadásának, s felháborodást keltett a kollégiumban. A sajtó még eléggé szabad volt ahhoz, hogy ellencikkek hosszú sorozata jelenjen meg. Az ország azonban nem volt elég szabad ahhoz, hogy ezt a válaszolók megússzák. Annak ellenére, hogy Keresztury egyszerre volt oktatási miniszter és a kollégium igazgatója, mégis ultimátum elé állították: ki kell rúgnia azokat a hallgatókat, akik aláírták a tiltakozó nyilatkozatokat. Ehelyett inkább lemondott.

Keresztury helyére Lutter Tibor, az angol irodalom szakértője került, akit Lakatos már ismert. Lutter a "náci gimnáziumban" tanított a háború folyamán, és talán elfelejtendő ezt a kellemetlenséget, teljesen a kommunisták szolgálatába került. Azt mondták róla, hogy "erkölcsi tébolyult", több följelentést írt, mint Király vagy Szigeti, de jó tanár volt. Azok a hallgatók, akik 1947 nyarán kerültek az Eötvös Kollégiumba, mentesek voltak az előző hónapok feszültségeitől, s még mindig izgalmas helynek találták a tanulás és fejlődésük szempontjából.57 A lánya szerint Lutter ugyanúgy képzelte el az Eötvös jövőjét, ahogyan azt Lakatos látta: egyszerre testesíti meg az oktatási tökélyt és a népi demokrácia céljait.58 Azonban a marxizmus belső története ismételten megmutatta, hogy a totalitárius politika és a független gondolkodás összeegyeztethetetlenek — s erre Lakatos még azelőtt rájött, hogy elhagyta Magyarországot. Három évvel később, 1950-ben az Eötvös Kollégium, a Györffy Kollégium és a NÉKOSZ egyaránt megszűnt.

A korszak nem-kommunista hallgatói között Lakatos támadása megerősítette azt a démoni képet, amelyet már kialakítottak róla, "az Eötvös Mefisztójáról".59 Neve 50 éven keresztül hírhedt volt közöttük. Közülük azonban sokan nem sorolják az Eötvös Kollégium sorsát Lakatos bűnei közé. Az ideológiát és a korszak küzdelmeit tekintve úgy vélik, jó szándékkal cselekedett. Congdon (1996) ezt a támadást összekapcsolja Lakatosnak 1968-ban az angliai hallgatói követelések tekintetében játszott konzervatív szerepével, s azt mondja, hogy Lakatos megtanulta: az oktatási intézmény átalakítását a társadalmi forradalom központjává csak egy lépés választja el a kormányzati politika eszközévé tételétől. E két oktatáspolitika közötti félúton állt Lakatos beszéde, melyet 1956-ban tartott a Petőfi Körben a tudósképzésről.60

Lakatos 1947-ben (mai fordulattal élve) a politikai korrektséget alapvetőnek látta az oktatásban. Fölismerte "a politika és a magolás" veszélyét az oktatás minőségére, ám azt gondolta, hogy ez föloldható azzal, ha a jó oktatók kommunistává válnak. És ekkoriban azt hitte, hogy a (kommunista) állam politikailag és oktatási szempontból egyaránt progresszív. Lakatos számára 1956-ban az az unalom és beszűkültség jelentett problémát, amit az állami irányítás, a politikai korrektség és a cenzúra vitt az oktatásba, különösen a tehetséges tanulók számára. Arra a következtetésre jutott, hogy az oktatás bizonyos szabadságot igényel, és hogy a pártot a tudománynak kellene vezetnie, nem pedig fordítva. De 1968-ban az akadémiai kiválóság megőrzése volt a probléma a hallgatói ellenőrzés követelésével szemben. Fölhívta a figyelmet a hallgatók oktatási ügyeket illető kritikájának és fölszólalására vonatkozó jogos igényeinek elválasztására azoktól az igazolatlan igényektől, hogy részt vegyenek az oktatás anyagára és a kutatásra vonatkozó döntésekben. Úgy vélte, hogy a minőség fölhígulása és a kormányzati kontroll növekedése lenne az eredmény. Érdekes, hogy Lakatos 1968-ban "politikai visszatérését" az ideológia és a kormányzati irányítás azon ártalmas hatásainak tulajdonította, melyet a náci Németországban és a Szovjetúnióban fejtettek ki.61 Sosem említette korábbi szerepét a régi rend megváltoztatásában.

(Utóirat: Különös öröm volt számomra, hogy Lakatos kortársai közül oly sok embert találtam életben Budapesten. Az, hogy Keresztury Dezsőt még megtaláltam a telefonkönyvben, meglepetés volt számomra: 92 éves volt, ismert költő és irodalomkritikus. Fölhívtam. Beszélt angolul, ahogy gyakorlatilag mindenki, aki 1948 előtt az Eötvösben tanult. Megemlítettem Lakatost. "A matematikus? Semmi jót nem tudnék róla mondani." Nem hatotta meg, hogy megemlítettem: a történelmet kutatom, s nem a jóságot. "Túlságosan fölkavarna." A hangja elgyöngült, miközben beszélgettünk. Végül azt mormolta a telefonba: "Lakatos nem volt úriember.")

Akcióban

Ugyancsak zsúfolt év volt 1947. Lipsitz Márton az első hetekben emigrált Ausztráliába. Nem sokkal ez után Imre időt talált a régóta húzódó és rövid életű házasság megkötésére Révész Évával. Szabó Árpád és Balázs Tibor (Vilma férje) voltak a tanúk. Februárban megjelent az Eötvös Kollégiumról írott cikk. Hét további cikket és recenziót publikált ebben az évben, s befejezte doktori értekezését. Júliusban letette doktori szigorlatát. Az értekezés címe: A fogalomalkotás szociológiája a természettudományokban. Két új cikke "A fizikai idealizmus kritikája" és a "Modern fizika, modern társadalom" az írás részeit képezik. A bírálók62 megjegyezték, hogy a mű modern, s nem ortodox dialektikus marxizmuson nyugodott, és még ez is csupán Lakatos önálló gondolatainak szolgáltatott alapot.63 Maga az értekezés eltűnt az egyetemről, és máshonnan is, ahol elhelyezhették. Lakatos már ekkoriban azt mondta róla, hogy értéktelen. Sosem mutatta meg Szabónak.

Amikor a Párt 1947 folyamán kiépítette a mindennapi életet átfogó felügyeletét és szűkítette az eltérő vélemények fórumait, nézeteltérések támadtak Lukács György körül. Lakatos, aki látogatta az előadásait és a szemináriumát, sosem volt rajongója. Sokan emlékeznek arra, hogy Lukácsot "túlságosan burzsoának" nevezte, s azt gondolta, hogy "bolond". Szigeti József ekkor már Lukács tanársegéde volt, s nagyban azonosult vele.64 Király István inkább Németh Lászlót kedvelte. A Valóság-kör 50 tagja 1947 decemberében találkozott az Opera étteremben, hogy megvitassák Lukács-kritikájukat, s jelen volt Király, Lázár és Szabó is.65 Király szerint Lakatos "csillogott" ezen az estén. A következő másfél évben a párt hivatalos véleménye ingadozott Lukáccsal kapcsolatban, míg 1949 májusában Rákosi nevében Rudas László nagyszabású támadást nem indított. A pletykák szerint Lakatos ehhez Lukács egyes passzusainak kritikájával járult hozzá.66 Rudas vejétől tudjuk, hogy Lakatos számos magánbeszélgetést folytatott Rudassal.67

Lakatos különösen indulatos lehetett Szigeti József mentorával szemben, mert Révész Éva éppen Szigeti miatt hagyta el őt. Szigeti, aki nem csinált titkot abból, hogy utálja Lakatost, úgy látta, hogy Évát egy szörnyeteg karmai közül menti meg. Ifjúkori szerelmének elvesztése, és hogy az Szigetiért hagyta el őt, különösen tolerálhatatlannak tűnt. "Olyan egyedül vagyok, mint egy kivert öreg kutya" — mondta Balázs Vilmának. Néhány hónap múlva megpróbálta Vilmát rávenni, hogy hagyja el a férjét, de megelégedett azzal, hogy a szeretője és barátja lett. Lakatos a párt középvezetői számára fönntartott lakásba költözött.

Ahogyan a párt nevezte, 1948 a "fordulat éve" volt. Ezen a nyáron vette kezdetét a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, véget ért a sajtószabadság, s egyebek mellett fölfüggesztették a pszichoanalízist. Pálóczi-Horváth György marxista kritikát írt Freudról.68 Révai hithű fiatalok egy csoportját gyűjtötte egybe, hogy "vitatkozzanak" a pszichoanalitikus Hermann Imrével. Lakatos, Szigeti, Király és Lázár tartoztak ebbe a csapatba; Mérei Ferenc elnökölt az összejövetelen. Néhány héttel később a pszichoanalízist betiltották Magyarországon.

A "fordulat" jelt adott a megbízhatatlan egyetemi és gimnáziumi tanárok eltávolítására. Lakatos a megbízhatatlan tanárok "B"-listáin dolgozott, az ő eltávolításukról és helyettesítésükről gondoskodott. Elkészítette az egyetemi oktatásra vonatkozó átfogó tervet. Litván György, aki akkor az egyetemi ifjúsági kommunista szervezet vezetője volt, ezen a terven együtt dolgozott vele, s ezt most "elhibázott dokumentumként" jellemzi.69 Lakatos a párt Tudományos Bizottságának titkárhelyettese volt. Ezt a bizottságot Lutter Tibor vezette, s tagja volt Mérei is. Lakatos 1948 szeptemberében részt vett a Tudományos Dolgozók Világkongresszusán Prágában, amelyről képeslapot küldött Lukácsnak. Még rendszeresen járt az Eötvös Kollégiumba, s gyakran látogatta Lutterékat.

Immár nem volt szükség arra, hogy a párt számokkal bizonyítsa népszerűségét, sokkal inkább a tagok megbízhatóságával kezdett foglalkozni. Mindenkit átvilágított a Kállai Gyula által vezetett bizottság, hogy alkalmas-e a párttagságra. Lakatos rendőrségi anyagai szerint "átment" ezen az átvilágításon, és moszkvai ösztöndíjra javasolták.70 Egy másik dokumentum szerint Angliába szeretett volna menni, de Moszkvát ajánlották számára.71 Lakatos szerint egy évet ajánlottak neki Dublinban vagy kettőt Moszkvában, s mint jó elvtárs, Moszkvát választotta.72 Nem tudjuk, hogy az ajánlat külön Lakatosnak szólt-e; természetesen ajánlották-e föl neki (az ösztöndíjbizottság tagja volt), vagy munkájának jutalmaként; vagy a párt írta-e elő, mint a szellemi elit ápolását; vagy olyasvalakinek az eltávolítását célozta, akiről megjósolhatatlan volt, hogy illeszkedni fog-e a "fordulathoz".73 További lehetőség, hogy az utazás egy későbbiekben tárgyalandó konspiráció része volt. E sokféle lehetőség azonban sokat elárul Magyarország és Lakatos életének kapcsolódásairól: arról, ahogyan az egypártrendszer átvette a hatalmat, s Lakatos elveszítette a befolyását.

"Egy született trockista"

Mennyire volt fontos Lakatos szerepe a magyarországi kommunista hatalomátvételben? Meddig vitte a rendszerben? Miféle kommunista volt ő? Hogyan élte meg ezeket az éveket? Ezeket a kérdéseket fogom most áttekinteni.

Az előző rész megadja a választ az első kérdésre. Lakatos rajongó, fantáziadús előmozdítója volt a kommunista hatalomátvételnek az oktatás területén. A kor három legfontosabb területén dolgozott: embereket vonzott a marxizmushoz, bomlasztotta a régi struktúrákat, és építette az új rendszert. Életkoránál és relatíve alacsony hivatalos beosztásánál jelentősebb befolyása volt a döntéshozatalban. Hibás lenne azonban azt gondolni, hogy nélküle a kommunizmus kibontakozása másként zajlott volna Magyarországon. Az Eötvös Kollégium ugyanígy nem élte volna túl a sztalini érát, s a liberális tanárokat ugyancsak elsöpörték volna. A marxizmus téved a történelem szükségszerűségét illetően, de a Keresztúryk és a Lakatosok szintjén, a '40-es évek végi Kelet-Európában, az elkerülhetetlen felé haladt. Lakatos munkáját nélküle is elvégezték volna, talán csak kevésbé emlékezetesen.

A másokra gyakorolt befolyás szintjén Lakatos természetesen jelentékeny befolyást gyakorolt. Számos tanár tarthatta meg állását — míg mások nem jutottak álláshoz —, ha nevük nem szerepelt Lakatos listáin. Kétségkívül ártott egyeseknek, úgy, hogy följelentette őket, másokat pedig — akiket följelenthetett volna, ám mégsem tette — megmentett (mint a Szabó Árpádról kapott följelentés esetében). A totalitarizmus egyik fintora, hogy az a polgár, akinek nem volt hatalma, hogy az uralmonlévőket megváltoztassa, és szigorú hegemóniát kényszerített a saját életére, rendkívüli hatalommal bírt arra, hogy polgártársainak ártson vagy őket megvédje — hallgatással, segítő hazugságokkal, figyelmeztetésekkel stb.

Mire vitte Lakatos a rendszerben? Hivatalosan nem olyan sokra, mint ahogyan nyugati életrajzi összefoglalói írják. Nem ő volt a "harmadik ember az oktatási minisztériumban", vagy akár "vezető tisztviselő", ahogyan halála után — vélhetően saját szavai nyomán — állították.74 Utolsó beosztása a titkári volt, s ez egy bizottság vagy osztály adminisztratív felügyeletét jelentette. Talán középszintű tisztviselőként lehetne a legjobban jellemezni. Lakatos volt annyira fontos, hogy lakást kapjon a párttól, s hogy ritka engedélyt kapjon repülővel Prágába utazni egy konferenciára, s hogy Moszkvában tanulhasson. Tudjuk, hogy nem hivatalosan befolyása volt a vitákban, az uralmonlévők ismerték, s elég közismertté vált ahhoz, hogy robbanékony kritikai stílusa aggodlmat keltsen.

