Barabás Zoltán
Gyáva voltam? (A Nietzsche-dagerrotípiákból)
Lassan halálba
álmodom magamat.
Pedig álmainknak
épp az az értékük
és értelmük,
hogy bizonyos fokig
kompenzálják
e holdkóros
földi világot,
az élni gyávákat
s a halni
félőket.
Gyáva
voltam?
Ijedelmes?
Vagy csak engedetlen?
Azt, hogy vágyaim
és értelmem számára
sekélyesen kiismert
egyént hagylak
itt, már nem
bánom.
Bennem
mindenki
az istenölőt
látta.
Ha ő halott,
akkor a világ
az erős
férfiak
álma
marad?
De
meddig?
Ezt kérdeztem
a fejedelmektől is,
akik közül néhányan
már sosem ismerik fel,
hogy a magány
megporhanyít…
a magány
kikezd.
Barna
éjszaka készül.
Most, hogy lélek szerint
fegyvertelen
maradtam,
Madárcsontú
Anyám,
oldozz le
engem a keresztről,
oldozd le rólam
földi árnyamat,
…hagyd, hogy elernyedt
kis testével
betakarjon
az utolsó
szó.
Jó éjszakát.
(A kiemelt szövegrészek Nietzschétől valók)