Szabad a pálya

Verspályázatot hirdet a Várad folyóirat, Bihar megyei középiskolások, egyetemi hallgatók írásaira számítunk. Természetesen jelenthet ez ugyanúgy éppen ebben az időszakban más városban tanuló bihari származású fiatalt, mint mondjuk adott esetben itt, nálunk, a PKE-ra járó székelyföldi egyetemi hallgatót. Sőt, a határ túloldalán „maradt” bihari települések fiataljaitól is örömmel várunk kéziratokat.

Évek óta szerkesztőségi beszélgetéseink visszatérő témája annak okait keresni, hogy megfogyatkozott az utóbbi évtizedben az írással próbálkozó fiatalok száma;, egyáltalán létező ez a jelenség, vagy egyszerűen nem jó helyen keresünk, nem az az útja az indulásnak, mint amit megszoktunk. Amit mi bejártunk.

Szokás volt mondani, hogy szinte nincs az az ember, aki diákkorában legalább egyszer ne írt volna verset. Bevallom, fogalmam sincs, hogy ez mennyire igaz manapság, s ha választ szeretnék kapni e kétségemre, mit tegyek. Vajon a tanárokat kellene megkérdeznem, vagy a közösségi oldalakon kutakodjak? Abban sem vagyok biztos, hogy a vers- vagy prózaírással próbálkozó fiatalok száma összefügg azzal, hogy milyen az általános iskolai irodalomoktatás, kellő figyelmet kap-e a kreativitás, vannak-e még önképzőkörök vagy hasonló fórumok, melyek megnyilatkozási lehetőséget kínálnak az írással próbálkozók számára.

Az írnak-e ma még verset a fiatalok kérdést persze meg kellene előznie egy másiknak: olvasnak-e manapság verset a tizen-, huszonévesek. S nyilván az az igazán érdekes, hogy mit vesznek a kezükbe, hozzájutnak-e például a kortárs költők köteteihez, illetve megtalálják-e őket a világhálón.

A helyzet ismeretében nem túlzóak az elvárásaim mostani verspályázatunkkal kapcsolatban. Bevallom, igen elégedett lennék, ha a május végi eredményhirdetésen valamennyi korcsoportban találnánk első, második, harmadik díjra érdemes pályázókat, s ha legalább egy-két olyan tehetség felbukkanna, akinek a szövegei a későbbiekben rendszeresen megjelenhetnek a Várad vagy más folyóiratok hasábjain, s ha pár év múlva már azon gondolkodnánk, hogy fiatal barátunknak állítsuk össze első önálló kötetét.

Képek

Dan Perjovschi: Utópia

Impresszum   -   Szerzői jogok