Miféle kommunista volt? A lehetőségek között szerepel az "igazhívő", akinek a doktrína minden változása és a rendszer nyilvánvaló nehézségeinek ellenére sikerült hitét fönntartania; vagy a "cinikus" (a párt fogalmaival: "karrierista"), aki saját haszna kedvéért tart a párttal, tekintet nélkül az ideálokra és az elméletekre; valamint a "kritikus hívő", aki arra törekedett, hogy a pártot saját ideáljaihoz igazítsa, ám előbb vagy utóbb — ahogyan Szabó Klára fogalmazott — "fölébredt". Egyeseknek ez a pont a sajtó cenzúrázásával, a kirakatperekkel, börtönből származó történetekkel, az üres politikával érkezett el. Mindenki egyetért abban, hogy Lakatos nem volt cinikus, vagy karrierista. Éppen annyira készen állt saját karrierje kockáztatására, mint annak előmozdítására, s mindemellett karrierjét végső soron a tudományban, nem a politikában látta. Gyakran úgy érzékelték, hogy cinikus és megtévesztő lépéseket tesz, hogy a vitából győztesen kerüljön ki ("kiválasztott egy a vitapartnere által tisztelt nevet, s valótlanul bizonyos idézeteket adott a szájába"), de ennél nagyobb léptékben nem. Stílusát tekintve "kritikus hívő" volt, aki mindig készen állt a párt gyakorlatáról és ideológiájáról folytatott vitára és tréfálkozásra, azonban 1950-es letartóztatásáig, sőt egészen kiszabadulásáig, nem ébredt rá a rendszer problémáira.75 A börtönben — állítása szerint — arra jött rá, hogy mi a baj a matematikával, s nem arra, hogy mi a baj a marxizmussal. Támogatta 1948-ban a "népi demokrácia" átváltozását "proletárdiktatúrává", s az '50-es évek közepéig doktrínér kommunista maradt. Úgy kritizálta Révait, hogy nem eléggé sztalinista.

Litván György azonban "született trockistának" nevezi őt, aki jobban illeszkedett Trockij "permanens forradalmának" agitációjába, semmint Sztalin vasmarkába. Ennek köszönhetően felelt oly jól meg a párt igényeinek 1945-48 között. Litván megállapítása Lakatos, elvtársainak föltett, óvatlan kérdéseire is utal, melyek veszélyesek lehettek akkor is, ha válaszoltak rájuk, s akkor is, ha nem. Ez vajon kiszámított dolog volt, ösztönös igazmondás, mely megfontolatlanul nem vette tekintetbe mások érzékenységét, vagy pedig szadizmus? Néha nyilvánvalóan kiszámított volt, mint Szász Imre esetében az 1946-os májusi felvonulás kapcsán. Máskor inkább lehetett megfontolatlan, vagy őszerinte akár tréfa is. Egyszer azt mondta Szabónak, hogy természetesen az összes burzsoá professzort, mint amilyen ő is, le kellene lőni, és később meg volt lepve azon, hogy ez fölzaklatta Szabóékat.76 Nyíltan megkérdezte 1956-ban Litvántól, hogy mit gondol a többpárti politikai rendszerről. Az ilyen megnyilvánulásokat, mint egy agent provocateur kérdéseit fogták föl, s ezek hozzájárultak démoni hírnevéhez. Hogy ezeket milyen élesnek fogták fel, meglepte Lakatost. Gyakran állította, hogy nem emlékszik az eseményekre, vagy bármilyen szándékos ellenségességre. A pszichológusok bizonyosan tudattalan szadizmust látnának az ilyen cselekedetekben, azonban ő nem tartozott a szadisták azon kategóriájába, akik — ha hatalomhoz jutnak — élvezik, hogy másoknak fájdalmat okoznak, vagy hogy annak szemtanúi.

Ami ezekben az években Lakatos szubjektív tapasztalatait illeti, arról megintcsak keveset tudunk. Nem tudjuk, hogyan álltak karrier-reményei 1948-ban. Tudjuk, hogy mindig remélte, hogy visszajut a tudományhoz és a filozófiához, és néha bánkódott, hogy erre nincs ideje. Írásaiból tudjuk, hogy a tudomány oktatásával történelmi, dialektikus és tekintélyt nem tisztelő módon foglalkozott. Nem tudjuk azonban, hogy mit látott problémának a marxizmusban, hogyan oldotta meg ezeket, s hogyan könyvelte el a párt irányváltásait, a szólásszabadság növekvő megnyirbálását, és a pártvezetőknek kötelező hízelgést. Emigrációja után azt mondta, hogy ekkoriban a világot "angyalok és ördögök" fogalmaiban látta,77 és "túl sokat moralizált, s ezért a börtönben kötött ki". Nyugati kollégái valószínűleg jól el tudják képzelni Lakatost, a fanatikus teoretikust, az aktivistát, a bonyolult politikai manőverek konspirátorát. De megemlítenék-e, hogy csöndben maradt, amikor értelmetlenül alakították a politikát, s fölugrott tapsolni, amikor Sztalin vagy Rákosi nevét említették? Lakatos, az udvaronc: nem könnyen elképzelhető kép. Valamelyest részt vett a hízelgésben, de talán nem eléggé ahhoz, hogy ne tűnjön föl. Majdnem bizonyos, hogy stílusa jellemzően kritikus maradt, tiszteletlen és kiszámíthatatlan — ahhoz túlságosan is, hogy 1948 után ez a saját vagy az állam hasznára válhasson.

 

1949-1953: Túlélni a kommunizmust

Moszkva

Amikor Lakatos Moszkvába utazott 1949 januárjában, hasznos tevékenysége és meggyőző ereje múltba veszett és — Hegedűs András szerint — kirobbanó stílusát és lendületét magas pártkörökben terhesnek látták az új diktatúrában.78 Az egyik munkatársával — aki Gerő Ernő felesége volt — a folyosón megvívott szócsaták ugyancsak hozzájárultak a megbízhatatlanságára vonatkozó gyanúhoz, noha a hölgyet ugyancsak kirohanásairól ismerték. Az, hogy nyilvánosan vitatta Révai és Lukács beszédeit,79 s hogy privát beszélgetésekben hangot adott növekvő idegenkedésének a "kultúrcárral" szemben, ugyancsak hozzájárulhattak a későbbi következményekhez. Azonban 1948-ban túljutott a Kállai-bizottságon, s a moszkvai út — bármi volt is a mögöttes motiváció — bizonyította, hogy a párt invesztál az ő tudományos nevelésébe, és vélhetően elég biztonságosnak tekintették ahhoz, hogy ne járassa le Magyarországot a nagy Szovjetúnióban.

Könyveit egyik kollégájánál, a szociológus Szalai Sándornál hagyta, aki — noha meggyőződéses szociáldemokrata volt — a minisztérium egyik tervbizottságában foglalt helyet. Ez nem volt túl bölcs döntés. Szalait néhány hónappal később letartóztatták, s államellenes összeesküvés vádjával 1956-ig börtönbe zárták. Lakatos sosem látta újra a könyveit; ez volt a második elveszített könyvtára80 — 1956 nyarán a kormányzat kisebb összeget fizetett neki, hogy kompenzálja az állítólag 1000 kötetes gyűjteményért.

Lakatosnak szerencséje volt, hogy engedélyezték: repülőn menjen Moszkvába. Egy másik moszkvai aspiráns, a fizikus Román Pál, aki két évvel később érkezett, utóbb "két napig tartó halálosan lassú vonatútról" számolt be, melyet gyakori megállások tarkítottak a háborús károk még mindig tartó helyreállítása és az ukrajnai gyerekek rohamai miatt, akik félreérthetetlenül élelemért könyörögtek. Román beszámolt arról a diákszállásról, ahol Lakatos élt. Ez egy nagy épület volt a város központjától nyolc kilométerre, "végtelen hosszú folyosókkal, melyeket éjjel-nappal égő csupasz villanykörték világítottak meg". Egy szobában 10 hallgató aludt, "egyszerű, fémvázas ágyakon", és "rosszul főzött ételeket" fogyasztottak egy "hatalmas, barátságtalan, rosszul kivilágított önkiszolgáló étteremben". Lakatos egyik moszkvai kortársától tudjuk, hogy a kollégium számos patkánynak is otthont adott. Román szerint ez a tapasztalat "eloszlatta a fátylat a szemem elől, s hívőből a kommunista járvány elszánt ellenségévé tett".

Lakatossal nem ez történt. Még távozása előtt az egyik kollégája megmutatott neki egy a feleségétől kapott levelet, aki ugyanazzal az ösztöndíjprogrammal érkezett Moszkvába, néhány héttel korábban. A levél a moszkvai kollégium rossz ételeiről és életföltételeiről panaszkodott. Lakatos megérkezése után Kamillát skarláttal kórházban találta. Barátságos beszélgetésben azt mondta neki, hogy ha valamire szüksége van, akkor keresse őt meg, s figyelmeztette, hogy ne írjon olyan leveleket, mint amilyet a férjének írt. Később egy hallgatói összejövetelen a figyelmeztetést nyilvánosan is megismételte, "mert a nem eléggé képzett embereket az ilyen beszámolók szovjetellenes érzésekre sarkallhatják". Név szerint idézte Kamilla levelét. Kamilla tudta, hogy semmilyen segítséget nem fog kérni Lakatostól.81 Egy másik hallgatónak az édesapja küldött csomagokat. A deprimált magyarok között irigységet keltett, hogy az apja csomagokat tudott neki küldeni. Vajda Gábor úgy gondolja, hogy Lakatos ezekért a csomagokért bírálta az illetőt, s a lány bepanaszolta Lakatost az apjánál, s ez hozzájárulhatott Lakatos korai visszahívásához. Lakatos rendőrségi aktáiból tudjuk, hogy "párttaghoz méltatlan" viselkedés miatt hívták vissza Moszkvából.82 A rendőrállam újabb iróniája, hogy éppen ez a dokumentum hivatkozik a párttaghoz méltó viselkedésre.

Lakatos formálisan fizikát tanult Moszkvában, de egyik barátjának azt mondta, hogy idejét arra használta, hogy Révai írásaiban olyan "inkriminált" passzusok után kutasson, amelyeket szükség esetén fölhasználhat ellene.83 Erre a későbbiekben még visszatérek.

Lakatos 1949 júliusában táviratozott Balázs Vilmának, hogy rövid pihenésre váratlanul hazautazik. Repülővel jött vissza, s utóbb azt állította, hogy egy szovjet katonai attasé vette rá, hogy egy nagy papírköteget hozzon át a vámon. Nem tudni, hagyott-e valamit Moszkvában, ahogyan azt a "rövid pihenés" sugallja.

A pokol tornáca

Lakatos életének egyik legtitokzatosabb fejezete az a kilenc hónap, amely visszatérését követte. Ebben a részben az általam ismert tényeket rögzítem, s jelzem az általam kialakított föltevéseket — nyitva hagyva a kérdést, hogy miért alakultak úgy az események, ahogyan alakultak.

Röviddel hazaérkezése után Lakatosnak azt mondták, hogy nem engedélyezik visszatérését Moszkvába, nem térhet vissza minisztériumi munkájához, nem kapja vissza párttagkönyvét (melyet minden párttagtól bevontak, mihelyt külföldre távozott), nem térhet vissza régi lakásába (melyet Vilma egyik barátjára bízott). Gimnáziumi oktatásra irányították. Nem világos, hogyan indokolták meg ezeket a lépéseket, akár a visszahívást, akár a többi büntetést. Egyik barátja sem emlékszik sokkra, depresszióra, vagy félelemre, amit a korábbi életéből való ilyen hirtelen kizárás után várnánk, bár Vilmának azt mondta, hogy utálja tanári munkáját. Lutter Tibor kollégiumi apartmanjában adott neki szobát, ahol kilenc hónapig lakott. Azt mondják, hogy Lutter egyszer megkérdezte Révait, hogy van-e valami, ami miatt inkább ne helyezze el Lakatost, mire Révai azt mondta, hogy ő nem tud ilyesmiről.84 Azonban 1949 decemberében Rákosi titkárnője, Simon Jolán, aki ugyanakkor a titkosrendőr-főnök, Péter Gábor felesége volt, levelet írt a moszkvai magyar nagykövetségre, s számos hallgató azonnali visszahívását kérte, vagy viselkedésükre ("erkölcstelen életmód") vagy az attitűdjükre ("nacionalizmus") hivatkozva. Közülük kettőnek többek között az volt a hibája, hogy "Lakatos Imre barátai" voltak.85 Ez jelzi az új, hírhedt státust, melyet a legfelsőbb pártkörökben ért el, s fölveti azt a kérdést, hogy miért nem tartóztatták le korábban, és hogy a párt hű katonája, Lutter miért adott neki szállást. A szerkesztők ekkoriban annyira idegesek voltak, hogy az általa írt recenziókat csak nevének kezdőbetűivel jelentették meg.

Ez az időszak érzelmileg is meglehetősen intenzív volt Lakatos számára. Noha a szép régi kollégiumban lévő Lutter-lakás összehasonlíthatatlanul jobb körülményeket kínált, mint a moszkvai kollégium, Lakatosnak el kellett viselnie azt a tényt, hogy Szigeti József és Révész Éva néhány lépcsővel lejjebb, egy másik lakásban laktak. Szigetiék egyszer meghívták Lakatost és egyik barátját egy csésze kávéra. Amikor eljöttek Szigetiéktől, Imre azon bosszankodott, hogy az ő saját kávéscsészéiből itták a kávét. Ez a barát megjegyezte, hogy Imre még mindig érzelmekkel viseltetett Éva iránt.86 Ekkoriban Lakatos egy másik Évához is közel lakott, jelesül Lutter Tibor tizenéves lányához. A kollégium egyik hallgatója — később megjelentette naplóit — följegyezte Éva és Lakatos egyik közös sétáját a kollégium könyvtárába, 1948 decemberében, még mielőtt Lakatos Moszkvába utazott. A bejegyzés árulkodik a napló írójának vonzódásáról Évához, aki ekkor 14 éves volt. Lutter Éva úgy emlékszik Lakatosra, mint "ragyogó emberre", aki csodálatosan segítette őt matematikai föladataiban, életre keltette a párt ideológiáját, és humort hozott az életükbe.87 Mindenki, aki fiatalon ismerte Évát, úgy emlékszik rá, mint aki csillogó személyiség volt, csodaszép, szexi és intelligens. A barátok úgy mondják, hogy Lakatos "feleségének nevelte őt".88 Kapcsolatuk mindenképp intenzív volt, s ez hozzájárul ahhoz a rejtélyhez, hogy Lutter Tibor miért volt kész oly hosszan befogadni Lakatost. Lutter Éva sorsa tragikus; szerepet játszott Lakatos életében az emigrációja után — azonban ez egy másik történet.

