kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Lakatos Artúr

A falusi világ viszonyulása az első világháborúhoz

A romániai kommunizmus 1989-es bukását követően a román történetírás egységes irányzatot képviselő jellege is megszűnt, a kiszélesedett skálájú kutatási lehetőségek, a vélemény szabadabb kifejezése meglehetősen tarkává tette. Habár mind a mai napig megtörténik az is, hogy „komoly” munkaként elkönyvelve a legprimitívebb nacionalizmus gondolatvilágával és kifejezéseivel ellátott könyvek is megjelennek, akad azért elég sok üdítően mérsékelt, színvonalas munka is. Ezek közé sorolható Eugenia Bârlea könyve (Perspectiva lumii rurale asupra primului război mondial, Editura Argonaut, Cluj-Napoca, 2005, 315 o.), mely az első világháború korabeli erdélyi román falusi élet képét vetíti az olvasó elé.
A könyv első fejezete a XIX. századközép erdélyi társadalmi, gazdasági viszonyait mutatja be, különös gondot fordítva az agrárviszonyokra. Nem hanyagolja el a bank- és népbankrendszer fejlődésének bemutatását sem, az erdélyi románság fejlődését, a demográfiai mutatók alakulását a kivándorlások, járványok és elhalálozások tükrében. Ezekkel párhuzamosan az akkori, a Monarchiában kisebbséget képviselő Román Nemzeti Párt stratégiáját is elemzi. Aki egyáltalán nem ismerné a XX. század eleji erdélyi román társadalmat, a bemutatásokon keresztül könnyen megismerheti. A parasztság életkörülményei alfejezet bármilyen akadémiai szintű tanulmánykötetbe is beillene, akárcsak a Munka és ünnepnapok c. fejezet. Magát a stílust sajátos, derűs humor jellemzi, főleg írott visszaemlékezésekre fekteti a hangsúlyt, és mindeközben nem minősíti se pozitívan, se negatívan sem a magyar, sem a birodalmi politikát. Ennek, a társadalmi élet bemutatásának szentelt fejezetnek a keretén belül a parasztság életének bemutatására szánt alfejezetek nagyobb teret foglalnak el, mint mondjuk azok, melyek a papság vagy a középosztály életmódjának ismertetésével foglalkoznak.
A második fejezet címe A román falu helyzete a háború éveiben. Itt a szerző sok levéltári anyagot használ, melyek a román állami és egyházi levéltárak anyagából származnak. Mind statisztikai, mind pszichológiai szempontból elemzi a rekrutálás, háborús költségek hatásait az emberek életére. Érzékenységet mutat a paraszti gazdaságok helyzete iránt, nemzetiségtől függetlenül szó van magyar és román parasztokról egyaránt. Az erkölcsi téren beálló változásokat különösen kihangsúlyozza, ezeket jól közelíti meg. A háború és ezen keresztül a halál közelsége a frontra kerülő katonákat egyrészt megkeményíti, másrészt a holnap bizonytalanságának tudatában mindenki intenzívebben igyekszik élni. Ennek következtében az erkölcsök megromlanak, a szexuális élet és az alkoholfogyasztás intenzitása megnő. Ezeket a szerző általános jelenségekként fogja fel és így is próbálja érzékeltetni.
Szakmai szempontból értékes a román papság háborúhoz való hozzáállásának elemzése. Ez távolról sem volt egységes, a görög katolikus és pravoszláv egyházak papjai közül többen is híveiket hazafiasságra, a Monarchia iránti hűségre buzdítják, mások ennek épp az ellenkezőjét teszik az irredenta eszmék felkorbácsolásával. Külön alfejezet szól a háborúban elesettekről, A falusi elit és ennek áldozatai az országért címmel.
