próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Merényi Krisztián

Sorvadásra várva

Amint átérnek a horvát határon, Bujtor Jakab felsóhajt:
– Huh! Ilyenkor rendesen beleül a stressz a gyomromba! Gyerekek, végre jöhet a szerpentin!
Felesége, Ilona, serdülőkorú Paktátum fiát és Zselatiny lányát igyekszik ráhangolni a nyaralásra.
– Nézd, Paktika, azt a ronda autópályát! Mi a hegyekről fogjuk látni a tengert!
Bujtor az alkoholmentes sörtől aprókat böfög, Zselatiny a második Daedalont kapja be. De hiába kapta be Zselatiny a pirulát, hiába magyarázott olyan lelkesen Ilona, és hiába böfögte ki az alkoholmentes sör gyomorsavas gőzét Bujtor, mert egy keskeny kanyarnál a szakadékba zuhannak. Az autó nem robbant fel, ám a család összes tagja elhalálozott. Tucatnyi autó hever a környéken.
Bujtor nővére, Dalosné Vera – mint még cselekvőképes, közeli rokon – értesül az esetről. A helyszínen Prűgy Zorán magyar származású ügyintéző segít neki.
– Üdvözlöm! Ön a Bujtor-hozzátartozó?
– Én vagyok!
– Meg kell beszélnünk az első lépést!
– Rendben, de mielőbb haza akarom szállíttatni őket!
– Nem olyan egyszerű, előbb a formaságok, utána várni, várni és várni.
– Mi a csudára?
– A sorvadásra.
– Micsoda?… Na ne vicceljen!
– Figyelje csak meg azokat a táblákat!
– Ja, ott lent… Látom.
– Tudja, mi van azokra írva?
– Nem én.
– Az, hogy kérem, ne rángassák a holtakat! Elsorvadásuk előtt tilos kierőszakolni a testeket! Azt hiszem, nem szükséges különösebb kommentár.
– Püspökkenyér legyek, ha értem!
– Várni kell akár éveket is! Haza lehet menni, majd érdeklődjön telefonon. Úgy kényelmesebb, felárért én is hívhatom önt. Ha alkalmasak a kiemelésre, azonnal szólok, azután legfeljebb egy-két hét…
– Miért fontos megvárni a sorvadást?
– Etikai okokból. Nem stílusos szétszedni az amúgy is sérült gépjárművet. Magát a holttestet pedig tilos megcsonkítani vagy randa módon kierőszakolni. Ráadásul törvény van rá, hogy az autót tetemestül a helyén kell hagyni elrettentés céljából. Hiába írják ki, hogy vezess óvatosan. Bezzeg, ha látják a roncsokat és érzik a rettenetes bűzt...
– Nem, nem és nem! A konzulhoz megyek!
– Semmi köze ehhez. Egyedül mi tudunk segíteni!
A következő tavasszal, a baleset után nyolc hónappal Vera felhívja Zorán urat.
– Üdvözlöm, én vagyok, akinek a hozzátartozói…
– Hölgyem, ne is folytassa! Fogalmam sincs… tudja, hány eset van? Kérném az azonosítószámot!
– 12 897.
– Várjon csak! Őket már elvitték… Kisériék?
– Bocsánat, 12 997.
– Az más. Még a helyükön vannak.
– Drága Zorán úr, ugye szépen sorvadnak? Van valami belátható idő, amikor…
– Érdeklődjön szeptemberben, még nagyon erősek. Feljegyezték ugyan, hogy a kis Zselatiny lánynak kilóg a keze, de az csak a természetes belső mozgástól lehet. Az előmerészkedő kezecske mindenképp jó jel!
– Köszönöm, majd hívom.
Dalosné Vera elbizonytalanodik, talán már fel se hívja többé Zorán urat. Már gyanúsan hatottak vissza a reklámok: „Utazzon szerpentinen, nincs autópályadíj, de van gyönyörű táj.”
Dalosné Vera zavarodottan arra gondolt, hogy ez nem lehet más, mint egy álnok manipulációsorozat.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok

Trafic.ro - clasamente si statistici pentru site-urile romanesti