Közvetlenül Lakatos visszatérte után, 1949 augusztusában, még Rajk kirakatpere előtt, Világifjúsági Találkozót rendeztek Budapesten. Az Eötvös Kollégiumot a kínai delegáció foglalta el, a hallgatók, az oktatók és a könyvtár használóinak szigorúan megtiltották a belépést. Az egyik hallgató, Zoltai Dénes némi munkát hagyott a könyvtárban, s rávette a portást, hogy engedje őt be. A könyvtárban meglepve látta, hogy az egyik asztal papírokkal van beborítva. Rájuk pillantva látta, hogy leginkább Révai cikkei vannak ott. Utóbb megkérdezte Szigetitől, hogy az utasítás ellenére ki lehetett ott akkor. Szigeti azt mondta, hogy Lakatos volt az, aki Lutter lakásában és "mindig a könyvtárban" élt. Amikor Zoltai a Révai-cikkeket említette, Szigeti fölélénkült. A következő tavasszal Zoltait behívta a titkosrendőrség, s arra kérték, hogy mondjon el mindent, amit Lakatos Imréről tud. Ez igen kevés volt, mivel sohasem mutatták be Lakatosnak. A rendőrség ekkor kifejezetten Lakatosnak az Eötvös könyvtárában az előző nyáron végzett munkájáról kérdezte. Zoltai rájött, hogy a rendőrség ismeretei csak Szigetitől származhattak.89

Vajda Gábor, aki még mindig Miskolcon élt, 1950 áprilisának közepén meglátogatta Imrét az Eötvös Kollégiumban, útban lengyelországi kiküldetése felé. Imre kicsit idegesnek tűnt, de úgy beszélgettek és tréfálkoztak, ahogyan szoktak. Gábor megjegyezte, hogy Imre asztalán a kis Sztalin-szobor nem igazán hasonlít. Imre azt mondta erre, hogy ez rossz kérdésre adott válasz: "Ha azt kérdezed, hogy Leninre vagy Sztalinra hasonlít-e, azt fogod találni, hogy a szobor teljesen megfelelő!" A látogatás után Gábor a Központi Bizottság elé indult, ahová beidézték. A bizottság a párttagok alkalmasságát vizsgálta etikai szempontból, s az önkritika gyakorlásának is fórumot adott. Vajda ismerte Debrecenből a bizottság egyik tagját, aki azzal kezdte, hogy ha észrevette, ki távozott, amikor ő bejött, akkor tudja, hogy miért idézték be. "Az illető Révész Éva volt, s mi Lakatos Imréről akarunk beszélgetni." A kérdésekből nem úgy tűnt, hogy Lakatos nagy bajban van (a bizottság azt akarta tudni, hogy Lakatos karrierista-e), azonban aggasztó volt a tény, hogy egyáltalán érdeklődtek.

Április 20-án Lakatost és az Izsák Éva öngyilkosságát felügyelő embert külön-külön idézték be ugyanazon bizottság elé, hogy öt év után ismét megróják őket. A kihallgatás hivatalos beszámolójában Lakatos életrajza negatív beállításba került, s jelezték, hogy Lakatos a földalatti kommunista szervezetben magát a földalatti kommunista mozgalom hivatalos képviselőjének állította be. Azt is megjegyzik, hogy Moszkvából "párttaghoz méltatlan" viselkedés miatt hívták vissza, azonban nem említik korábbi pozícióit. A bizottság azt a döntést hozta, hogy Lakatost kizárják a pártból. Társát, aki ekkor az Eötvös Kollégiumban marxizmus—leninizmust tanított, próbaidőre bocsátották annak a ténynek a tekintetbevételével, hogy Lakatos őt félrevezette azzal, hogy az öngyilkosság elrendelése "hivatalos" pártkörökből származott, s emellett az illető hasznos pártmunkát végzett.90

Ezen az éjjelen hat rendőr érkezett az Eötvös Kollégiumba, vadul átkutatták Lakatos szobáját, őt magát pedig a titkosrendőrség központjába vitték. A következő reggelen Lutter Éva földúlt szobára, fölszaggatott matracokra, fölforgatott fiókokra, szétszórt papírokra és fotókra lelt.91 A kollégium néhány hallgatója, akik tudomást szereztek a letartóztatásról, az iránt érdeklődtek Lutter Tibornál, hogy ennek következtében nem kerül-e veszélybe a kollégium, vagy annak hallgatói. Lutter azt válaszolta, hogy nincs miért aggódni.92

A pokol

"Az Eötvös Kollégium Mefisztója" a pokolba rémült rabként lépett be, a titkosrendőrség központjának egyik alagsori cellájában. Hat hétig tartották itt.93 Nem tudom pontosan, mivel vádolták Lakatost, vagy miféle vallomást vártak tőle, s hogy milyen más "bűnözőkkel" hozták őt kapcsolatba. A rendőrségi anyagok "kémgyanús" jelzővel kerültek a vádiratba. Júliusban átszállították a politikai foglyok kistarcsai internálótáborába, majd szeptemberben Recskre.94 Nem volt tárgyalás. Később Lakatos azt mondta, a kihallgatás nem úgy indult, hogy hetekig fog tartani, s eltekintve attól, hogy hosszú ideig teljesen egyedül volt a cellájában, nem bántalmazták fizikailag ez idő alatt.95 Emigrációja után azt mondta, hogy a kihallgatások során is tartotta magát marxista—leninista ideológiájához, és soha nem hazudott. Gyakorta mondogatta, hogy egyik vallatója összeomlott attól a feszültségtől, amit az ő kihallgatásai jelentettek, máskor pedig arról beszélt, hogy három vallatója borult ki tőle, akik közül az egyiket utóbb örömmel látta viszont a börtönben.96

Kistarcsáról sikerült azt az üzenetet eljuttatnia Szabóékhoz, hogy szemüvegre van szüksége, s ők megpróbáltak eljuttatni neki egyet, ám az sohasem érkezett meg. Miután Recskre érkezett, senki nem kapott értesítést arról, hogy hol van. Bizonyos körökben az a hír járta, hogy meghalt. Román Pálnak 1952-ben azt mondták, hogy Lakatost azért tartóztatták le, mert "1944-ben egész földalatti csoportját utasította, hogy mérgezzék meg magukat", s ezért "lábánál fogva akasztották föl, amíg meg nem halt".97

Lakatos szeptemberben kezdte meg Recsken letölteni három évét. A tábor — melyet 1950-ben nyitottak — a falutól három kilométerre volt, homokbányák és kőfejtők között. Amikor Lakatos 3 év és 5 hónap után visszatért letartóztatásából, azt mondta Balázs Vilmának, hogy "ne kérdezz semmit, úgysem fogom elmondani". Írt egy levelet Ausztráliába apjának, melyet azonban nem őriztek meg. Válaszul apja a következőket írta: "4 éves bebörtönzésed története mélyen megérintett. Mindaz, amin keresztülmentél, azt mutatja, hogy téged meg akartak ölni. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szörnyű dolgokat kell elszenvedned."98 Lakatos 1961-ben azt írta Lutter Évának, hogy "felejtsük el, hogy megpróbáltak megölni".

Lakatos egész életében egyedül a börtönben nem mutatkozott kiemelkedő személyiségnek. Debrecennel, Budapesttel és Londonnal ellentétben, ahol nagyon jól emlékeznek rá, rabtársai közül csak néhánynak vannak emlékei róla. Valaki, aki ugyanabban a barakkban (a 3-asban) lakott, azt mondja, hogy "jó munkás" volt, "lehajtotta a fejét". Másvalaki úgy emlékszik, hogy "eleinte pártmúltja miatt némiképp elszigetelődött, ám később javult a helyzete".99 Egyfajta csoporthűségre szükség volt, hogy az ételhez és az egyéb szükségletekhez való hozzájutás esélyei javuljanak. Lakatos természetesen a kommunistákhoz csatlakozott (s nem a szociáldemokratákhoz, vagy másokhoz, akiket elhajló tendenciáik miatt küldtek Recskre). Kapott kisebb jutalmakat a vezetőknek tett szívességekért, ám nem volt besúgó. Lehet, hogy az őrök különösen rosszul bántak vele, de az is lehet, hogy úgy szenvedett, mint mások. Szabadulásakor törött és hiányzó fogai voltak, egy gyógyult karsérülése, az izomszövet jelentékeny károsodásával. John Watkinsnak azt mondta, hogy a verések után fontos volt hamar összeszednie magát és méltóságot mutatnia. Az unatkozó és brutális őröket az önérzet hiánya újabb támadásra ösztönözte.

Mint föntebb megjegyeztem, tapasztalatainak hatására sem változtatta meg elkötelezettségét és ideológiáját. Később azt mondta: noha tudta, hogy hiba volt a párt részéről őt börtönbe küldeni, mégis föltételezte, hogy a legtöbben "jó okkal" vannak ott.100 Számos marxista veszítette el hitét. Néhányan visszanyerték ideológia előtti szabad gondolkodásukat, s alkalmasak voltak nyílt társalgásra. Lakatos azt mondta, hogy szellemileg úgy élte túl ezeket az időket, hogy mindennap elmondott egy tréfát, és sorra vette az általa ismert matematikai bizonyításokat. Itt ismerte föl a matematikai bizonyítások formalista módjának tévességét és ostobaságát, amely e bizonyításokra úgy tekintett, mint a történelem fölött álló igazságok épületére. Ennél meglepőbb, hogy senki sem emlékszik arra, hogy Lakatos részt vett volna azokon az esti "szemináriumokon", amelyeket a börtönlakó értelmiségiek szerveztek.

Röviddel visszatérte után némi büszkeséggel mesélte az egyik barátjának:101 egyszer egy rekesz alma érkezett a táborba, s hónapok óta ez volt az egyetlen gyümölcs, amit a bentlakók láttak. A rekesz valahogy megsérült, s az almák a földre gurultak. A rabok igyekeztek fölszedni őket, Lakatos pedig fölszólította az őröket, hogy állítsák meg "az állami tulajdon ilyetén megkárosítását". Csak elméletben azonosult az elnyomottakkal.

Sztalin halála, a Kreml hatalmi harcai és a berlini zavargások után a Szovjetunió úgy döntött, hogy eltávolítja Rákosit a hatalomból. Utódja, Nagy Imre gyorsan mezőgazdasági reformokba fogott, bezáratott minden szovjet típusú munkatábort, s az íróknak némiképp nagyobb véleményszabadságot engedélyezett. Lakatost 1953. szeptember 3-án engedték szabadon, vagy közvetlenül Recskről, vagy előbb visszaszállították Kistarcsára.102 A rendszer áldozataként éppen annyi időt töltött börtönben, mint ameddig hatással volt a fölépítésére. Elképedt, hogy visszakapta karóráját, melyet letartóztatásakor koboztak el. Ezt hordta hátralévő életében.

Mint minden szabadon engedett rabnak, először neki is fölajánlották a bocsánatkérést, amiért Recskre küldték, majd figyelmeztették, hogy ha bárkinek beszél erről, azt köztörvényes bűntettnek fogják tekinteni. Számos kiszabadult fogolynak, s magának Lakatosnak is fölajánlották azt a "lehetőséget", hogy a jövőben informálják a rendőrséget. Hogy mivel fenyegettek illetve milyen jutalmat ajánlottak föl, nem tudjuk.103

Miért került Lakatos börtönbe?

Mint azt korábban említettem, erre a kérdésre nem lehet kimerítően válaszolni. A következőkben összefoglalom a szituáció jellegzetességeit és a valószínű tényezőket.

A szituáció. (1) Itt három kérdésről van szó, melyek esetleg szorosan kapcsolódhatnak egymáshoz, és ugyanazon "hatóságok" lehetnek érintettek az ügyben. Miért hívták vissza Lakatost Moszkvából? Mi volt a párt szándéka azzal, hogy Lakatost nem küldte vissza korábbi munkájához, viszont engedélyezte (megkívánta?), hogy Lutternál lakjon, aki a párt művelődési hierarchiájában magas pozíciót foglalt el? Melyek a letartóztatás indokai? (2) Különösen sokakat tartóztattak le 1949¦51 között a kommunista párt középszintű vezetői közül, azok közül, akik 1945 előtt részt vettek az illegális földalatti mozgalomban és azokból, akik nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek. Lakatos beletartozott az első két kategóriába, rokonai voltak Ausztráliában és Izraelban, s ez besorolhatta a harmadik kategóriába is. Valószínűtlennek tűnik, hogy Recskre kerülése pusztán a statisztikai valószínűségnek köszönhető, ám ezek a tényezők alátámaszthatták az eredetileg más alapokon meghozott döntéseket. (3) Révaival szembeni antipátiája, az összecsapások Gerő feleségével, s az, hogy megbízhatatlannak tekintették, bármelyik fönti kérdést megmagyarázhatja.

A visszahívás Moszkvából. Először is meg kell jegyezni, hogy nem teljesen világos, mennyi időt kellett volna Moszkvában töltenie. Rendőrségi aktája szerint két évre került Moszkvába aspiránsnak, s ez volt a szokásos időtartam. Barátai között általános az egyetértés, hogy "váratlan" szabadságra érkezett haza 1949 nyarán, s "váratlanul" tagadták meg tőle a visszautazási engedélyt. Az oktatási minisztérium anyagai szerint azonban hét hónapos ösztöndíjat kapott Moszkvába, s mint az ösztöndíjbizottság titkárának erre az időre fizetésemelést kértek.104 Röviddel Moszkvába érkezése után azt írta Balázs Vilmának, hogy "most hét hónapig ne levelezzünk". Azonban 1949 júliusában táviratozott, hogy augusztusban "rövid időre" hazaérkezik. Két hivatalos dokumentum számol be arról, hogy "párttaghoz méltatlan viselkedés" miatt hívták vissza.105

Makacsul tartja magát a szóbeszéd, hogy nemcsak a pártból való kizárás, hanem Recsk is annak volt a következménye, hogy Izsák Éva halála utolérte őt. Azt mondják, hogy Moszkvában a román kommunista párt egyik tagja fölismerte őt, és tiltakozott. Ez valószínűtlennek tűnik, mert a történetet már régóta ismerték, kivéve persze azt az esetet, ha a kezdeményező nagyon fontos személyiség volt. Egy másik pletyka szerint barátságot kötött a moszkvai magyar katonai attaséval, akit visszahívtak, s letartóztattak, Lakatosról pedig úgy látták, hogy kapcsolatban állt vele.106" A pokol tornácán és a letartóztatás: Lehet, hogy Lakatost azért hívták vissza Moszkvából, hogy egy vádra válaszoljon. Visszaérkezése idején senki sem akarta, hogy ennél több történjen. Másrészről senki nem akarta, hogy visszakerüljön a belső körökbe, ezért hagyták a "tornácon", amíg döntés születik. Barátja, Lutter Tibor befogadta arra az időre, amíg ez megtörténik. Ellensége, Szigeti József bevádolta őt, azon az alapon, hogy kutatásokat folytat Révai után. Király István egy videóra rögzített interjúban, röviddel 1988-ban bekövetkezett halála előtt (az interjút 30 évre zárolták), arról beszél, hogy Lakatos bebörtönzése olyasvalaki vádjainak a következménye, aki "még mindig él", s akit nem nevezett meg. Volt némi késés a zsúfoltság miatt, ám 1950 áprilisára elég anyag gyűlt össze, s az idő is megérett a letartóztatásra.

