próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Dan Beáta

Exilium



A város melletti hipermarket örökös nyugtalan fénnyel csalogatta. Minden álma ott lakott a csillogó polcok halmazán. Az otthoni ünnepek édes sóvárgó időszakát juttatták eszébe. Anyjával számtalan hasznos dologra gyűjtöttek: szappanra, mosóporra, cukorra, olajra… és olykor a havi ételjegyek elbírtak még néhány luxuscikket is: fehér csokit, szőlőt, egy csomag illatos papírzsebkendőt. Sokszor együgyűen bámulta a kirakatokat. Vágyott a fényes dobozokban lappangó kencékre, a divatos kelmékre, a koppanó cipőkre.

Az idegen város is tele volt boltokkal, vásáros hangulattal, de itt csak a cukor, az olaj, a szappan, no meg a mosópor árát figyelte. A heti árfolyam listáit böngészte, kiszámolta az otthoni meg az itteni bér különbségeit. Vonzó jövedelme biztonságérzettel töltötte el. Megéri hát! Tudta, hogy jól döntött, és nem akart engedni az illúziórombolásnak.

A feledés nem csupán elhatározás kérdése, inkább valami örökös visszaigazolási folyamodvány. Belefeledkezni egy filmbe, elmerülni a napi teszek-veszek listáiba, bolondítani, csábítgatni az emlékek fonalát. Elhatározta hát, hogy a pénteki semmittevést hasznos programokra cseréli. A lázadás első megvalósításra váró terve már papírra vetve hevert az asztalán. Rigójancsi. Az otthon íze. A mindenkori ebédek legfejedelmibb étke, a desszertek királya. Ő fogja megváltoztatni az itteni péntekek harci kedvét, őt pedig biztos illatok, megszokott ízvilágok mezejére lépteti. A vásárlást délutánra halasztotta. A közeli bevásárlóközpontban minden van, és itt valahogy nem esik jól egyedül csatangolni az idegen ajkú bámészkodók között. Igaz, ma már jórészt érti, mit takarnak a feliratok, melyik a barna, melyik a fehér kenyér, jól tájékozódik az árak jelhalmaza között is, csak a beszélt hangokon szokott megakadni. Komoly odaadással lesi a pénztáros minden ajakrángását, némán bólogat, és sietős mozdulatokkal kutat a pénztárcájában, fizet és továbbáll. Nem ácsingózik hosszú másodpercekig a polcok előtt, nem törekszik teljes körű felfedezésre, megelégszik az ismert, jól bevált termékekkel. A család hűtője amúgy is tele számtalan fura étellel. A konyhaszekrény felső polcai roskadásig telve, van ott minden, mi szem-szájnak kellemes. Az ő szemüknek, az ő szájízüknek való porlevesek, készételek, fagyasztott tészták. A fegato kedvenc finomított gyümölcsporteája, a madre félkész receptjeihez adalékok, konzervek, lightos kotyvalékok, hisz padrénak amúgy is egyre megy, ő valami ősszokásnak vélheti az étkezések menetét, és családfenntartói kötelességből bármit megeszik.

A rigójancsi hozzávalóit pontos sorrendben vetette papírra, első helyen állnak a tojások, 8 darab, őket követi a porcukor, 15 dekagramm, liszt, abból is 15 deka, kakaó, tejszín, étcsokoládé. Pénteken nem neki kell gondoskodnia a vacsoráról, de azért be-besegít a konyha körüli teendőkbe, madre is szereti, ha körülötte forog, legalább hamarabb végeznek a dolgokkal, és több ideje marad a fiára. Ma késő délutánig az övé a ház, hisz a hó eleji gyűlésekről csak hét körül szabadulnak a szülők, és ilyenkor a gyerek is csak hat után érkezik haza az elementaréból.

Anyja állt előtte. Alakja eltakarta a mosogató kopott csempelapjait. Hallani vélte a tojáshéjak halk koccanását, a vaníliacukros tasak sercenését, a habverő egyenletes kattogását. Minden rutinszerű mozdulat illatos derűvel töltötte meg a kicsiny főzőfülkét. A kétszobás panellakást birtokba vette az édes tésztakeverék illata. Miután minden adalék egybeöntve és szépen elkeverve, a tepsi kikenve, belisztezve – a barnás krémállagú folyadék a sütőben feltámadásra készen várta a lángokat. Anyja biztos mozdulata előcsalogatta a gáztűzhely kékes fényeit, csapódott az ajtó. Várták a csodát. Az alkotás szinte mindig tökéletesre sikeredett. Talán egyszer-kétszer félrecsusszant a sütő hátlapja, olyankor megkapta az alját, de olyan is volt, hogy a fáradt mélabú elfelejttette anyjával a vaníliaaroma fontosságát, mégsem esett kétségbe, hisz a krémmel minden apró malőrt helyrehozott. Az ő anyja profán hozzáértéssel és valami megfoghatatlan szakrális erővel volt megáldva. Ebben rejlett a rigójancsi sikere is, ebben az áldásban.

Most hiányzott a karnyújtásnyi férőhelyes konyhafülke, a ragacsos mosogatószivacs, az érdes drótkefe, az agyonperzselt fakanál, az avítt porcelántál… az értő mozdulat.


A szerző további írásai

 arrow2 / 4 arrow

impresszumszerzői jogok