Egy Ady- sorra

Valaki szava elakadhatott.

Szórt fény a meggyfán, árnyékos tövén
elpusztult rigót siratok.
Bal szárnya nyúlik csönd fölé,
csőrében hallgatás.
Nyitott szemén már vaktükör,
farktollain sem látszik zuhanás.

Útravált láthatatlan vágyainknak
mulandóság hívását hallgató,
meghalló fele: itt van,
de már messze jár.

Belőlünk tűnt el énektestű vágyunk,
nem adunk hangot, amikor kiáltunk,
nem szárnyal egykor szárnyalt képzelet:
aratást nem vár, aki vet,
bár vet:
barna madár.

(Valaki útravált belőlünk.)