Gaál Botond
Debreceni ajándék a magyar kultúrának. Kálnási Árpád cívis szótára
Bizony előfordul velünk, hogy nem figyelünk kellőképpen arra, milyen
nagyszerű alkotó emberek élnek körülöttünk. Emiatt én magam is bánkódom,
de nincs idő a lamentálásra, mert most fontosabb dolog vonja magára a
figyelmünket. 2005-ben megjelent ugyanis Kálnási Árpád Debreceni cívis
szótára. E feletti örömömet szeretném megosztani a református
közvéleménnyel, főként a Tiszántúlon, de az egész magyar nyelvterületen.
Több minden késztet erre.
Kálnási Árpád tanártársam volt a Debreceni Református Kollégium
Gimnáziumában. Ő magyar– történelem szakos, én pedig matematika–fizika
szakos tanárként végeztük munkánkat. Nyilvánvalóan látszik, egymástól
távol eső szakokat tanítottunk. Ennek ellenére belső késztetést érzek,
hogy írjak a cívis szótáráról. Mert még más is összeköt bennünket! Ő
tősgyökeres szatmári ember, én pedig beregi születésű vagyok, aki a
szatmári tájakon nőttem föl. Az ottani emberek beszéde mindkettőnknek
anyanyelve.
Miért hangsúlyozom ezt? Azért, mert a mi szatmári anyanyelvünk a 20.
század első harmadában a nyelvtudomány érdeklődésének középpontjába
került, s ez az esemény kapcsolatban van a mi „szíp debrecenyi
beszídünkkel”, amelybe diákként és tanárként mindketten egyaránt
belenőttünk. A történet úgy kezdődött, hogy a Debreceni Egyetemen
1931-ben megüresedett a magyar és finnugor nyelvészprofesszori állás, s
erre meghívták a szatmári származású Csűry Bálintot, a Kolozsvári
Református Kollégium nyelvésztanárát. 1932-ben foglalta el katedráját.
Ekkor ő már híres nyelvész volt, éppen ez idő tájt készítette a
Szamosháti szótárt, a magyar népnyelvkutatás gyöngyszemét. Ebben a több
mint ezer oldalas műben Csűry öszszegyűjtötte a szatmári vidék
népnyelvének szókincsét, sőt fölkutatta még a Szatmárral határos részek
nyelvjárását is. 1936-ban lett készen e nagy művével. De ekkorra már a
Debreceni Egyetemen is egy komoly nyelvjáráskutató iskola alakult ki
Csűry Bálint körül. Tanítványai buzgón kutatták a magyar népnyelvet,
néhányan a debrecenit. A neves és tekintélyes professzor ekkor vetette
föl egy Debreceni cívis szótár elkészítésének tervét. Grandiózus terv
volt, amely magába foglalta az élő nyelv teljes szókincsét, a történeti
anyagot, kitekintéssel volt a teljes debreceni múlt írott és íratlan
nyelvi szókészletére. – Közbevetve megemlítek itt két nevet, mindketten
ebből a Csűry-iskolából kerültek ki. Az egyik Pethő József tanárunk,
akivel együtt dolgozhattunk mindketten a 70-es években a Református
Gimnáziumban. Ő a debreceni tímármesterség szókincsét dolgozta föl
doktori disszertációjában Csűry Bálint irányításával. A másik
Csűry-tanítvány Balassa Iván néprajztudósunk, aki szintén a Református
Gimnázium diákja volt Debrecenben. – Az ígéretes indulás után hirtelen
megtorpanás következett, mert Csűry Bálint 1941-ben váratlanul meghalt.
Az „iskola” szelleme azonban tovább élt. Debrecenben nem felejtették el,
hogy Csűry tervezett egy Debreceni cívis szótárt. Ez a gondolat
évtizedeken át csak az emlékek búvópatakjában élt, és egyszerre csak az
1980-as években ismét a felszínre bukkant. Éppen akkor, amikor egy erre
alkalmas nyelvész támadt. Ez volt Kálnási Árpád! Fiatal éveiben már több
szatmári járás nyelvi anyagát feldolgozta. Így a vidékünk magyar
nyelvjárásainak érett tudósaként, éppen a negyvenes éveiben járva,
fölvállalta a lehetetlent: elkészíti a Debreceni cívis szótárt! Miután
mindezt eldöntötte magában és tudományos gondossággal körülhatárolta a
feladatot, a Debreceni Egyetem docenseként tanítványaival hozzálátott a
munkához. Nyilvánvalóan Csűry eredeti elképzelésének megvalósítása már
nem volt lehetséges. Hogy mennyire bonyolult és nehéz kérdés volt a
szótár anyagának körülhatárolása, és Kálnási Árpád miért éppen úgy
döntött, ahogy döntött, azt ő maga mondja el az előszóban. Az adott
történelmi kor már nagyon megváltozott a félévszázaddal korábbihoz
képest. Itt-ott nyomokban azonban még mindig föllelhetők voltak az „élő
források”, akiktől összegyűjtötték a cívis nyelvjárás meglévő kincseit.
Végül több mint 15 év munkája révén létrejött a Debreceni cívis szótár,
amelyet a szerző így határozott meg: „XX. századi élőnyelvi anyagot
tartalmazó városi népnyelvi szótár.” Mintegy 25 ezer szócikket
tartalmaz. Ez tekintélyes mennyiség!
A magyar tudományos élet szakfolyóiratai és a helyi sajtó is hírt adtak
erről a jelentős eseményről. Legalább öt ismertetést és méltatást
olvastam. Egyházi körökből származó méltatásról ez ideig még nem
hallottam. Mivel azonban a reformátusságnak egyik történeti
fellegvárában készült a szótár, szükségesnek és illőnek látszik, hogy az
eddigi értékeléseket egy sajátos szemszögből íródott ismertetéssel,
illetve méltatással egészítsük ki. A szerző is és az ügy is megérdemli! –
Valamennyi említett méltatás idézi Csűry Bálint eredeti tervének egy
lényeges szakaszát, mi sem kerülhetjük ki: „Ezzel olyan célt tűztünk
magunk elé, mely a magyar nyelvjárásbúvárlatban egészen új. Kétségtelen
ugyanis, hogy Debrecen, ez az ősi cívisváros és régesrégi művelődési
gócpont a vele kapcsolatban álló területek népnyelvére, népi kultúrájára
rendkívül sokoldalú hatást gyakorolt. E hatás mérvére nézve csak
föltevéseink lehetnek. Ha azonban kezünkben volna ilyen debreceni
szótár, akkor ez a hatás megfogható és fölmérhető lenne, akkor pl. a
szamosháti szókincsre nézve már lehetne öszszehasonlításokat tenni.”