Jakabffy Elemér emlékiratai (7.)

 
Az alábbiakban Jakabffy Elemér önvallomásos naplójegyzeteinek utolsó fejezeteit közöljük. Már a fejezetek címe is igen figyelemkeltő, a tartalmukból pedig megismerjük az ötvenes évek minden szörnyűségét, a szovjet típusú „népi demokrácia” embertelenségét, a kizsákmányolónak bélyegzett jól képzett és humánus gondolkodású értelmiségi réteg megaláztatásának változatos formáit, ugyanakkor azt is, hogy ezek a „kizsákmányolók” emberek maradtak az embertelenségben, helytálltak és jól teljesítettek a fizikai munkában is. Fény derül arra is, hogyan maradhatott meg Jakabffy Elemér naplója, amelyről a kutatók eddig úgy tudták, hogy az állambiztonsági szervek elkobozták és megsemmisítettek. Az 1950-es évekről beszámoló fejezetek olvasása közben feltűnik, hogy nem tér ki az 1956-os magyarországi forradalomra. Ezután jön a nagy meglepetés, a következő fejezet Hírek a Budapesten élő családtagokról a forradalom idején címmel meglehetős részletességgel és nagy empátiával ír a nemzeti szabadságukért és az embertelen kommunista rendszer megdöntéséért harcoló magyarok hősiességéről, önfeláldozásáról utalva a szovjet megtorló hatalom kegyetlenségére.
 
Ez a kéziratban fennmaradt napló olyan szellemi kincs, amely megérdemelné, hogy minél szélesebb körben váljon ismertté.
 
Jelen válogatásunkból kimaradt a szerző által összeállított családi kronológia (XCVII.) és a Függelék, melynek címe: Az 1760. május 8-án megnemesített Jakabffy család hézagos genealógiája.
 
 
Jakabffy Elemér
Adatok családunk történetéhez
 
LXXXVIII. Kereseti lehetőségek és alkalmaztatások 1950 évben
 
Szatmáron Loránd 1950 elején tovább szolgált a diótörőnél, amelynek hivatalos neve Prodexport volt. Itt fizetését 5140 leiről 6968-ra emelték és őt Máramaros megyébe küldték, hogy ott a Prodexport részére vegye át az ott összegyűjtött szénát, amit Sofronyára, illetve az ötvenesi volt Zselénszki gazdaságba kellett küldenie. A kiszállás tartamát 10-12 napra tervezték. A napidíjat 382 leiben állapították meg a szállodai és utazási költségen felül. Alig érkezett Szigetre, bukaresti rendelkezés szerint az eredeti 100 tonnányi széna helyett 193 vagont kívántak megrakatni. Ez pedig igen lassan ment, a CFR vagonokat nem tudott rendelkezésére bocsátani. Hazatérése után a Prodexport rövidesen feloszlott és Loránd április 17-én az erdőkitermelési vállalathoz került. Kétheti munka után innen kitiltották, mivel megtudták, hogy kényszerlakhelyes. Nem mehetett munkahelyére, amíg be nem bizonyította, hogy belügyminiszteri engedéllyel tartózkodik Szatmáron, így május 5-től 12-ig munka, illetve kereset nélkül maradt. Ekkor elfoglalhatta az erdőkitermelésnél (IPEIL) állását 7500 lei havi kezdő fizetéssel. Július elején Bukarestből delegáció érkezett Szatmárra, amely közölte a Prodexport irodájába hívott Loránddal, hogy mivel óriásinak ígérkezik a diótermés, szükségessé vált olyan új rostagépek elkészítése, amelyeken tavaly dolgoztak. Ezek összeállítását, illetve gyártását most ő és két barátja ismeri, több ilyen gép nem lévén az országban. Mivel ezt a gépet ő kezelte, tudhatja, milyen átalakítások szükségesek, hogy teljesítőképessége még nagyobb legyen. Egy teljes napon át tárgyaltak, és megegyeztek abban, hogy gépenként 60 000 leit kapnak hárman úgy, hogy minden anyagot, hat asztalost és két gépszerelőt rendelkezésükre bocsátanak. A munkát három hónap alatt kell elkészíteni, amely időre az IPEIL-től fizetés nélküli szabadságot kap. Két gépet Nagyváradon, kettőt Iaşi-ban kell felszerelten és kipróbáltan átadni. – Sajnos ebből a tervből semmi meg nem valósult.
 
