A Hetedik kereszttől a Saul fiáig

Állítólag 350 mozi- és tévéfilm született a holokauszt témakörében. A számadat egy tanulmányban olvasható, amelyet Hanno Loewy irodalom- és médiakutató, a Frankfurti Zsidó Múzeum igazgatója írt A holokauszt ábrázolása játék- és tévéfilmekben címmel, s szóban is előadta 2002-ben az amerikai Holokauszt Memorial Múzeumban. Az időpont magyarázza, hogy a 16 oldalas előadásban miért nem esik szó a Sorstalanságról.

 

A tanulmány érdekes megállapítása, hogy a legtöbb mozgóképes feldolgozásnak irodalmi előzménye volt. Mint például az Anna Frank naplójának is, de ez a film felveti azt a kérdést is, mit is tekintsünk „lágerfilmnek”, hiszen az Anna Frank története alapvetően abban a lakásban játszódik, ahol a család bujkált. Márpedig én kifejezetten a lágerben mint alapvető helyszínen játszódó filmekkel szeretnék foglalkozni. (Loewy tanulmányában a 350-be az olyan televíziós sorozatokat is beleszámítja, mint a Star Track sorozat néhány epizódja, amelyekben olyan űrbeli településekkel találkozik az Enterprise legénysége, ahol a helyi hatalom pontosan olyan körülmények között tartja a robotra kiszemelt áldozatokat, nem ritkán földi típusú embereket, ahogyan a náci koncentrációs táborok működtek. Ilyenkor a zömében földi űrhajós-személyzet felszabadítja ezeket a rabszolgákat.

A Sorstalanság és a Saul fia tehát nem szerepelhetett ebben a dolgozatban, hiszen ezek a filmek a dolgozat megírása idején még meg sem születtek. (Egyébként a Sorstalansággal kapcsolatban olyan dokumentumok kerültek elő, amelyekben tekintélyes hazai könyvkiadók szakértő lektorai elhárították a regény kiadását, mert gyengének, stílusában mesterkéltnek ítélték Kertész Imre munkáját.) Sokkal érdekesebb egy másik lágerfilm mellőzése a tanulmányban, ami azért is érthetetlen, mert ennek a szerzője maga is német volt: Anna Seghers írónő. A náci viszonyok ismeretében, már francia emigrációban írta A hetedik keresztet; ezt mexikói emigrációja idején megfilmesítették Amerikában, méghozzá az ugyancsak Európából menekült Fred Zinnemann rendezésében. S nem akárki volt a főszereplő sem: Spencer Tracy, a női főszereplő is igen tekintélyes karriert futott be: Jessica Tandy, aki idős korában a Miss Daisy sofőrje című filmben lett világhírű.

A hetedik kereszt azért jelentős munka, mert még Hitler uralkodott Németországban – e sorok írója 15 éves gyerekként, csíkos ruhás lágerrabként 50 kilós cementes zsákokat cipelt egy óriási repülőgépgyár soha be nem fejezett építkezésén –, amikor 1944 szeptemberében már be is mutatták Amerikában Anna Seghers és Fred Zinnemann filmjét. Ami onnan kapta a címét, hogy egy koncentrációs lágerből megszökik hét fogoly, hatot elfognak és kivégeznek, a hetediknek sikerül a szökés (Őt alakítja Spencer Tracy). Hiába állítják fel a lágerben a hét kivégző-keresztet, a hetedik üresen marad. Ez volt tehát a világon az első lágerfilm. Az is érdekes, hogy a film bemutatása idején sikerült két szlovák fogolynak megszökni Auschwitzból és az általuk leírt jegyzőkönyvet sikerült eljuttatni több országba, egyebek mellett Magyarországra is, ahol magasrangú egyházi személyek és a Horthy-család birtokába is jutott. Állítólag – a menye szerint – a kormányzó könnyezett, amikor végigolvasta a szöveget, de mégsem ennek hatására állította le a deportálásokat. Valószínűleg a pápa, Churchill fenyegetése és egy amerikai levél volt rá hatással, amelyekben figyelmeztették, hogy a háború után, és akkor annak már látható volt a vége, háborús bűnösként vonják felelősségre azért, amit Magyarországon elkövettek emberek százezrei ellen.

A valóban első lágerfilmnek Wanda Jakubowska lengyel rendezőnő 1948-ban bemutatott Az utolsó állomás című munkáját tekinthetjük. Jakubowska maga is Auschwitz foglya volt, s felkért statisztái közül is többen ott raboskodtak, és abban az időben álltak még az eredeti barakkok Birkenauban (három kilométerre Auschwitztól) és állt még a gázkamra és az egyik krematórium épülete is.

