számláló
milyen precíz ez az évszakos
hidegrázás, mint amikor berepül
egy lepke az ablakon és minden
tárgyban csak akadályra talál.
hányszor gondoltam már el
mindazt, amiről úgyis tudom,
hogy igazából sohasem, és
hiába írni már asszonyok dicséretét,
mert csak elcsendesülő madarak
raknak fészket a fülcsatornába.
odahordják a kis rovarokat,
kitartóan táplálják majd a sarat.
egyszer majd megszámolom,
tulajdonképpen hány pórusod van.
kiismerem majd az anyajegyeid
könyörtelen konstellációit,
kitapasztalom az artériák
térképeit, hogy melyik a
legrövidebb út a térdedtől a májadig.
és akkor majd kiterítelek,
mert azt hiszem, hogy már
rég elszáradtál, és félni fogok attól,
amitől igazából nem szabadna,
mindegy, csak valami olyat,
hogy az teljesen más legyen, mint
bármi eddig, merő devianciából.
hogy aztán szakállamban megbújó,
tavalyelőtti levendula illatod
csavarodjon a nyakam köré,
és megismerjem mindazt,
amit egy gyerek már kívülről tud.
akkor majd eligazodnak a szobában
a tárgyak, rájuk telepszik
újra a levegő és közénk beül majd
egy angyal, aki olyan elképesztően
néma lesz, mint egy implózió.
