próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Bogdán László

A mutánsok (részlet a Polinéziai útvesztő című regényből)


Később, miután Borges és Tejve befejezik a fürdést, s felváltja őket Cross és Search a vahinéikkal, megjelenik a lépcsőn a francia orvos. Kissé megdöbbenve bámul ránk, nem lehetünk valami szívderítő látvány.

„Köszönöm, hogy eljött – üdvözlöm –, s nézze el, hogy ilyen ázott állapotban vagyunk. De a zuhogó esőben voltunk kénytelenek hazajönni…”

„Nem lehetett valami kellemes…”

„Nem volt az!… Mi van a barátommal?…”

„Alszik – mondja a francia orvos és leül. – Az utazás is megviselhette, az izgalmak, s az itteni klímához is még akklimatizálódnia kell…”

„Iszik egy whiskyt velünk, doktor úr?”

„Igen – bólint a francia és rágyújtva figyelmesen nézeget bennünket. – Tehát igaz – jegyzi meg elégedetten és kortyol poharából. – Elmentek a bálványhoz?!”

„Túléltük – nevet Álvaro, kivillantva vakítóan fehér fogait. – Igaz, hogy nem volt könnyű…”

Röviden összefoglalom kirándulásunk történetét, a francia orvos elképedve hallgat.

„S én még azt hittem, hogy a maorik szokásos túlzásra való hajlama, legendaépítő tehetsége magyarázza bele, ebbe a ki tudja mikor és kik által készített kőfejbe, a sátáni tulajdonságokat, amelyeket, hiszen egyszer én is láttam, sajátságosan démonikus, ijesztő kinézése is kiválthat. De hogy szuggerálta volna magukat, hogy négy és fél órát magukon kívül voltak, hát ha nem Ön mondaná, kedves Ricardo, nem is hinném el… Éreznek valami fájdalmat!? Fáj-e a fejük, szúr-e a mellkasuk, a hátuk? Ha bármi történik, azonnal küldessen utánam és jövök… Ez nem vicc, drága barátom, csodálkozom, hogy ilyen könnyedén veszik, mintha egyáltalán nem is történt volna semmi magukkal…”

Kiissza poharát, szertartásosan kezet csókol a köpenybe burkolózó Lídiának, kezet ráz Álvaróval és velem, kifeszíti hatalmas fekete esernyőjét és kilép az esőbe. „A kocsimig eljutok valahogy” – szól vissza a válla fölött és eltűnik.

Lovecraft és Soares is kiabálnak, hogy befejezték, mehetünk.

Álvaro Noahval tűnik el az egyik gőzölgő fürdőszobában.

Én Lídiával lépek be a másikba.

„Na végre – sóhajt Lídia, és ledobja köpenyét, meglepődve látom, hogy alatta meztelen. Lehajol, kimossa, kisúrolja a kádat és megengedi a vizet. – Na gyere – húz magához, és szája mohón tapad a számra. – Egy forró fürdő mindenképpen jót fog tenni…”

„De azért jó volt Ravennában, az ariánus keresztelőkápolnában – mondom, miközben ő önfeledten ringatózik az ölemben, s a gőzben kihívóan csillog zöld szeme. – Csak az volt borzalmas, amikor a Jordán folyóistene átalakult a bálvánnyá… Ez azt jelenti, hogy képesek voltak belépni az emlékeinkbe…”

Aztán hosszú percekig nem szólal meg, lehunyja szemét, érzem, hogy össze-összerándul, majd felsikolt és kienged magából.

„Az orosz tiszttel jobb volt?” – kérdezem.

Bosszúsan néz rám. „Ez most nem volt fair – suttogja. – Én is kérdezhetném, hogy hogyan volt Noahval, de nem kérdem. Más volt.”

„Bocsáss meg – kérlelem. – Butaság volt megkérdezni…”

„Eljutunk mi még Ravennába?” – kérdezi, és sóhajtva simogatja a hátamat. – Vagy Velencébe?”

„Miért ne jutnánk? Borges már vett egy jachtot, jövő héten hozzák Pedróék, tudod, az argentin tengerészek, akikkel elsüllyedt gályákra vadásztunk, de már most van annyi pénzünk, hogy léghajót vagy akár repülőt is vásárolhassunk – nevetek és elnyújtózom a forró vízben. – S ha a kirándulásunk sikerül, s megtaláljuk az elsülylyedt holland hajót, bankszámlánk csak növekedni fog…”

„Én azt hittem, többé nem mozdulunk el erről a szigetről – mosolyog Lídia és beszappanoz. – Azt hittem, hogy életünk végéig itt maradunk…”

„Azért még én is szeretnék utazgatni – nyugtatom meg. – Tavasszal elmegyünk Itáliába.”

„Sietnünk kell – suttogja Lídia. – Háború lesz, Ricardo. Te mostanában mással voltál elfoglalva, nem követted az eseményeket, de hidd el, a háború elkerülhetetlen. Hitler törleszteni akar Trianonért az angoloknak és a franciáknak, s Mussolini a szövetségese. S akkor még ott van a kiszámíthatatlan bolsevik vezér is…”

„Tavasszal elmegyünk – ígérem, és most én kezdem szappanozni a testét. – Csak azt nem értem, hogy te hogyan tértél olyan hamar magadhoz.”


A szerző további írásai

1 / 11 arrow

impresszumszerzői jogok