holnap 100
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Boka László

Egy Dutka-versről, és ami mögötte van…



A fentebbi sorokat megelőzve, a kötet megjelenését követően – még elsődlegesen poétikai jegyekre figyelve s figyelmeztetve – Kosztolányi ír a kötetről: „Teleszórják arcomat virággal, csupa szagos és színes, kék, fehér, fekete-piros rózsával, hogy szinte fulladozom alatta. Szemkápráztató színeket látok és hangokat hallok, dallamosan előrekígyózó verssorok hízelegnek fülemnek. Dutka Ákos kétségtelenül ügyes artista. Lantját, ha kell, ecsettel és zeneszerszámmal toldja meg. Színesen vibráló szavak önmagáért való zenéjétől, tökéletes szómuzsikától, verssorok zengő tűzijátékától ittasodik meg. Akarja a zenét.”8 Aki kevéssé is ismeri Kosztolányi kritikáit, könnyen rájöhet, hogy mindezek után mit s miért kifogásol mégis Kosztolányi. Dutka a poézis és zene korabeli szintézisre törekvésével, annak az új áramlatnak az elsődlegességét hirdette, melyet először Verlaine fogalmazott meg („de la musique avant toute chose”), s amely zene és poézis elválaszthatatlanságával elutasítani igyekezett „minden bárgyú és lapos” prózaiságot. Kosztolányinak A Hétben megjelent, talán leginkább mértéktartó kritikája azonban a zene keresése közben a megtévesztő külsőségek sajnálatos elszaporodását is szóvá teszi, melyek révén szerzőjük olykor „mérges és lápos bozótokba tévelyedik, s tarka külsőségekért feláldozza a vers daloló lelkét, a gondolatot”. Innen aztán gyakorta a modorosság vagy a jelzők gyakori ismételgetése, melyek szerzőjüket nemritkán a melankólia – Dutkára amúgy is jellemző – borongós hangulataiba kötik. Dutka új veretű sorai, trouvaille-jai mellett Kosztolányi szólt a lágy, finom formaművészről, s halk, nem harsány, őrködő ízléséről, melyek igazi poétát sejtetnek. „Finom fekete lant, ezüstös húrokkal: ez Dutka Ákos lírája, melankólia lengi át mint a Sebes-Köröst őszi alkonyaton” – ahogyan a jó barát és lelki társ Juhász Gyula is jellemezte.9 „A fekete lant jelképezi azt a nagy és állandó melankóliát, amely Dutka verseiben borong, az ezüstös húrok azokat a rokonszenves, lágy melódiákat jelzik, amelyek e kötetből szívünkbe csendülnek (…) Dutka érzése igen erős, képzelete igen dús: poéta a javából. Ha valakihez, én Kölcseyhez hasonlítanám, az én kedves, nagy költőmhöz, mert rokon az ő rokonszenves, mély elborulásuk és dallamos szívük.”10

Ugyanakkor 1908 tavaszán Kosztolányi – Ady Vér és aranyáról írott igen dicsérő kritikáját követően,11 ám már A Holnap megalakulását megelőző szervezkedések (s attól való személyes távolmaradása) idején – egyéb dolgokra is kitér. „Néha, mikor elfelejti a kis és nagy kátét, a revüket és főleg azt a poétát, akinek szemmel láthatólag nyomában jár, félöntudatlanságában, álom és való közt ringatózva sikerül egy-egy igaz hangot megütnie önmagáról is, tud egy csipkefinom, boszorkányos hangulatot lerögzíteni. (…) Bánt ugyan, hogy a Szajna partján termett ő is, s az új idők »szomorú« új dalaival akar betörni (…) azonban ezek ellenére is annyit és oly ízléssel ád magából, hogy bűn lenne mosolyogni bombázó, hangzatos szavain és szalonkabátos, de telivér magyarságán.”12

Annyi bizonyosnak látszik, ahogyan Juhász később, a Szeged és Vidéke hasábjain ismételten állást foglalva Dutka mellett, megjegyezte, hogy „a sokat vitatott és igazán még nem méltatott” kötet esetében a vita a versek mellett – melyek közül néhányat „jogos nyugalommal és büszkeséggel sorolunk a magyar verses költészet legszebb, legőszintébb és legmélyebb harmóniákat sejtető versei közé…”13 – másról is szólni látszott.

Ady 1908 áprilisában ír (elmaradásaiért is mentegetőzve) levelet Fenyő Miksának Érmindszentről, s ebben említi: „A Dutka könyvéről is írok, ha tudok, a jövő számban”.14 Ugyanezen a napon Juhásznak írt levelében – feltehetően a pesti kritikai visszhangokra utalva – írja: „Dutkát ne engedd elkeseredni!”15 Ady részéről hamar megszülethetett az ígért ismertetés, mert Fenyőnek írott május eleji levelében már visszakéri az írást, javításokért, s hogy még jobbra cserélhesse.16 Júniusban aztán már Osvátot sürgeti Párizsból: „Itt van három vers, és Dutka-kritika, mely most már jöjjön.”17 Az elismerő kritika végül csak 1908 nyarán jelenhetett meg. Ebben írja Ady Dutkáról, hogy: „A füzesekből a városba oltott legény ő, megnemesedett szomorúfűz. Tolmácsa a gyönyörű éltető vagy teremtő krízisnek, melybe végre a félig ázsiai magyar lélek jutott”, s egyúttal leszögezi: „A föld meg a város ama ritka könyvek közül való, mely okvetlenül dokumentum-rangra jut.”18 Ady mint recenzor, kettejük költészetének párhuzamaival kapcsolatosan a korábbi kritikákra is válaszolva, nyíltan közli: „Az már igazán nem a literatúra titka, hogy ki érkezik valahova előbb, zajosabban és hatóbban. Valóság és ismerni való tény, hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem volna más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki. De több, s nálunk magyaréknál pláne több, sőt sok, mert lelkében van s dalol a krízis, mely az egész magyarság belső krízise. Dutka Ákos talán nem eléggé a magáé, de határozottan a mienk, érték, akit be- és le kell jegyeznünk.”19

A Nyugat – bár később minden kötetéről közölt recenziókat, s verseiből is publikált párat – igazából mégsem fogadta be, s Vezér Erzsébet szerint Ady fentebbi kritikájából kicenzúrázták azt a fontos mondatot, mely a pályatárs elismerését nem csak az ő, de az egész Nyugat nevében kívánta nyomatékosítani: „A Nyugatnak kötelessége azt is honorálni már, aki vele egy irányban akar nyugatra fordulni”.20


A szerző további írásai

 arrow2 / 8 arrow

impresszumszerzői jogok