Péter I. Zoltán
A szecessziós építészet nagyváradi térnyerése
A romániai építészettörténet a szecesszióra az „arta 1900” (az 1900-as évek művészete) vagy a secession megnevezést használja, még akkor is, ha az első világháború előtt a Kárpátokon túli úgynevezett Regátban e stílus nem volt honos. Ellenben ott is létezett egy csoport, amely az építészet megújítását a népi építészeti hagyományok felhasználásában látta. Ion Mincu építész neve fémjelzi e törekvést, követői között Grigore Cerchez, Cristofi Cerchez, Petre Antonescu és mások sorakoztak fel. Mincu a romániai modern építészet gyökereit a 17. században Munténiában honos úgynevezett brâncovenesc stílusban kereste. A Constantin Brâncoveanu havasalföldi fejedelem (1688–1714) idejében épített templomokat, palotákat vette példaképül, amelyeket a bizánci, a barokk és a népi építészet keveredése jellemzett. Moldvában e stílusba reneszánsz elemek is beolvadtak.
A Ion Mincu által a századfordulón kezdeményezett népies ihletésű építészeti stílust a román szakirodalom „neoromânesc” néven tartja számon. Magyar nyelvű tükörfordításban a neoromán volna rá a legmegfelelőbb kifejezés, de ezzel a névvel a 19. századi romantikus építészetnek a román stílusból ihletődő válfaját jelölik. (A román nyelvű szakirodalomban a neoromán stílus „stil neoromanic”.) A leghelyesebb tehát, ha e stílusirányzatra a neobrâncovenesc elnevezést használjuk. A magyar nyelvű szakirodalomban használatos rá a neobizánci elnevezés is, de véleményünk szerint ez nem tartalmazza teljes egészében a Mincu és követői által alkalmazott stílusjegyek összességét, hiszen ők a bizánci elemeket keverten alkalmazták, a reneszánsz, a barokk és a népi építészet forrásaiból is merítve.
Hazai szecessziós építészet
A századforduló magyar építészetében is fellelhetők a külföldi avantgardista irányzatok különféle megjelenési formái: főleg a német Jugendstil – azon belül is a müncheni és berlini változat; e stílusnak egy sajátosan osztrák változata, az Otto Wagner nevével fémjelzett bécsi szecesszió példái nyomán meghonosodott hazai sajátos irányzat. (Merényi Ferenc: A magyar építészet. 1867–1967. Bp., 1970. 38–43.) „Otto Wagner korai épületeinek részletei idéződnek fel, különösen az anyaghasználatban, a kő vagy téglafelületeken végigfutó kovácsoltvas díszek alkalmazási és elhelyezkedésmódjában. Wagner kőburkolatainak, az épület teljes felületét borító dekoratív kiosztású és felerősítésű hasonmásait megtaláljuk a Vágó testvérek 1910 körüli épületein.” (Gerle János–Kovács Attila–Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Bp., 1990. 12.)
Megjelent a magyar építészetben a Jugendstil északnémet válfaja is. „Az északnémet építészet a 19. század utolsó éveitől szívesen merített a középkori Hansa városok emeletes polgári lakóházainak alakítási módszereiből. Mozgalmas, nyeregtetős, esetleg toronnyal vagy tornyokkal kombinált lefedése, oromzatok megjelenése a közép- vagy oldalrizalitok lezárásaként, emeleteken függőlegesen átmenő zárterkélyek, egymás alatti ablaksorok vertikális tagolással összefogott markáns kiemelése, a stilizált csúcsív alkalmazása bejáratok hangsúlyozására: íme az irányzat néhány formai jegye.” (Merényi 1970. i. m. 42–43.) És akik éltek is e formai stílusjegyekkel: Papp Gyula és Szabolcs Ferenc, Schrodits Lajos, vagy a nagyváradi ifj. Rimanóczy Kálmán. „A német Jugendstil hatása a bécsi szecesszióéhoz hasonlóan részleges és kevert. Ez abból is következik, hogy a Jugendstil korántsem egységes stílus, az új elemek mellett meghatározó a historizmus, a korai expresszionizmus és a különféle Heimatstil-motívumok szerepe.” (Gerle–Kovács–Makovecz 1990. i. m. 12.)
A Jugendstil irányzat invenciózus, angol, sőt erdélyi – székely és szász – tapasztalatokkal gazdagított, szabadabb interpretálású változata Mende Valér számos jelentős épülete. Mende Valér munkásságát azonban inkább a szecesszió népi gyökerekből táplálkozó irányzata jellemezte. „Mende Valér előbb a finnek irányát követei, majd munkáiban a német és az osztrák premodern építészet hatása válik meghatározóvá. Ennek egyik legjobb példája a nagyváradi Róth-ház. (Gerle–Kovács–Makovecz 1990. i. m. 14..)
Külön említést érdemelnek a nemzeti jellegű modern magyar építészet megteremtésére irányuló törekvések. Előzményként a késői romantikus mester, Feszl Frigyes volt az első, akit ilyen irányú tudatos kísérlet jellemzett. Őutána, a századfordulón a historizmus és a szecesszió jegyében fogant egyes alkotásoknál is megfigyelhető az igény a sajátos magyar nemzeti vonású építészet megteremtése iránt. E törekvés legkiemelkedőbb egyénisége Lechner Ödön volt, aki a történelmi stílusok művelésétől indult el a nemzeti építészet mind tudatosabb keresésének útján. Történelmi stílusokban tervezett ifjúkori épületei után, nem utolsósorban külföldi utazásai nyomán, mindinkább megfogalmazódott benne a nemzeti jellegű építészet megteremtésének lehetőségei iránti kutatás, kísérletezés gondolata. (Merényi 1970. i. m. 48–49.) Önéletrajzi vázlatában 1911-ben így fogalmaz: „Mint távoli ideál, mindig egy magyar nemzeti stílus megteremtése lebegett előttem.” (Gerle–Kovács–Makovecz 1990. i. m. 8.) Kutatásaival az ázsiai perzsa és indus művészetek felé fordult, és ennek alapján született az az elhatározása, hogy népies elemeket ültessen át monumentális architektúrába. Lechner a komponálás klasszikus szabályait tiszteletben tartva alakította ki a saját stílusát. Azt a népi fogantatású, a keleti művészetekből is bőven merítő, romantikus hangvételű stílust, mellyel Magyarországon iskolát teremtett. (Szentkirályi Zoltán 1980. i. m. 317.)
Az új formai elemek keverése során kereste a megfelelő anyagokat és szerkezeteket is, s meg is találta: a nyerstéglában, a színes majolikában, a kerámiában, a kovácsoltvasban. Nem feledkezett meg az alaprajz fontosságáról sem, amikor még javában dühöngött a „homlokzat-architektúra”. (Merényi 1970. i. m. 50.)
A szerző további írásai
2 / 5 
