Monogám respect

Fején koppant az eső,

szívében ott volt a nő,

lekvárt főzött kevélyen,

csókjában fürdött a nap,

átrohant a kereszteződésen,

talpa alatt reccsent a gally.

Valahol már eltűnt egészen.

Szeme még zölden villant,

emlékezz rám tekintettel.

Zsebében csak egy százas,

szája szögletében mosoly.

Inge ujjában játszott a szél,

mintha csak falevél lenne,

hajában megpihent a fény.

Szellemvilágban tévelygett,

cipője nyomát formázta a föld.

Átlibbent a csendes emlékezetbe,

kezében nem volt virág, sem gaz,

szeme mesélt halvány kis reményt.

Rövid beszéd és hosszú szünetjel,

valaki mondhatná, még ne menj el.