művészet
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Szabó Attila

Beavatkozás

„a világ egyenlő azoknak az ismereteknek az összegével, amelyekkel a világról rendelkezünk.”*

A Földön az élet megjelenése után szinte azonnal megkezdődött a szerves élőlények kolonizációja. Az ősóceánban élő egysejtű organizmusok telepeket alkottak, és rokonaik ezt az életformát a mai napig őrzik. Számos rovarfajnál is – hangyáknál és más hártyásszárnyú rovaroknál – megfigyelhető a bonyolult kommunikációs jelrendszerre épülő, szigorú hierarchikus társadalmi struktúra kialakulása. Ez a hierarchia, amely alapvetően biológiai szisztémán alapszik, párhuzamot mutat a hindu filozófia kasztrendszerével, ahol ugyan a genetikai alapkészlet azonos, mégis már a születésük előtt determinálja az egyedek pozícióját a rangsorban. A növényevő állatok, számos madár- és halfaj is falkákban, rajokban élnek, mivel a nagy egyedszám megfelelő biztonságérzetet kínál a csoport tagjainak. A táplálékláncok csúcsán álló ragadozóknál – ezzel ellentétben – jóval ritkábban találkozunk hasonló társadalmi formákkal. Kivételes és talán legismertebb példával a kutyaféle ragadozók – azok közül is a farkasok, hiénák és dingók – falkarendszere szolgál. A macskaféléknél az oroszlánok élnek egyedül a farkasokéhoz hasonlítható, fejlett társadalmi csoportokban; szervezetten vadásznak és a zsákmány elfogyasztásának is megvan a maga sorrendje. A tudatosan szervezett, csoportos vadászat jellemző a legtöbb cetfajra is. Vagyis a sikeresebb túlélést, a genetikai állomány legjavának továbbörökítését biztosítja a kolonizáció. És ebből a szempontból lényegtelen az, hogy a szervezettség vegetatív, kódolt vagy tudatos stádiumáról beszélünk, ha ugyan beszélhetünk ilyen szintű különbségekről.
A főemlősök, majd az ember megjelenése átrajzolta az addigi viszonyokat. Az eszközhasználó élőlény igen fejlett társadalmi rendszerben élt, az azzal járó kifinomult kommunikációval bírva. Így élőhelyének leghatékonyabb vadásza lett, maga javára formálta környezetét és rendelkezve az idő felismerésével – vagyis a folyamatosság érzékelésével és önmaga mulandó voltának tudatában – a tartalékolás és felhalmozás igénye is megfogalmazódott benne. A konformista ember ezzel öncélúan, jócskán beavatkozott az ökonómiai harmóniába, és ezt az élőlények közül egyedüliként tette, mivel az élettől független természeti erőket figyelmen kívül hagyhatjuk esetünkben.

Kíváncsiság

A megismerés igénye, illetve annak különböző formái a helyváltoztatásra képes élőlények mindegyikénél megfigyelhetők, vagyis kevésbé emberi jellemző. A megismerés tapasztalást eredményez, a tapasztalatok halmozása és reflexív használata pedig elengedhetetlen követelménye a fejlődésnek. Minél bonyolultabb egy idegrendszer felépítése, annál több tapasztalásra, vagyis annál hosszabb időre van szüksége kifejlődéséhez. A funkcionális élethez szükséges tapasztalás megszerzése után – vagyis az ivarérettséget követően – lassul a tapasztalás beépülésének ideje, és ez fordított arányosságot mutat az újabb tapasztalatok megszerzésére irányított figyelem mennyiségével. Egyszerűen magyarázható ez a folyamat az idegközpont sejtjeinek öregedésével járó fiziológiai sajátossággal. A létfontosságú tapasztalatok birtokában már minden további megismerés nélkülözhető, jóllehet további, hasznosítható eredményeket rejthet. Az ezek megszerzésére irányuló törekvések már csak igen kevés fajta jellemzői, és ezek a populációk leginkább szervezett közösségekben élnek.

Fantázia

A mindennemű beavatkozásra önmagát feljogosító ember motivációs bázisa mára nem a létfenntartás, nem is a megszerezhető komfort elérése, hanem a kíváncsiság. A szüntelen megismerési vágy, amely jóval meghaladja a funkcionális életvitel támasztotta elvárásokat. Az egyéni szükségleteken túlmutató megismerésekből származó tapasztalatok rendszerezése és értékelése a különböző tudományok feladata. A birtokunkban levő ismeretek hasznosítása pedig személyes evidencia, de a hiányos ismeretek megalapozottság nélküli kiegészítése vagy a minden valós ismeret nélkül fejlesztett elmélet – fikció – generálása is idegközpontunk és egyben emberi létünk kizárólagos sajátossága. Talán az álomkutatás előrehaladásával kézzelfogható eredményeket kaphatunk a különböző kísérleti állatok álmainak szerkezetéről. Ezekből majd következtetni lehet – elmúlt életük teljes ismeretében – arra, hogy csak valóban megtörtént emlékképekből építkeznek-e az álmok, vagy fikciós összetevőket is tartalmaznak.

* Michel Houellebecq: Elemi részecskék. Fordította Tótfalusi Ágnes, Magvetõ Kiadó, 2001.


A szerző további írásai

1 / 3 arrow

impresszumszerzői jogok

Trafic.ro - clasamente si statistici pentru site-urile romanesti