Kortesúton Szatmárnémetiben

Ady 1914. június 24-én öccsével együtt Csucsára érkezett, s két nap múlva megírja leánykérő levelét Boncza Miklósnak; a Csinszka levelével együtt, közös borítékban küldték el június 27-én.
A levél postázásának napján Ady öccsével együtt Nagyváradra utazott, ahol június 28-án a Polgári Radikális Párt alakuló ülésére volt hivatalos. Egyes visszaemlékezők – így Marton Manó és Nagy Mihály szerint – az előre megírt beszédéből a költő semmit sem olvasott fel, csak néhány köszöntő szót intézett a publikumhoz: „Köszönöm, köszönöm, nagyváradiak, kedvesek, köszönöm, hogy drága áldozattal visszaadjátok boldog fiatalságom perceit.”
Végül Ady a közönség kérésére felolvasta két versét, a Várnak a táborozókat, majd a Véres panorámák Tavaszán című költeményt.
Ebéd után a társaság átment kávézni a Bémer téri Elite kávéház teraszára. Itt érte őket a hír, hogy Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét Szarajevóban meggyilkolták. „Mindenki elsápadt. Ady megtörölte a homlokát, s csak ennyit mondott: – Itt a világháború!” – szólnak a visszaemlékezések.
Ilyen előzmények után, június 29-én Ady, barátainak ösztönzésére, három napra Szatmárnémetibe utazik Tanódy Endrének, az Országos Polgári Radikális Párt egyik Szatmár megyei vezetőjének a vendégeként. Már régebben felmerült benne és elvbarátaiban a gondolat, hogy föl kellene lépnie képviselőként, és így bele kellene kapcsolódnia a politikába. Mostani útja a közelgő választások előtt a mandátumszerzési lehetőségek felőli tájékozódást szolgálta.
Ady június elején még azt írta Érmindszentről egy ismeretlennek, hogy nem jelölteti magát, de ezt a lehetőséget nem zárta ki véglegesen. „Remélem, hogy élek még addig, mikor is egy becsületesebb választói törvény lesz. Akkor igenis tudni fogom a kötelességemet, s legalábbis nekirohanok egy választásnak.”
Révész Béla így ír az akkori költőről: „Ady energikus, célkitűző és képviselőségre gondolt, talán Boncza Miklósért is, hogy a volt képviselő a lesz képviselőt Bertuka érdekében inkább meglássa, mert egyébként a képviselőség nemigen volt Ady Endre ínyére.”
Ady Lajos is írt bátyjának erről a tervéről: „1914 tavaszán komolyan gondolkozott azon, hogy aktív módon fog politikával foglalkozni, s megkísérli a mandátumszerzést. Szatmár erre a célra alkalmas helynek kínálkozott: a város püspöki székhely létére is, erősen kálvinista jellegű, iparos és gazdálkodó őslakossága révén; azon kívül a zsidóság is számottevő tényező, s végül a román választók megnyerésére is számíthatni lehetett, mert Bandi nemzetiségi politikája egy választási küzdelem során minden más magyar párt jelöltjével szemben előnyt biztosított volna számára.”
Ady Szatmárnémetiben meglátogatta a későbbi Kölcsey Ferenc középiskolát, ahol részt vett az iskola Kölcsey Önképzőkörének díszülésén, amelyet az ő tiszteletére rendeztek a diákok. A diákság körében akkor már nagyon népszerű volt. (Emlékfüzet 1957-ből – Nagybányai Tartományi Néptanács)
Másnap Adyt Tanódy Endre volt Batthyány utcai (ma C. Coposu utca, a lebontott házak helyén létesített új városközpontban – Bara István) lakásán keresték fel barátai és tisztelői. Ő felolvasta néhány versét, majd időszerű politikai eseményekről beszélgettek. Ingerülten jelentette ki, hogy a szarajevói eset nem magyar ügy, és aki ebből azt csinál, az áruló.
Később a baráti kör vacsorához ült, és a jó hangulat fokozása érdekében cigány is került az asztalhoz. Ady elhúzatta régi nótáját: Befújta az utat a hó, / Céltalanul megy a fakó…
Tanódy szerint Ady nagyon belekeseredett ebbe a nótába.
Másnap a Szatmárral ismerkedni akaró költő a barátai társaságában járt-kelt a városban. Ez vélhetően kocsikázást jelenthetett – amint arra maga Ady is utalt az egyik későbbi levelében –, ugyanis a költő nem szeretett gyalogolni fájós lába miatt.
Később Papp Aurel festőművészt, gyermekkori játszótársát kereste fel, hogy utána búcsút vegyen szatmári barátaitól.

Ezek a száraz tények. Most lássuk, mindezek hogyan jelentek meg Ady leveleiben:
„Beteg voltam. Nagyvárad után elcsábíttattam magam Szatmárnémetire, háromnapos ünnepeltetésre, de – meggyóntam a kislyánynak” – számolt be Dénes Zsófiának szatmári útjáról. A Csinszkának írt részletes beszámoló: „Már a nagyváradi szereplés, a szarajevói hír, az aggodalom éretted és értünk kimerítettek. Lajos nem akarta, hogy Budapestre menjek, azt tanácsolta: álljak meg hétfőn Nagykárolyban, s ott írjam meg a Nyugat-versemet. Szatmárnémeti barátaim kapacitáltak, tartsak velük, s valóban jobban esett a züllött, elmaradt Nagykároly helyett városba és intelligens emberekkel menni, maradni. Minket Váradon (Jászit, Birót és engem) a szó szoros értelmében megríkatott a trónörökösék drámája. Képzelheted, milyen egzaltáltan utaztam, érkeztem Szatmárra. Hétfőn a hűlésemmel súlyosbított idegláz ágyhoz kötött, s csak kedden estére írhattam meg egyetlen Nyugat-versemet, de ez aztán emberfölötti, nagyszerű ditiramb [dicshimnusz] tehozzád.”

