Gittai István
A morfondírozás öröméről
Borotválkozás közben azon morfondírozom, hogy:
tényleg fikció, magyarán: kitaláció, elmeszülemény,
koholmány, agyrém-e az álom. A valóságban nem létező
tény-e, esemény-e az, ami álmomban lezajlik? Mármint hogy
égszínkék cseresznyeszemek csilingelnek a szélben,
s hogy jégmadarak szövik a vitorlát nagyanyám háza tetején.
én ugyanis akár eskü alatt is tanúsítani merem, Isten és ember
színe előtt, hogy az illegő-billegő cseresznyeszemek igenis
égszínkék csilingelésűek, s hogy a jégmadarak csőrükben
a fonállal arról csivitelnek, hogy hogyan is fogják majd
nagyanyám házát tűzön, vízen átnavigálni.
Nos, ha nem csak fikció, akkor mi fene még az álombeli zajlás?
Mivel úgy gondolom én, hogy e földön minden lelemény
Őssejtje az álom, e szószaporítást itt abbahagyom,
s visszaidézem magamnak a kék csilingelésű cseresznyét
és a jégmadarak csivitjét a fehérre meszelt vályogház tetején,
mert hogy az énnékem annyira, annyira jó.
(Szertelen napló 4. Részletek a versciklusból)