A holokausztfilmek „ősanyjának” nevezi a tanulmány szerzője Az utolsó állomást. Ami annyiban igaz – ha eltekintünk az Amerikában készült A hetedik kereszttől –, hogy számtalan utóbb készült munka mintáját ez a lengyel film adta. (Ámbár a minta nyilvánvalóan maga a valóságos lágerlét lehetett mindenki számára.) Hosszan idézi a tanulmány szerzője Balázs Bélát, akinek ez volt az első lágerfilm-élménye, de Hanno Loewy egyébként más helyeken is mint első számú filmszakíró mesterére hivatkozik a magyar író-esztétára. Aki szerint a hagyományos műfajok képtelenek a táborokban történt események bemutatására. Érezte, milyen problémák adódnának abból, ha a tragédia vagy a regény klasszikus műfajainak valamelyikével próbálkoznának. Szó szerint ezt írja Balázs: „Auschwitz női táborának még sistergően forró, eleven emlékei nem illenek bele a szépen megformált, klasszikus filmes műfajokba.” Jakubowska munkáját egy hiányzó új műfaj, a „doku-dráma” létrehozójaként mutatja be. Olyan kifejezési formának, amelyben az események jelképivé válnak. Dante Poklához is hasonlítja, amelyben a korszak erkölcsi értékrendje szerint a bűnök mindegyike megtalálható.

Más, a holokauszt és a film kapcsolatával foglalkozó tanulmányok szerzői (Ilan Avisar, Judith Doneson, Annette Insdorf) azzal is foglalkoznak, hogy ezek a munkák olyan horizontot emelnek a filmes gondolkodás tengelyébe, amelynek kulcsfogalmai a hitelesség, a tényekhez való hűség és a szándékok komolysága. (Jómagam is ezekből a megközelítésekből kiindulva kívánok foglalkozni számomra fontos filmekkel.)

A továbbiakban a német szerző, elsőrendűen a téma és a feldolgozások műfaji lehetőségeit vizsgálva, arra a következtetésre jut, hogy sem a tragédia, sem a szatíra nem képes jó megközelítést adni a holokauszt filmes feldolgozásához. Szerinte azonban nemcsak a dokudráma a leghatásosabb megközelítés, hanem a romantikus regény szabályait követő módszer.

Jómagam – mint már jeleztem – nem a műfaji lehetőségek oldaláról szeretnék a témához közelíteni, hiszen magam is túlélője vagyok Auschwitznak, ahová 14 évesen érkeztem szüleimmel együtt 1944 júniusának végén. Emiatt, ami elsőrendűen foglalkoztat, a látvány és a bemutatott események hitelessége a filmekben, majd azok a viszonyok, ahogy a rabtartók és a foglyok közötti emberi – vagy inkább ember alatti – viszonyok jellemezhetők, bemutathatók. Úgy gondolom, ez a két dolog érdekli az azóta született, lassan immár 70 év alatti generációkat is.

Jakubowska filmjéhez még egyszer visszatérve, a német tanulmány szerzője szerint, annak képi ábrázolása mintául szolgált sok más, lágerben játszódó film számára. Ez azonban csak látszólag igaz. Auschwitz-Birkenau – mint erről már szó esett – valódi helyszíne volt a forgatásnak, ezért kétség sem férhetett a hitelességéhez. Ha sok más filmben is hasonló körülményeket látunk, ez nem azért van, mert mintául vették Az utolsó állomást, hanem azért, mert a lágerek építői és parancsnokai – akik erre Dachauban kaptak kiképzést – ezt a lágert tekintették mintának. A München melletti láger volt az első, ahová szociáldemokrata, kommunista, egyéb ellenfeleiket, majd a zsidókat behurcolták a nácik. Ma is ott áll a láger mellett az az emeletes kőépület, ahol a „beiskolázott” jövendő parancsnokok és személyzet az alapkiképzést kapta, ahol megmutatták nekik az első gázkamrát és krematóriumot, az első termet ahol az érkező foglyokat fogadták, a számukat adták, és elosztották őket. (Jóllehet magam nem ott voltam, a mi mühldorfi lágerünk is Dachau egyik allágere volt, ezért nekem is dachaui számom volt – természetesen a nevem és egyéb adatom helyett. (108585 volt a számom, a sárga háromszög fölött.) Egyebek mellett Dachauban külön cellák is voltak a különlegesnek számító politikai foglyoknak, többek között magyar expolitikusok is ide kerültek, „megfelelő” kínzások közepette. Érdekes, hogy más lágerekben nem tudok ilyen külön cellasorról. Dachau volt tehát az „ipariskola”, ahol a nácik megtanították, hogyan kell az emberszámba nem vett rabokkal mint valami nyersanyaggal bánni. Mint a sajnálatos példák mutatják, a „tanulók” jól teljesítettek – szinte valamennyi nagyobb láger vezetőjét itt képezték ki –, de érdekes módon Dachauban, ismereteim szerint, egyetlen film sem játszódik.

Impresszum   -   Szerzői jogok