A levélben említett vers a Minden nagy megújhodottságom volt:

Megvonom szépen büszke vállam
És lehull rólam minden, ami volt
S feléd sikolt
Minden nagy megujhodottságom.

Minden asszonyom visszahoztad
És te vagy a szép, fényes ráadás
S az áradás
Kicsap a virágos rétekre.

Kis csillagom, be jól szeretlek,
Be megszerettem érted a Jövőt,
Nagyra-törőt,
Úgy szeretem most már magunkat.

Úgy szeretem, hogy benned élek
S hogy te bennem vagy, úgy szeretem:
Óh, szerelem,
Be virágos vagy s véghetetlen.

Óh, szerelem, voltam és multam,
Óh, szerelem, óh, jövendő idők,
Kényszeritők,
Hálát bókol ős ifjuságom.

Egy újabb levélben újabb részleteket tár fel Ady Csinszka előtt: „Házigazdámnál, Tanódynál látogatásokat kaptam, érdeklődő urak jöttek, s még betegen, ágyban is fogadnom s tűrnöm kellett őket. Kétszer-háromszor kocsiztunk, két látogatást is tettünk. Fejeséknél, kiknek Mária leányáról meséltem (afférom volt a kislyány levelei miatt a papával, de most nagy volt a szeretet) és Luby Margitnál. E Margit felső leányiskolai igazgatónő, ő csinálta a Fejes-pletykát, de kiváló nő, s nála írtam a verset a Nyugatnak.”
Luby Margit a költő látogatására így emlékezett: „Jött Ady. Világos szürke ruhában, fejét jellegzetesen kissé előre hajtva, az egész arcot domináló meleg barna tekintetével, széles mosollyal s a világosságban megvillanó aranyfogával. S nekem az az ostoba érzésem támadt, hogy itt nem is valami emberi lény közeledik, hanem valami-valami, ami ennél több vagy legalábbis más. Ami félelmetes és meghökkentő. Egy táltos, egy faun, valami, ami nincs rendjén, hogy e világról való legyen. Hova kell sorozni ezt az embert? S a következő percben már mint régi jó barátok fogtunk kezet.
Arról is szó esett köztünk, hogy mennyire nem méltányolják őt még legszűkebb környezetében sem. Valahogy így mondta: – Ne higgye, hogy az édesapám megérti a verseimet. Ha otthon vagyok, s erről beszélünk, meg is mondja:
– Olyat írjál, mint Arany János!
– De édesapám, gondolja el, micsoda őrültség lenne az, ha születne egy ember, és újra megírná szóról szóra mindazt, amit Arany János már megírt.
Kölcsönösen derültünk a megállapításán.”
Adyt Érmindszenten éri utol Tanódy Endre levele, melyben a Szatmáron eltöltött közös napjaikról így írt: „A katzenjammerod [másnaposságod] sokkal nagyobb, mint a lumpolás volt. Skandalum nem történt, a közvélemény pedig nagy szimpátiával kísérte és figyelte, hogyan készül a mámor, amelynek lázas képeivel gyönyörködtetni szoktad. A minden nagy megújhodottságomat százan és százan olvasták, helyi érdekű büszkeséggel és keskenyvágányú méltatásokkal.
De hiszen ez mind nem fontos; azt szeretném, ha nem sajnálnád a szatmári napokat. Ha neked nem hiányzik nagyon ez az idő, akkor jólesik tudni, hogy sokat kaptam, és keveset vettem el.
A román fiúk, akiket bemutattam neked, kegyelettel őrzik emlékedet, és mindenre készek éretted…”
Ezek után lássuk, mi is áll ez utolsó mondat mögött.
A román nemzetiségű választók megnyerésére Ady igénybe vette Constantin Lucaciu román politikust, aki Királydarócon (Craidorolţ), Érmindszenttől nyolc kilométerre volt görög katolikus esperes, és öccse volt Vasile Lucaciu országgyűlési képviselőnek, az erdélyi román nemzeti törekvések egyik vezéralakjának.
Ady levélbeli megkeresésére Constantin Lucaciu a következő levelet írta Királydarócról 1914. július 29-én: „Kedves Uram! E nagyon komoly és történelmi súlyú időben mindennek, így az általunk megbeszélt politikai találkozásnak is halasztást kell szenvednie hazánk nagy érdekeinek közös megvédése mellett. – »Inter arma silent musae« – Mihelyt engedni fogják a körülmények, az óhajtott találkozást megcsináljuk. Hogy és merre van? Gondolom, már Pesten, a szívlüktetések forró melegében, – és jól. Üdvözlöm kiváló tisztelettel
Lucacio Constantin”
Constantin Lucaciu egy nappal az után írta a levelét, hogy a Monarchia hadat üzent Szerbiának. Udvarias hangnemben, de elutasítja Ady közeledését. Ki tudja, talán a levelében említett „hazánk nagy érdekeinek közös megvédése” helyett már azt fontolgatta, milyen lehetőségek rejlenek nemzete számára az új helyzetben, azaz a háborúban. Egy bizonyos, ekkor már nem akarta elkötelezni magát Ady és az általa képviselt Polgári Radikális Párt mellett.
A további történelmi fejlemények, az első világháború lezárultát követő változások ismeretesek. Talán még annyit, hogy a háború miatt már nem került sor Ady országgyűlési képviselőségére. Szatmárnémetibe sem jutott el többé. Így Ady Endre és Szatmárnémeti kapcsolata erre az 1914. évi három júniusi napra korlátozódik.
 

Képek

Impresszum   -   Szerzői jogok