próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Balázs Ildikó

Hétkarú emlék

„…az én szemüvegemen átjövő
emlékeidből emlékeink lesznek.”

Bizonyos életkor múltával fáj az emlékezés. Ami egykor épp csak megéltnek vagy közönyösnek tűnt, ma hirtelen jelentőssé nőve eléd áll, s kiköveteli a figyelmet. Az egymás mellett megélt események együtt megéltekké váltak. Közössé válik a múlt. Amit egykor megéltünk – szelektív az emlékezés: te állítod, hogy így, én állítom, hogy úgy –, ma összerakandó, szubjektív múlt-mozaik.

Darabjait közösen illesztgetjük össze. Olykor nevetve, csodálkozva: mi minden történt velünk, együtt, általunk, helyzetek és személyek által, kik egykor életünkből egy-egy szeletet kértek, életünkhöz egy-egy darabot hozzátoldtak. Egy korhoz, melyet ma múltnak nyilvánítunk. Menthetetlenül. Könnyfakasztó-érzelmesen, torokfojtogatón.

Én illesztem az illatot, a hanglejtést, a színt – te a teret, az időt, a formát. Én a remegő percet, pillanatot, te a pontos dátumot, napot, évet. Én mondom, hóvirágpattintó március volt, magnóliafakasztó május, te mosolyogva emlegetsz kirándulást, utazást, játszást. Én befelé zakatoló szívdobogást, te társakat, rájuk nevetést – én óvó bensőségességet, te kacsintást, kifelé tekintést.

S egymás szemében megláttuk magunkat: szépnek, kedvesnek, elfogadhatónak. S egymás tükrében – ugyan ki tudja ma már?, hogy magunkat vagy a másikat szerettük.

Mert ma már le nem bontható a híd, mely a mindenkori jövőből is oda visszanyúlik. Az ív, mely a lélek tisztára mosakodott vasárnapjain eltéphetetlenül egykori önmagunkhoz hajlik. Nyitott a múlt-kapu: asszonyi tehetség a jelenből a múltba tekintve jövőt kovácsolni. S te csodálkozva nézed. Forgatod: megtartsad-e?

Ma fájó az emlékezés. Lélek-gyertyát gyújtok. Lángja hétkarún lobog. Feléje hajlok melegedni, s nem veszem észre, hogy lelkem csontig ég.

A könnyek oltanak ki – parázsló időkalauz.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok