kultúra
« Vissza

Radványi megvakulásának valószínű okáról

Radványi Géza (1907. szeptember 26., Kassa – 1986. november 26., Budapest) filmrendező, forgatókönyvíró, Kossuth-díjas. Márai Sándor öccse. A nagypolgári család neve Grosschmid volt; az apa neves kassai ügyvéd, amikor látta, hogy fiai művészeti pályára lépnek, azt mondotta: ha pojácák lesztek, rendben, de ne az én nevem alatt csináljátok; így és ekkor vette fel Sándor a Márai nevet, az apa keresztnevét viselő Géza pedig a Radványit. Egymáshoz való viszonyuk minden volt, csak éppen testvéries nem.

Sokan emlékezhetünk még az 50-es évek elején – az emlékezetekben még elevenen élő háború után öt-hat évvel – a falusi mozikban is bemutatott, Radványi Géza rendezte Valahol Európában c. filmre. Volt benne egy jelenet, amikor a csavargó gyermekbanda törvényt ül a várúr felett, és akkor az egyik kópé kisfiú elmondja a sokunk emlékezetében mindmáig eleven szavakat: „könyörgöm, akasszuk fel.”1 Azt mindmáig nem tudhattuk, hogy a velencei fesztiválon neki szánták a nagydíjat ezért a filmért, de a magyar kormány a követségeken keresztül megakadályozta a díj odaítélését, mondván, nem ez az igazi új magyar film.2 Radványi elhagyta az országot 1947-ben, és Nyugaton dolgozott tovább, s így a német filmgyártás nagy lajstromán olvasható számos általa rendezett film címe.
1942-ben Radványi feleségével, Tasnády-Fekete Máriával3 Olaszországban filmezett, az Inferno geallo (szó szerint: zöld pokol; magyarul: Fehér emberek) c. filmjét rendezte: egy dzsungelben lejátszódó orvosi történetet, amelyben az orvos meghal; a szokásos, jól bevált könnyfakasztó történet. A bemutató előtti este a filmes társaság egy ostiai halász-vendéglőben tengeri gyümölcsöt borral locsolva ünnepelt, s a Piazza Venezián arab kumiszpálinkával zárták az ünnepséget. Ami és ahogyan ezután történt, arról két leírásra hivatkozhatunk. Lőrinczi Lászlónál4 ez olvasható:
„A háború idején a feleségével, Tasnády-Fekete Máriával együtt Olaszországban filmeztek. (Erre emlékszem.) 1943-ban mindketten súlyosan megbetegedtek. (Erről is hallottam-olvastam annak idején.) Egy trópusi láz támadta meg őket, amelynek az volt az egyik furcsa tünete, hogy az arcuk megmerevedett. Hazatértek, kezelték őket, a felesége meg is gyógyult, de neki erősen veszélyben forgott a látása; ez így tartott egy évig. Az ostrom idején – orvosság és kezelés híján – meg is vakult, és csak 1945 májusában kezdett újra látni.
Júniusban valaki csengetett. Kiment – az ajtó előtt Márai állott. Hónapok óta nem találkoztak. »Szervusz« – mondta Radványi. »Mi az – kérdezte Márai –, te látsz«? „Igen.« »Akkor szervusz«, és elment.”
Ez az ajtó előtti jelenet ugyanígy olvasható szó szerint Gervay Anna riportjában is.
Lőrinczi Lászlótól még a következőket tudhattam meg, telefonbeszélgetés útján: 1943 őszén Tasnády-Fekete Mária részletesen beszámolt a Délibáb című színházi lapban a történtekről; a lap dátuma szerint a Mussolini félreállítása utáni időre lokalizálható, miután Radványi és felesége Velencén keresztül hazatér(hetet)t Budapestre.
Simon V. László leírásában5 pedig ez olvasható, röviden összefoglalva:
A kiadós ünneplés után döbbenetes a felébredés reggel: „Mária! Megvakultam! Azonnal telefonálj a portára.”Az orvos jött, utána mentőautóval a kórház következett, ahol kétágyas szobába kerültek. Az elvégzett vizsgálatok után teljes a tanácstalanság. A professzor részletesen kikérdezi Radványit. Mikor a tengerparti vacsoráról esik a szó, a professzor a baj okát azonnal a tengeri gyümölcs fogyasztásában jelölte meg. A leírás szerint Radványinál rendkívül magas vérnyomást is mértek. Gyomormosást és vércserét rendelt el a professzor. A vérnyomása normalizálódott, és Radványit nemsokára fény-árnyékot képes észlelni, felesége azonban erőtlen, hosszú hónapokig magatehetetlen, férjének kell a szemhéjait is lecsuknia elalvás előtt. Nyolc hónap után, májusban hagyták el a kórházat. A feleség rendbe jött, de a szemhéj- és arcizmokat mozgató ideg enyhe bénulása maradandó maradt, ami pontot tett színésznői karrierjére. Radványi látása soha nem tért vissza teljesen. A házaspár anyagilag teljesen kimerült, minden pénzüket felemésztette a kórház. Ezután Budapestről küldött pénz, valamint értéktárgyaik (a feleség ékszerei) eladása révén sikerült a hazautazás költségeit fedezni.
Mi okozhatta Radványi megvakulását és a feleség arcidegbénulását? – ez lenne a kérdés. A Lőrinczi Lászlóval folytatott beszélgetés nem eredményezett újabb, továbbvezető adatot; sem Simon V. Lászlóval, sem könyvének kiadójával nem volt lehetséges kapcsolatba lépni: a kiadó megadott telelefonszámán nem létezik előfizető. A fennebb olvasható „trópusi láz” ügyében konzultáltam a hamburgi trópusi betegségek intézetével, a válasz: nem ismeretes olyan trópusi megbetegedés, ami kapcsolatba hozható lenne a megnevezett tünetek alapján a látóideg és arcideg bántalmával. A mérgezések berlini központjában (Giftzentrale) arra kerestem választ, hogy a Simon által leírt professzori vélemény szerint milyen tengeri gyümölcs okozhat(na) ilyen tüneteket. A válasz itt is egyértelmű: nem ismeretes olyan tengeri gyümölcs, amelyik embernél mérgezést okozna.


1 / 2 arrow