Egy százéves velencei sír titka
„Hogy ködből vagy és sohse valál,
Sohse fájt így szegény apádnak…”
(Ady)
Szokatlanul kellemes és enyhe októberi szél fújdogálta a lehullt, megsárgult leveleket a velencei zsidó temetőben, amikor Tarr István református lelkipásztor kíséretében felkerestem Léda édesanyjának a sírját, ahová a közhiedelem szerint Ady halva született kislányát is eltemették. Az egykoron szebb napokat megélt temetőt mára már visszafoglalta magának a természet. A széles fősétányt és néhány mellékutat kivéve járhatatlanná vált az elvadult növényzettől, a sírokat sűrűn benőtte a bozót. Néhány sírkő már feladta a harcot az idővel, van, amelyik már ledőlt, de a legtöbb, váradi viszonylatban történelmi neveket viselő obeliszk tovább őrzi egy letűnt világ emlékeit.
Mai ismereteink szerint a török fennhatóság utáni legrégibb zsidó temető a külvárosi Hattyú utcában volt. Első írásos emléke 1766-ból való. A város terjeszkedése miatt csak 1800-ig használhatták. 1801-ben a zsidó közösség Velencén szerzett helyette egy 60 négyzetméternyi területet, amelyet 1870-ben kibővítettek. Nagyvárad zsidó lakosságának egy része azt követően is ide temetkezett, hogy megnyitották a Rulikowski temetőbeli ortodox, illetve neológ zsidó temetőt. Így a velencei temetőben találhatók Diósyné Brüll Adél – a Léda-zsoltárok ihletője – szüleinek és nagyszüleinek sírjai is.
Jó hatvan éve Fehér Dezsőné erre így emlékezett: „A Brüll család legelöl, főútra néző, legrangosabb helyen fekvő, vaskerítéssel övezett családi sírboltja előtt álltunk meg. A sírfelirat szerint itt fekszik Adél nagyapja, a vagyonszerző Brüll Lipót; itt Adél nagyanyja, a »gazdag asszony«: Brüll Lipótné Mihelfy Regina, aki 1901. április 7-én halt meg. [...] Itt fekszik még Adél apja, Brüll Sámuel, ki ötvenhat évet élt, végül anyja [Brüll Cecília], ki 1907. július 3-án, ötvennegyedik évében halt meg.”
A felsorolás pontos, a sírok valóban a főút közvetlen elejének a bal oldalon találhatók. Azóta csak a vaskerítés tűnt el, és a sírkövek sűrű lombkoronák mögé rejtőztek. Egyébként Diósyné Brüll Adél édesanyjának a sírja a második sorban található. A fehér márványból készült obeliszken felül héber, alul magyar nyelvű felirat található. Az alábbi szövege: „BRÜLL SÁMUELNÉ / STERN CECILIA / Meghalt / életének 54. évében / 1907. július 3.” Az obeliszk talapzatán az olvasható, hogy: „Feledhetetlen édes jó / anyjuknak / gyermekei”
Fehér Dezsőné, a Brüll lányok unokanővérére, Erdélyi Kornéliára hivatkozva azt állította, hogy ugyanitt fekszik a családi sírboltban Lédának az 1904 augusztusában halva született fiacskája is. „Adél kívánságára a kis gyermekkoporsót csak nemrégiben eltemetett édesanyja lábához tették a kavernába. Szép fejlett, erős gyermek volt, emlékezik a szemtanú, fekete haja volt. – De milyen fekete a haja! – csodálkozott Adél anyósa, amikor meglátta a halva született kisdedet. (Diósy ugyanis vörösszőke volt.) Adél maga – beszéli a szemtanú – sírt, zokogott, kétségbeesett, amikor meggyőződött arról, hogy gyermeke nem él: – Átok van rajtam! – kiáltotta, mert szenvedélyesen vágyott az anyaságra. [...] De hogy nem adta neki Isten vágya beteljesedését, ez az asszony valósággal összeomlott. A halott gyermekről már csak egyetlen szava volt: – Anyuka lábához!
Eddig az emlékező szemtanú. Állunk a sír előtt. Semmi sem jelzi, hogy az a kis lény is – szinte kétségtelenül Ady magzat – ott porlad. Hacsak a sírüreg kőfedele felett elvadultan összekapaszkodó orgona- és vadrózsabokrok éppen bozótszerűségükkel, elvadulásuk szilajságával nem az ő emléktelen emlékét rezegtetik a szélben, az elhagyott temető némaságában.”
•