Nem csak a nyomor érdekes a színpadon

K. P. J.: 1970-ben született, 1991-ben jelent meg első könyve, egész fiatalon. Elsősorban költő, de műfordító is, orosz és német nyelvből fordít. Igen érdekes, hogy egy fiatalember a XXI. században verses drámákkal tör be az irodalmi és színházi köztudatba, ezt igen bátor dolognak tartom. Regényeit is versben írja, visszahozott egy olyan műfajt, ami 120 éve kiveszett a magyar irodalomból. Debrecenben születtél, Debrecennek nagy szerepe van az életedben, és majd kitérünk rá, hogy Váradnak is. Az egyik darabod, a Jeremiás avagy Isten hidege, tulajdonképpen Debrecenről szól, ott játszódik, egy olyan Debrecenben, amelyik nem létezik.

T. J.: Körülbelül a 2030-as években játszódik, a városban jár a metró kelet-nyugati irányban.

K. P. J.: A te saját Debrecened milyen? Azt tudom, hogy szereted, mégsem szeretsz ott lakni.

T. J.: Szívem csücske egyfelől, ott érettségiztem. Érettségi után elváltak útjaink, részint családi okokból, részint egzisztenciális okból. Pesten folytattam a tanulmányaimat a Tanárképző Főiskolán, aztán az ELTE Bölcsészkarán. A szüleim már nem élnek. Az unokatestvéreim élnek jelenleg ott, olyankor szoktam felbukkanni, amikor hívnak, de rendszeresség nincsen. Ma átutaztunk Debrecenen és nagyon jó volt. Szeretetteli viszony ez, de tény és való, hogy én valamiképpen eljegyeztem magam Budapesttel, az az otthonom.

K. P. J.: Gyerekkorodban Várad létezett számodra, a családod számára?

T. J.: Gyerekkoromban Várad a kíváncsiság tárgya volt. Édesapám folyamatosan beígérte, de mindig elmaradt, egyszerűen nem szánta el magát, pedig fiatalkorában sokszor volt Váradon.

K. P. J.: Te azért elég sokat jártál Váradon, együtt is voltunk itt, egy esten. Váradi ismereted is van, nagy szeretettel beszéltél Váradról, azt tudom, hogy tíz évvel ezelőtt jártál itt utoljára, de azelőtt gyakran jöttél.

T. J.: Igen, nagyon sűrűn. 1992-ben voltam itt először, a nagyon-nagyon régi arculata még most is látszik. Az, hogy a városok itt is és otthon is megtorpannak a fejlődésben, az meg nem meglepő, de azt gondolom, Váradban sok lehetőség rejlik.

K. P. J.: Milyen fejlődésre gondolsz?

T. J.: Még ezt nem tudom megmondani, de a Fő utcán végignézve a vendéglátás jelentős tendenciát mutat. Ahhoz képest, hogy az ember ’92-ben mit talált.

K. P. J.: Debrecen és Várad között valamilyen kulturális ellentétet éreztél-e?

T. J.: Látható mai napig is, hogy Debrecen frusztrált, az arculat, az építkezés. Itt sokkal szebbek az épületek, kecsesebbek, Debrecenben bumfordiak. Az elmúlt tíz évben Debrecen is nagyon belehúzott, de nem mondható eredendően szép városnak.

K. P. J.: Mi az oka annak, hogy Várad a századelőn iszonyatos iramban fejlődött. Miért ide áramlott a tőke? Szinte együtt épült Budapesttel ez a szecessziós város.

T. J.: Az egészen biztos, hogy egy rendkívül tehetős polgárság volt jelen, igényt tartottak arra, hogy a kultúra is pezsegjen, ez Debrecenben nehézkesen ment. Egész egyszerűen ilyen a habitus. Nagyvárad az ellentéte volt mindenben. Itt lehetett találni művészkávéházakat, ez volt Párizs előszobája úgymond.

K. P. J.: A két város közötti különbségnek lehet-e oka, hogy ott nincs folyóvíz, itt meg van.

T. J.: Irigység tárgya, az biztos. A hegyek közelsége is jelent valamit. Mi egy templom és egy torony alapfalait tudjuk felmutatni, itt meg sok minden megmaradt. A Hunyadiak ott nevelkedtek Debrecenben, de ebből egy tégla sem maradt.

Képek

previous pauseresume next
1 / 1

Impresszum   -   Szerzői jogok