kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Gittai István

A „nyolcvanas nemzedék” – tíz kortárs román novellista

Mire kiolvastam a Dilingót, késő éjszaka lett, így hát álomra hajtottam a fejem. Csodák csodája, e könyvről álmodtam, nevezetesen azt, hogy valami menedékházban járok, süt a nap és egy kreol bőrű férfi éppen színes papírba csomagolja a kötetet, amelyet én anyámnak szántam. Miután átveszem a puccosan bebugyolált könyvet, köszönésképpen kezet nyújtok a sötét bőrű férfival, akinek érdes a tenyere és egy kukkot sem ért abból, amit én neki magyarul gagyogok. Én sem értem spanyolos akcentusát. Felnézek a tetőteraszra, gondolván, hogy az ott nyüzsgő turisták között esetleg valaki tolmácsolhatna. Ennyi az álmom. Dehogyis ennyi! Még temérdek, el se fér az aluvásomban. Kicsordul, árad, hömpölyög ébrenlétemben is. Ide, e papirosra, ami, ha nem is kritika, de valamiféle reflexió a Dilingóról. Ami nem más, mint tíz kortárs román novellista antológiája. Mint amikor felnyitják a zsilipet, s a víz sodrása forgatni kezdi a behemót lapátos kereket. A malom működni kezd, zakatol, csattognak a szíjak, porrá lesz a gabonaszem, s puhán ömlik bele a zsákba. A malom levegője is lassan porködbe borul, ami megüli a tárgyakat. Aki valaha is szippantott az efféle levegőből, lisztillatból, az élete végéig nosztalgikusan keresi e különös specifikumot.
Szóval régen olvastam már ilyen fogamra való szépprózát. Zabáltam, mint akinek szája íze szerint főztek a szakácsok. Legelőször is a válogatók – Virgil Podoabă és Traian Ştef – irodalmi ízlése előtt emelem a kalapom. Azután meg a fordítók – Csiki László, Éltető József, Koszta Gabriella, Lövétei Lázár László, Németi Rudolf és Székely Csaba –, a magyarítók ihletett hangyamunkáját – van ilyen? – dicsérném, ugyanis olyannyira primőrös, friss anyanyelvünkbe való átültetésük, mintha nem is minuciózus, igényes fordításról, hanem saját vajúdásukkal teremtett eredeti szövegeikkel állnék szemben.
Nos, e sokszínű posztmodern, laktató szövegek, elbeszélések, novellák akár az ujjlenyomatok, összetéveszthetetlenül eredetiek. Gheorghe Crăciun, Mircea Cărtărescu, Mircea Nedelciu, Ioan Groşan, Viorel Marineasa, Radu Ţuculescu, Petru Cimpoieşu, Alexandru Vlad, Daniel Vighi, Mircea Pora a nyolcvanas évek kortárs román prózairodalmának legjobbjai, akikről külön-külön rövid életrajzi bemutatást is olvashatunk. Esterházy Péter előszava és Virgil Podoabă utószava tovább segíti az olvasót az eligazodásban. A magam módján, olvasói kíváncsiságot fokozandó, elárulom, hogy a szóban forgó antológiában olyan ékes darab is helyet kapott, mint Az éjszakai vonat (Ioan Groşan novellája), amelyet minden bizonnyal újraolvasok majd, akár a Svejket, a Kakuk Marcit. Csak ezt ne kérdezzék tőlem, hogy miért. Csak! Így, felkiáltójellel. Mert az említett olvasmány művészi minőség, mely telis teli van sejtésekkel és hangulatteremtő elemekkel. Az író láttatási képessége pedig ámulatba ejtő. A világvégi bakterház állomásfőnökének és váltóőrének áporodott hétköznapjaiban csupán a nagyritkán ott átrobogó titokzatos vonat jelenti a rendkívüli eseményt. A szerző bár nem mondja ki, tájaink mezei olvasója is könnyűszerrel rájön, hogy miféle is az a vonat.
Podoabă utószavában nem kevesebbet állít, mint azt, hogy „a kötet szerzői nemcsak a tehetséget és az irodalmi színvonalat képviselik, hanem – mások mellett – azt az előzmények nélküli irodalmi korszakot is, ami gyökeresen és teljes egészében megváltoztatta és átrendezte az irodalmi gondolkodást a háború utáni román kultúrában.” Minden bizonnyal így lehet, mert magam is megtapasztalhattam, hogy lehengerlő, átfogó és telített a nyolcvanas évek román íróinak prózatermése. Ihlető és gondolatébresztő is, számomra legalábbis.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok