Széth, Séth, Seth

„Milyen lesz az én megváltóm? – töprengek. Bika lesz vagy ember?
Talán emberarcú bika? Vagy olyan lesz, mint én?”
                              Jorge Luis Borges: Aszterión háza

„És monda néki az Úr: Sőt, inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte
megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.”
                        Móz 4,15

Széth, Széth! – kiáltott utána az ujjatlan pasas. Jól elverted rajtuk a port.

Persze, a világ mindenkinek olyan, amilyennek látni kívánja. – gondolta Séth. Továbbra sem fordult meg, a szája jobb sarkában lassan leégett a cigi, engedte, hogy kihulljon belőle.

De Széth, Széth, én tudom, hogy te voltál. Mint a megdühödött sivatagi istenek. A Tisztító homok. Édes Istenem, s nyomodban a kocsma, akár az Özönvíz, asztallábak, bezúzott fogak, csontok, drága, elcsordogált italok. Nyugodt lehetsz, én nem doblak fel.

Séth most már kezdte megelégelni a buzgó anarchista sündörgését, ráadásul egyre biztosabban vélte tudni, hogy valakivel ismét összetévesztik. Lassan megfordult: Szállj le rólam, öreg, szarok rá, hogy feldobsz-e vagy sem. Egy ártatlan kocsmai bunyó nem a világ vége.

De az a pasas, a pasas, akivel összebalhéztál éjjel a bárban: elpatkolt, mire kiértek a mentők. Milyen mészárlás, apám. Mint forgószél a sivatagban. Azt mondják, a belső vérzések miatt lehetett, de nem tudni pontosan.

Séth vállat vont, mintha semmi köze nem volna az ügyhöz (de a sivatag többszöri említése kezdte otthonossá tenni a játékot): Semmi közöd hozzá, meg amúgy is, ajándék volna az neki. Már megint ezzel szórakozik a szarházi, aztán meg fél lábbal a sitten magyarázhatom megint a zsaruknak, hogy csak tetszhalott. Hogy ellenőrizzék a morgán.

Ne mondd, hogy ismerted a csávót.

Persze, hogy ismertem. A bátyám. Azt hiszi, hogy így jóváteheti az öcsénk halálát.

Az elejétől tudtam, most már világos, a csávó, akit kinyírtál…

Séth idegesen összerándult, félbeszakította: Mondom, hogy nem öltem meg, a kedvéért játsszuk ezt a komédiát estéről estére. Azt hiszi a szarházi, hogy így elnyerheti egyszer lelkének üdvösségét. Mert akiről egy pillanatig is elhiszik, hogy meghalt, az talán meg is hal egy kicsit. Még anyámék is szorgalmazzák ezt a játékot. Olyan ez, mint az ima: talán egyszer feltelik Atyám puszta létéért érzett hálával, addig meg csak mormolunk, morzsolgatjuk a rózsafüzért. Vagy mint a gólem, tudod: puszta por, de belé lehet csiholni a… Istenem, mi marhaságot hordok itt össze egy kibaszott anarchistának.

Világos, persze, mint azok a rocksztárok, akik megrendezik a saját halálukat, csak hogy felszívódhassanak. Apám, mindig sejtettem, hogy Ozirisz halhatatlan!

Ozirisz!? Én Káinról beszélek, ember, Káin a bátyám!

Na, most meg mér fújtad így fel magad, Széth!? Mi a gáz, mondtam, hogy nem mártalak be.

Ha nem mondod, eszembe sem jutott volna, hogy akár be is márthatnál. Bár lassan már hozzászokhatnék, hogy mindig kerül egy ilyen kis szarházi anarchista, aki végül persze az elsők közt hódol be a „rendnek”. Ha jobban meggondolom, teljesen mindegy, majd ott sunyítasz a tanúk padján. Meg amúgy is: el vagy tájolódva, öreg: a nevem Séth.

Az ujjatlan pasas homlokán megcsillantak a hajnali nap első fényei. Vékony, csontos nyaka valószínűtlenül megnyúlt, ahogy a két kulcscsont közül egy láthatatlan mozdulattal előrebillent. A szemgolyók szorosan feltapadtak a szemhéjakra, de a tekintet Séth ajakain maradt: Hát jól van, majd találkozunk ott, ahol az leszel, amivé lenned mondanak.

Impresszum   -   Szerzői jogok