Bóbita

          W. S. – 100.

A titokban nagy élet folyik, barátom,
rövidlátó csillagainak keddenként
a távozó sereg, csak rólad fecseg, s Te
hízol a büszkeségtől, mint a pacaltól,
rongyszőnyegen ülünk, székeinket össze-
cserélték velünk, hűlt helyünkre most anyánk
vadászik épp, bekerítve a szűkmarkú
bizonyosságot, ám de mint valami túl-
buzgó kommandós kisasszony, szegénylegény,
és lám a pont a versed végén még ott tart
valahol, ott a legelején, sorsodat
cipelve, s könnyítésként elhagyva felét.