Maga a Prodexport igazgatója ment az IPEIL-be, hogy Lorándot visszakérje, mert a gépek összeállításánál reá szükség van. IPEIL-i munkáját ellenben más is elvégezheti. Természetesen, a létező rendszer mellett Lorándnak volt legkevesebb szava ahhoz, hogy hol dolgozzon tovább. Az IPEIL győzött. Ez október elején áthelyezte őt Nagybányára. Fizetését 9200 leire emelték és vasúti bérletet kapott Szatmár és Nagybánya között. Loránd közölte a vezetőséggel, hogy nem fogadja el az áthelyezését, tekintve, hogy felesége is a munka mezején dolgozik Szatmáron és gyermekei is itt élnek, és így a munkakódex értelmében nem kényszeríthetik az állás elfoglalására. Közölte: belátja, hogy munkájára az újonnan alakult nagybányai IPEIL pénzügyi osztályának beszervezésénél szükség van, ezért egy hónapra elvállalja azt a munkát, de november 15-én kéri a törvényes szabadság kiadását, majd pedig visszahelyezését Szatmárra. Ez november elején tényleg megtörtént. November közepén a Prodexport vezetői közül hárman lakásán keresték fel Lorándot, és kijelentették: ha nem akar Nagyváradra menni, kényszeríttetni fogják erre, mert a gépek összeállításánál nagy szükségük van munkájára és főleg tudására.
 
Az IPEIL hosszas tanácskozás után elengedte, mert belátta küldetése fontosságát, de a szatmári milicia megtagadta az engedélyt a város elhagyására. A Prodexport kieszközölte a nagyváradi miliciánál a 30 napi tartózkodási engedélyt. Telefonált a belügyminisztériumnak is, hivatkozattal arra, hogy a gépek nélkül a külföld részére vállalt kötelességet teljesíteni nem tudják, de mindez a szatmári miliciát nem érdekelte, az engedély kiadását megtagadta. Így Loránd tekintélyes keresettől esett el, de legalább családjánál maradhatott.
 
Marosvásárhelyen nem volt ilyen kapós a családtagok munkaereje. 1950. január 1-től Simi munkanélküli lett, de 23-ától segédmunkási minőségben dolgozhatott 19,5 lei órabérért a cukorgyár mellett épülő hizlaldánál. A kantint leszámítva napi 102 lei maradt. Reggel 8 órától délután 4-ig dolgozott, szerencsére lakásukhoz elég közel. Élelmiszer kiutalást is kapott, tíznaponként 5 kg kenyeret, 40 deka cukrot és 2,5 deci olajat. Foglalkozása abból állott, hogy az egyik nagy istálló már elkészült részében szegeket egyenesített ki, ami elég lélekölő és derekat fájdító munka volt. Március közepén azonban nehezebb munkához osztották be. Téglát, betont, kavicsot kellett hordania. Júniusban kölcsön adták őt és néhány társát az építkezéstől a városi kertészetnek, ahol napi 10 órán át dolgozott. Ezután megint visszakerült a kubikosmunkához, ami a nagy hőségben alaposan lerontotta. A cukorgyárba az idény kezdetén ismét felvették volna, de nem akarta a jogfolytonosságát néhány havi saison-munkáért feladni, mert egy évi szolgálat után, ami január 23-án telt le, háromheti fizetéses szabadság jár, és a pontkönyvet is meghosszabbítják.
 
Mária az év elején korrepetálással és nyelvek tanításával elég szépen keresett, sajnos áprilisban megbetegedett, és a tanítást abba kellett hagynia. Augusztus végétől három héten át a Romana exportnál dolgozott, de ezután a bundák kifogytak, és így a reájuk hímzéssel leálltak. Ez alatt az idő alatt 1500 leit keresett, pedig csak fél napot dolgozott az összes Temes megyei sorstársak között.
 
