kritika
« Vissza

Tudjon-könyv

„Minden kezdő boszorkány álma
a lassú, tökéletes ívű ovális körmenet
a Sárkány körül a tükör tó felett”
(Gergely Edit: A boszorkánymester)


A könyv címe férfira utal, nem is értem, pontosan miért van férfi-címe a Soari Júliáról szóló történetnek. A borító grafikája valami ősit és időn kívülit juttat eszünkbe, a korszerű tipográfiával együtt azonban ez már 21. századi harmónia.
Már az Első rövid előhangban megjelenik az erőteljes képeket felvillantó kihagyásos technika, s reménykedik a recenzens-olvasó, hogy így lesz ez végig, de nem, bár hatékony eszköze ez a feszültségteremtésnek, amellyel a szerző egyből elemeli olvasóját a hétköznapok szilárdnak tűnő talajától, más, kevésbé megszokott valóságok felé. A szorongás ellentételezéseként megjelenik az erős érzékiség, az érzékelés gazdagsága, amely többnyire nagyobb bajoktól is képes megmenteni az embert, kivéve ha nem, mint most.
A Második előhang, az Elfelé címet is viselő szöveg talán a legversebb az egész kötetben. Soari Júlia búcsúzik benne szerelmes mesterétől.
Aztán megjelenik a veresember, szélesre tárulnak a pornográfia kapui, a nemi- és egyéb vágyaktól gyötrődő Soari Júliát látjuk. A praktikáinak hatástalanságán tűnődő boszorkánytanonc mesterének figyelő tekintetével találkozik, amint letörli a fürdőszoba tükréről a párát. Tiszta horror. Rontás. Mit poetizál át Gergely Edit? A kérdés A kocsmajárás című szövegrész okán horgad fel. S ha már eljutottunk a szóhasználatig, hát az valóban kedves, sajátos, egyéni és archaikus, tájszavakkal és szlenggel, néha fülsértő durvasággal ott, ahol a legkevésbé várnánk: kellne, összecsomag, innet, kicsipi…
A baj ott kezdődik, hogy az apahiányban szenvedő túlérzékeny szökevény boszorkánytanonc inkább szenvelegni látszik ahelyett, hogy uralná a helyzetet, mennybe vagy pokolba vinné a kiszemelt férfiáldozatokat. Gyengének tűnik és végletesen kiszolgáltatottnak. Apa, de hát mért hagyod, hogy ezt tegyék velem, félig kész boszorkával? Na de miért is félig kész? Talán mert az egészen elkészüléshez nagyobb fegyelem kellett volna?
A könyvben sorakozó szövegrészek versszerűsége csökkenni látszik onnantól kezdve, hogy a Soari Júliának veresgyapjas gyerekeket és holtomiglan boldogságot ígérő veresemberről kiderül, hogy kolozsvári létére a fiúkat szereti. Inkább hajaznak prózára, annak ellenére, hogy a sorok itt sem érnek ki a lapszélig. A líra hiányáért viszont némi kárpótlást az nyújt, hogy felpörög a cselekmény. A veres Reinhold, kinek kolozsvári köreiben „botlásnak számít a nő”, boszorkányságért feljelenti az őt homoerotikus kéjelgése közepette tetten érő Soari Júliát.
Ezt követően már a „székely boszorkányok”-ra is történik utalás, valamint megtudjuk, hogy a vádat alátámasztani nem szükséges, hiszen a precedens azt mutatja, hogy „a Zetelaka melletti kerületben száz boszorkányt / égettek bizonyíték nélkül”. Soari Júliát is máglyára szánják.
De végre megjelenik maga a boszorkánymester, hogy kimentse tanítványát az „agyalágyult testület” karmai közül. Utána pedig következik a tortúra, amit maga a boszorkánymester mér a máglyáról menekített hűtlen tanoncra, és a szövegek ismét versszerűbbé válnak.
Soari Júliát némileg gátlásoktól mentes méregkeverő hírébe keveri a szerző, amikor hagyja kiderülni róla: mindent elkövetne, hogy mesterét elcsábítsa annak asszonyától. A fürdőkádban elkövetett többszörös orális vízpróbák során olvasóként megerősíttetünk azon elgondolásunkban, miszerint ez a szegény, boldogságra vágyó boszorkánypalánta ki van szolgáltatva életre-halálra.
Szerző azonban mintha túl hosszan sulykolná a fejünkbe azt, hogy az arcátlanul gyűlölködő félboszorkány tévedéséért valójában a boszorkánymester a hibás, aki a tanagyagban későbbre hagyta a nemi identitásukban megzavarható homoszexuálisokra vonatkozó részt. Soari Júlia már nem is akar boszorkány lenni. Ám nincs más választása. Boszorkány mivolta „születésétől eredeztethető”.
Az utolsó fejezetben az olvasót alaposan tájékoztatják arról, hogyan lett a hősnő a boszorkánymester tanítványa, melyek a boszorkányság alapelvei, és a tanagyag más részeibe is betekinthetünk. A történetet félbehagyó, illetve az olvasót a történés közben a történetből kizáró utolsó versben a falon függő kardért nyúl az önmagába záródó boszorkánypalánta. A bilincsek neki is a fejében vannak, ugyanott, ahol a szex is történik.
Egyesek számára minden bizonnyal halálosan idegesítő lesz a saját nemi szervének körébe zárt nyafogó boszorkánypalánta, akiből akkor sem lesz tragikus hős, ha a szerző Edit egy egész hadosztályra való apapótlékot felapríttat vele. Mások együtt éreznek majd vele, a róla szóló könyv olvasása közben. Aki meglátja és megnevezi, uralni is tudja a problémát.
Gergely Edit versregénykísérlete egyáltalán nem érdektelen munka. Olyan, mint egy dokumentumriport. A szereplők szóhasználata is erre utal, bár maga a mű talán lehetne még erőteljesebb. Az írás mágiájának magas fokú elsajátításáért is meg kell küzdeni, bizonyára. Tévedés ne essék: amikor ezt mondom, nem másokhoz hasonlítom a szerzőt, hanem saját immanens lehetőségeihez.

Gergely Edit:
A boszorkánymester.
Nyitott Könyvműhely Kk.,
Budapest, 2006.
A kötet Erdélyben megvásárolható
és előjegyeztethető
a Corvina és Pallas-Akadémia üzleteiben.