Akitől Ady a „mérgezett csókot” kapta

Ismeretes, hogy Ady Endre 1900. január első napjaiban érkezett Nagyváradra, miután leszerződött a Szabadság szerkesztőségébe. A véletlen folytán ugyanekkor érkezett a városba Rienzi Mária orfeumdíva is. Az utóbbi a korabeli újságok beharangozó cikkeiből tudható:

„A Fekete Sas alsó éttermében olyan kiváló művészi erőkből álló társulat szórakoztatja most a közönséget, amilyen évek óta nem volt nem csak Nagyváradon, de egyetlen vidéki városban sem. A budapesti »chantanok« [énekesek] ünnepelt primadonnája Rienzi Mariska válik ki különösen a jeles társulat tagjai közül. Már megjelenésével is frappirozza [meglepi, meghökkenti] a közönséget. Kosztümjei mintadarabok. Játéka, játékművészete pedig bámulatba ejti a legöregebb orfeum habituéket [törzsvendégeket] is. Minden mozdulata ötlet, elevenség, éneke és játéka a legteljesebb harmóniában állanak, s kupléi igazán gyöngyei a chantan [zene] irodalomnak. Mert a chantanoknak is van irodalma; az orfeumokban is van művészet ha olyan képviselője akad, mint Rienzi Mariska. Önmaga ellen vét, aki meg nem hallgatja.”(Nagyváradi Napló, 1900. január 10.)

A továbbiakban is a „művésznőt” dicsérő kis hírek következnek a Nagyváradi Napló 1900. januári lapszámaiból.

„Rienzi Mariska minden este a Fekete Sas éttermében az előadások központja, ki szellemes új kuplék művészi előadásával szórakoztatja a közönséget.”(1900. január 12.)

„A Fekete Sasban tegnap léptek fel az új tagok, két nő és egy férfi, de az orfeum slágere még mindig Rienzi Mariska…”(1900. január 17.)

„A Fekete Sas alsó éttermében minden este zsúfolt ház mellett játszik Rienzi Mariska. A közönség nagy elismeréssel tapsol játékának, melyet valóban ki is érdemel ez a chansonett zseni, mert kupléi éneklésében és előadásaiban annyi bájt, diszkrét pikantériát, utánozhatatlan sikket tanusít, mint előtte eddig kevesen…” (1900. január 19.)

De egyszer csak egy új orfeumtársulat lépett fel a Fekete Sas alsó éttermében, ahol a sztár már Moni Mandel komikus, a Somossy mulató kedvence volt. A régi társulatból bár visszamaradt Rienzi Mariska, de már nem sokáig, mivel a közönség újabb arcokra vágyott… (1900. február 1.) És ezzel egy időre el is tűnt a nő a váradi vendéglő pódiumáról.

Nagy Endre visszaemlékezése szerint: „A hosszú-hosszú őszi és téli estéken jöttek a Fekete Sasnak, a Zöldfának és a Walterájnak [a Rimanóczy szálloda kávéháza] késő éjszakába nyúló előadásai. A zengerájok. A műfajnak ősidők óta magától értetődően a német nyelv volt az egyetlen megnyilatkozási formája. Kuplékból, sanzonokból, csattanókra épített viccekből, úgynevezett »lócelák«-ból és záradékul néhány paravánból és bútorból hevenyészett boházatból tevődött össze a műsor. A termelés vajmi gyér volt a műfajban; a sikeresebb kuplék, sanzonok, viccek évről-évre hűségesen visszatértek. Itt aztán, ha a közönséget nem is várhatták izgalmasabb meglepetések, de viszont megvolt hozzá a módja, hogy a művészt megelőzve kórusban zengje el e csattanókat. Az is jó mulatság volt akkoriban. […] Ott volt az a nevezetes sanzonénekesnő, aki Ady Endre révén később, ha nem is közvetlenül a művészetével, de művészi pályáján szerzett betegségével bekerült az irodalomtörténetbe.”

 

Ady harca a brettli ellen

Mialatt a Nagyváradi Napló névtelen újságírói nem fukarkodtak az orfeumi előadások és Rienzi Mária dicséretével, Ady szinte a Nagyváradra való érkezése első pillanatától kezdve harcot kezdeményezett a Szabadság lapjain a művészietlen, főleg a német nyelvű orfeum-előadások ellen.

A lap 1900. január 18-i számában egyebek mellett ezt írta: „Nagyvárad egy idő óta valóságos artista fészek. Cirkusz, orfeumok, daltársulatok, női, férfi és finom vegyes zenekarok cáfolgatják esténként és állandóan a megrendült pénzügyi állapotokról szóló elterjedt véleményt. Különösen a művésznők dominálnak szép számmal. Itt már határozott túltermelésről lehet szó. Mindegyik művésztruppnak megvan a saját sztárja. Egyik rettenetes lángoló frizurájával hódít, a másik excentrikus toalettjével, sőt olyan is van, ki elviharzott ifjúsága egyik kedves emléke gyanánt egy szépségversenyen nyert diplomát őriz. A diploma kiállítási évét homály borítja…”

Az utóbbi „művésznő” valószínűleg Rienzi Mária lehetett, akiről ugyanazon lap egyik névtelen cikkírója – talán éppen Ady – 1900. január 11-én ezt írta: „A Fekete Sasban egy daltársulat működik mostanában. De a reklámjaiknak sokkal nagyobb hangja van, mint énekesnőinek és többek között a plakát egy Rienzi Mariska nevű kisasszonyról is említést tesz, aki »kitüntetett szépség«”.

