Utópia

A nagy Mágus csodája
rosszul sült el a béketárgyaláson,
hiába emelt fehér zászlót a lélek.
Nem mondhatta el a tört-szárnyú
szeráfok asztalánál rögtönzött védőbeszédet.

És te, a föld-szagú emberke
ott álltál az ajtó előtt, fogaid között
lógott a félig lerágott almacsutka.
Érezted, lábad lassan belenő a mélybe,
s nem vár földi Kánaán, csak
bűnből falazott magánzárka.

Próbáltad erdők csendjébe
simítani kezed, azt hitted, biztos
lábbal állsz a bölcsek kövén, s
egy távoli ajtón túli szoborparkban
égi ingatlanban lesz örökös helyed.

Már beleptek az árnyékok. Nem
tudod hol meghúzni magad.
Az ajtót lassan belepi a föveny,
s már nincs kapaszkodód, szem elől
téveszted az ostyába rejtett körvonalat.