próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Dan Beáta

Dögök

A tűzőgépet ütlegelte, ideges rángással, egyre sebesebben csattogtatta a műanyag szerkentyűt. A falak, az ablakok, még talán a padló is visszhangozta a csaholások erőltetett ütemét. Kínnal vegyes várakozás. Pár lélegzetnyi csend, majd újabb vad lihegés, ide-oda futkározó üvöltések… kísérteties irtózat. Minden huszonnégy órából tízet kénytelen-kelletlen egy gyenge idegzetű és egy habverő keverékeként élt meg. A dögök idestova fél éve rémképekben jelentek meg előtte. A hajnali órákban a félhomályba veszett falakon fel-feltűntek az árnyak és sóhajnyi lassúsággal nyúltak hoszszanti semmivé. Volt idő, mikor az ablak előtt őrködött, lélegzet-visszafojtva várt. Valami okát vélte a szűnni nem akaró hangzavarnak. Az ebek ösztönös világát leste. A betonfalak biztonsága mögül kenetteljes kegyelemmel bámészkodott.
Mikor befordult a szűk utcára, hirtelen ijedelem fogta el. Egy vörös bundájú vicsorgott rá a szemközti tömb lépcsőtalapzatán. Nyugtatgatni próbálta léptei rigmusát. Ösztönös félszét biztos járásával erőszakolta megfontolttá. Kóbor jószág. Mindenhol akad belőlük a városban. A hirdetés szerint az utca végéig kell mennie… csökkenő sorrendben fel-feltünedeztek a névtáblák, méregette, számlálta őket. Az utolsó tömb lesz az. Az árajánlat kifogástalan. Ritka jó vétel. Még vagy három lépcsőház és megérkezik. Újabb morgások zaja támadta hátba, a kutyák hangos vészjelekkel csalták elő rejtekhelyeikből egymást. A rozsdamarta kapu alól, a pincelejáratból, a kanálisok rejtett zugaiból, a talpalatnyi drótkerítés tövéből…, az egész telep visszhangzott. Megtorpant. Azok meg zihálva körbefogták. Eltökélten az idegen testszag felé vetették magukat.
– Mars, az istenit! Takarodjatok! Hogy a nyavalya essen belétek! – Azok meg hörögve füleltek. – Mars…! – a nekibátorodott sereg maró kutyaugatással válaszolt szitkaira. Kotorni kezdte a zsebeit. Megemelte hangját, hátrált, majd már csak egy helyben toporgott.
– Hát szabad így viselkedni! Eredj a helyedre! – a sipító asszonyos beszéd egészen megbénította. Az első emeleti ablakos rács mögül egy vén szuka csitítgatta a dögöket. A kutyahad habozni látszott, de aztán somfordálva megfogyatkozott. Egy törpe korcs ugyan kitartóan sündörgött körülötte. Zavaros sárgás szemekkel leste, merre tart. Füleit peckesen hegyezte, olykor ócsárlóan vakkantott. Rongyosra tépett, megalázott fajta, foltokban csomósodott szőre fertőtlenítő szagára emlékeztette.

Végül elhalt az acsarkodó tömeg zaja, csak a tűzőgép kattogott…, észbe kapott és felhagyott a szerszám kínzásával. Tudta, hogy a vékony betonfalak minden neszezést továbbítanak, mintha egy visszhangtól terhes labirintusban élnének; végighallgatják egymás szükségleteinek alapzajait. A lakónegyed élete egyetlen folytonos hangszalag fonala: csörömpölések, zörgések, zümmögések, háttérzajok – végül süket csend borította be a falakat. Az ebek kifáradtak, a lakók pihentek. Csak a Pece barnás vize morajlott, esőzések utáni megszokott hangnemben csapkodta fövenyes partjait. Itt-ott előbukott néhány palack, zacskó, fémkeret… a hömpölygő ár megszédítette a medrében lerakódott műanyag opust, és harsányan söpörte tova a megrekedt szemetet. A természet hangja plasztik maradványok zörejével keveredett, mégis megnyugtató akusztikát teremtett.
A kóbor állatok felségterületét senki sem firtatta. Az ember diaszpóra; a hatalmas épülettömegek lakói megtűrt alattvalóként vegetálnak szűkös odújukban, míg az ebek az egész vidéken uralkodnak, minden zug, minden talpalatnyi szabad terület a kutyahad birtoka. A Pece-part is az övék, az utca is, a lépcsőház, a közeli park, az ösvény, a járda, minden kő, minden szeglet.

Dühödt határozottsággal kopogott a földszinti lakás ajtaján. Fiatal házaspár nyitott ajtót, betessékelték az egyszoba-konyhás komfortba. Köszönésük halk suttogásba veszett, a radiátor melletti kiságyban szundított a ház aprónépe – templomi csöndben alkudoztak. Az ár kitűnő, a lakás otthonos. Tágas szoba, hatalmas ablakokkal, takaros konyha, apró mellékhelyiség. Minden rendben. A szerződés folyamata már csak a két férfit érintette. A fiatal anya gondosan forralta a vizet, közben pisszegett valamit az ura felé. Egyezkedtek. Az asszony a költözést sürgette. Mosolygott, fáradt szemei baljós küzdelemről árulkodtak. Két nap alatt kiürítették a házat, csak a fekete lábtörlő maradt utánuk.


A szerző további írásai

1 / 2 arrow

impresszumszerzői jogok