A konspirációs és érdekesebb magyarázat szerint Lakatos résztvett egy új kirakatper előkészítésében, amely Révai ellen folyt volna. Sok beszámoló van arról, hogy Rákosi nem szerette Révait, mert Révai, akárcsak Lukács, lassan mozdult el a "népi demokrácia" felől a "proletárdiktatúra" irányába, s hogy Révait megfigyelte a rendőrség (Aczél ¦ Méray 1966). Végső soron Révai mellett szóltak szívpanaszai (nem akarták, hogy börtönben haljon meg),107 és az, hogy "moszkovita" volt (hallgatólagos egyetértés volt arról, hogy a moszkoviták nem tartóztatják le egymást).

Lakatos Révai-kritikái ugyancsak jól dokumentálhatók. Maga Lakatos legalább két embernek számolt be arról, hogy Moszkvában Révai ellen gyűjtött bizonyítékokat, s hogy e Révai elleni potenciális akció szerepet játszott a letartóztatásában.108 Amit nem tudunk, az az, hogy kinek gyűjtötte mindezt, és hogy vajon ez volt-e az egyetlen tényező, vagy tényező volt-e egyáltalán, s azt sem tudjuk, hogy Lakatosnak milyen szerepet kellett volna játszania. Zsámboki Zoltán arról számol be, hogy Lakatos összegyűjtötte a bizonyítékokat, és elkészített egy dokumentumot "Révai József bűnei" címmel, s az után tartóztatták le, hogy ezt az anyagot kézbesítette.109 Azonban Zsámboki Zoltán szerkesztő meghalt, s forrásait nem ismerjük. Így csak találgatásokra hagyatkozhatunk, hogy kinek dolgozott Lakatos; hogy azért hívták-e vissza, hogy tevékenységét itthon folytassa; hogy azt mondták-e Lutter Tibornak, helyezze el, s figyelje meg (anélkül, hogy tudná miért); hogy akkor tartóztatták-e le, amikor föladták a Révai elleni pör lehetőségét; hogy Lakatos konspirátorai is elveszítették-e hatalmukat; valamint a letartóztatás más indokait illetően (moszkvai viselkedése, rossz statisztikai jellemzői, Izsák Éva, vagy az erős vád), vagy pedig egyszerűen túl sokat tudott.

Letartóztatása után rendőrségi eljárás alá került, s ezt az időszakot nem lehet racionálisan rekonstruálni.

 

1954-1956 A kibontakozó tudós

Éppen három év telt el Lakatos kiszabadulása és Ausztriába való távozása között. Soványan, hiányos fogsorral és egyetlen órával, 1953 szeptemberében tért vissza Budapestre. Nem volt se állása, se lakása. Ez problémát jelentett, mert illegálisnak számított ezek nélkül élni, és a párt azon direktívája ellenére, hogy az internálótáborokból szabadulókat nem szabad hátrányosan megkülönböztetni, sokan idegesek lettek az egykori bebörtönzöttektől. Lakatos az első hetekben Lutterékat látogatta, ahol kapott némi pénzt, ám azt mondták, hogy nem tudnak másképp segíteni. Lutter Éva olaszt tanult az egyetemen, és számos udvarlója volt. Vajda Gábor hozzásegítette némi fordítandó és szerkesztendő anyaghoz. Szabóék és Méreiék ruhákat adtak, és főztek neki. Talált egy olcsó, hideg szobát. Egyik éjszaka Szabóéknál aludt a földön, mert még nem kapta meg a szükséges lakhatási engedélyt. Klárát meglepte, hogy Lakatos milyen mozdulatlanul aludt.

Lakatos ismét sietségben volt. A börtönben rájött, hogy a tankönyvekben bemutatott matematikai bizonyítások nem kielégítőek, s eldöntötte, hogy jövendő munkájának ebben az irányban kell haladnia. Úgy érezte, hogy a politikában és a börtönben fontos éveket vesztegetett el. Most mindent gyorsan kell csinálnia, beleértve a nősülést is. Ismét megkérte Vilmát. Amikor ő ismét nemet mondott, Imre azt mondta neki, hogy egy éven belül meg fog nősülni.110 Mérei Vera bemutatta Imrét Forster Verának, férje egyik pszichológiaszakos hallgatójának. Színházlátogatásuk katasztrofálisra sikerült, ám néhány nap múlva kopogtak az ajtaján. Imre állt ott magas lázzal. Vera ápolta őt, de kapcsolatuk rövid volt. Vera úgy jellemezte Imrét, hogy "a legcsillogóbb ember, akivel valaha találkoztam, s aki teljesen képtelen megérteni másokat".111

Megismerkedett Lipták Tamással, egy fiatal matematikussal, akit 1949-ben zártak ki az Eötvösből, s egy ideig kapcsolatban állt Lutter Évával. Együtt olvasták el Alexandrov Introduction to the General Theory of Sets and Functions című könyvét. Később más könyveket is olvastak, s elkezdtek együtt dolgozni Pólya György How to Solve It című könyvének Lakatos-féle fordításán. Bár Lakatos matematikai ismeretei nem voltak nagyon mélyek, már kialakította a matematikai tételek és bizonyítások probléma-orientált, szintetikus, dialektikusan fejlődő és történetükhöz szorosan kapcsolódó szemléletmódját. Ez Lipták gondolkodására is formálóan hatott, s a Lakatossal közösen folytatott munka stimulálta. Emberileg úgy érezte, hogy Lakatos "nem teljesen emberi", "mozgatórugói és ösztönei a helyükön voltak, de a többi hiányzott".

Lipták bemutatta Lakatost az Akadémia Matematikai Kutatóintézete igazgatójának, Rényi Alfrédnak, s barátjának, Pap Évának. Rényi állást adott Lakatosnak az intézet könyvtárában, majd fölvette kutatónak. Ez lehetővé tette számára, hogy dolgozzon, hogy folytassa matematikai tanulmányait, hogy filozófiát, s így Poppert is olvasson. Pap Éva hozzáment feleségül. Éva biológiatanár volt, Pap Endrének, a kukoricanemesítés elismert kutatójának a lánya. Házasságuk 1955-ben majdnem az Imre által megjelölt egy éven belül történt. Kapcsolatuk nem volt könnyű, de Éva sohasem vonta kétségbe Imre emberségét, és egyebek mellett szerette, "ahogyan Imre hagyta, hogy gondoskodjanak róla".

Imre beköltözött Éva szobájába a szülei házában. Imre nemcsak arra hajlott, hogy felesége és családja legyen, hanem arra is, hogy gondoskodjanak róla, miközben idejének legnagyobb részében matematikával foglalkozott. Ennek ellenére — Éva naplójának tanúsága szerint — Lakatos hetente többször is ideges és mérges volt. Éva szülei csak részben fogadták szívesen. Éva apja azt gondolta, hogy Imre némiképp őrült, és kevés figyelmet szentelt neki. Anyósával jobb volt a viszonya, de az ételek miatt folyton feszültség volt közöttük. Noha a háztartást arról ismerték, hogy a vendégek elé mindig finom étel került, Éva anyja zárva tartotta a kamrát. Imre, aki éhezett Recsken, mindig éhes volt. Nyugtalanság támadt akkor is, amikor Imre szennyes nadrágjából egy kulcs esett ki. Talán egy nő lakásának a kulcsa — ám a helyzet még ennél is rosszabb volt: a kulcs a kamra kulcsának másolata volt!112 Imre ideológiai szempontból legközelebb Éva testvéréhez, Gáborhoz állt, aki fiatal korában fanatikus kommunista volt, bevádolta hallgatótársait, megtagadta burzsoá származását, s a gyári munkát és az igénytelen életet választotta. Imre apja azt írta Pap Évának, hogy "jól teszi, ha a morgolódások ellenére megpróbálja Imrét közelhozni az Élethez".

A megszólalás

Lakatos két érdekes intellektuális kalandja az oktatási elképzeléseinek megváltozásához és matematikusi fejlődéséhez kapcsolódik. A börtönből 1949 sztalinista nyelvezetével és beállítódásával szabadult. Noha csak néhány hónap telt el Sztalin halála óta, Nagy Imre részben engedett a rendszer szorításán, számos értelmiségi "ébredt föl". Ez az ideológia fölülvizsgálatát eredményezte és az ideológiával kevésbé terhelt nyelvezet visszatérését eredményezte. Évát szórakoztatta Lakatos régi elkötelezettsége, s az, hogy Imre első találkozásaikon a Szabad Népet olvastatta vele.

Lakatos barátai közül Szabó Árpád már kilépett a pártból, s 1954-ben visszautasította a meghívást, hogy térjen oda vissza. Mérei Ferenc azok közé tartozott, akik szűk körben vitatkoztak a rendszer problémáiról és a reform lehetőségeiről. Nagy Imre reformjairól 1955-ben azt gondolták Moszkvában, hogy immár túl messzire mentek. Nagy Imrét minden posztjáról eltávolították, s a Lakatossal egykorú, keményvonalas Hegedűs Andrással, egykori Györffy-kollégistával helyettesítették. Gimes Miklós csatlakozott ahhoz a körhöz, akik az eltávolított Nagy Imre körül aktívan keresték a változás lehetőségét. Lakatos számos látogatást tett Gimesnél, aki 1954 folyamán még mindig a Szabad Népnél dolgozott. Ezek a beszélgetések, valamint a Mérei házában eltöltött élénk esték segítették elmozdulását 1956-os reformista álláspontja felé. Litván György ugyancsak csatlakozott.

Lakatos korábbi élettörténetét tekintve érdemes megjegyezni, hogy elfordulása korábbi kollégáinak köszönhető — akik maguk is föladták a '40-es évek végi keményvonalas álláspontjukat. Lakatos 1954-ben elfordult Király, Szigeti és Lutter kritikátlan álláspontjától, noha még mindig remélte, hogy visszaveszik a pártba. Amikor 1956 szeptemberében ismételten visszautasították fölvételi kérelmét — megintcsak Izsák Évára hivatkozva —, Pap Éva arról számol be naplójában, hogy Imre emiatt nagyon ideges volt. "Ha nem rehabilitálják az 1944-es ügy miatt, akkor [talán nem kaphat] ösztöndíjakat és lakást."113

A Szigeti—Lakatos dráma 1956-ban komikus fordulatot vett, amikor Lakatos részt vett egy kandidátusi védésen. Ez ideológiai támadást jelentett Lakatos korábbi mentora és "keresztapja", Karácsony Sándor munkássága ellen. Lakatos csatlakozott több, korábbi Karácsony-tanítványhoz annak érdekében (amit sikerült is elérniük), hogy meggyőzzék a Bizottságot — köztük Heller Ágnes filozófust is — arról, hogy ez a disszertáció túl rossz ahhoz, hogy megadják a kandidátusi fokozatot. Emellett az ilyen "vonalas" propagandát már idejétmúltnak tartották. A disszertáció opponense Szabó Árpád volt. Számos Karácsonyi-tanítvány jött el meghallgatni a támadás elleni támadást. Szigeti és Lakatos híres veszekedésbe keveredtek. Ahogy Heller fogalmazott: az emberek azt gondolták, hogy mindez egy asszonyról szólt valójában, azonban sokkal többről.

Lakatos utolsó magyarországi évének legkomolyabb politikai lépése közvetlenül az 1956. októberi forradalom előtt történt. A kormányzat, a feszültséget enyhítendő, engedélyezte a "Petőfi Kör" működését, mely a reformok megvitatása céljából tartott összejöveteleket. Az erős rendőri jelenlét ellenére a résztvevők lendületes vitákba kezdtek, melyek az eredetileg elgondoltnál jóval szókimondóbbak voltak. A vitasorozatot 1956 nyarán tartották, s ennek minden darabja más-más témára összpontosított. Júliusban Lakatos egyebek között Gimest és Méreit is meghívta az oktatáspolitikáról folytatott vitára. Októberban előadást tartott az egyik összejövetelen. Ebben — ahogyan az Eötvös Kollégium esetében is — ismét föltette a kérdést: hogyan célszerű nevelni az elitet. Ekkor azonban, ahelyett, hogy arra összpontosított volna, hogy az elitnek először a munkásosztályhoz kell csatlakoznia, arról a problémáról beszélt, hogy a pártcenzúra, a propaganda, s az önálló gondolkodástól és beszédtől való félelem elbutítja az okos elméket. Előadását egy fölszólítással zárta, hogy a tudósok vezessék a pártot, s ez ne fordítva történjen. Mérei Ferenc balatoni üdüléséről képeslapot küldött Lakatosnak: "Hallom, nagyszerű előadás volt. Gratulálok!"

Lakatos azonban 1954 és 1956 között leginkább tudóssá akarta képezni magát. Egyéni tanulmányai és a Liptákkal folytatott közös munka mellett csatlakozott Kalmár László szemináriumaihoz, s annak a speciálisan magyar iskolának a befolyása alá került, amely arra szakosodott, hogy a matematikát a széles közönségnek világosan magyarázza el, anélkül, hogy bonyolult formulákra támaszkodna. Ennek az iskolának voltak központi alakjai Pólya György, Kalmár László, Rényi Alfréd és Péter Rózsa. Pólya analíziseit Lakatos intuitívnak és a matematikai gondolkodás számára plauzíbilisnak találta, a megszülető tételeket pedig probléma-megoldási erőfeszítés eredményének látta, amely különösen hasznos a matematikatörténetre vonatkozó, alakulóban lévő gondolatai számára (Revetz 1974). Pólya könyve, a How to Solve It ekkor még csak angolul és németül volt hozzáférhető. Lakatos lefordította magyarra, ahogyan Hintchin Mathematical Foundations of Information Theory és Fadeéva Computational Methods in Linear Algebra című könyveit is.

