Túlkoros augusztus
Vetítőjét mintha fáradt gépész tekerné,
lassabb ma este a valóság valahogy.
Széles meder fékezi lenn a sodrást,
a felhőkbe odafönt rágógumi ragadhatott.
Nyugtalan ló lépked a rét szélén, álmatlan
a város szűk ablakkeretek között.
Tartókábelek választják el az eget tőlünk,
a fű alattunk csillagoktól harmatos.
A fák közt – csúf, koszos Isten –
kedvetlen koldus kódorog. Lassúzni
kezdenek a földön ingujjairól
leszakadt szaxofonszólócafatok.
A bokrokon ködszínű baglyok ülnek,
a domb felől esőillat párolog.
Szép ez a csend így – mondod –
kár, hogy az augusztus túlkoros.