A harmadik fejezet a Háború és halál címet viseli, és antropológiai elemzés jellegű. A szerző itt van igazán elemében, kiderül, hogy mennyire jól dokumentált és mennyire jól ismeri a román paraszti mentalitást. A könyv összességében véve ez az első olyan fejezet, melyben az analógiákat nem a különböző erdélyi etnikumok, hanem az összrománság keretén belül keresi. Ennek oka valószínűleg az, hogy nem konkrét anyagi, hanem a mentalitás szintjén fellépő problémát tárgyal. Általánosítva mutat rá arra, hogy míg a természetes elmúlás esetén a beletörődés, addig a hirtelen fellépő, erőszakos halál esetében a félelem az emberi psziché jellemzője. Értékes egyház- és vallástörténeti szempontból az a két alfejezet, mely A tábori pap és tevékenysége, valamint Az egyház és a háborúra vonatkozó diskurzusa címet viseli.
A negyedik fejezet A román katonák fogságban címet viseli, természetesen az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében harcoló, fogságba eső román katonákról szól. Ebben a fejezetben legfőképp az oral history módszereivel dolgozik, annak ellenére, hogy ő maga nem találkozhatott az idézett személyekkel. A főbb források ez esetben a visszaemlékezések, naplók, levelek, és nem marad el a népi folklór sem. Ezek az orosz, olasz vagy akár nyugati fogságba esett román katonák univerzumát elevenítik meg, azok mindennapjaiból, tevékenységeikből, gondolatvilágukból adnak ízelítőt. Éppen úgy helyet kap benne a mindennapi kétkezi munka, például a mezőgazdasági tevékenység, mint egyes szellemi szintű jelenségek, például a hadifoglyok nacionalista vagy bolsevik eszmerendszerhez való viszonyulása.
Az ötödik és egyben legutolsó fejezet a Nagy Egyesülés címet viseli. Ez az az esemény, amit a mindenkori nacionalista román történetírás a legszívesebben kiemel és hosszasan elemez, no nem annyira kritikai hozzáállással, mint felsőfokú díszítő jelzők és pátoszteljes ömlengések tömkelegével. A szerző ez esetben úgy kerüli el a máskülönben elkerülhetetlennek tűnő csapdát, hogy ezt az eseményt a kor többi történésének keretébe helyezi. Fő gondolata az, hogy míg a háború végén a Monarchia felbomlását követő zűrzavarban a legtöbb forradalom baloldali jellegű volt, az erdélyi románság esetében a kollektív érzés a nacionalizmus, a nemzeti eszme irányába mozdult el. Az elégedetlenséget a spanyolnáthajárvány is fokozta. Szerinte a megmozdulásokat elősegítették a magyarok által a román lakosság ellen elkövett atrocitások, ugyanakkor rámutat arra is, hogy a legtöbb esetben a román megmozdulások is egyszerű rablás céljával történtek, és a magyar arisztokrácia, valamint a tehetős zsidóság ellen irányultak. Az ilyen kényes kérdésben igyekszik nem általánosítani és a képet a valóság objektív bemutatása érdekében árnyalni. Ír például arról is, hogy a partiumi románság elleni atrocitások elkövetői között nemcsak magyarok, hanem románok is voltak. A gyulafehérvári népgyűlésről a legvégén ír – első és utolsó ízben a munka során –, megilletődve, pátoszteljes hangvétellel, anélkül, hogy túlzásokba esne.
Összességében véve az egész munka olvasmányos és jól dokumentált. Végigvonul rajta egyfajta derű, mely a negatív események olvasatát is megkönnyíti, elfogadhatóbbá teszi. Sok folklórszöveget használ, ezeknek, a dokumentáció mellett, hangulatkeltő szerepük is van. A könyv nagy előnye az, hogy tónusa eltér az eddigi román történetírás sablonos hangvételétől. Nem a dualista kor magyar arisztokráciája ellen íródott panaszkrónika, az eseményeket, jelenségeket inkább magyarázza, mint minősíti. Bármilyen nyelvre lefordítva értékes információforrás lehet bárki számára.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok

Trafic.ro - clasamente si statistici pentru site-urile romanesti