Miközben Bécsben 1956 decemberében várakozott, Richard Braithwaite-nak azt írta Cambridge-be, hogy "két irányban szeretnék tevékenykedni: a valószínűségelmélet modern iskoláinak történeti-összehasonlító elemzésében és a matematikai heurisztika kérdésében". Öt hónappal később, mikor doktori fölvételért folyamodott Cambridge-ben, ezt írta: "Az utolsó Magyarországon töltött évem során elkezdtem érdeklődni a matematika története iránt. Úgy találtam, hogy az egyetemi tankönyvekben a matematika formális bemutatása, az égből potyogó posztulátumokkal és a néha kvázi-mágikus eszközökkel megalapozott bizonyításokkal, inkább ártalmasak az önálló belátással rendelkező matematikusok nevelése szempontjából."

A távozás

Az 1956. október 23. és november 4. között lezajlott magyar forradalom volt 45 év alatt a legdrámaibb próbálkozás, hogy egy ország a "Keleti Blokkból" kitörjön a szovjet uralom alól. Nagy Imrét a népakarat visszahívta miniszterelnöknek, Lukács György művelődési miniszter lett. Lakatos barátai közül Gimes közeli kapcsolatban állt Nagy Imrével, Mérei volt az elnöke az egyetemi szervezőbizottságnak, Vajda Gábor éjjel-nappal a forradalmi újságon dolgozott, Lipták Tamás egy egyetemi különítményt igyekezett fölszerelni, remélve, hogy nem kell majd a kezükbe adott fegyvereket használniuk. Lakatos társszerzője volt a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Bizottsága fölhívásának, mely követelte "a tudomány szabadságát, írott és szóbeli formában egyaránt, minden területen, korlátozás és nyomásgyakorlás nélkül". Régi debreceni "trockista" elvtársa, Molnár Zoltán feljött hozzá röplapokat osztani. Szigeti, Király és a maradék igazhívők remélték, hogy mindez majd elmúlik.

November 1-jén, az eufória tetőpontján, Imrét és Évát fölhívta egy barátjuk, hogy azonnal menjenek a kórházba, ahol Éva testvérét, Gábort éppen operálják. Mire odaértek, Gábor már meghalt. A forradalom számos eseménye közül az egyik a politikai elítéltek szabadon bocsátása volt. A szabadultak között volt egy csoport, akik nyolc évet töltöttek börtönben Pap Gábor vádjainak következtében. Amikor az egyetemre érkeztek, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz, látták, hogy Gábor fegyvereket oszt. Követelték, hogy küldjék őt ki hozzájuk. A csapat vezetője azt mondta neki, hogy távozzon a hátsó ajtón, és ne jöjjön vissza. Gábor hazament, és úgy tűnik, agyonlőtte magát.

November 4-én, az erős szovjet támadás hatására, a forradalom összeomlott. A rádiók nyugati segítséget kértek. Három napig folytak a harcok, s két hónapig volt még némi földalatti ellenállás. Kádár János 30 évre ismét visszaállította hatalmába a pártot. Nagy Imrét, Lukácsot és másokat Romániába deportálták, majd a pörre visszahozták őket. Lukács visszatérhetett otthonába, de Szigeti hamarosan nyíltan bírálta őt. Gimest Nagy Imrével együtt kivégezték. Méreit, Litvánt, Liptákot és még sok száz más embert perbe fogták és bebörtönözték a forradalomban játszott szerepükért, s az azt követő rövid ellenállásért.

Gábor halála és a szovjetek visszatérése meggyőzte Papékat arról, hogy el kell hagyniuk az országot. Éva nem akarta, hogy egyedül menjenek, de Imrének kétségei voltak. Nem tudta, mire számíthat, s milyen munkát végezhet majd. Arra az anyagi kompenzációra gondolt, amelyet éppen most kapott volna a börtönévei miatt, ám leginkább ideges volt. Azt hitte, hogy nem tud e nélkül az ország nélkül élni. Éva tervet dolgozott ki a menekülésre, ám ezzel várni kellett Gábor temetéséig, amely elhúzódott a forradalom sok áldozata miatt. Imre segített elrendezni a temetést a családi parcellában, s megóvni Gábor hamvait attól, hogy névtelen sírba kerüljön, ahová a kormány a halott forradalmárokat temette.

Egészen az utolsó estéig, november 23-ig, Imre bizonytalan volt a távozást illetően, noha nem voltak reményei, hogy a dolgok jobbra fordulnak Magyarországon.114 Egyik barátja számol be arról, hogy azt mondta: "Semmi jó nem fog itt történni" — s eközben úgy nézett ki, mint akinek lehullott a hályog a szeméről. Mégis, Papék ösztönzése nélkül és anélkül, hogy Éva megszervezte volna az utat, nem ment volna el. S akkor, ahogyan Éva megjegyezte "nem lenne semmilyen Lakatos Imre". Papék a lakásukat Szalai Sándorra bízták, aki abban az évben szabadult a börtönből. Lakatos a harmadik könyvtárát kényszerült hátrahagyni.

Utolsó látogatását Méreiéknél tette, akik barátai és kollégái voltak 1945 óta, és akikkel együtt haladt a sztalinizmustól a reformig és a forradalomig. Különösen szerette kislányukat, Annát. Először azt kérdezte Ferenctől és Verától, hogy mennek-e, vagy maradnak, majd arra kérte Ferencet, hogy sétáljanak egyet. A séta során azt mondta a barátjának, hogy szabadulásakor megegyezett a rendőrséggel, hogy információkkal szolgál Méreiékről. Később azt mondta Szabóéknak, hogy ők is szerepeltek az egyezségben. Mérei meghökkent, dühös és szomorú volt egyszerre. Csak Imre távozása után mondta el Verának. Az emigráció kapcsán azt mondta Imrének: "Menned kell!" Szabóék nem biztosak abban, hogy Lakatos az emigrációjáról egy Vajda Gáborral a határról elküldött levelében, vagy pedig Bécsből, esetleg Londonból számolt-e be. Mérei mindenesetre hamar továbbadta a hírt.

Mit is jelentett Lakatos? Szabó Árpád úgy gondolja, hogy "mindent": beszámolt a beszélgetésekről, a véleményekről, a házba érkező emberekről. Imre később azt mondta neki, hogy a szemétkosarukat is átkutatta bizonyítékok után. Azonban állítólag soha nem adott tovább veszélyes információt.115 Mérei Vera és Szabó Klára úgy gondolják, hogy Lakatos valóban csak veszélytelen információkat adott tovább, mert semmilyen következmény utóbb nem származott ilyesmiből. Mérei 1957-es bebörtönzése forradalmi tevékenységének tudható be. A lényeg azonban nem ez, hanem az a hajlandóság, hogy tájékoztassa a hatóságokat az értelmiségiek, és különösen barátai fölfogásáról és beállítódásáról. Miért ment bele egy ilyen egyezségbe? Kényszerítve érezhette magát, amikor elhagyta Recsket, noha sokan mások elvetették az együttműködés gondolatát. Lehet, hogy ez volt a föltétele annak, hogy Kistarcsáról egy idő után szabadon engedjék, vagy annak, hogy Budapesten élhessen. Néhányan valószínűbbnek gondolják, hogy Recsk után Lakatos így kereste a visszautat a pártba. Miért mondta ezt el Ferencnek, mielőtt távozott? Vera úgy gondolja, azért, hogy így küzdje le a távozással szembeni ellenérzését. Pap Éva arra utal, hogy Lakatos "tiszta lappal akart indulni". Miután letelepedett Angliában, Lakatos azon volt, hogy Szabó számára külföldi meghívásokat és publikációs lehetőséget szerezzen, s viszonyuk továbbra is meleg maradt. Imre néhány évig leveleket váltott Mérei Verával, ám a hosszú barátság véget ért. "Nevem még mindig szitokszó Budapesten" — írta Lakatos derűsen apjának a '60-as évek végén. Leginkább ez a történet és Izsák Éva története őrizte meg így.

Másnap reggel egy teherautó vette föl őket. Ugyanazon a napon akartak átkelni a határon, de sokat késtek, s a vezetőjük berúgott. Imrének volt ideje levelet írni Balázs Vilmának ("Azt hittem, csak viccelnek, ám most a határnál vagyok és félek") és Vajda Gábornak. Gábor levelében volt egy további levél Szabóék számára, s Lakatos arra kérte Gábort, hogy "kis idő elteltével" adja át nekik, s üdvözölje a nevében Zolit, Nyuszit, Danit, Tibit — debreceni és nagyváradi csoportjának tagjait.

November 25-én 12 mérföldet gyalogoltak, cipelték a csomagokat, s ez különösen nehéz volt Éva beteg anyjával és legyöngült apjával. Géppuskatüzet hallottak (a határt éppen ekkor zárták le). Lehullott az első hó. Papék barátai Bécsben elintézték, hogy a belváros elegáns irodáiban maradhassanak. Éva anyja azonnal munkát kapott: a menekültek és a nyugati szervezetek között tolmácsolt. Pap Endrének Argentínából, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból voltak állásajánlatai. Dirac Gábor, azon számos hallgatók egyike, akik segíteni jöttek Bécsbe, találkozott velük, s Angliáról beszélt. Imre azonnal arra a döntésre jutott, hogy megpróbál eljutni oda. Sorba kellett állniuk az étkezéseknél, a pénzosztásnál és az adományozott ruhák szétosztásánál, s közben az ösztöndíjakról beszélgettek. Imre napokat töltött a könyvtárban, kutatási terveket és leveleket írt, hogy helyet találjon matematikai tanulmányai folytatásához. Szegő és Victor Kraft írtak neki ajánlásokat. December közepén Richard Braithwaite írt Cambridge-ből, hogy elfogadták a jelentkezését, s a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjat adományozott neki.

Január 7-én Imre és Éva Cambridge-be érkeztek... és minden oly gyorsan történt.

 

Akinek nem bocsátottak meg

Ezek hát Lakatos Imre magyarországi életének körvonalai. Teátrális személyiség volt, s ez a 34 év — színházi nyelven szólva — négy felvonásra tagolódott, melyek mindegyike utazással és életmódváltással zárult. A háború és a holocaust túlélőjeként 23 évesen Debrecenből Budapestre érkezett, rokonai meghaltak, tulajdona elveszett, s föl volt szerelkezve egy tévedhetetlen tudományos ideológiával és a világ mindenáron való jobbátételének víziójával. Budapestről 26 évesen Moszkvába ment, segített fölépíteni egy államot, amely több tekintetben volt rosszabb, mint jobb az előzőnél, nyilvános megszólalásai szisztematikusan igaztalanok voltak, s gyakran ugyanúgy büntette a hűséget, mint az elhajlást. Elhagyta a börtönt 30 évesen, amelyben ennek az államnak az áldozataként több mint 3 évet töltött, maga is a moszkvai bábjátékosok áldozata lett, ám nem kérdőjelezte meg a rendszer premisszáit. Elhagyta Magyarországot 34 évesen, miután rövid időre csatlakozott az ország erőfeszítéseihez azon rendszer ellenében, amelyet fölépíteni segédkezett. Amikor világossá vált, hogy az erőfeszítés elbukott, mindkettőt elhagyta, s rendszerét hamisnak bélyegezte. Angliában 38 évesen úgy jellemezte magát, mint olyan embert, "aki szereti az igazságot, aki érdeklődő, és aki nem ismer el semmilyen tekintélyt saját ítélete fölött, sem istenét, sem királyét, vagy pártét".116

Mind a négy felvonást Magyarország zajos történelmének drámai fejezetei tagolják, s mindegyikük tartalmaz egy olyan paradigmatikus történetet, amelyben Lakatos karaktere, filozófiája és körülményei egyszerre mutatkoznak meg a történésekben, és könnyen nevezhetők démoninak. Ki volt hát ez az ember? A dokumentumokra, memoárokra és az őt ismerő emberek véleményére támaszkodva ez a dolgozat megpróbált néhány válasszal és föltevéssel szolgálni magyarországi életének történéseiről. Csak néhol volt lehetséges, hogy beszámoljak Lakatos ebből az időszakból származó szubjektív élményeiről. Nem volt introspektív személyiség. Marxistaként és popperiánusként visszautasította a pszichológiát, s emellett sok felejteni- és rejtegetnivalója volt. Ebben az utolsó részben néhány pszichológiai föltevéssel élek a "belső történet" vonatkozásában.

Lakatos intellektuális életének rekonstrukciója még hiányzik. Feyerabend (1976), Congdon (1996) és Larvor (1998) jelentős hozzájárulásokat tettek ennek létrehozásához. Palló (1998) érdekes elemzését nyújtja Lakatos és Polányi párhuzamainak és eltéréseinek. Amikor azt állítja, hogy Polányi "radikálisabban szemben állt a marxizmussal", azt is megjegyzi, hogy "Lakatos dialektikusan versengő kutatási programjai, melyeket progresszív karakterük szerint értékelnek, meglehetősen ismerősen csengenek a marxistáknak". Motterlini (1998) vázolta Lakatos és Feyerabend szellemi barátságát, és megmutatta, hogy Hegel dialektikája, Pólya heurisztikája és Popper fallibilizmusa (a Lakatos által elismert három hatás) bizonyos értelemben progresszív sort alkottak a tudományos elméletek történeti beágyazottságának Lakatos-féle szemléletmódjában. Hacking (1979) és Larvor (1998) vázolták Hegel és a Lakatos számára érdekes filozófiai problémák hatását. Magam megpróbáltam jelezni azokat a problémákat, amelyek magyarországi évei alatt foglalkoztatták. Azonban Lakatos gondolkodásának történeti feldolgozása a legkevésbé sem teljes.

