Szilágyi Aladár
Csen Sang-ping, az antiszobrász
Önnön művészi hitvallása szerint amit ő gyakorol, az örökös kontemplációra késztető antiszobrászat. Kísérletei emlékeztetnek a dadaizmus nyolc évtizeddel korábbi törekvéseire, amennyiben a Dada-mozgalom a nem hagyományos anyagok felhasználása révén indította útjára konceptuális kihívásait a hagyományos művészet ellenében. A gyergyószárhegyi alkotótábort is megjárt 45 éves művész Tajvan középső vidékének a szülötte, földet művelő emberek ivadéka. Származása alapvetően befolyásolta művészi pályáját, hiszen állandóan a természet és az ember viszonyát kutatja – a természet szeretetével elegy, higgadt életbölcsességet hozott magával örökül. Már gyermekkorában alaposan megtanulta a szántó-vetőktől, hogyan kell bánni szobrászművészete később leggyakrabban használt alapanyagával, a rizsszalmával.
Csen Sang-ping előszeretettel műveli a land-art, a tájművészet sajátos műfaját, a landing-exhibition jellegű happening-alkalmakat. Amit alkot, azzal szelíd merényletet követ el a múzeumi spáciumok ellen, hiszen amint a tajpeji Fine Arts Múzeum termeiben tette, teleszórta az intézmény padlóját rizsszalmával, a szalmarétegre ugyanebből a természetes matériából különböző plasztikai alakzatokat, bábukat, madárijesztőket helyezett el. A pajtává alakított teremsor bejárata fölé elhelyezett föliratban arra biztatja a látogatókat, hogy lazítsanak, vegyék le a lábbelijüket, kényük-kedvük szerint szabadon mászkáljanak a szalmaszőnyegen, vagy ugráljanak. Heveredjenek le, érezzék a szalma szagát, érzékeljék a természet érintését. Csen landingjai főleg a fiatalok, még inkább a gyerekek körében népszerűek, hiszen az alkotó megengedi, hogy tetszésük szerint gyúrják-dögönyözzék a bábuit. Ezek az „erőszakos” gyerekek maguk játszszák el önként és spontánul azokat a szerepeket, amelyek beleillenek Csen Sang-ping konceptuális „forgatókönyveibe”.
Szalmafiguráit nem csupán termekben állítja fel, bárhol, akár hegyvidéken, akár tengerparton is szívesen közszemlére bocsát. Igyekszik megjeleníteni: hogyan működnek az emberi kölcsönhatások különböző térbeli helyzetekben. A szalmabábok törékenyek és triviálisak, a társadalmi tekintély, a hatalom által meggyötört, leigázott emberekhez hasonlatosak. Gyakran lenyakazott figurái tehetetlenül hevernek szerinszerte, avagy egymáshoz tapadva, barlangi denevérekre emlékeztető módon, fordított pozícióban, fejjel lefelé lógnak a fából vagy fémből készült vázszerkezeteken. A szelíd művész a maga passzív módján fejezi ki elégedetlenségét, aggodalmait a társadalmi igazságtalansággal szemben.