hisz úgyis csak a csend (Marno Jánosnak)

az égen bárányfehér paplanfelhők

jobb volna lélegeznem

vagy inkább csak létezgetnem

lépegetnem a domboldalon

de itt most éppen sík a vidék

a novemberi nyár heve

füvet nyír ki a kocsma előtt

itt kérem győr felé visz a vádli

kedves budai öregfiúk

márványos arccal az utcán

áthajtanak rajtam a zebrán a felhők

bárcsak bátorkodna a kínai

a laptopbolt mellett megénekelni

hogy az étterem másik oldalán

ott a trafik és bazár

ahol cigarettát venni nem lehet

de ki lehet húzni a gyufát

a színes kijelzőn mindenütt

ki lehet húzgálni a versből

a szennyezett eseményhorizontot

s hogy nem kaptunk rákot

igaz virágszirmot se kaptunk

és virágesőben se volt részünk

de a szó itt ne csak a fákra

virágokra essen

ne csupán a vaskorlátnak támasztott

rozsdásodó öreg biciklire zuhanjon

bárányfehér felhők a paplankék

ég alatt aggódnak értünk

a legjobb ha csupán létezgetünk

lépegetünk csendesen

a sík domboldal meggyilkolt füvén

arra amerre visz a vádli

minek itt annyit dumálni

barátaim budai öregfiúk

hisz úgyis csak a csend

sűrűjébe csalja be az embert a szó