Angyalok és ördögök

"Legalább két évtizede úgy gondolkodom a történelemről, mint angyalok és ördögök apokaliptikus küzdelméről, még ha a jó és rossz elválasztásának általam adott kritériuma időközben megváltozott is. Ez számos drámai, vagy inkább bűnös jelenetet eredményezett barátaimmal, amikor hirtelen »rájöttem«, hogy átcsúsztak a »rosszhoz«. [...] Gyermek- és ifjúkoromban különböző okokból kifolyólag állandó bűntudattal éltem; legvégső fölöttes énem a párt volt; 1956-ban úgy döntöttem, hogy nem vagyok bűnös, és elképesztő sikerrel jártam abban, hogy eltávolodjak fölöttes énemtől. Fiatalkoromat talán túlkompenzálva nem gondolkodtam többé komolyan azon, milyen hatást vált ki viselkedésem — sőt egyáltalán nem törődtem ezzel." (Lakatos levele Paul Meehlhez, 1971. július.)

"Sokan ártottak nekem, de csak egy — Lakatos — volt gonosz közöttük." (Agassi 1981).

"Lakatos egy lehetetlen, infantilis szörny volt, és a legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Teljesen képtelen volt másokat megérteni. Úgy járt-kelt az életben, mint egy 3 éves." (Forster Vera)

"Lakatos Imre mindenekelőtt kedves, melegszívű ember volt, akit mélyen foglalkoztatott a világ növekvő irracionalitása és igazságtalansága, az a majdhogynem leküzdhetetlen hatalom, amelyet a középszerűség majd minden területen birtokol. [...] Lakatos kész volt megvédeni gondolatait és beállítódását, még kényelmetlen és veszélyes körülmények között is." (Feyerabend, British Journal for the Philosophy of Science 26, 1975)

"Az emberek nem számítottak neki." (Márkus, szerkesztő 1947)

"A végsőkig lojális volt hallgatóihoz." (Alan Musgrave)

"Mindenkinek van sötét és fényes oldala; néha az egyiket, néha a másikat látjuk. Lakatosnál azonban mindkettő egyszerre és csillogóan mutatkozott meg, minden pillanatban." (Berkson 1976)

* * *

"Kutatásom azzal a problémával indult, hogy megmagyarázzam azokat a negatív érzéseket, amelyeket Lakatos — elsősorban Magyarországon — kiváltott; s azzal a problémával zárul, hogy megmagyarázzam azt a tiszteletet és azt a hatást, amelyet elsősorban Magyarországon kívül kivívott. Két Lakatos volt? Filozófiailag igen, pszichológiailag nem. Itt megpróbálok valamennyit megvilágítani Lakatos belső történetéből. Induljunk el attól, ami látható, afelé, ami nem az.

Stílus: Briliáns, rendezett, izgalmas elme volt, különösen jó az érvelés elemeinek logikai formára hozásában. Írásait könnyű olvasni, mert világos módon rendezettek (noha híres művei olyan nyelven íródtak, amelyen nem írt vagy beszélt 34 éves kora előtt, és annak ellenére, hogy korai írásai marxista ideológiával terheltek). Tanárként színész, "showman", komikus és prédikátor volt. Imádott vitatkozni, ezt tette egész életében, szenvedéllyel kezelte a gondolatokat, nem kevésbé a racionalitás és a fallibilitás eszméit. Azonban a dühkitörések, a nyilvánvaló hatalmi vágy, az ellenfél nevetségessé tételének vagy megsemmisítésének vágya gyakran fölülkerekedett racionalitásán. A viták után — akár nyert, akár veszített — elvárta, hogy a viszony a továbbiakban is érintetlen maradjon, mintha mi sem történt volna, és kialakította azt a szokást, hogy megfeledkezett az érzelmi töltetű eseményekről. Képes volt ártani valakinek, és ezt kimérten közölni. A kártétel lehetett szándékos, mert az illetőt ellenségnek gondolta; akaratlan, amennyiben figyelmen kívül hagyta mások érzékenységeit; vagy a kettő keveréke, amikor az embereket politikai terveinek zálogaként kezelte. Ugyancsak képes volt melegségre, törődésre, lojalitásra és hosszú távú barátságokra, azonban azokat is elárulta, akikkel törődött. És amikor démoni oldala megmutatkozott, azt sohasem felejtették el, és ritkán bocsátották meg.

Diagnózis: A pszichológusok nem szívesen formálnak diagnózist a páciens jelenléte nélkül, azonban hasznos lehet kommentárt fűznünk Lakatos bizonyos tulajdonságaihoz. Lakatos tökéletesen megfelel az A típusú személyiség kritériumainak: lobbanékony, illékony haragú, türelmetlen, komoly munkabírású, és számos olyan hátrányos tulajdonsággal rendelkezik, amelyek a legközelebbi kapcsolatban állnak a szívrohammal. Donald Gillies, aki hírneve tetőpontján ismerte Lakatost, azt mondta, hogy "óránként legalább egyszer dühbe gurult".117 Szívroham következtében hunyt el 1974 februárjában, s ezt a tényt érdemes rögzíteni, mert nyomtatásban láttam olyan véleményeket, hogy halála agydaganatnak, öngyilkosságnak tulajdonítható, vagy hogy "rejtélyes körülmények" között halt meg. Lakatos ugyancsak mutatta az antiszociális személyiségzavar jellemzőit. A személyiségzavar-diagnózisokat rendszerint olyan emberekről állapítják meg, akikre "meghatározó és merev módon jellemző a belső tapasztalat egy tartós mintázata, és olyan viselkedés, amely jelentékenyen eltér attól, amit az egyén kultúrája elvár, tartós a serdülőkoruk illetve koravének, s ez gyötrődéshez és károsodásokhoz vezet".118 Az antiszociális viselkedészavar alesete egyfajta "drámai, érzelmes vagy kiszámíthatatlan viselkedésnek", és saját lényegi jellemzője, hogy "jellemzően nem veszi tekintetbe vagy megsérti mások jogait". Meg kell jegyezni, hogy ez a viselkedési minta nem volt folyamatos Lakatosnál, noha rendszeresen visszatért. Egyedül afelől lehetnek kétségek, hogy személyisége gyötrelmet okozott-e neki. A károsodás jóval kisebb volt annál, mint életkörülményei sugallják, eltekintve attól a tartós érzéstől, hogy a géniusz és a hároméves gyermek között valami hiányzott.

Lakatos védekező stílusa a szorongás leküzdése során cselekvésben nyilvánult meg, az öntudatlan szorongást nyomban cselekvéssé transzformálta, s "az agresszorral azonosult", olyanná vált, amitől maga is félt — mindez fontos, és tipikus az ilyesfajta diagnózisoknál. A szorongás humorban vagy valamilyen szellemi tevékenységben való föloldása és a kultúrában elfogadott természetes melegség lehettek azok az erők, melyek a patológikus és relációs tulajdonságait összeforrasztották. A marxizmus rendszere illeszkedett és súlyosbította "éretlen" védekezését, miközben a tudomány és később Popper kritikai racionális fallibilizmusa ezt enyhítő, érett hatás volt.119

Érdemes megjegyezni, hogy amikor a személyiségzavarból fakadó patológikus "belső tapasztalat és viselkedés", ahelyett hogy a kulturális elvárásokhoz képest devianciát jelentene, olyan kultúrát talál, amely ezeket a zavarokat díjazza, ebből nagyon veszélyes személyiség származik. Föltételezem, hogy itt rejlik annak magyarázata, hogy Lakatosnak miért nem bocsátottak meg Budapesten. Lakatos jellemző tulajdonságainak — hogy nem vett tekintetbe másokat, lobbanékonysága, szenvedélyessége és zsenialitása — és egy olyan embertelen társadalomnak az összekapcsolódása (amely struktúrája szerint lehetővé teszi, hogy másoknak ártsunk) teszi Lakatost rémítővé, még ilyen nagy távolságból is. Sok hasonló kortársa, akik segítettek megalapozni a sztalinizmust, akik reformkommunizmusra hívtak föl az '50-es években, majd 1956-ban ellenállásra, napjainkban respektált személyiségek. Mások pedig legalábbis csöndes életet élnek. Lakatos démonizálása bizonyos mértékig más embereknek az ideológia szolgálatában föláldozott embersége rossz emlékeinek kivetítése. Démonai azonban legnagyobb részben a sajátjai. A Lakatosról megmaradt angliai emlékek ugyancsak "gonosz" és "ördögi" szavakkal jellemeznek, ám ezeket enyhíti erényeinek elismerése, beleértve emberséges és emberi tulajdonságait is. Az egyik legjelentősebb különbség a tekintetben, amilyen volt és amilyennek őt érzékelték, egyfelől a másoknak való kártétel korlátlan hatalma volt, amelyet a máskülönben korlátozó totalitárius állam ruházott rá, másfelől pedig e hatalomnak egy "szabad" társadalom általi korlátozott volta.

Mi a helyzet az angyalokkal? A patológia bármely leírásának (a diagnózisnak) ki kell térnie azokra az erőkre, amelyek módosítják annak dinamikáját (antidiagnózis). Ezek az erők eléggé világosak. Lakatos vonzotta a nőket, voltak barátai, soha nem hibáztatta önmagát, s a gondolatokat illetően rendelkezett azokkal a jól ismert szellemi tulajdonságokkal és játékossággal, amellyel áthidalhatta az érzelmi és személyiségbeni nehézségeit. Nem lelte örömét a zenében, a művészetben vagy az irodalomban. Azonban sok filozófiát olvasott, leveleket írt, pletykált, tréfálkozott, szeretkezett, szerette, ha gondoskodnak róla, politizált, tanított, és sokkal alkalmasabb volt mások gazdagítására, mint azt a patológia diagnózisa sugallja. Megkockáztatom azt a vad föltevést, hogy a melegség és érzelmesség magyarországi tradíciói segítettek ördögeit megszelídíteni, míg a kegyetlen ideológia megvadította őket. Szerette Angliát, de nagyon hiányolta a magyarországi érzelmeket. Négy nappal a halála előtt a kórházból írt Paul Feyerabendnek: "Úgy határoztak, hogy teljesen angollá váltam, s ezért eltűnt a szívem."

Hát a szerelem? Lakatos levelet írt apjának, amikor egy barátnője elhagyta: "nem tudok szerelem nélkül élni"; és Vilmának: "szükség van egy nőre az ágyamban, hogy dolgozni tudjak". Emigrációjáig, 34 éves koráig, viszonyainak története szokványosnak tűnik; diákkori szerelmével 4 éves viszony/házasság ért véget 25 éves korában, hosszan volt szeretője és barátja egyben, egy intenzív románc egy fiatalabb lánnyal, és 33 évesen egy második házasság. Azonban, miután Éva és Imre az első Cambridge-ben töltött évben szétváltak, s amíg halála előtt néhány évvel nem állapodott meg Gillian Page mellett, addig összevissza alakított ki kapcsolatokat számos nővel. Nem pusztán egymást átfedő kapcsolatok zűrzavaráról van szó, boldogtalan ex-szeretőkről és az elhagyatottság érzéséről, amikor valaki szakított vele, hanem arról a folyamatos értékelésről is, hogy kit kellene választania, mellette maradni és feleségül venni. Apját hetente tájékoztatta leveleiben, Vilmának is rendszeresen írt, s Alan Musgrave (hallgatója és kollégája) is tudott a történésekről. Amikor Vilmának sikerült vízumot kapnia és meglátogatnia őt Londonban, egyedül kellett megnéznie a várost, amíg Lakatos dolgozott. Lakatos egy fióknyi fényképet mutatott Vilmának, s megkérdezte: "Melyiket vegyem el? " Ezekben az esetekben úgy vélhetnénk, hogy közelebb állt egy hároméveshez, mint egy géniuszhoz; azonban mindig kivételes nőket talált. Megjegyzendő tény, hogy az az öt nő, akivel a legmélyebb viszonyt alakította ki (Révész Éva, Balázs Vilma, Lutter Éva, Pap Éva és Gillian Page) aligha különbözhettek volna személyiségükben és stílusukban jobban, mint amennyire különböztek.

Mi történt? Egy másik alkalomra hagyom azokat a föltételezéseket, hogy mi és mikor történt, ami befolyásolta Lakatos személyiségfejlődését. Megjegyzendő, hogy élettörténete csupán kiemelte bizonyos vonásait, s nem idézte elő azokat. Bizonyítékok vannak arra, hogy a legtöbb tényező jelen volt 1944 előtt is. Herczfeld Margit nem tudott segíteni Lakatosnak abban, hogy félelmeitől mentes, nyugalmasabb pszichikumot alakítson ki, vagy hogy az embereket ne absztrakcióként kezelje. Lipsitz Márton elválása családjától azt eredményezte, hogy Imrének mindig új apákra volt szüksége, akikkel harcolhatott. Úgy gondolom, hogy a történethez hozzátartozik, hogy Lipsitz Márton nem szerette és nem tisztelte Herczfeld Margitot, hogy Lakatos szerette, de nem tisztelte anyját, hogy apjára neheztelt, de — vonakodva ugyan — mégis tisztelte. De ez bonyolult dinamika és nagyon spekulatív föltevés.

Mindazonáltal van egy pszichofilozófiai hipotézisem. Föltételezem, hogy Lakatos a lelke mélyén egyszerre félt attól, hogy szellemi káoszba zuhan, és ugyanakkor félt a szabályok szorításától. Szellemi szinten kivételesen jó kognitív képességeivel a káoszból rendezett struktúrát tudott építeni. Lakatos nagyon is értékelte az ilyen struktúrákat, ideológiákat és programokat. Utálta a zűrzavart. Vilmának (és Lutter Évának is) írt a munkájuk folytatásához szükséges világos keretről, amellyel "nem hull minden barbarizmusba".120 Más oldalról tartott a szabályok szorításától, amely megfojtja a problémamegoldást, a gondolkodási képességet. Érvelés, düh és kritika mind e lehetőség elhárítására irányuló kísérlet. Állandóan vitatta és értékelte a szabályok erejét, s ugyanakkor annak lehetőségét kereste, hogy másokat megfosszon ettől a szabadságtól. Agassi rámutatott a Bizonyítások és cáfolatok "csodálatos utópikus tanterme" és a hallgatói igényekkel szemben tett autoriter hangvételű javaslatai közötti kontrasztra.121

Érzelmileg tekintve azonban valamilyen okból az olyan struktúrák, mint a mások tapasztalása és a folytonosság tapasztalása, az emocionális én jósága másokhoz fűződő viszonya során fejlődtek ki benne megfelelően. Valahogyan rátalált másokra, s jól érezte magát szeretkezés közben, amikor törődtek vele, a vitákban, tréfálkozás és tanítás közben, és szörnyen szenvedett, amikor egy nő vagy egy barátja elhagyta, azonban ez az élmény nem idézett elő tartós érzelmeket.