Ady az egyre jobban elharapódzó brettli – azaz a vásári, olcsó eszközökkel dolgozó, ripacskodó, többnyire énekes-táncos színjátszás – elleni harcát tovább folytatta.

A Szabadság 1900. május 20-i számában, az Orfeumok városa – Könyörgés egy cseppnyi magyarságért – című írásában azt bírálta, hogy ezeken a helyeken csak elvétve lehet magyar beszédet hallani. De hasonló szellemben íródott az ugyanezen lapban 1900. május 31-én megjelent Brettli-kultúra című vezércikk is, úgyszintén Ady tollából.

 

Visszatér az ünnepelt sztár

A Fekete Sas étterem kerthelyiségének kis színpada 1902 májusától hosszú időre az orfeumok tanyája lett. Néhány, a Nagyváradi Naplóban erről szóló híradás a visszatért és újra itt fellépő Rienzi Mariskát külön is kiemelte:

„A Fekete Sas szecessziós színpada egyre nagyobb közönséget hódít. Az orfeumnak igazán kiváló, jeles művészerői vannak. Rienzi Mariska, ez a páratlan excentrikus művésznő a régi fénykorát varázsolta elő újra a Fekete Sas orfeumának. Az ő csodás temperamentuma, pazar kedve, pompás brettli művészete valóságos Rienzi-lázt csinál újra…”(1902. július 8.)

E rövid hírcikkben akadt egy kifejezés, „excentrikus művésznő”, amelynek értelmét érdemes pontosan meghatározni. Személyekre vonatkoztatva az excentrikusnak több jelentése is van: erősen nevettető számokban szereplő, látszólag ügyefogyott artista; különcködő, eredetieskedő, bogaras személy; bizarr alak; a szokástól feltűnően eltérő magatartású ember, azaz különc. Hogy Rienzi Mariskára a fentiek közül melyik lehetett a jellemző, a személyes ismeretség, netán filmfelvételek hiányában, jó száz év távlatából nehéz lenne megmondani. A visszaemlékezők egyöntetű véleménye szerint harsány számaival nem szolgált rá a Nagyváradi Napló elismerő hangú cikkecskéire.

De folytassuk a Rienzi Mariskát dicsérő cikkek felidézését: „Még csak ma este játszik a Fekete Sasban a mostani orfeum társaság. Pár napig a Tarka színpad művészgárdája foglalja el a helyet, s azután újra visszajő még kitűnőbb atrakciókkal gazdagodva. Tegnap este újra Rienzi Mariskát ünnepelte a publikum. Ez a páratlanul sikkes, temperamentumos excentrik gazdag műsorával mindig szenzációt csinál. Tegnap gyönyörű csokrot nyújtottak föl a művésznőnek, s minden énekszámát megismételtették…”(1902. július 9.)

„A Fekete Sas szecessziós színpadán ma lesz az utolsó előadás. A tegnapi előadásnak nagy kára volt, hogy Rienzi Mariska a nagyon népszerű excentrik művésznő nem lépett föl gyöngélkedése miatt. A művésznő betegsége nem komoly, ma az utolsó előadáson már résztvesz. Négy napig Gyulán és Csabán játszik a szecessziós színpad, s azután új erőkkel gazdagodva fog visszatérni a Fekete Sasba.” (1902. július 10.) Érdekes, még akkor is emlegették Rienzi Mariskát, amikor nem lépett színpadra.

Rienziék visszatérte után az úgynevezett szecessziós színpad, amellyel ő is fellépett, a hirdetési rovatban is reklámozta önmagát: „Ma és minden nap a szecessziós színpad nagy variette előadása a Fekete Sas szálloda nyári helyiségében. A nagyérdemű közönség becses pártfogásáért esedezik az igazgatóság.”(1902. július 22.)

Amíg Váradon voltak, szinte minden előadásuk előtt vagy után néhány mondat csak Rienzi Mariskának szólt: „…Rienzi Mariska sanzonett királynő még egyre aratja a diadalait…”(1902. július 25.)

„…Az eddig nagyon népszerű jelesebb tagok tovább maradnak. Rienzi Mariskán, e nagystílú, pompás sanzonetten kívül… [és itt következik egy néhány névből álló felsorolás]” (1902. július 26.)

„Az orfeumi társaságnak Rienzi Mariska a legünnepeltebb primadonnája…”(1902. július 27.)

De mindennek vége szakad egyszer, és 1902. augusztus elsejétől új orfeumi társulat lép fel a Fekete Sas nyári kerthelyiségében. Nem lépett fel többé Rienzi Mariska sem…

Képek

previous pauseresume next
1 / 4
Rienzi Mária 1902. július 15-én Adynak dedikált képe
A Fekete Sas éttermében lépett fel a még sztárként ünnepelt Rienzi Mária
A Lloyd kávéház is a könnyed elõadások kedvelt helye volt
Ady Endre fiatalkori képe

Impresszum   -   Szerzői jogok