Te édes Várad
Nagyobb mint a falu,
te édes, te Várad.
A mi városunk.
Nagyobb a falunál,
a feltornászott lélek,
és a Pece-híd,
a fél falunál is
nagyobb, a város…
Te édes, te Várad,
a mi városunk!
Elveszett a forgalomban,
a sok jövésmenésben,
és a főutca rám kacsint,
ahol Ady Endre is megfordult,
a mi nagyszerű
fél falunk, amely
elveszett, vagy elvezet
a lótuszerdőig, azaz Felix
fürdőig, a fuldokló
halálkapun túl,
ahol annyi a külföldi,
mint ahány kapuja volt
Váradnak is, az Ima-
ház is elveszett…
Mehetünk imádkozni,
a lótuszudvarra, minden
napra, a nagyra,
a rengetegbe, a földrengetőbe,
a kilengő mágnesbe,
délkeletre, azazhogy
ide hozzánk, Délkelet-
Váradra, idehaza,
már megint itthon.
Már megint itthon?
A „Holnap” városába,
ringva rángó városunk…
Ahol a nagy színház nyílik,
télen is, vagy kikeletkor,
tavasszal, ahol nincsenek már
ágyúk, sem avramiancuc…
Idehaza vagyunk… elveszett
városunkban. Az avramiancuc
ellenére, a ferdeszeműek
ellenére, a park
jelzésére, és a rend
csodálatára, a csontig hatoló
rendszer ellenére…
2011. május 3.
Zudor János költő, tanár, újságíró (Nagyvárad, 1954). Kolozsvárott szerzett diplomát, néhány évig tanított, majd a Bihari Napló, később a Kelet– Nyugat és az Erdélyi Napló munkatársa volt, jelenleg nyugdíjas. Fontosabb kötetei: Pygmalion monológja (1989), Romániából jöttem (1990), Isten asztalán (1995), Jónás és a mérték (2011). Sziveri János-díjas.