Hány Lakatos van? A kérdés klisé (mely Lakatos híres Popper-kritikáját követi, s értékelését visszhangozza),122 mégis elkerülhetetlen, "két részre tört" életét tekintve. Mi változott, s mi maradt változatlan élete két felében? Egy kérdés határozottan megválaszolható. Az a pletyka — amelyet az táplált, hogy kétszer tagadták meg tőle a brit állampolgárságot —, hogy sosem hagyta el igazán a marxizmust, sőt az elvtársak azért küldték, hogy megkérdőjelezze Poppert, nem támasztható alá. Levelei jelzik, hogy erőteljesen visszautasította a marxizmust, s elfogadta Popper kritikai racionalista fallibilizmusát — még akkor is, ha filozófiájának más aspektusait visszautasította. Magyarországi rendőrségi anyagai, melyeket emigrációja után rendszeresen fölülvizsgáltak, úgy tüntették föl, mint — Magyarországra való visszatérése esetén — "megfigyelendő személyt", és az aktákat másik archívumban tárolták, mint az ügynökökét.123

Számos olyan téma van, amelyek egységbe fogják élete két felét: személyisége, a dialektikus gondolkodásmód, Hegel, Marx és Popper, a dialógus, a beszélgetés és a vitatkozás, mint tanulási módszerek, a kutatás és tanítás, s az eszmetörténet iránti töretlen érdeklődés. De Popper fallibilizmusának, mint a gondolkodás nem-korlátozó struktúrájának bevezetése, s a magyar politikáról a brit akadémiára, mint cselekvési területre való áttérés elegendő ahhoz, hogy azt mondjuk: két Lakatos volt. Azonban két filozófia is volt. A második egy progresszív problémaváltást is jelentett pszichológiai szinten.

Lakatos mindenekelőtt tanár és mókamester volt. Ezért talán helyénvaló ezt a részt egy vizsgakérdéssel zárni. (A) Lakatos Imre szíve mélyén az igazságot kereste, antiautoriter, racionális és másokkal szemben melegséget tápláló lovag volt, aki jobbá akarta tenni a világot. Sajnos mögöttes dühe, manipulatív hajlamai, elszántsága, ártó hajlamai gyakran a másik irányba vezették. (B) Lakatos Imre szíve mélyén dogmatikus, uralkodó, hatalomvágyó diktátor volt, pusztán szűk értelemben racionalista, amíg saját érdekei úgy diktálták. Szerencsére ösztönös igazmondása, antiautoriter hitei, tudományos beállítódása, humora, tanári hajlamai és melegsége néha a másik irányba vitték. Tessék választani!

 

Epilógus

Amikor Lakatos Imre 1974-ben 51 éves korában meghalt, John Watkins fölhívta Szabó Árpádot. Szabó akkor már hallotta a hírt. Szabó sírt. "Imre tragédiája... " — kezdte Szabó, de nem tudta folytatni. Watkins elcsodálkozott; mi volt olyan tragikus Imrében? Ezt a szót ő nem kapcsolta volna hozzá.

Sok évvel később Szabó befejezte a mondatot. Az ő szemében Imre tragédiája az volt, hogy mindig politikai tevékenységbe bonyolódott, és ragyogó gondolatait nem fordította egy olyan elmélet kialakítására, amelyre képes lett volna. Lakatos valószínűleg visszautasította volna Szabó sajnálkozását. Azt hiszem, ezek a történetek Lakatos Imre élettragédiájának számos dimenzióját jelzik: korát, jellemét, néhány döntését és néhány sorsfordulót.

Mégsem volt meglepő, hogy Watkins a "tragikust" váratlan szónak érezte. Bármi volt is Lakatos bűne, és mindannak ellenére, amit látott és elszenvedett, senki sem hallotta tőle, hogy magát hibáztatta volna, és csak kevesen látták szomorúnak, vagy tudtak gyakori rémálmairól. Fejezzük hát be egy jellemző följegyzéssel. Szabó egyik angliai látogatásakor a '60-as évek végén, amikor Lakatost már jól ismerték, és amikor az ellen beszélt, amit a baloldali hallgatók oktatási követelései veszélyének látott, Szabó megjegyzést tett azokra a jelentékeny változásokra, amelyek Imre gondolkodásában és helyzetében bekövetkeztek. Lakatos, szokványos gyors fejmozdulatával, mely a beszélőre irányított merev tekintetben végződött, Szabóra nézett, s azt mondta: "Drága Árpád! Úgyis tudod, hogy mit sem változtam!" Nyilvánvalóan igaz? Nyilvánvalóan hamis? Mindkét esetben ez Lakatos Imre lényege.

(Fordította Demeter Tamás)



IRODALOM

[ Cikk eleje | Cikk vége | Irodalom | Publikálatlan írásos anyagok | Dokumentumok | Jegyzetek ]

 

Aczél T. —Méray T. (1966): The Revolt of the Mind, Praeger, New York.

Agassi, Joseph (1976): "The Lakatosian revolution", in Cohen stb.

Agassi, Joseph (1993): A Philosopher=s Apprentice in Karl Popper=s Workshop, Rodopi, Amszterdam

Barrow, John (1992): Pi in the Sky, Penguin, London

Berkson, William (1976): "Lakatos one and Lakatos two: An appreciation", in Cohen

Brenman, Gibson Margaret (1981): Clifford Odets: American Playwright, Atheneum, New York

Cohen, R. S. —Feyerabend, P. K. —Wartofsky, M. W. (eds.) (1981): Essays in Memory of Imre Lakatos, D. Reidel, Dordrecht

Congdon, Lee (1996): "Imre Lakatos: The passions of reason", az 1956-os magyar emigrációról tartott konferencián elhangzott előadás, Trondheim

Congdon, Lee (1997): "Possessed: Imre Lakatos's road to 1956", Contemporary European History, december

Csáki J. —Kovács D. (eds.) (1990): Rejtőzködő legendárium, Szépirodalmi, Budapest

Erdey Sándor (1995): A budai kitöréstől a recski táborig, Literátor, Budapest

Faludy György (1962): Pokolbéli víg napjaim, Budapest

Flax, Jane (1993): Disputed Subject: Essays on Psychoanalysis, Politics and Philosophy, Routledge, New York

Fodor András (1991): A Kollégium: Napló 1947-1950, Magvető, Budapest

Gáti, Charles (1990): "From liberation to revolution 1945-1956", in Sugár P. —Hanák P. —Frank T. (eds.): A History of Hungary, Indiana University Press

Gillies, Donald (1997): "Lakatos' criticism of Popper", a "Bécsi Kör" konferencián elhangzott előadás, szeptember

Hacking, Ian (1979): "Imre Lakatos' philosophy of science", British Journal for the Philosophy of Science 30

Huszár Tibor (1995): "A hatalom rejtett dimenziói: a Magyar Tudományos Tanács", Akadémiai, Budapest

Kardos László (1992): Börtönírásai 1957-1963, Gondolat, Budapest

Kadarkay, Arpad (1991): Georg Lukács, Blackwell, Oxford

Keresztúry Dezső (1989): "Emlékezés az Eötvös Kollégium utolsó éveire", Valóság 32/3

Kun Miklós (1989): "Az első regény a kirakatperekről", Utószó Taraszov-Rodionov Csokoládé c. regényéhez

Lakatos Imre (1946): "Citoyen és munkásosztály", Valóság 2

Lakatos Imre (1947a): "Eötvös Kollégium — Györffy Kollégium", Valóság 3

Lakatos Imre (1947b): "Modern fizika, modern társadalom", in Továbbképzés és demokrácia, Budapest

Lakatos Imre (1947c): "Huszadik század", Fórum 2

Lakatos Imre (1947d): Recenzió Jeges Károly Fizikát tanulok c. könyvéről, Társadalmi Szemle

Lakatos Imre (1963-64): "Proofs and refutations", British Journal for the Philosophy of Science 14

Lakatos Imre—Alan Musgrave (eds.) (1970): Criticism and the Growth of Knowledge, CUP, Cambridge

Lakatos Imre (1977): The Methodology of Scientific Research Programmes, (Philosophical Papers 1), CUP, Cambridge

Lakatos Imre (1978): Mathematics, Science and Epistemology (Philosophical Papers 2), CUP, Cambridge

Larvor, Brendan (1998): Lakatos: An Introduction, Routledge, London

Litván György (1996): The Hungarian Revolution of 1956, Longman, London

Litván György (1995): "Két őrület áldozata", Élet és Irodalom, január

Magosh György (1994): Vadfa, Múlt és Jövő, Budapest

Monk, Ray (1991): Ludwig Wittgenstein, Vintage, London

Monk, Ray (1996): Bertrand Russell, The Free Press, New York

Motterlini, Mateo (1998): For and Against Method, Chicago University Press

Palló Gábor (1998): "Antitotalitarian research programmes and their tacit compnents: Michael Polányi and Imre Lakatos", Polányiana

Popper, Karl (1972): "Epistemology without a knowing subject", in Objective Knowledge, Clarendon, Oxford

Rényi Alfréd (1967): Dialogues on Mathematics, Holden Day, San Francisco

Replika, 1996, 1998.

Szász Béla (1971): Volunteers for the Gallows: Anatomy of a Show Trial, Chatto and Windus, London

Szász Imre (1985): Ménesi út: Regény és dokumentumok, Magvető, Budapest

Taraszov-Rodionov, Alexander (1940): Csokoládé

Watkins, John (1997): "Karl Raimund Popper 1902-1994", Proceedings of the British Academy 94 (645-684. o.)

Zimán Mária (1989): Betűsírkő Évának, magánkiadás, Raana (Izrael)



PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSOS ANYAGOK

[ Cikk eleje | Cikk vége | Irodalom | Publikálatlan írásos anyagok | Dokumentumok| Jegyzetek ]

 

Alex Bellamy, Gillian Page(-Goss), Román Pál, Szigeti Éva, Donald Gillies, Timothy Smiley levelei a tanulmány szerzőjéhez.

Vajda Gábor levele Michael Halletthez 1980, BLPES File 11. 2.

Román Pál: I Remember Hungary. Publikálatlan könyv.



DOKUMENTUMOK

[ Cikk eleje | Cikk vége | Irodalom | Publikálatlan írásos anyagok | Dokumentumok| Jegyzetek ]

 

A Lakatos Imre kizárásáról szóló központi bizottsági határozat (1950. IV. 20) Izsák Éva esetét hozza föl okként. Országos Levéltár, a kommunista párt dokumentumai, 101. jegyzőkönyv: Zimán Mária szerezte be és küldte meg nekem.

Debreceni Újság = Hajdúföld 1944. VIII. 8 és 11: beszámoló Izsák Éva testének megtalálásáról.

Oktatási minisztériumi dokumentum a reformról 1948. Alex Bandy jutott hozzá.

Belügyminisztérium: (a) Lakatos rendőrségi jegyzőkönyvei, 9698-10-1552, Alex Bandy jutott hozzá; (b) 1956 július 27-én kiadott dokumentum (BLPES, személyi adatok).

Állami Levéltár: a moszkvai magyar nagykövetségre vonatkozó dokumentumok; Rákosi titkárnője, Simon Jolán levele 1949. december (Alex Bandy jutott hozzá).



JEGYZETEK

[ Cikk eleje | Cikk vége | Irodalom | Publikálatlan írásos anyagok | Dokumentumok| Jegyzetek ]

 

1 Az írás angol nyelvű változata megjelent a Journal of the Philosophy of the Social Sciences hasábjain, itt a Sage Publications (USA) engedélyével közöljük. — Sok embernek hálás vagyok az általuk készített interjúkért, leveleikért és egyéb hozzájárulásukért, azonban különösképpen köszönettel tartozom azokért a beszélgetésekért, melyeket Joseph Agassival, Lipták Tamással, Palló Gáborral, John Watkinsszal, Pap Évával, Vajda Gáborral és Vajda Annával, Szabó Árpáddal és Szabó Klárával, Balázs Vilmával, Litván Györggyel folytattam, valamint Gillian Page, Alex Bellamy, Donald Gillies és Timothy Smiley leveleinek és a John Worrallnak írott levelek fölhasználási engedélyéért a BLPSE Lakatos Archívumnak. Különösképpen hálás vagyok Alex Bandynak azokért a közös interjúkért, amelyeket egyedül nem készíthettem volna el, és az archívumban lévő anyagok fölfedezéséért, föltárásáért és fordításáért, valamint gondolataiért, bátorításáért és segítségéért. (A *-gal jelölt interjúkat Alex Bandy készítette, számomra pedig Lee Congdon tette hozzáférhetővé.) Az információkat igyekeztem annyi forrásból megerősíteni, amennyiből csak tudtam, valamint megpróbáltam jelezni a kérdéses dátumokat és tényeket. Bizonyosan maradtak azonban hibák és mulasztások, s hálás lennék annak, aki ezekre fölhívja a figyelmemet. Vissza

2 Az első két idézet egy Vajda Gábornak szóló levélből származik, a harmadik egy Balázs Vilmának szóló levélből. Mindkettő a határ közelében íródott, 1956. november 25-én. (BLPES File 13, 14.) A "British Library of Political and Economic Science (BLPES) Special Archive, Lakatos Collection" legfontosabb gyűjteménye Lakatos dokumentumainak, leveleinek és nem publikált munkáinak Vissza .