Hátszegen a tavasz elején Erna felesbérletbe vette a háziasszonytól 1100 négyzetméternyi kertjét. Sajnos az erősen kiélt és kavicsos volt, de azért a konyhára megfelelő mennyiséget termett, amíg az aszály az őszieket tönkre nem tette. A fák annyira megteltek voltak kaliforniai tetűkkel, hogy előrelátható volt: megfelelő termést nem hozhatnak. A nagy szárazság is hozzájárult, hogy az almák legnagyobb része lehullott. Szerencsére a lakástól 500 lépésnyire a marmaládégyár minden hétfőn és csütörtökön átvette a hullott almát. Ezeken a napokon szállították oda kosarakban vagy kis kézikocsin az almát, amelynek kilójáért 7, majd 6 leit fizettek. A kapott összeget a háziasszonnyal megfelezték. – Teodosi Armand kertjében is több volt a hullott alma, mint a szedhető. Ez a kert a gyártól másfél kilométernyire volt, így nem csekély fáradságot jelentett az odaszállítás. – Szeptember 9-én Erna, Simi Judittal Tustyára ment és ott öt napon át szilvaízt főztek a jólelkű román kulákok ajándékozta szilvából. Ernának 20 kilónyi szilvaíz jutott, ami nagy segítség volt a háztartásban a tél folyamán. A diószedés volt a legkönnyebb munka, de papírdió lévén, eltartható csak úgy volt, hogy a leszedettet azonnal feltörték és megaszalták. – Elemér némi habozás után októberben elvállalta az egyházközség malmánál építendő védgát elkészíttetését. Bár hiányoztak az ilyen munkához tapasztalatai, gyakorlott munkásokkal ez mégis egészen jól sikerült. – Utána folytatta a hulladékfa hordását tüzelőanyagként való felhasználásra.
 
 
LXXXIX. Jakabffy Elemér a „securitate”-n naplója miatt
 
Jakabffy Elemért legjobb barátja, Ormós Zsigmond Budapestről arra kérte, írja le részletesen a Hátszegen eltöltött idejük eseményeit; ő szívesen legépelné a közlötteket, ennek egy példányát Ernához juttatná, a másikat magának tartaná meg, hogy az Issekutzéknál összegyűlő krassói társaság tagjainak felolvashassa, két példányt Hátszegre küldene, az eredeti kéziratot pedig Imréhez juttatja.
 
Jakabffy Elemér szívesen vette ezt az ajánlatot. Bőven volt ideje, hogy ne csak a Jakabffy és Litsek család átéléseit írja le, hanem társaságuk tagjaiét is. – A vaskos levelek, amelyek mentek és jöttek, nem kerülhették el az állambiztonsági hivatal (securitate) figyelmét, és így 1950. november 17-én Jakabffyt ez elé hívták. – Egy Molnár nevű, fiatal magyar nemzetiségű tiszt fogadta, aki előtt magyarul beszélhetett, aki nem jegyzőkönyvezett, hanem társalgás formájában folytatta a kihallgatást. – Arról értesültünk – mondotta –, hogy Ön naplót ír. Megismerhetnénk ezt a naplót? – Hogyne, lakásomon van, felelte Jakabffy, de ebbe, amelyet itt írok, semmiféle politikai megjegyzés nincsen. Mielőtt Hátszegre jutottam, politikai naplót is írtam, amely volt lakásomban Zaguzsénban maradt. Ha az állambiztonsági hivatal ezt megszerezhetné, nagyon érdekes olvasmányhoz jutna, mert az 1939. szeptember 1-én kitört háborútól a németek fegyverletételéig minden nevezetesebb eseményhez megjegyzést fűztem, amiből megállapíthatná, hogy mindig helytelenítettem a Hitler-féle diktatúrát és győzelmében soha nem bíztam.
 
– Mióta ír Ön naplót?
– Ötven év óta, mert ennyi ideje, hogy velem és körülöttem annyi érdekes történt, hogy ezeket feljegyezni érdemesnek tartottam.
– Olvasta Ön Marx és Engels könyveit?
– Parancsnok Úr! Ön még a világon sem volt, amikor én már ezeknek elméleteiből vizsgáztam, mert politikai doktor is vagyok.
– Hogyan? Önök évtizedek előtt tanulták Marx elméletét? De természetesen ezt helytelenítették!
– Minden politikai elgondolásnak megvannak a maga helyes és helytelen megállapításai. Nekünk egyformán meg kellett ismerni Fourier, Saint-Simon, Owen, Marx, Engels, Lassale és a többi szocialista elgondolásait és mindeniknek helyes és helytelen részét.
– Ki volt Lassale?

Impresszum   -   Szerzői jogok