kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Sall László

József Attila svédországi fogadtatása, 1944–2005


Máté fiamnak

József Attila több „hullámban” érkezett Svédországba. Tudom, ez úgy hangzik, mint egy időjárás-jelentés, de ez az asszociáció-keltés szándékos.
Svédországban az számít eseménynek, ha valamilyen magas légnyomású léghullám érkezik Skandinávia, illetve az ország fölé. Ez érdekli az embereket. Én ezzel nem a svédek iránti lenézésem kívánom kifejezni, nem, sőt. Ezt ők maguk mondják, már akik tudatában vannak annak, hogy ők igenis Európa peremén, a kulturális események perifériáján helyezkednek el. Ez a felismerés éppenhogy bátorítást és elismerést érdemel. Az elért eredmények, ebben az esetben a lefordított József Attila-versek mennyisége és minősége, még inkább értékelendők.
A másik „hullám” a bevándorló-, menekülthullám. Ez viszont már szorosan összefügg a külföldi irodalmak fogadtatásával. József Attila is több ilyen hullámmal együtt érkezett Svédországba.
Országaink és kultúráink között a történelem folyamán nem alakult ki az a természetes érintkezési, ütközési felület, amely szükségessé vagy lehetővé tette volna a szépirodalmi művek nagyszámú és azonnali fordítását. (Ennek természetesen több oka van, de a legkézenfekvőbb a távolság.) Ennek a távolságnak a leküzdéséről, legyőzéséről (vagy annak szándékáról) vall Stig Claesson, amikor karcolatgyűjteményében József Attiláról is készít három rajzot.
A jelen írás anyagának összeállításakor nagy segítséget jelentett Müller Mária és Kertész Tamás két bibliográfiája: Magyar szépirodalom svéd fordításban 1845-19781, illetve 1980-19952. Ezt az anyagot azonban kiegészítettem olyan adatokkal, amelyek a vizsgált időszak után keletkeztek vagy nem tartoztak a bibliográfia kutatásának témakörébe. Például svéd szépirodalmi kötetben talált „anyaggal” vagy az Artur Lundkvist3 által szerkesztett irodalomtörténeti könyvvel.
Az anyag összegyűjtésével párhuzamosan igyekeztem néhány vezérlő elvet felállítani, melyek mentén megírhatom majd ezt az összefoglalót. Tekintettel arra, hogy korlátozott mennyiségű recenzióról, esszéről van szó, amelyek esetleg előszóként vagy utószóként szerepelnek a fordításkötetekben, ezért igyekeztem mindegyikkel egyenként foglalkozni. Arra törekedtem összpontosítani, hogy a szerző hogyan és mit mutat be József Attiláról: a személyt, a műveket, a környezetet, az országot; hogyan fogadták József Attilát hazájában, mi a szerepe költészetének? Mit ír a cikk szerzője a fordítóról, a fordításról? Keresi-e a cikk a svédországi párhuzamokat?
Mivel nem mindegyik írásban találtam ezekre a kérdésekre választ, ezért nem is tettem kísérletet a szövegek mögötti célzások, jelentéstartalmak megfejtésére. Ez is a cikkek egyéni bemutatása mellett szólt. A cikkek, írások bemutatására az időrendiség mutatkozott a legmegfelelőbb módszernek.
A József Attila-fordításokat tartalmazó kötetek mind Stockholmban jelentek meg. A recenziók azonban már az egész országból érkeztek. A folyóiratok esetében a helyzet árnyaltabb.

Az első hullám…

József Attilát a svéd olvasóközönségnek elsőként Lotz János (1913–1973) mutatta be. (Az a Lotz János, aki a magyar filológia nemzetközi művelésének egyik legkiemelkedőbb alakja, és aki később az MTA-nak is tagja lesz.) Lotz 1935-ben érkezett ösztöndíjasként Stockholmba. 1936-ban lett az egyetem (bár akkor még főiskola) Magyar Intézetének vezetője és kiadványainak szerkesztője.
Az 1944-ben, Ungersk dikt4 (Magyar költészet) címen, Pándy Kálmán (Cálmán Pándy) és Hans-Eric Stenborg fordításában megjelent válogatáskötetben, kötetzárókként három József Attila-vers szerepelt: Külvárosi éj, Szép csöndesen aludj és az Anyám. A versek elé Lotz János a következő bevezetőt írta: „József Attila (1905–1937). Proletárköltő. Egész életét nyomorban élte. A szegénység és az otthontalanság komor élményei, főleg az örömtelen gyermekkor emlékei, az agyondolgozott, korán elhunyt anya állandóan visszatérnek költészetében. Elszigeteltségéből egy gazdagon árnyalt, szerelmes költészettel akar kitörni. Egyéni, leíró költészetének témái újak: a vidék és a szegény parasztság mellett a nagyvárosi mocskos külvárosok, gyárak és munkások is megjelennek a magyar költészetben. Szocialista programverseiben, melyekért többször is feljelentették, egész osztályának tolmácsolójaként lép fel. Lírai attitűdje változatos, néha szürrealisztikus, máskor népiesen egyszerű. Kifejezésmódjában is spontán: szonettek és antik verssorok váltakoznak a szabadverssel, nyelvezete friss és nem hagyományos, de nyugtalan fantáziája és bizarr asszociációi is megnyilatkozásai skizofréniájának, mely 32 éves korában a vonat alá kergette.”
Ilyennek ismerte és így mutatta be Lotz János József Attilát a svéd irodalomnak 1944-ben.


A szerző további írásai

1 / 10 arrow

impresszumszerzői jogok