3 A Popper-Lakatos vitát illetően lásd Watkins (1997), és Lakatos (1970, 1977), valamint Lakatos filozófiai Popper-kritikáját illetően Gillies (1997). Vissza

4 Lakatos (1963-64 és 1976). Vissza

5 Bartley például azt állította, hogy a "tudományos kutatási program" olyan gondolat volt, amelyet teljesen kifejlett formában vett át Popper, Agassi és Watkins "metafizikai kutatási programokat" érintő magyarázatából (Bartley 1976). Vissza

6 Lakatos 1970, 1977, 1978. Lásd még Larvor 1998, mint bevezetőt Lakatos munkáihoz. Vissza

7 John Watkins személyes közlése, ill. P. T. Bauer beszéde Lakatos temetésén (BLPES). Vissza

8 A Bizonyítások és cáfolatok 1981-ben jelent meg Magyarországon, 3000-es példányszámban, amelyet azonnal el is adtak, ám keveset fordítottak le Lakatos egyéb műveiből. A Replika 1996 decemberében négy tanulmányt közölt Lakatosról és egy tanulmányt tőle. Ennek bevezetője utalt a Lakatos műveire vonatkozó információk komparatív hiányára a magyar filozófiai életben. Egy évvel korábban ugyanez a folyóirat két tanulmányt közölt Popperról, valamint kettőt tőle, és Lakatost csak futólag említik, mint a Popper-iskola vezetőjét. Mindez azonban gyorsan változik: 1997 végén Budapesten megjelent egy tanulmánykötet Lakatostól, és az ELTE Tudományfilozófiai és -történeti Tanszéke, Kampis György vezetésével, nemzetközi konferenciát szervezett Lakatos életéről és művéről. Egy további cikkgyűjtemény jelent meg a Replikában 1998-ban. Vissza

9 Popper 1972 és Flax 1993. Vissza

10 Berkson 1976. Berkson egyaránt jellemzi Lakatost mint pletykálkodót és mint a pletyka tárgyát. Vissza

11 Ray Monknak, két újabb bibliográfiájában, önkorlátozást kellett tanúsítania Witt- genstein homoszexualitására vonatkozólag, és cenzúráznia kellett számos szexuális részletet Bertrand Russellról. Vissza

12 Beszélgetés Hanák Péterrel, 1995. május. Vissza

13 Lipsitz Márton Jakab levele Lakatos Imréhez 1967, BLPES 13/266. Vissza

14 A Lakatos gyermekkoráról szóló elszórt adatok a Lipsitz-levelezésben lelhetők föl, (BLPES), illetőleg a Magosh Györggyel és Vajda Gáborral készült beszélgetésekből, Vajda Gábornak Michael Halletthoz írott leveléből (BLPES), és Lipsitz Mártonnak Watkinshoz írott, 1978-as leveléből származnak. Vissza

15 Lipsitz Márton Watkinshoz írott levele, 1978. Vissza

16 Vajda Gábor (később újságíró lett) visszaemlékezései Lakatos gyermekkora rekonstrukciójának legfőbb forrása. Kántor Sándorné (Varga Tünde) a debreceni egyetem matematikai tanszékéről dokumentumokkal és más információkkal — melyek Lakatos debreceni életéről szóló munkájából származnak — ugyancsak segítségemre volt. Vissza

17 Magosh György: Vadfa. Vissza

18 Interjúk Révész Évával, 1995, 1996. Vissza

19 Interjúk Molnár Zoltánnal és Molnár Tiborral, 1996. szeptember. Vissza

20 Interjú Soós Leventével, 1995. szeptember. Vissza

21 Interjú Molnár Zoltánnal és Molnár Tiborral, 1996. szeptember. Vissza

22 Később alapvető tanulmányokat jelentetett meg a görög matematika történetéről. Vissza

23 Ez és a következő bekezdés a Szabó Árpáddal és Szabó Klárával készített interjúkra támaszkodik, 1995-97. Vissza

24 Interjú Palló Gábor tudománytörténésszel, 1996. június. Vissza

25 Lipsitz Jakab levele Watkinshoz, 1978. Vissza

26 Molnár Tiborral és Molnár Zoltánnal készült interjú. Vissza

27 Magosh Györggyel készült interjú, 1997. május. Vissza

28 Hat évvel később a párt azzal vádolta Lakatost, hogy ezt a "sejtet" nem engedélyezték, ám egyáltalán nem világos, hogy abban az időben kinek kellett engedélyeznie az ilyen csoportokat. Vissza

29 Az illető mély megrázkódtatása miatt döntöttem úgy, hogy követem kívánságát, s itt elhallgatom a nevét. Vissza

30 A történetről szóló információk Zimán (1989)-ből, a Révész Évával, Zimán Máriával és Vajda Györggyel (aki nem volt ugyan jelen, de később beszélt erről Lakatossal és a csoport tagjaival) készült interjúkból, a Végrehajtó Bizottság dokumentumaiból és a Debreczeni Újság - Hajdúföld 1944. augusztus 8 és 11-i számaiból származnak. Vissza

31 Palló Gábor, publikálatlan írásos anyag: "Lakatos= deadly sin". Vissza

32 Lee Congdon legújabb, Lakatosról szóló életrajzi írásának címe "Possessed" (1997). Vissza

33 Zimán 1989. Vissza

34 Pl. az Erki Edittel készült interjú,* 1997. Vissza

35 Imre ekkor már elkezdte gyűjteni könyveit. A fosztogatások során egyebek között a könyveket is elveszítette. Élete végén könyvtárát a London School of Economicsnak ajándékozta. Vissza

36 Néha föltételezik, hogy a névváltoztatás a náci időkből származik, de ez nem így van. Vissza

37 Vajda Gábor levele Dr. Halletthoz 1980. november 25. Vissza

38 Király István, in Csáki (1990). Vissza

39 Szabó Árpáddal és Klárával készült interjú 1996. Vissza

40 Kardos fia, aki nevét Pándi Pálra változtatta, a kommunista csoport vezetőjévé vált az Eötvös Kollégiumban, később irodalomtörténész és a párt szószólója lett. Vissza

41 Szabó Árpáddal készült interjú 1996. Vissza

42 Balázs Vilmával készült interjú,* 1997. április. Vissza

43 A legtöbben, akik ezzel próbálkoztak, szovjet munkatáborokban végezték. Vissza

44 Mérei Anna, Mérei Ferenc egyik gyermeke jelenleg dokumentumfilmet készít Lakatosról. Vissza

45 Szabolcsi Miklóssal készült interjú,* 1997. március. Vissza

46 Több interjúalany szerint, amikor 1944-ben visszatértek Németországból, megkérdezték tőlük, mire számítanak a jövőben. Szigeti állítólag a következőket mondta: "Ha a németek nyernek, az ország fasiszta lesz, ha az amerikaiak, akkor liberális demokrata, ha pedig az oroszok nyernek, akkor kommunista; de Pisti és én mindegyik esetben miniszterek leszünk." (A másik verzió úgy hangzik, hogy professzorok lesznek, s ez be is következett.) Vissza

47 Márkus Istvánnal készült interjú,* 1997. Vissza

48 Molnár Miklóssal készült interjú,* 1997. Vissza

49 Major Jenő fogalmazott így az Eötvös Kollégiumról írott cikkében, Valóság 1946. Vissza

50 Vekerdi Józseffel készült interjú, 1995. szeptember. Vissza

51 Vekerdi József a Széchényi Könyvtár egyik részlegének igazgatója lett. Testvére, László orvosnak tanult, több nagyrabecsült könyvet írt tudománytörténetből és könyvtáros az Akadémián. Ő recenzeálta a Bizonyítások és cáfolatok orosz kiadását, valamint a Criticism and the Growth of Knowledge-ot. Lakatos azt írta neki, hogy a korábbi recenzió gondolatgazdagabb volt. Vissza

52 Brusznyai Árpádról van szó, akit az 1956-ban játszott szerepéért kivégeztek. Vissza

53 Naphtát állítólag Lukács Györgyről mintázta Mann, akivel Lukács a németországi emigrációjában ismerkedett meg. Vissza

54 Szász Imrével készült interjú, 1996. június. Szász számos könyvet publikált. Ezek egyike, a Ménesi Út, a kollégium bukásának történetét beszéli el. Vissza

55 Csongor Barnabással készült interjú,* 1997. július. Vissza

56 Vekerdi Józseffel készült interjú, 1996. szeptember. Vissza

57 Lipták Tamással készült interjú, 1997. november. Vissza

58 Lutter Évával készült interjú,* 1997. május. Vissza

59 Fodor (1991). Vissza

60 A Petőfi Kör iratai ('56-os Intézet). Vissza

61 Lakatos levele a London School of Economics igazgatójának, in Lakatos (1978). Vissza

62 Karácsony Sándor és a matematikus Varga Ottó. Vissza

63 A doktori dolgozat bírálata, Debrecen 1947. Vissza

64 Szigeti azonosulása a párttal azonban mindennél erősebb volt, s kötelességtudóan csatlakozott a kritikához, amikor 1949-ben nagyszabású támadás indult Lukács ellen (s 1956 után újfent, amikor Lukács csatlakozott a Nagy Imre-kormányhoz). Vissza

65 Erről Király számol be egy hozzáférhetetlen tv interjúban, melyből özvegye kigyűjtötte a Lakatosra vonatkozó passzusokat, s lehetővé tette Alex Bandy és az én számomra, hogy megtekintsük. Vissza

66 Heller Ágnessel készült interjú, 1995. Vissza

67 Molnár Miklóssal készült interjú,* 1997. Vissza

68 Pálóczi-Horváth — ahogyan Faludy György, Ignotus Pál és Szász Béla is — önként tért vissza Nyugatról, hogy új társadalmat építsen a háború után. Mindannyiukat több évre bebörtönözték és (eltérő mértékben) meghurcolták. Mindannyian visszamentek 1956-ban Nyugatra, s figyelemre méltó beszámolókat írtak a sztalinista Magyarországról. Faludy, aki Recsken együtt volt Lakatossal, 1990-ben, 80 évesen tért vissza Budapestre. Vissza

69 Az oktatási minisztérium archívuma, 1948/6/22. A dokumentumon Lakatos a Tudományos Bizottság titkárhelyetteseként szerepel és mint tankönyvfelelős. Vissza

70 Rendőrségi archívum a Belügyminisztériumban. Vissza

71 Központi Bizottság dokumentuma. Vissza

72 Gillian Page levele a szerzőhöz. Vissza

73 Hegedűs Andrással készült interjú, 1997. február. Vissza

74 Barrow (1992). Vissza

75 Későbbi, a tudományos fölfedezésre vonatkozó szavaival szólva a hipotézis "védőöve" — amely megcáfolható anélkül, hogy visszautasítaná a "kemény magot" — túlságosan erős volt. Vissza

76 Szabó Árpáddal készült interjú, 1995. december. Vissza

77 Paul Meehlhez írott levél. [BLPES 13]. Vissza

78 Hegedűs Andrással készült interjú,* 1997. február. Vissza

79 Lutter Évával készült interjú,* 1997. május. Vissza

80 Első könyvtára a náci megszállás alatt veszett el. Vissza

81 Alex Bandy által készített telefoninterjú Lányi Kamillával. Vissza

82 Azt is tudjuk, hogy Lakatos beszámolt William Bartleynak arról, hogy túl sokat moralizált, s megjegyezte: "Egykor ezt tettem Magyarországon, s ezzel felhagytam a börtönben." (Bartley 1976) Ez természetesen Moszkvában volt, nem Magyarországon, s Lakatos esetleg más incidensekre gondolhatott. Vissza

83 Heller Ágnessel készült interjú,* 1997. Vissza

84 Lutter Évával készült interjú,* 1997. május. Vissza

85 Az Országos Levéltárból származó dokumentum. Vissza

86 Magosh Györggyel készült interjú,* 1997. június. Vissza

87 Lutter Évával készült interjú,* 1997. május. Vissza

88 Pap Évával készült interjú, 1998. február. Vissza

89 Interjú Zoltai Dénessel, 1997. szeptember. Vissza

90 Az okirat, amely a Magyar Nemzeti Archívum Magyar Szocialista Munkáspárt iratait őrzik, a Bizottságnak fegyelmi kihallgatáskor hozott döntését tartalmazza. Ezt az okiratot Ziman-Izsak Mária szerezte és nekem adta át. Vissza

91 Interjú Lutter Évával, 1997. május. Vissza

92 Fodor András, 1991, 427. o. Vissza

93 Interjú Balázs Vilmával, 1997. április. Vissza

94 Belügyminisztérium, Lakatos rendőrségi anyagai (Alex Bandytól származó dokumentum) 9698-10-1552. Vissza

95 Ua. Interjú Balázs Vilmával. Vissza

96 Interjú Gilliam Page-zsel, 1995. július. Vissza

97 Román: "Magyarországra emlékezem" (publikálatlan). Vissza

98 Lipsitz Jakab levele Lakatoshoz, 1957. január (BLPES 13.265). Vissza

99 Zimányi Tiborral készült interjú. Vissza

100 Interjú Vajda Gáborral, 1995. március. Vissza

101 Forster Verával készült telefoninterjú, 1997. március. Vissza

102 Szabó Árpáddal készült interjú, 1996. március. Vissza

103 Egri Györggyel készült interjú, 1996. június. Vissza

104 Belügyminisztérium: Rendőrségi iratok, 9698-10-1552/1956. Vissza

105 Belügyminisztérium: Rendőrségi iratok, op. cit. és Bizottságnak dokumentum op. cit. Vissza

106 Réz Pállal készült interjú, 1996 október. Vissza

107 Bognár Gáborral (aki Révai titkára volt egy évig) készült interjú,* 1997. Vissza

108 Heller Ágnessal készült interjú, 1997; Király István videofelvétele. Vissza

109 Zsámboki Zoltán, Oral History Archívum, Budapest. A dokumentumot Alex Bandy találta meg. Vissza

110 Utolsó ajánlatát akkor tette Vilmának, amikor válása után meglátogatta őt Londonban. Együtt utaztak Amszterdamba egy nemzetközi konferenciára. Imre úgy intézte, hogy Vilma közvetlenül Popper mellett üljön. Vilma meglepődött, amikor Popper hozzá fordult, s megkérdezte: "Miért nem megy hozzá Imréhez?" Vissza

111 Forster Verával készült telefoninterjú, 1997. március. Vissza

112 Erki Edittel készült interjú,* 1997. július. Vissza

113 Pap Éva publikálatlan naplója. Vissza

114 Pap Éva mondta nemrégiben: "Hirtelen rádöbbentem szerepemre Imre életében. Én hoztam ki őt Magyarországról. Nélkülem nem lenne semmilyen Lakatos Imre!" Vissza

115 Szabóékkal készült interjú, 1996. Vissza

116 Lakatos Imrének Lutter Évához írott levele, 1961. április 5 (BLPES 13 Lutter). Vissza

117 Donald Gillies-szel készült interjú, 1996. Vissza

118 Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (APA 1994). Vissza

119 Ez a bekezdés Vaillant (1992) elemzésére támaszkodik. Vissza

120 Balázs Vilmához és Lutter Évához írott levelek (BLPES 13, Balázs). Vissza

121 Agassi (1976). Vissza

122 Vö. Berkson - Grene - Cohen (1976). Vissza

123 Belügyminisztériumi anyagok. Vissza

 

[ Cikk eleje | Irodalom | Publikálatlan írásos anyagok | Dokumentumok| Jegyzetek ]